A baj csak akkor lett igazán rémes
mikor jött a liba, ki iszonyú kényes,
azonnal sértődötten tollát mutatja,
hasmenése okát, a doktor  kutatja.

Érkezik a pulyka, aki gondos némber,
tokáján megnyúlt bőre lebernyegével.
Plasztikázni nem tudom, szól a doktor,
használja szemellenzőnek, ha durmol.


Jaj doktor úr! – zokog a mangalica,
érik az eperfa,  mind lehull a földre,
az uram imádja, egész nap ott zabál,
de büdös a pofája, és dülöngélve jár.

A megérkező kanca, panaszosan nyerít,
az én ménem, sajnos rajtam nem segít,
hiába tolatok elé, kínálva a farom oda,
mindig arra panaszkodik, fáj a tompora.

Megfáztam, dünnyög a Farkasné panasz,
nem törődik velem az a pimasz, élhetetlen,
 lusta, szörnyen buta ordas, mások vackot
újítanak, csak a miénk nem összkomfordas.

Szinte pipiskedve belibeg a páva sírva,
panaszkodik megtévedt urára. Velem ő néha,
a hűség mindenek fölött. Az a szemét, mégis
elhagyott egy kurváért a tyúkok között.