Nektárt kóstol ajkam,
               ha rólad álmodom.-
               Két karomban tartalak
               egy hűvös hajnalon.

               Szorongó emlékek
               reszketnek szívünkben,
               de lelkünk melegével
               hevítjük szüntelen.

               Nem szólunk, csak érezzük
               bőrünk összeér.
               Vágyaink még nem bátrak,
               kimondani fél.

               Csillagokat hívunk,
               legyenek tanunk.
               A szél sajnos elfújja
               egymástól szavunk.

               -Furcsa a hajnal!..

               Elűzi csillogó 
               gyémántjait az égről,
               akik csak ő érte ontják
               versenyben sugaruk,

               hogy elsőnek csodálhassa
               egyszerre mind.
               S mielőtt bármelyik megpillantaná
               szépsége teljében,

               pirosló arccal új teret nyit.
               Hát így búcsúzunk mi is.
               Hosszan, és csendben.
               E gyönyörű varázs messzire visz engem.

               Hallom lépéseid
               ereimben lüktet.
               Lábaim nehéz
               sziklákként mennek...

               -Ti hideg, néma kövek,
               kik őrzitek kedvesem
               tapintását, és hevét,
               melegítsétek fel szívemet,

               és suttogjátok nevét!