Nem tudom én, csak leírni

Nem tudom én, csak leírni mindazt,
ami a fejembe kavarog gondolat.
Táncot lejtve, lenyűgözve, körülötted,
mikor meleg fényét rám veti szemed.

Nem tudom én, csak leírni mindazt,
a boldog percet, amit veled tölthetek,
így enyhítve a fájdalmas magányt.
A szavak már nem fejezik ki érzéseimet.

Nem tudom én, csak leírni mindazt, 
a mámoros érzést, mikor féktelenül
örülnék, sírnék, repülnék a széllel,
a csillagokkal átszőtt égbolt felé.

Nem tudom én, csak leírni mindazt,
ha rám ragyog barna szemed sugara,
ekkor a szívem őrülten táncra kél,
miközben bársonyos kezed simogat.

Nem tudom én, csak leírni mindazt,
amikor felhevült, zaklatott énem
borzongva lángra gyúl ujjaid játékától, 
a testem megfeszül és bizserget a vágy.

Ajkad édes gyümölcse, a csók, rámtalál,
közben önfeledt ölelkezéssé olvad a világ.
Egy fénylő könnycsepp elhagyja szemem,
mert küzdök és szenvedek távol tőled.

Kínos lassúsággal telnek a napok
és egyre jobban fáj, hogy nem vagy velem,
ajkamra tódul a szó, ez hűen kifejezi érzéseimet.
-Ne hagyj magamra, mert mindig
szükségem van rád!