| Küzdőtér |
|
|
|
Cím: Elvesztett család
Szerző: winner - Máté László
(12-02-2008 @ 01:09 pm)
:
Elvesztett család
Sándor lassan ballagott a temetőben. Gondolatai a messze régmúltba kalandoztak. Azokba az időkbe, amikor még volt családja, és minden nap a szeretteihez sietett haza. Boldog volt, kiegyensúlyozott és elégedett az életével. Megtorpant, ahogy az emlékeket felidézte.
- Miért kellett ennek így történnie? - mormogta maga elé, de a választ nem tudta megadni. Nem is lehet értelmes válasz erre - gondolta.
Odaért a sírhoz és leült a padra. Nézte a márványlapot és érezte, hogy még ennyi idő távlatában is a sírás fojtogatja. Kis idő után, ha nehezen is, de összeszedte magát és épp indulni akart, amikor egy nő tűnt fel a sor végén. Lassan közeledett, és amikor odaért szomorú arcával Sándorhoz fordult.
- Megengedi, hogy leüljek?
- Parancsoljon - válaszolta a férfi.
- Köszönöm, igazán köszönöm.
- Nem láttam még magát itt a temetőben. Szabad megkérdeznem, hogy kit veszített el?
- A férjemet és két gyönyörű gyermekem.
- Én is - bólintott Sándor. Egy pillanat műve volt. Itt maradtam egyedül.
A nő megcsóválta a fejét, és szomorúan bámult maga elé.
- Megengedi, hogy bemutatkozzak? Horváth Sándor vagyok.
- Örvendek - nyújtott kezet a nő. Én Nagyné Horváth Etelka.
- Kegyednek is Horváth a vezetékneve. Hiszen akkor névrokonok vagyunk.
- Vagy inkább rokon lelkek - válaszolt a nő.
A két ember újra mély hallgatásba merült. A nő törte meg a csendet.
- Közlekedési baleset volt?
- Igen - válaszolt Sándor. És kiskegyednél?
- Nálunk is. Egy örült ámokfutó - sóhajtott nagyot a nő.
- Rég történt? - kérdezte a férfi.
- Lassan két hónapja. És önnél?
- Jövő héten lesz egy éve. A kisebbik gyerek születésnapja a rákövetkező héten lett volna.
- Borzasztó.
- Hatodik születésnapjára készültünk, de már nem tudtam megölelni.
Mind a ketten csendben ültek, és gondolataikba merülve bámultak maguk el.
- Gyakran itt van? - törte meg a csendet a nő.
- Minden nap itt üldögélek. Néha sétálok egy kicsit, de jobbára csak üldögélek és próbálom megemészteni ezt a szörnyűséget. De, az idő múlásával sem nagyon sikerül.
- Nem bánná, ha holnap is eljönnék?
- Sőt, megtisztelne.
- Igazán kedves öntől. Ha nem haragszik, most megyek.
- Nagyon örülök, hogy megismertem - ugrott fel Sándor a padról és kezet csókolt a nőnek.
- Részemről a szerencse - mosolygott rá a nő és lassan megindult amerről jött.
Sándor visszaült a padra és hosszasan nézett utána.
Másnap kis sétát tett a temetőben, majd megérkezve a padhoz leült és várni kezdte a nőt, akit tegnap ismert meg. Közben hosszan vizsgálgatta a márványba vésett aranyozott betűket, a kővázában virító virágokat. Észre sem vette, hogy a tegnapi ismerőse közeledik, csak amikor leült melléje.
- Kezeit csókolom Etelka - és köszönését a gyakorlatban is megtette.
- Üdvözlöm Sándor - mosolyodott el a nő. Beszélgetni kezdtek, és hamar megtalálták a közös nevezőt. Előbb Sándor mesélte el az életét, majd Etelka is elmondta az övét.
Ezt követően szinte naponta találkoztak a kis padon.
Rengeteg közös témát találtak, és szinte alig akadt olyan dolog, amiben nem lett volna azonos a véleményük.
Egyik vasárnap délelőtt is pont a padon ülve beszélgettek, amikor vidám gyermekkacagás verte fel a sírok közti csendet. Egy fiatal nő jött két gyerekkel. A két ember szótlanul nézte, amint a nő lesöpri egy kefével a sírt, a nagyobbik fiú vízért szalad, majd óvatosan a kőváza betétjébe önti. A kisebbik az elszáradt virággal fut el és a gyűjtőbe dobja.
Sándor nézte az idilli jelenetet, majd szótlanul megfogta Etelka kezét és megszorította. Egészen addig szorította, amíg a nő el nem ment a két gyerekkel. Ekkor a mellette ülőhöz fordult.
- Bocsásson meg Etelka, de most egyedül szeretnék maradni.
- Megértem kedves Sándor. De holnap azért eljöhetek, ugye?
- Természetesen, sőt az is lehet, hogy én mennék kiskegyedhez.
- Megtisztelne - válaszolta a nő majd megindult a sírok között.
Sándor megállt a sír előtt és hosszasan nézte fátyolos szemmel. Bámulta a lesepert márványlapot, a friss virágot a kővázában és az aranyozott betűket:
***
HORVÁTH SÁNDOR
Élt 34 évet
(651 szó a szövegben) (698 olvasás) 
piroman: (12-02-2008 @ 01:22 pm) Nem tudtam, hogy ki az "elkövető", de azonnal első helyen jelöltem a művedet. Kiváló az utolsó fordulat, ami mindent a fejetetejére állít és az, hogy nem magyarázgatod, csak hagyod, hogy leessen a tantusz. Tömör, lélekbemarkoló és szép. Gratulálok!
Netelka: (12-02-2008 @ 01:28 pm) Már első olvasásra is megérintett az írásod, Laci. Nagyon szép. Gratulálok a győzelmedhez :)
winner: (12-03-2008 @ 08:19 am) Kedves Erika és Péter!
Köszönöm a figyelmeteket, és a szavazatototkat.
naiva: (12-03-2008 @ 09:26 pm) Gratulálok Laci, megint remek írással neveztél a versenybe! Sikerült megint meglepned az olvasót a végén!:)))
laci-67: (12-03-2008 @ 09:39 pm) Nagyszerű írás, olvasni is élmény. Kár, hogy a való élet nem ilyen. Te mégis reményt öntessz belém.
winner: (12-04-2008 @ 08:30 pm) Köszönöm Zsuzsi! Te meg hálás olvasó vagy.
winner: (12-04-2008 @ 08:32 pm)
Kedves Laci druszám!
Nem tudom mivel, de örülök, ha reményt adok.
|
[ Vissza: winner - Máté László | Művek listája ] |
|
|
|
|
|
