:
(diákkori versem)
Fázom,
December ül a fákon
Deres szakállal nevet felém
Jégcsap csillog piros köpenyén.
Érzem,
Kinn a szikrázó fényben
Napsütésben lassan elolvadok
S kristálytiszta vizű tavat hagyok.
Benne
Kis jégsziget, ha lenne
Szívem az, ki felolvadni nem mer
Rátelepszik, s kacag December.
(31 szó a szövegben) (746 olvasás)
szkallas: (12-07-2005 @ 05:18 am)
Emericus!... ha (diaakkori versem)-keent irtad - mint irtad, mai megjeleneesben kivaalo! kooltoi tehetseegedet azt elsoo helyre sorolja! (nem mint az eev utolsoo hoonapja) December.... velemeenyemet nem decemberi hidegraazas, hanem versed olvasaasa allatti meleg lelkesedees vaaltotta ki...
vp_rozika: (12-07-2005 @ 06:00 am)
Szia Imre! Amint olvasom, te profiként kezted. Versed tartalma, formája egyaránt tetszik! Fogadd őszinte gratulációmat! Rozika
bla: (12-07-2005 @ 06:43 am)
Bizony ez akkor is most is kiválóan megállja helyét!
LunaPiena: (12-07-2005 @ 07:45 am)
Erről a kacagó Decemberről valahogy Ady ugrott be, igaz, nála a Milánói Dóm kacagott ki egy bűnös, büszke, bús szerelmet...
agnes: (12-07-2005 @ 07:53 pm)
Már diákként is remekeltél,...Nagyon tetszik!!!
csingi: (12-07-2005 @ 09:58 am)
Nagyon kedves vers. A havas tisztaság érzését adja.
LEKA: (12-07-2005 @ 11:07 pm)
Kedves Emericus! Nagyon jó vers.
Szeretettel: Éva
II_Edward: (12-07-2005 @ 11:48 am)
Valóban olyan diákos. Kedves, rímes, olyan hangulatos, kedvcsináló. Téli fagy-kedvcsináló. :D
Tiszteletem: II. Edward
Emericus: (12-08-2005 @ 03:12 pm)
Kedves Barátaim! Köszönöm, hogy olvastatok.
