Nézd, milyen mélykék ma az ég ott fönn a magasban!
   S alattunk csak a csillagok ragyognak a tó tükrén.
      S illatosan nyílnak ablakunkban a jégvirágok.
         Bármerre járok, mindig Hozzád vágyom.
            Úttalan utakon poroszkál lelkem,
               S én csak várok csendben,
                  hogy hátha egyetlen
                     egyszer nem kell
                        felébrednem
                           álmomból
                                Ha
                             az éjjel
                          betakar majd
                      tán egyszer virágos
                   mintás földkezével óvón
               rejtve minden bánatot,fájdalmat
           lelket s testet,hogy még csak emléket
       sem hagyjak magam után,hogy ne gondoljon
     soha senki rám sem haraggal,és sem szeretettel,
  felejtsék el,hogy éltem,féltem,szerettem,és reméltem.
Ha már elbújni nem is tudok, legalább elveszni hagyjatok!