:
Fáradt kéregként hámlik
utcára az ember.
Táskájában otthoni meleget
szel pár kenyér, nemrég még
egy volt az egész. Akinek van.
Vidámkodó vétkesként rögzülnek
a léptek, ma minden, minden
annyira szép lesz.
---------------------------
Mert minden ember valami víz
partján születik, vagy hegyre
kiált, de vérből és nyálkából
építi önön birodalmát.
---------------------------
A Nap, mi gázból, s porból
terheit kilökve a végtelen
végességébe, mi rombol és
épít, isteneknek, városoknak
nevet, fűnek, fának zöldet,
madárnak hangot, embernek halált
ragyog.
---------------------------
Mosoly az arcodon, szó
a szádon akkor is ott volt,
amikor még nem ismertelek.
Mennyire más ma az a mosoly,
az a szó a számon, amióta
szeretlek, mert ismerlek.
(81 szó a szövegben) (693 olvasás)
LunaPiena: (04-06-2005 @ 07:07 am)
A páratlan versszakok komorak, de a párosak valami fantasztikusan szépek... mert párban szép az élet?:)
Audrey: (04-06-2005 @ 08:33 am)
Mindig ledöbbenek rajta, milyen bölcs gondolatokat fogalmazol meg...
Fata_Morgana: (04-06-2005 @ 08:55 am)
"Fáradt kéregként hámlik utcára az ember. " Hát ez valami fantasztikus! :)) És az utolsó versszak, ami külön is lenyűgözött, mennyire, mennyire igaz, ismeretlenből-ismerős, ami ugyanolyan is sokkal értékesebb... Szépet írtál kedves fényesi! :)
Lev: (04-06-2005 @ 09:16 am)
s nem csak a mosolya ilyen, de még a sóhaja is, ebben biztos vagyok:)))
Jega: (04-07-2005 @ 11:22 am)
Gratulálok. Ez egy szép írás. Nagyon kellemes képeket használsz. "...otthoni meleget
szel pár kenyér, nemrég még
egy volt az egész." Bár olyan érzésem van mintha a versszakok külön-külön keletkeztek volna.