:
Mindenütt mécsesek... asztalon, polcokon,
Sejtelmes félmosoly ismerős arcodon,
Háttérben halk zene zsongító hangja szól,
Félhomály borít ránk fénypettyes takarót.
Kinn hull a hó....Kívül maradnak most
A bűvös fénykörön az üvöltő farkasok.
Szememmel szemedbe mohón kapaszkodom
Merengünk a végre kimondott szavakon.
Lobbanó gyertyaláng rángatja árnyékunk,
Narancs-szín félhomály izzik a falakon.
Csendben csodálva hisszük a varázslatot,
Mi most kettőnket óvón átkarol.
Hunyd le hát két szemed, szorítsd forró kezem!
Hallgasd lélegzetem, érezd a testemet!
Kedvesem éld velem, újra a szerelmet,
S ha kigyúl a lámpafény, akkor is higgy nekem.
2007. 02.01.
(89 szó a szövegben) (691 olvasás)
Eroica: (02-06-2007 @ 01:10 pm)
Nekem már a versenyben tetszett!
Captnemo: (02-06-2007 @ 07:56 pm)
Szép, és különösen tetszik benne a visszafogottsága, és valóban olyan félhomályos, sejtelmes az egész:)
piroman: (02-06-2007 @ 08:08 am)
Szép kerek gondolat, méllyen átérezhetően megírva. Gratulálok!
naiva: (02-06-2007 @ 08:27 pm)
Örülök, hogy tetszett Erika!:)
naiva: (02-06-2007 @ 08:27 pm)
Köszönöm piro!:) Az "élet írta", talán azért annyira átérezhető...:)
naiva: (02-06-2007 @ 08:30 pm)
Köszönöm kapitány!: De miért visszafogott? :)
