Fullextra.hu

:
   Barna Géza elégedetten nyúlt el karosszékében. Igen, most végre jól érezte magát. Sikerült a Blaser üzlet, hamarosan megérkeznek a vasúti munkagépek. Otthon is elsimultak a gondok, itt pedig munkába állt Sárika, az osztályvezetők álma, a légies, szőke, mindig mosolygós titkárnő, aki nagyon izgatta Barna Géza fantáziáját.. Most is hallotta Sárika kacagását a bársonyajtón keresztül, és kényelmesen hátradőlve álmodozni kezdett.
   Barna Géza nem volt rossz ember, azaz nem volt rosszabb semmiképp az átlagnál. Mint főnököt kedvelték, az asszonyt sem csalta meg sosem, az örökös munkahelyi flörtölés ellenére. A gyereket soha egy ujjal sem bántotta, adakozott az afrikai éhezőknek. Igaz, letagadott ezt-azt az adóbevallásnál, simán ment ötvennel a harmincas táblánál, kifigurázta az igazgatót a háta mögött, egy kóbor kutyát pedig úgy oldalbahajított egy kővel, hogy az vonyítva távozott. Szóval, akadt valami a mérleg mindkét serpenyőjében. Barna Géza imádott átlagember lenni, élvezte az életet.
   Ebbe az élvezetbe csattant bele egy munkagép hangja, ami a zárt ablakon át is elég éles   volt ahhoz, hogy ne lehessen nem észrevenni. Nyekergő-csikorgó, kellemetlen hang volt, rövid szünet után ismétlődött. Barna Géza bosszúsan, foga közt halkan káromkodva ment az ablakhoz megnézni, mi az. Egy hatalmas, lánctalpas gépet vett észre az irodaház udvarán, mely lomhán mozgott előre-hátra, óriás markolóját úgy lengette, mint rák az ollóját, amikor ellenséget lát. Több védősapkás ember állta körül, köztük az egyik szélesen gesztikulálva próbálta irányítani a kezelőfülkében ülő társukat. Barna Géza nem ismerte őket, sőt, nem ismerte fel a gépet sem, bár életét nehéz munkagépek közt töltötte. Rövid szemlélődés után becsengette Sárikát, tudja meg, mi folyik az udvaron.
- Osztályvezető úr, nem is tudom, hogy kezdjem – mondta Sárika, amikor pár perc múlva visszatért a hírekkel – szóval Igazgató Úr utasítására lebontják a főkapu melletti szárnyat és a helyén parkolót alakítanak ki…
    Barna Géza lassan, de végülis felfogta. Ez volt az a beruházás, amit ő váltig ellenzett, de a Főnök engedett az undok bérügyeseknek. Hogy-hogy nem, pénz is akadt a dologhoz, ami még gyanúsabb volt, de széllel szemben nem lehet…
    A csikorgás újrakezdődött, most igen közelinek tűnő puffanások kíséretében. A padló remegett, a vitrinben összekoccantak a valamikor díjként kapott serlegek.
Barna Géza elrendelte, hogy csukjanak be minden ablakot. Mindenütt, az egész osztályon. Húzzák be a függönyöket. Asztalát odébb rakatta az ablaktól legtávolabbi sarokba, leült mellé és megpróbált a számítógépre koncentrálni. Figyelte a lassan elvonuló számsorokat, időnként belejavított, nagyot ásított, tovább nézte, megint belejavított, megint ásított és még sokáig így tett volna, ha a monitor képe meg nem merevedik. „Lefagyott, lerohadt…” gondolta. Próbálta bezárni a programot, nem sikerült. Újraindítás Ctrl + Alt + Del-lel szintén sikertelen maradt. Tovább Barna Géza tudása nem terjedt, becsengette Sárikát. Sárika újraindította a programot, ám az megakadt nagyjából ugyanott, ahol előbb. Érthetetlen, gondolta Barna Géza. Valójában örült, mert tudta, hogy amíg a rendszergazda átvizsgálja a készüléket, semmit sem lehet rajta csinálni, így mai munkaideje sajnos lerövidül. Az ifjú zseni, akit szívből utált, ráadásul napok óta betegszabadságon volt. Sárika kérdezett valamit, de Barna Géza nem értette. Látta, hogy a titkárnő szája mozog, de a hangot elnyomta az előbbi munkagép fékeveszett csikorgása. Az osztályvezető agyában fény gyúlt. Az ablakhoz rohant, odaintette Sárikát és a fülébe ordította:
    - Tudja meg nekem, ki a munkavezetője ennek a csapatnak és küldje be hozzám!
„Majd én ellátom a bajukat” gondolta. Barna Géza meg volt győződve arról, hogy a bontóbrigád idézett elő valamilyen kábelsérülést, ezért fagyott le a rendszer. „Sok tuskó, gőzük sincs, mikor mit vágnak el. Hátha kártérítést lehet fizettetni velük, ezt a Főnök is díjazná.”
Sárika megtudta, hogy a csapatvezetőt Bálint Eliének hívják. Kiolvasta valami levélből, amiben jelentik, hogy a munkát ekkor és ekkor elkezdik. Nem volt kedve lemenni az udvarra.
- Hívja nekem ide – rendelkezett Barna Géza. Sárika kelletlenül elvonult. Barna Géza hallotta, amint az ablakból kiabál, hogy „Bálint úr, Bálint úr!”.

