Konyhában a gyertya világít.
                  Fedő alól illatok szállnak.
                  Éhségem erősen világlik.
                  A falon futkosnak az árnyak.

                  Kérges kezem asztalra ejtem.
                  Magányom nem osztom senkivel.
                  Gondolatom nálad felejtem,
                  majd megyek halkan, ha menni kell.

                  Nézem az ajtót. Szugerálom!
                  De nem nyitja rám a kutya se.
                  S hagyom, zuhanjon rám az álom,
                  tudatom tesztelem: - hasad-e.

                  És reggel felé, ha pirkad már
                  fiatalos gondokkal játszom.
                  Nap tüze szememben villanás,
                  már boldogabb embernek látszom.