:
-tudom a halált -
Az a hűvös, karcos bor, amivel
az ember kiáll az esőtől kócos
mezőre, és felkiált: Érezlek, hiszlek!
Ki bánja! Lehet az Isten, vagy ember,
akiért megtesszük!
Mint Istenemhez szólok most!
Adj nekem holnapot, hogy köszönjem a tegnapot!
Adj háborúságot, hogy megbocsájthassak!
Adj békét, hogy higgyek!
Álmom volt anyám!
Anyám, anyám Édesanyám! Kinek szól a harang?
Nem neked szól édes fiam! Délre harangoznak.
Anyám, anyám Édesanyám! Kinek léptét hallom
a tornácról? Nem érted jönnek fiam!
Tudom a halált, anyám!
-lépünk-
Az apró ujjak odagörbülnek a vonalakhoz.
(A tenyeremben hordom mind.)
Nekiindulunk, és időtlenné hallgatjuk
szavainkat a térben. Láttad-e már lehullani az
első levelet? Melyik a legkorábbi kő a falban? Akkor dől le,
amikor azt megtaláljuk, vagy arra omlik mind, és
így lesz örökké az egyetlen, amit nekünk faragtak?
Mennyi utunk hordja az első levelek lenyomatát!
-mindig úgy-
Nem vagyok sehol. Aki keres, sohasem talál.
Szétmázolt vízfesték előttem a bekötőút,
szegélyező fák gyökereibe botlom, a távolból
szelet jósol a vöröslőn duzzadó horizont.
Sírok valahol néha.
-te-
Képzellek magamnak, ahogy engeded!
Szavak helyett kaptál. Mozdulatlan lélek-csöndben
lebegsz, visszamenekülnöd nincs hová. A versrögök
magyarázhatatlanul természetes semmivé olvadnak benned.
Félsz, vársz rám, nyugtalan toporogsz, olykor szavakra
cserélnél vissza. Hiszem fájdalomig valahol belül.
-beavatás-
Bordó háttérben imbolygó fekete árnyak
tereket nyitnak. Jelekkel zsúfolt faragvány
az új világ lenyomata, ahol mindent tudnak,
de nem mondják, ahol mindent látnak, de
titkolják, ahol semmit nem kérdeznek, csak
élik. Mellettem, aki küldve volt. Álltunk
csendben, és amikor az oltárra omlott a
Fény, rám mosolygott féltőn, bánattal.
Éreztem már minden gondolatát.
Nem mondhatom el senkinek.
Így lettem.
-ártatlanság-
A legszebb napunk, amikor gyermekünk
ránk nyitja az ajtót, és annyit mond:
Csak benéztem hozzád.
Tudom, hiszem, érzem.
-andante-
Vannak megélt képeim, mint mindnek, ki
ideszületett meghalni. Azt az eget láttam, mint
azok, azt a vihart éltem, mint ők. Kicsit voltam,
kicsit lettem, érintettem és taszíttattam, átkoztak
és imádkoztak értem.
Ismernem kellene mindenkit.
(267 szó a szövegben) (725 olvasás)
Lyza1: (09-23-2008 @ 08:21 pm)
Kedves János!...Elismerésem ez olyan sodró, szenvedélyes, szavakban bővelkedő óriási alkotás!...Csak elismerésem tudom továbbitani!Lyza
zanzaa: (09-23-2008 @ 09:13 pm)
Többször kell elolvasnom, hogy minden-minden ideérjen hozzám. Tudom, nem kell. De szeretném. Hatalmas írás ez János...
Eroica: (09-23-2008 @ 09:28 pm)
Szép. Valóban többször kell, illik elolvasni..
a_leb: (09-23-2008 @ 10:22 pm)
Mindenkit ismersz, János...
aLéb
naiva: (09-24-2008 @ 06:46 pm)
A halált emlegeted, de az életről írsz...Gondolkodtató sorok...
felix: (09-24-2008 @ 07:49 pm)
Kedves fényesi,
Monumentális! A székhez szegezett. Gratulálok.
Szeretettel: félix
AngyaliAndi: (09-24-2008 @ 08:43 am)
Hallottalak... magamban. Puszillak!
102: (09-24-2008 @ 09:08 am)
itt voltam én is: kicsit többet. remek! szám
fényesi: (09-24-2008 @ 10:02 pm)
Kedveseim!
Tisztelettel és alázattal fogadtam és most köszönöm is szavaitokat!
Igaz pillanatokat!
János
lena1: (09-24-2008 @ 10:10 am)
Nagyon szép vers, kedves János. Szeretettel.Lena
Anna1955: (09-26-2008 @ 03:26 pm)
Még sokszor olvasnom kell, hogy a magamévá tehessem. Így elsőre olyan, mintha egy próféta beszélne belőled...:)))
fényesi: (09-26-2008 @ 06:25 pm)
Köszönöm alamina, piro és Anna!
Nem tudom honnan kapom, leírom.
J
alamina: (09-26-2008 @ 12:10 pm)
Sebezhetően tiszta, megrendítő gondolatok gyönyörű formában.Belül is szólnak a szavak. Ildi
piroman: (09-26-2008 @ 12:16 pm)
Emberi. Költői. Grat.: piro