Pincemély csendben gondolkodom
Húsvét közeleg, szinte hallom
Halk lépteit, pajtás, ne vedd zokon
Hogy nem oly fényes az eszme-hajtás,
Mint Machiavellié egykoron.

Amikor a tavasz tavaszként ragyogott
S a feledésbe morzsolt tegnapok
Nem tűntek el oly jeltelen: bár kapok
Ma is bókot, sőt hajbókot,
A dolgokat már nem én teszem,
Azok inkább történnek velem.

Pincemély csendben egykor fájt a hallgatás
S bár ismertük a nincset, a muszájt rég is,
Akad ma néhány balga társ mégis,
Ki ügyünkért hajdan ki nem állt, de most viszi a prímet
(Írja újra, ki tud egy jobb rímet.)

S mert vagyonból már kevés, mi széthordható
Árgus szemek lesik, kinek és miért osztatik a maradék jó
Ki nyúl az aranyért s kié lesz a béklyó...
Fogytán lehetne hát, mi elválaszt
A miértre mégse lelhet senki választ
Pincemély sötétben, hol nem látszik a lényeg
Vetése serken a viszályok istenének

Elmúlt ünnepek áldott emlékébe takarózva
"Enyém vagy tiéd az ünnep"-et játszani nem akarózva
Magamhoz ölelem a világot - ma már merem
S meglocsolok minden virágot, ami terem
Legyen színe piros vagy sárga, netán nemzeti
Az én Húsvétomat elvenni nem rendelheti.