:
Az automata előtt állok, dobálom bele az aprót. A nagyon aprót, mert attól is meg kell szabadulni, mielőtt az adóhatóság lecsap rá. Kávét szeretnék inni. Eszpresszó kávét sok cukorral, tej nélkül. Hetvenért adja a bádogtehén. Hatvanötnél tartok. Kutatok, kutatok a köpenyzsebben, de úgy tűnik, nincs több. Apró káröröm villan a mögöttem állók arcán. Türelmetlenek, a fenébe kívánnak, de nem szólnak. Hiába, a kultúra az kultúra. Már-már megszólít a mögöttem álló idősebb úriember, amikor a kezembe akad egy kisebb pénzdarab. Ó csak ötös lenne! És nyertem, tényleg egy ötforintos. Küllemre semmi különös nem látszik rajta. Diadalmasan bedobom a lukba, ahová a többit, de a számláló marad a hatvanötön, az érme pedig csörömpölve visszagurul a pénzkiadó nyíláson. Gondolok magamban valamit, de csak dobom vissza gépiesen. Szokott ez így lenni, nem mindig vesz be minden pénzdarabot. De másodszor se kell neki. És harmadszor is ugyanígy járok.
- Tessék a földhöz vágni – ajánlja valaki a sorból.
- A csak a százasnál jön be – javítja egy másik. Valóban, a százforintos bimetál, valami feszültség ébred benne, amit a földhözvágással ki kell sütni, különben a bádogtehén elektronikája kiszűri, és mint értéktelent, visszadobja. Ám az ötforintosnál nem jön be a trükk. További bedobási kísérleteim is eredménytelenek maradnak.
- Nem lehetne, hogy mi jöhessünk? – kérdezi ingerülten egy szomjas asszonyság, iskolán túl, kultúrán innen. Oda sem figyelek. Megkérdezem a mögöttem állót:
- Bocsánat, de nem tudná ezt esetleg felváltani? Vagy adni egy másik ötöst? – és nyújtom a magamét.
- Hát nem, kérem. Mert ugye én se tudnám itt használni.
- Meg lehet, hogy hamis – mondja az iménti asszonyság. Ja, ez meg se fordult a fejemben. Hallottam, hogy az államnak egy ötforintos előállítása nyolc forintba kerül. Ha volna olyan balga pénzhamisító, aki erre a címletre specializálja magát, a Lipóton kötne ki, ha azt be nem zárnák addig.
- Na, sikerül, vagy nem? – kérdi valaki hátulról.
- Patthelyzet – ismeri el a mögöttem álló őszes úr. – Ugyebár, senki sem fog barátunknak öt forintot ajándékozni, kevesebbért pedig nem kap ebből az automatából semmit. A pénzét, ha azon nem vásárolt, az automata nem adja vissza (ezzel nyugtázza kísérleteimet a visszaadó gomb nyomogatására). Azt viszont nem várhatjuk el az úrtól, hogy hatvanöt forintot itthagyjon az utána következőnek.
- Hát akkor mit csináljunk? – kérdi az asszonyság. Látszik, hogy rögvest szomjan hal. A hatvanöt forintomat már hagynám, de az igazamat juszt se. Nem mozdulok a gép elől.
- A legegyszerűbb, ha a sorban következő kipótolja az összeget, megveszi a saját kávéját, majd visszaad az úrnak hatvanöt forintot. – szól az őszes gentleman és kezdi is előszámlálni a pénzét, mert ő a sorban következő.
- Az nem úgy van – reccsen bele az iménti nőszemély. – Akkor ennek itt több lesz hatvanöt forinttal – bök felém, mintha jogerősen elítélt sikkasztóra mutatna.
- Neeem, dehogy – zúgják a körülöttünk állók kórusban. Egész kis sokadalom támad. Magyarázni kezdik az amúgy medve méretű hölgynek, hogy téved, mert én kávét nem kapok, s csak az a pénz jár vissza, amit az őszes úr kávéjába befizetek.
- Nna, hát ha mind ellenem vannak – dörmögi kelletlenül Ursula és átmenetileg elhallgat.
Közben az őszes úr megveszi a kávéját és korrektül ideadja a pénzemet. Dagadt nő úgy néz mindkettőnkre, mint hajószakács a norvég patkányokra.
- Arrébbmenne? – kérdi kedvesen. Nem tudjuk, melyikünknek címezte, mindketten odébbállunk. Pár méterről figyelem a medve-hölgyet, mit végez. Dobálja be a pénzét. Közben Eszter, a kolléganőm, megrántja a köpenyem ujját.
- Hát te hol vagy már? Mennünk kell a gyűlésre.
Mondom, hogy hogy jártam. Biztos, hogy kávé nélkül nem bírom ki ébren.
- Gyere, meghívlak – mondja Eszter és nyúl a zsebébe az apróért. Örömmel elfogadom.
De még Ursula ügyködik az automatánál. Az utolsó huszasával baj van, a gép visszadobja.
A nő számomra ismeretlen tájnyelvi fordulatokkal lep meg.
- Tessék a földhöz vágni – mondom faarccal. De sietve lépek távolább. Ott egye meg a fene a kávét. Nem egészséges. Nélküle is megvan a nap apró öröme.
(737 szó a szövegben) (724 olvasás)
veva: (04-03-2007 @ 04:15 pm)
Kávé helyett káröröm? ;)))
Netelka: (04-03-2007 @ 06:19 am)
:D Jót derültem :) Szeretem a stílusod.
prayer: (04-03-2007 @ 07:09 pm)
Ahogy leírtad?!... Fogadok, veled történt. Nagyon jó!
LEKA: (04-03-2007 @ 10:20 pm)
A indennapi bosszúságok, könnyed hangvétellel. Azért kibírtad kávé nélkül? Üdv.Éva
Emericus: (04-03-2007 @ 10:47 pm)
Köszönöm együttérzéseteket. A fenti kis affér valóban velem esett meg, s aztán kibírtam kávé nélkül. Így kezdődött a 11....vagy nem, nem, a 12. leszokásom.
didora: (04-03-2007 @ 10:49 am)
Élvezettel olvastam. Gratula!
gabiga: (04-03-2007 @ 11:08 am)
:)) az élet apró örömei...és legszebb öröm a káröröm...:))
Csilike: (04-04-2007 @ 07:31 pm)
Kar hogy mar az ingyenkave modszer megszunt, az volt csak a jovilag...mert meg a badogtehenet is at lehet verni, csak egy furmanyos voroskeresztes kollega szuksegeltetik hozzaaki ismeri a titkat:) Gondolom kavezol meg, s nem szoktal le...Tetszett ahogyan leirtad, lattalak magam elott:) Puszillak; Csilla
Lacoba: (04-05-2007 @ 06:36 am)
Bizony huncut egy helyzet.