Cím: Anyámnál
Szerző: fényesi - Tóth János
(06-01-2006 @ 06:41 am)
:
Rezdül a válla, ahogy hajol a
hűtőhöz, haja szemébe szalad,
mint kifutott tej, naplementét takar
a tűzhely horizont. Szeme kutat,
van-e rajtam jel, nyoma a jónak,
unszol, hogy egyek, s tudom hiszi,
hogy a rosszat nem mondom.
Lábán ez erek a kort futtatják,
- jó szolga a sors-, kéklőn vonul
a végtelen folyam, jajt sikolt az
el nem titkolt nyomor. Kezével
meleget áld, teámba cukrot tesz,
citromot, mértéket megtalál, ruhája
ujján megszáradt rántás-folt.
Nem gondol várakozással, csak
hiányol hívást, unoka kacajt, szót,
neki már köténye zsebébe símult a
jóság, ölébe hullik zokogva a könny.
Kérem majd, hogy elmondja, hol, s
miként találkozott apámmal - kinek már
kőből a rózsa, aranyból a szó-, de
csak mosolyog! Azért látom, örül, újra
tizenhat éves, kévét köt, dalol, ujjai
közt kovászt csorgat az élet, emlékkenyér
készül nekem az útra, aranykemence mellet
csendben ring egy békéltető bölcső.
(119 szó a szövegben) (708 olvasás) 
agnes: (06-01-2006 @ 02:06 pm) Szinte látlak Titeket,...és jólesik nagyon,....közben eszembe jut virágot szóló Anyám....ma megint felrohanok hozzá....jó volt olvasni Téged!
prayer: (06-01-2006 @ 06:37 pm) Kedves János! Ez igen! Gyönyörű!
Fata_Morgana: (06-01-2006 @ 07:09 am) Ez most más, ez most megint a régi, idők, emberek. Döbbenetes ez a kőből a rózsa, aranyból a szó, valakinek most készül. Nagyon szép vers!
blue: (06-01-2006 @ 08:25 pm) Meghatóan gyönyörű!
Anna1955: (06-01-2006 @ 08:27 am) Ismét elvarázsoltál...Anyámat láttam míg olvastam...Engem már régen itthagytak a szüleim, de versed kicsit visszaringatott a múltba....Köszönöm...:))))
zsuzsuzsu: (06-01-2006 @ 08:35 am) Hirtelen mintha én is otthon lennék s magam elött látom Édesanyám kis termetét, minden igyekezetét, hogy boldoggá tegyen...Meghitt, békés, meleg hangulat, mely átjárja most szivemet, innen a messzib?l. Nagyon mély versed és élö..
Zsuzi
Aryan: (06-01-2006 @ 08:45 am) Az édesanya személye, mint örök téma. Akivel a legerősebb a kötelékünk. Nagyon szép, láttató erejű képeid vannak. Elképzeltem ezt az édesanyát, és az otthont, ahová mindig hazatér az ember... Azt hiszem, egész életünkben ezt az otthont próbáljuk újra megteremteni a saját életünkben is, vagy sikerrel, vagy sikertelenül.
Addig jó nekünk, amig van hová hazamennünk...
A versed nagyon megható, megkönnyeztem.
Netelka: (06-01-2006 @ 09:07 am) Ennek is kötetben lenne már a helye! Hogy újra és újra el tudjam olvasni. Gyönyörű!
Móka: (06-01-2006 @ 09:39 am) Szép....
Zsuka49: (06-01-2006 @ 09:43 am) Nagyon szép a versed! "jó szolga a sors, kéklőn vonul" - bámulatos képeket alkalmaztál.
Gratulálok: Zsuzsi
102: (06-01-2006 @ 09:46 am) Évának igaza van, majd olyan, mint középrégen. Néhánnyal több körózsa, kicsivel több aranybetü ugyan a hátunk mögött, de tényleg azt a Fényesit idézed. Hiányzott már. Jó érzés, langymeleg. Béke, Százkettes
Angeli: (06-01-2006 @ 09:53 am) Gyönyörű, megható.
Vigi: (06-01-2006 @ 10:00 pm) Átéltem, miközben olvastalak a gyermekkorom. Köszönöm.
veva: (06-01-2006 @ 11:49 am) Olyan meghitten gyönyörű! Nagyon szeretem az ilyen verseidet - mert kicsit magaménak is érzem! Ezért aztán köszönöm is! :)
khama: (06-02-2006 @ 06:55 pm) Hmmm, meghitt... eszembe jutott anyám. Ahogy vár, etet, s elsimítja ráncaim...
S eszembe jutottak a gyerekek. Ahogy várom, etetem, símogatom őket...
Kettős szerepet mutattál nekem. A gyereket, és az aggódó, gondoskodó anyát.
fenyesi: (06-02-2006 @ 08:29 am) Kik olvastok, s mind, kik szóltatok is!
Legyen öröm házatokban!
JJJ
milkha: (06-02-2006 @ 12:10 pm) ...most mind egy kicsit közelebb érezhettük anyánkat... Köszönöm.
üdv. m.
|
