Milyen szép ma a világ! Csak
a szellő bolyong, belebolondul
önmaga táncába. Eső elleti a
csatornákat, sodrásban
forog egy megbarnult levél.

Apró lábakon hogy szalad
az élet! Morzsát hord hátán
ezer helyről az előrelátás,
falhoz simulva sző új
vágyakat jó időnk, a sors.

Mennyi pillanatért születünk
hiába! Nincs ki számon kérné!
Az egészből törünk egy szilánkot,
ujjainkkal simítjuk a törés vonalát,
ételünk mellé települ az áldás.

Mennyi szóért küzdünk, mégis
hallgatunk! Egy percre várunk,
mégis órákért sóhajtunk. Elindulunk
egy név suttogásával, hogy átkiáltsuk
fájdalmunk a kék madarak földjén

Milyen szép ma a világ! Kusza
folyamokat rajzol a távol, szürke
leplet mázol a merészkedő este.
Házak felett méláz még egy felhő,
vízfodrot visel az agg diófa árnya.