| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Ameddig nem kell
Szerző: fényesi - Tóth János
(08-29-2006 @ 07:13 am)
:
Nem kell az embereknek már a sírás.
Karjaikat lelógatva vígadnak a szomorúfüzek,
anyátlan gyermekek ölelik a napot reszketve
egy meg nem kapott szóért, oly hiába.
Nem kell az embereknek már az emlék.
Kövekbe vésett történelmet betűz a vándor,
idetalált, volt még egy ösvény, egy megtiport
útjelző, özvegyek fátylába sóhajt sző a halál.
Nem kell az embereknek már a jóság.
Farkasokkal őrízteti kertjét a pásztor, bárányát
arannyá tékozolta, úgy ül hamis bálványok
előtt, mint kire egyedül várt csak a világ.
Nem kell az embereknek már a szép.
Rútságával kényeskedik egy hamisított talány,
papírtornyot épít a kontár, örök süketeknek
új múltról prédikál egy megfizetett csalárd.
Nem kell az embereknek olykor már semmi.
Tömegnyi nyomorúságot kerülget a jobbítást
ígérgető hatalom, gomblyukakból öncélú képeket
vicsorít egy másik, tisztának mondott hovatartozás.
………………………………………………………………..
Meddig nem kell az embereknek a sírás?
Mikorra válik engesztelő megbéküléssé a
fájó emlék? Mikor válik mindenné a szép,
és igazzá a semminek gondolt hit? Hiszen
belépünk majd mind egy ugyanazon ajtón,
s mindenkitől ugyanazt kérdezik. Nincs választás.
Mert csorbul majd az ételt adó edény, lelkeinkbe
fájó ösvényeket mar szeretet nélküli napjaink
folyama, hideggé fakulunk. Magányos napjaink
mellé hozott fényképek lapulnak vigasznak,
emléknek, rozsdálló korlátjának dőlve cipőkopogást
remélve várakozik majd a fűtetlen lépcsőház.
(198 szó a szövegben) (699 olvasás) 
boblogan: (08-29-2006 @ 02:50 pm) Jó vers, igaz gondolatok, falra hányt borsó. Már késő és még korai.
persecuted: (08-29-2006 @ 08:37 am) A kertben tegnap egy rigó megemészthetetlen szárnya búslakodott, rögtön sirattam, csak a második gondolatom volt az, hogy egy macska, talán Manci-jóllakott. A törvény szövedékes, Pilinszky és József Attila után mondom, áldozatokat keres. A nagy folyamok, tengerek temetők, emberi civilizációk lettek foglyai, miközben érkezett az életadó hajszálereken, szivárgott lassan Cantata profana.
A remény, az éltető víz és tűz a fényből szőtt Ember tenyerén rekonstruálódik, válik Testté és Igévé...Az ő akarata a fontos, hogy mit kezd vele....
blue: (08-29-2006 @ 09:10 pm) Nagyon jó vers.
csizi: (08-29-2006 @ 09:31 pm) Szeretem azt hinni hogy kell a szép, Te is azért írtad. Még holnap olvasom párszor , én a pásztor, Te a vers.
102: (08-29-2006 @ 10:01 am) Tartalomhoz a forma... Élvezettel olvastam, de képtelen vagyok ilyen sötéten látni. Ha az állandó ismétlés okán, a miheztartás végett. akkor jó... legyen. Egy újabb örök freskó a szentély falán, tüzek fényében. Sokat tudsz, és jól... Kézszorítás, Százkettes
csitesz: (08-29-2006 @ 10:39 pm) Nagyon jók a verseid, szeretem olvasni őket. A gondolat nagyon jó volt. Szerintem kevesebb szóból több hallatszott volna.
baráti üdvözlettel Józsi
Netelka: (08-29-2006 @ 10:50 am) Fantasztikusan jó vers! Még vissza-visszajárok majd olvasgatni. Gratulálok!
fenyesi: (08-30-2006 @ 07:04 am) Mindenkinek köszönet!
"Túl sokat tudok ahhoz, hogy sokat reméljek"
JJJ
|
[ Vissza: fényesi - Tóth János | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