Hamarosan kopogtak az ajtón. Egészen üdítő csend volt, a munkagépek már egy perce hallgattak. Barna Géza megvárta, míg az illető másodszor, majd harmadszor is kopog. Érces hangon „tessék”-et kiáltott.
Magas, vállas, bajuszos férfi lépett be. Fején műanyag védősisakot viselt, enyhén olajos sárga overalljához valami furcsa, majdnem térdigérő, piszkosfehér csizmát húzott. Barna Gézát a néptáncosok csizmájára emlékeztette, annál is inkább, mert a nadrágját is belegyűrte, amitől az buggyos lett. A csizma oldalán sujtásos motívum, mint a huszárokén. Az illető levette sisakját és a jobb hóna alá fogta. Ettől még huszárosabb lett. Barna Géza még azt is hallani vélte, amint a férfi bokáját is összeveri, mintha feljebbvalója előtt tisztelegne.
- Jó napot kívánok – mondta az idegen hangosan, érthetően, ahogy illik. – Bálint Illés vagyok.- Hangja ízesen csengett, jól érzett a beszédén, hogy nem Pesten született, de még csak iskolába sem itt járt.
- Jó napot – felelt Barna Géza a számítógép mellől, ülve, szigorú tekintettel, kimért hangon. Jól meg volt tervezve ez a kimértség.
- Tetszett engem hívatni.

   Barna Géza úgy tett, mintha hirtelen nem is tudná, miről van szó, mintha erősen kellene koncentrálnia. Szemöldöke a homlokára szaladt, száját csücsörítette.
   - Ah, persze. Jöjjön csak beljebb, kérem. Úgy hallom, maguk itt most bontanak, igaz?
   - Bocsánat… Kit tisztelhetek az úrban?- Barna Géza észre sem vette, hogy részéről elmaradt a bemutatkozás. Megmondta, a nevét, beosztását, de kezet most sem nyújtott.
   - Szerződésünk van a bontásra, kérem. S igyekezünk azt időre bé is fejezni. – Bálint Illés hangján érződött némi idegesség.

   Béfejezni, aha. Elie- Illés. Barna Géza határozottan érezte az agyában gyúló fényt.
- Honnan is jöttek maguk?
- Székelyudvarhelyről, kérem. Én s három legényem onnan, s kettő pediglen Csikszeredából.
- Van munkavállalási engedélyük?
- Ezt hivatalosan tetszik kérdezni? Mert minden szabályos, törvényes. Fizetünk tébét is. Van rendes szakmánk, villanyszerelők, kőművesek, darusok vagyunk. És vagyunk olyan munkaerő, kéremszépen, mint itt bárki Magyarban.
- Jójó, nem úgy értettem. Én is magukra szavaztam, vagyishogy legyenek magyar állampolgárok, tudja? – Ez nem volt igaz, mert Barna Géza otthon aludt a népszavazás napján, de jól hangzott.
- Aazt…jól tetszett tenni – felelt a másik óvatosan. Csend következett. Bálint Illés illedelmesen várt, Barna Gézának meg mintha kiment volna minden a fejéből. Amaz a torkát köszörülte, erre az osztályvezető felkapta a fejét és most már határozottan, ingerülten közölte:
- Az imént észleltük, hogy nem működik a munkahelyi számítógépes hálózat. Egyszerűen lefagyott, valószínűleg azért, mert maguk elmarkolták vagy elvágták az udvari kábelt.
- Az kérem nem lehet. Nagyon vigyáztunk. Itt a tervrajz is, a kábelek egész másutt mennek.
- Hát akkor mivel magyarázza ezt? Eddig minden működött. Megjelentek maguk, és minden elromlott. – Barna Géza széles kézmozdulattal mutatott a monitorra. – Szeretném, ha tudná, hogy ha ezt most nem sikerül újraindítanunk, a javítás költségeit magukra terheljük.

