(…vagy csak egy szál virágot)

Arcát sem látom, csak érzem, ahogy rámnéz.
Karját sem érzem, csak látom, ahogy az ablakból
felém int. Mosolyog. Amikor belépek csak egy
szót mond: Bolondom! Mert csokrot hozok, zöldet,
tengernyi kéket, sárgán fénylőt, pirosan szenvedőt!
Akkor csak magához von, meg nem csókol, szemembe
néz, és látnok vagyok, csönd van, a Mindent hallom.
Nincs szép, a csúnya is csak fogalom, szállok egy álmon
messze, érzem újra gyerek vagyok!
Nézd, elestem,
vérzik a lábam,
horzsolt a térdem,
és a tenyerem
nézd, valami
úgy megtörte!
Fáj nagyon!
Nézd, milyen öreg vagyok!
Ő nem fél, hogy véremmel beszennyezem, korommal
riasztom! Tenyerem fogja, ajkához viszi, apró foga
bőrömhöz lágyul, és érzem, ahogy a könnye,
évekre élteti a pillanatot.