Gyertyák az égben


Ül a koporsó mellett szótlanul,
szeméből a könny egyre csak hull, hull,
nagyon fáj, szíve a bánatba fúl,
messze jár a földi határon túl.

Fent az égen, ezer gyertyafény gyúl,
szeméből a könny egyre csak hull, hull,
az éjszaka elnyeli énekét,
a szél dallal repíti életét.

Nem tudja hol van, merre visz az út,
szeme olyan mint egy kiszáradt kút.
Nincs ereje, marad fojtó csendben,
gyertyák égnek, a távoli mennyben.

Fejére a fény egyre csak hull, hull.