:
Amikor elhagyni készülsz engem
Csatát nyert közönnyel arcodon
Amikor hibává lesz minden
Amihez csak ragaszkodom
Amikor háborút hirdet
A mosoly is ajkad körül
Feledve csókomat, mindet
A közös reggelek közül
S amikor kínos éjeken át
Izzadva születik meg az indok
Tiporva minden béke nyomát
Már én is a harcra bólintok
Emlékezz az első pillanatra
Iskolapadban ülve, régen
Tekintetünkkel egymáshoz tapadva
És a folyosón kéz a kézben
Álmokat szőve, gyermekésszel
S gyermeklelkünkben romlatlan
Miért, hogy mégis másfele nézel?
Az a tekintet mondd, hol van?
(183 szó a szövegben) (756 olvasás)
Eroica: (03-12-2008 @ 03:31 pm)
Tehát ilyen sokáig kitartottatok... hátha még...
Írsz Te még szerelmes verseket is, kedves Imre.
szellzsofi: (03-12-2008 @ 04:14 pm)
Jajjosan ép ez a vers. Ahogyan kiszól belőle a lélek... köszönöm, szellő :)
a_leb: (03-12-2008 @ 08:06 am)
Nagyon nagyon jó vers, Emericus... Minden fájdalom, minden csalódottság benne van, és ott van a soha meg nem válaszolható kérdés is. A forma és ritmus pedig tartalomhoz méltó...
aLéb
erda: (03-12-2008 @ 08:31 pm)
Fájdalmas feljajdulás, keserűség a sorok közt, de mély érzéseket takar. Nagyon szép! :))) Éva
AngyaliAndi: (03-12-2008 @ 09:09 am)
De jó is lenne ilyen ártatlannak maradni... nagyon szép vers. Puszi: Andi
mango: (03-12-2008 @ 10:07 am)
Imre, nagyon szép vers.
blue: (03-13-2008 @ 01:03 pm)
Fájdalom szülte sorok, gyönyörűséges.
Netelka: (03-13-2008 @ 03:52 pm)
Ebbe belesajdult a szívem :(
gubanc: (03-16-2008 @ 02:19 am)
Én is meghaltam egy percre, amíg olvastam:((
g
Emericus: (03-18-2008 @ 09:25 pm)
Köszönöm, hogy olvastatok.
