adassék a szó,
adassék a jó,
ami szívünkben él!
legyen meg a rend,
legyen meg a csend,
amit lelkünk remél!
add most nekem
nehéz gondjaid!
adom Neked
fáradt napjaim.
ne hívjunk mi
eget , földet,
fáradt Isteneket!
de nézzük a nyugodt kéket,
a mesélő zöldet,
zajló tengereket.
add most nekem
gyönyörű szívedet!
és én adom Neked
hűséges, beszélő lelkemet.
a tegnapra ne figyelj!
a máról meg tudnod kell,
hogy most nyitunk
a holnapra ablakot!
gyűrt ruhánk
nem számít,
veszünk fel valódit,
érezzük jól magunkat,
mint a gyermekek.
ha kimondjuk azt a szót,
amit kell,
szeretlek, és ez felel,
nem vagyunk tétova túristák.
ne féljünk egymástól!
nem tűnt el  még a remény!
fess nekem képeket,
csodaszép színeket,
és mondd azt,
hogy mindez csak a miénk!
adok a színekhez ecsetet,
vászonhoz keretet,
készül a csodamű!
ledobjuk göncünket,
kitaposott, elnyűtt cipőnket,
és állunk meztelen,
egymás elé.
vesszük fel új ruhánk,
testünknek varázsát,
és kiáltunk az égre fel!
egy új napnak jönni kell,
szerelmünk így felel:
mutatunk fityiszt,
és nevetjük ki a múló időt!
felejtjük el, mi volt a rossz,
együnk egy jó 'gyrost',
és érezzük szánkban
egymás hagyma ízét.
mutasd most melledet,
örvénylő öledet,
a kezem így felel:
itt van, ez a mindenség.
a távolság nem számít,
fűszerünk Kotányi,
ez nem a reklám helye.
érted most szavaim,
vándorló 'mondatim',
tudom, lelked jól figyel.
kócolom hajadat
érzem a vágyadat,
legyünk eggyé!