Cím: Tantalosz kínjai ( felix verse nyomán)
Szerző: csitesz - Dávid József
(11-12-2008 @ 07:03 am)
:
irgalmas Zeusz, s Ti is,
kegyelmes Istenek!
elkövettem a legszörnyűbb bűnt,
amit apa csak tehet.
kevélységem oly magasba szökött,
melyet ember már nem lát,
minek csak az Égiek szabhatnak határt.
azt hittem, én is közülük való vagyok.
a nektártól bódult agyam
megszülte a szörnyű gondolatot.
azért, hogy székem az Olümpuszon
biztos helyen legyen,
feláldoztam egy lakoma kedvéért
szép gyermekem.
itt állok, bilincsben, egy tóban.
a hullám csapdossa arcomat.
szám száraz, mint a tapló,
de nincs víz, mely oltaná szomjamat.
fölöttem faág, rajta csábító gyümölcs.
éhségtől reszkető kézzel nyúlok érte,
de a zord szél lehelleletétől
az ág az Ég felé tör.
soha el nem múló kínok között
szomjazom, és éhezem.
de a legszörnyűbb büntetés,
mely lelkemben örökkön él,
hogy megöltem saját gyermekem.
(97 szó a szövegben) (676 olvasás) 
felix: (11-12-2008 @ 06:55 pm) Nagyon jó vers, és külön öröm, hogy ötletadód (múzsád) lehettem. Ez természetesen tovább kerekíti a történetet, bár a büntetést szerintem nem a menü miatt rótták ki rá (hiszen azok az istenek sem voltak angyalok), hanem mert agy korábbi vendégeskedése után ellopta az istenek aranyból való asztalneműit.
Szeretettel: félix
Lyza1: (11-12-2008 @ 07:09 am) Fantasztikus!....
Eroica: (11-12-2008 @ 10:44 am) Ne kínozz, József! Így is tantaloszi kínokat szenvedek! Nagyon átéreztem.. tudom.. nem nekem szántad a furdalást. Puszi: Erika
|
