Hajnali kép

Fellegeket űz, kerget a sötét éj,
szellemet idéz - a sarkán pókháló -,
ódon toronyban szunnyad egy denevér,
s elborzad a fény - a pillanat fakó -.

Vérvörösen pirkad felragyog a fény,
lehull reá a reggeli ködfátyol,
s álmosan eltűnik a magányos éj,
vele a Hold-aráról dajkált álom.

E fénytől felriadtan megborzadok,
egy ölelés lebeg a kábulatban,
míg tenyeremben egy dalt szorongatok.

Tekintetem a víz tükrén kóborol,
mint egy részeg tengerész - mámorosan -,
és a hajnalfénnyel hozzád vándorol.