palackba zárni
üzenetemet:
sokszor
vágytam,
megtenni ezt.
bedobnám egy
méltóságteljesen
hömpölygő folyóba
melynek gyors sodrása
végtelen tengerhez vezet.
viasszal lezárnám az üveget
ne kezdje ki víz papírra vetett
üzenetemet...mely nem is tudom
mi lenne...van ezernyi gondolat, mi
az utókor számára bennem megfogan
tanácstalan vagyok, tán senkihez nem
ér el, a hullámok hátán hánykolódó kis
hajóm...vagy nem találja meg sohasem
az Ember... akinek üzenek....mélyen az
iszapágyában pihen, kicsiny rákok tükre
lesz... időtlen időkig tengerfenék-sírban
hever eltemetve... világ szemétől elrejtve
mégis... talán egyszer egy szigeten kiveti
sötét mélyéből játékos kedvében a tenger
elképzelem... fiatal szerelmes pár csodálja
a naplementét a tengerparti hűs fövenyen
hullám nyaldossa lábukat... szemükbe egy
eltévedt sárga fény villan fel parton heverő
rejtélyes üvegen megbotolva...s mert soha
nem leltek még ilyenre, izgatottan nézik...
kinyitni hogy lehetne...forgatják kezükben
s talán nyakát egy lapos kövön kettétörik,
nevetnek.... s míg vöröslik a lenyugvó nap
ők olvassák a rég leírt, elmosódott sorokat
arról, mi nem évül el soha...lehet elcsépelt
de mégis, így szólna a palackból kimentett
üzenetem: szeress! és Te is szeretve leszel!

2007. március 20.