Lassan sétáltam haza,
Az út melletti fákon a szürkület aludt,
és az este csöndesen föléborult.
Magányom megérezte talán,
vigasztalni akart,
estike illatából szőtte szőnyegét
elém terítette,
valami furcsa történik ma este.
A szellő mellettem sétált,
hallgatott,
nem értettem,
miért volt izgatott.
A lakásban nem volt maradásom,
hintaszékbe ültem a balkonon,
a szél mellém ült a jobbomon.
- Miért nem szólsz hozzám..
Mért nem látom arcodat..
Tudom, hogy itt vagy,
éreztem simogató csókodat..
Lassan ringatni kezdett,
mögöttem suttogott..
csukd be a szemed,
ha nem is láthatsz érezni fogsz,
add a kezed,..
érezd hogy vagyok,
nem akarlak bántani,
ne félj kérlek,
csak engedd, hogy néha
meglátogathassalak téged
- Már egy ideje érzem létedet,
nem félek tőled,
megszerettelek
becsukom a szemem, tied vagyok,
annyira akarlak,..ugye tudod?
Karjába vett,
átemelt a küszöbön,
- Biztos akarod, csak az éj lehet tied,
nem lehet látható az éjszaka árnya.
Kit érdekel,
ha szerelmednek ez az ára.