Meleg van.

                 Egy régen elfelejtett kedves emlék
                 játszik szívemmel
                 mint a hangszer, amiből csodálatos
                 dallamokat csal elő a szerelem.

                 Hallgatom e szép zenét
                 és olvasok a kottából.
                 Homlokom mögött furcsa módon
                 ritmust jár a metronóm: az agyam,
                 és halkan kutatok benne,
                 keresem a percet amikor mohón
                 fuldokolva vágyaidtól
                 szaladtál az úton felém
                 s vártad, hogy ruhádat tépjem le.

                 Most egy kis gyík siet át lábamon
                 és én nem bántom.
                 Hagyom hadd szagolgassa a pillangó
                 szárnyairól lehulló virágport
                 amit oly sietve gyűjtött be,
                 mint ahogy én gyűjtöttem
                 számra pazarolt forró ajkú csókjaidat.

                 Csak ülök itt a fűben
                 és nézem a bokrokat.
                 Látom amint egyik ág
                 összefonja a másikat
                 mint a hívő aki imára kulcsolja kezét
                 ( én is kérném istenem, hogy többször gyere még )

                 Hátra hajtom fejemet, játszom a felhővel.
                 Téged formál meg a szél
                 és én kapkodok utánad
                 de oly messze vagy s én oly hatalmas bánat,
                 hogy hiába mászok fel a hegyekre
                 már nem jutok el hívogató puha öledbe...

                 Elfoszlik a látomás eltolja a felhőt.
                 Mögötte látom az  azúri temetőt
                 hol gondolataim tanyáznak
                 mikor holdamról gyenge fény árad                              
                 és világítsz a csillagokkal
                 sok millió fejfának.

                 Meleg van, nagyon meleg.

                 Dombról fenyőfák futnak felém,
                 ágaikból lustán nyúlnak ki a tobozok
                 és gyengén ejtik alá az apró magot
                 ahogy te ejtettél le 
                 e szomjúzó világnak,
                 hagytad, hogy magamból
                 megmaradjak csak virágnak

                 a csalán szúrós levelén.