Szaladni kezdtek az árnyékok,
          letaposták vele a füvet.
          Nem találtak ki jobb játékot.
          Szekerüket húzva, mind üget.

          Port vernek fel elült homokból
          mivel a tócsák felszívódtak.
          Ahol a gizgaz még nem honol.
          Szárazságban csak kövek voltak.

          Csöpp bogár elhalt a levélen.
          Ijedten a kutya sem kosztol.
          Kerítés sem villan fehéren,
          néni mellett macska dorombol.

          Gázgömbök pukkannak az égen 
          ahogy mindegyik csillagra vált. 
          Napkorong eltűnt Föld zsebében.
          Az idő, egy pillanatra állt.

          Csend van. Csak gondolatom szárnyal.
          Testem? Mint ruháját, levette.
          Kérdés keveredik a vággyal,
          hogy aranyló kincsét felvegye.

          -Mikor nem lesz boldog szeretőm
          és megszűnik emberi gondom,
          vajon ki ad majd rám szemfedőt,
          ha szívem feketében hordom?