A másik közelebb lépett, a monitorra pillantott.
- Megnézhetem? – kérdezte.
- Csak tessék – mondta Barna Géza, hangjában némi gúnnyal. „Legalább most tényleg elrontja”- gondolta magában. - De ne üljön a kárpitra, ha megkérhetem.
A székely férfi lenyomott néhány gombot, aztán még néhányat, aztán a fejét csóválta. Barna Géza elégedetten vigyorgott. Hanem a számítógép halk pittyegő hangot adott, majd a monitor megelevenedett: képek, grafikonok rohantak rajta. Bálint Illés most már csak néha nyúlt ide-oda. Pár perces művelet után megszólalt:
   - Hát kérem, nincsen ezzel a géppel semmi baj, csak azzal, amit rátettek.
   - Már hogy…mit tettünk rá?
   - Van itt egy film, látja? – Bálint Illés egy ikonra mutatott. – az a címe, hogy „Schulmädchen Report”, ez egy német pornófilm. – Barna Géza odameredt, s az ikon felett tényleg ez volt olvasható. – Terjedelemre is elég nagy, de nem ez a fő baj. Ez hozhatta a trójai vírust, amit az előbb karanténba tettem.
- De nem lehet… ezen a gépen senki nem nézhetett pornófilmet… - Barna Géza hangja elcsuklott, mert eszébe jutott egy vállalati muri úgy két hete, amikor a Főnökkel meg némi whiskyvel bezárkóztak ide, mert a Főnök itt akart megnézni egy DVD-t… Nem tudták megnyitni. Felmásolták a winchesterre, de nem indult a lejátszás az istennek se.
- Elhiszem én, meg semmi közöm is hozzá – mondta Bálint Illés. – Nem nézhették, mert ahhoz nincs is rajta olvasó telepítve.
- És most mi lesz? Biztos ez az izé… vírus?
- Biztos. Egy fertőzött fájlt találtam. Karanténba tettem. Így most lehet vele dolgozni, bár lassabb, mint előtte volt. Azonkívül…nem tanácsolnám, hogy Windows alól indítsa a vállalati programot.
- Nem tanácsolnáá? – Barna Géza ízlelgette a szót.
- Nem. Nem szeretik egymást. Lehet, hogy nem volt kompatibilitási vizsgálat se.
- Aha…lehet…

Bálint Illés felvette a sisakját, amit a földre tett az elébb. Felcsatolta, majd elköszönt.
- Remélem, nem lesz gond – intett szemével a számítógép felé. – Ha mégis, meg tetszik engem találni. Ugye, nem akarja a munkánkat elvenni? – az utolsó kérdés már ismét félve hangzott.
- Nem, nem… menjen csak …- szólt fáradtan Barna Géza. Tényleg fáradt volt. - És köszönöm! - mondta. A székely már kívül járt, de az ajtó még nyitva volt. Vajon meghallotta az utolsó szót? Ki tudja.

Hosszú percek teltek el. Barna Géza várta, hogy újraindulnak a munkagépek. De nem történt sokáig, semmi. Majd éles csattogás kezdődött, jól hallható, de korántsem olyan erejű, mint a gépek zaja. Barna Géza kinézett az ablakon. Bálint Illést látta két emberével, amint az udvari kerítés betonját bontják. Csákánnyal, kézzel.