Cím: A színek dicsérete
Szerző: fényesi - Tóth János
(02-15-2004 @ 05:38 pm)
:
Holnap nem szeretlek!
Elmegyek a szivárvány alá,
megfogom a piros szélét,
és nyakamba kanyarítom.Jelnek.
Másként honnan is tudhatnád?
Hiszen tied már a sárga
szalag fekete dombod felett,
félek ma még elveszek!A kék,
parányi titkod gyöngyöz, érzem
ma még elveszek!A zöld szemed
szerelmi szemafor, és sikít éjjeli vonatunk!
Ó, Te Mindenség!Csak ma még nem lehet!
Vándorok vánkosa, városok ostroma!Te Hatalom!
Csak egy titkot, csak egy titkot ejts mezítelen
ölünkbe!Miért kell újra, és újra hadakoznunk,
vértelen, cserepesre töredezett ajkakkal
hegyekre ordítoznunk, kutatni egy fejedelem
mosolyát, akinek nevét kívántuk már
ezerszer átkozni, hogy aztán lehulljunk elé,
csak lehulljunk elé, vágyaink porába.
Holnap nem szeretlek!Nem lopom mosolyod
mellé az arany csillogását, az ezüst is
árván hagyja nyakad ívét, parányi
tűkkel piros pontokat karistolok a
tegnap még ártatlan fehérségére,
kezemhez a bordó bánatát simítgatom,
félek, egyszer majd lehajol értem is
az árulkodó magány.
(112 szó a szövegben) (748 olvasás) 
Fata_Morgana: (02-16-2004 @ 06:41 am) A holnap sosem jön el / mostantól ne szeress / ha szeretni fáj / vagy szeress mindörökké / úgy elkerül a magány... Igaza van zsolónak, a vers ihlet. Szép, de fájdalmasan az...
csingi: (02-16-2004 @ 12:53 pm) Még nem tudom.... majd még visszajövök. Most még olyan mint egy erős kéz, mint egy vallató szempár....
zsuzsuzsu: (03-04-2007 @ 08:23 pm) Ez nagyon szomoru ill. szomoru lenne. Mármint a magány!
Nem gondolom, hogy igy lenne.
Érdekesen szép a versed.
Zsuzsi
|
