Amikor a kert fölött nagyot nyújtózik az este
Amikor el-elkapnak bográcsból szökött illatok
S a nap vöröse, mintha oda lenne festve
Az ég aljára, pihentetőn ég, nem ragyog
Fázósan húzódunk egymás mellé a padon
S én átölellek, szorosan, ahogy illik
És igyekszem bajokra nem gondolni nagyon
És veled lenni ugyanúgy, mint mindig.
Szemed hunyását, arcod rezdülését mintha érteném
És mintha érteném az almafa bólintását
Mintha életünk, a folytatásos regény
Nem tervezné további folytatását.
S a feltámadt szélben a rút idő visít csak
Gúnyosan, mert jaj a legyőzöttnek
Engedd kissé, hajadba hadd simítsak
Hadd legyen karom még egyszer körötted
A távolság: elmúlás. Ha majdan elrabol,
Virradjon új nap, ragyogjon újra Néked
S én ha élek és leszek még valahol
Messziről kísérem majd könnyű lépted.