Influenzaszezon, napi negyven-ötven beteg a rendelőben. Köhögés, tüsszögés, türelmetlen hangok a váróban. Egyszerű külsejű, vizenyős tekintetű bácsi lép be.
-         Jó napot kívánok!
-         Jó napot kívánok, ööö…
-         ….Kucsera bácsi- súgja Ancika, az asszisztensnők gyöngye.
-         ….Kucsera bácsi!  Tessék beljebb fáradni!
Bácsi leül a csinos Ancika mellé. Ancika fel sem néz, gépel tovább.
-         Ne oda, Kucsera bácsi! Ide mellém, a fehér székre.
Bácsi nehézkesen feláll, kelletlenül leül velem szembe.
-         Tessék mondani, mi a panasza?
-         Hát… nem vagyok jól…
-         Mégis, fáj valami?
-         Hát, fáj is..
-         Mi fáj?
-         Hát, úgy minden ríszem, átal, meg keresztbe- mutat a bácsi a mellkasán végig.
-         Aztán láza volt-e?
-         Hát a biztos vót, de csak olyan belső lázam lehetett, mer’ a veríték kivert oszt lefőttem az íccaka.
-         Köhögés? Tüsszögés?
-         Köhögök, de csak így ni – a bácsi felém hajol, és a nyakamba köhög, hogy lássam, mit tud. Ha kimegy, beveszek egy nagy adag C-vitamint, gondoltam.
-         A háziorvosnál tetszett már járni?
-         Jártam. A Karászi doktor úr megvizsgált. Tetszik ösmerni a Karászi doktor urat?
-         Nem ismerem.
-         Ott lakik a’ Ladányba’, két utcányira tőlünk.
Nagyot nyelek. Most kell megfogni a dolgot, mert még negyvenen állnak az ajtó előtt.
-         Felírt a doktor úr valami gyógyszert?
-         Írt a’, többfélit is.
-         Mi volt az? El tetszett hozni?
-         Hát… nem hoztam.
-         Milyen volt az a gyógyszer? Nem emlékszik a nevére?
-         Hát, olyan kicsi, fehér, kerek….
Na mindegy, legalább lássuk a leleteket.
-         Tetszett már járni a röntgenben?
-         Jártam.
-         A röntgenfilmet el tetszett hozni?
Kucsera bácsi értetlenül néz.
-         Nem hoztam a’… kellett vóna?
-         Hát bizony jó lett volna. De leírást csak adtak a röntgenről? Fontos lenne.
Ancika halkan közbeszól:
-         Bocsánat, doktor úr, úgy tudom, még nem járt a beteg a röntgenben. Mi legalábbis nem küldtük.
-         Dehogyisnem jártam, jártam én mán ottan…
-         Mikor tetszett ott járni?
-         Van már vagy nyóc éve, vagy több is. Megütöttem a tírgyemet oszt beutalt a Karászi doktor úr. Tetszik őtet ösmerni?
-         Nem, nem ismerem. EKG leletet sem hozott? Vagy valami labort?Kucsera bácsi nagyot néz, látszik, hogy nem érti.
-         Lavórt tetszett mondani?
-         Nem, nem, Kucsera bácsi, azt szerettem volna tudni, hogy valamilyen vérvételi eredmény nincsen-e magánál. Nem nyolc évvel ezelőtti, hanem mondjuk pár napos. Nem vett a Karászi doktor úr vért magától?
-         De a’, össze is szurkált, mert nincsen vénám, tetszik tudni. Annyi vér se gyött, hogy az ingemet összekenjem vele. Tetszik ösmerni a Karászi doktor urat?
-         Nem ismerem. Miből gondolja, Kucsera bácsi, hogy ismernem kellene azt a doktort?
-         Hát csak, hogy az előbb a nevét tetszett emlegetni.
Érzem, hogy ebben az irányban nem jutunk előre. Lássuk a korábbi leleteket.
-         Valami korábbi papírt tetszett-e hozni? Régi leleteket?
-         Aaaa, hát nincs nekem olyan.
-         Ancika, itt a beteg beutalója? – kérdezem asszisztensnőmet. Rendesen ezzel kellene kezdeni a dolgot, de én úgy tanultam, a beteg nagyobb bizalmat táplál a doktor iránt, ha az rögtön a problémáival foglalkozik, nem az adminisztrációval. Ancika kaján mosollyal nyújtja a beutalót. Kézzel írott, kriksz-kraksz. Próbálom desifrírozni, de nem megy. Ezzel se vagyunk beljebb.
-         Nem adott a doktor úr valami más papírt? – Kucsera bácsi a fejéhez kap. A mellényzsebből aztán egy gyűröttes papírdarabot halászik elő.
-         Mi ez?
-         Hát az utikőccsíg papír. Tessík aláírni.
Homlokomon egy csepp veríték csordul le. Ancika szolgálatkészen nyújt egy darab papírvattát.
-         Meghallgatnám a hátát, Kucsera bácsi.
-         Hogy tetszik mondani?
-         Azt mondja a doktor úr, hogy vetkezzen derékig! – fordít Ancika.A vizsgálat se megy könnyen. A bácsi háttal áll, de a  „tessék sóhajtani”-t mintha nem értené.
-    Vegyen egy nagy levegőt! – tolmácsol ismét Ancika.
A bácsi erre tényleg levegőt vesz, de aztán megint nem hallok semmit. Teszem a fonendoszkóp végét a beteg hátán ide-oda, de mintha elromlott volna. Vagy mégse? Ujjal ütögetem a membránját, kiválóan működik. A bácsi mellkasa nem mozog.
 -     Hajjaj, Kucsera bácsi – pattan fel a székről Ancika és tolja azt a lassacskán kékülő, megszédülő Kucsera bácsi alá – hát miért nem tetszik rendesen lélegezni?
 -     Aha, aha… ahazt tehetszett mondani, hogy vehegyek egy nagy levegöhőt…De hogy mikor szabad kifújni, azt nehem mondta..- nyögi az öreg. Túlesünk a vizsgálaton, írnám a receptet. Úgy tűnik, tüdőgyulladása nincsen, de csak kell valami kis antibiotikum, köptető meg vitamin.
-         Nem tetszik-e valamire allergiás lenni? Úgy értem, gyógyszerre?
-         Én kérem, mindenre allegriás vagyok. Még a szílre is. Kimegyek, oszt megfúj, mán meg is vagyok fázva.
-         Az nem allergia. Gyógyszerszedés után lett-e kiütése, Kucsera bácsi?
-         Nem figyeltem én, oszt meg nem is szedtem soha semmit. Orvost se láttam, most se gyöttem vóna, ha a Karászi doktor úr nem kűd. Tetszik ösmerni a Karászi doktor urat?
Taktikát változtatok. A „nem ismerem” helyett most – udvariatlanul – nem válaszolok. A receptre koncentrálok.
-         Tessík má’ a szívgyógyszeremet is felírni.
-         Milyen szívgyógyszert szed?
Kucsera bácsi pápaszemet tesz fel és egy fecniről olvassa:
-         Mer-ci-lon. Mercilon.
-         Az nem szívgyógyszer, bátyám, hanem fogamzásgátló. Lányok és fiatalasszonyok szedik. Magának nem tenne jót.
-         Innye, akkor az Erzsi átvágott (itt Kucsera bá’ népiesebb kifejezést használt, magam moderálom, elkerülvén a szerkesztői beavatkozást).
-         Ki az az Erzsi?
-         Hát az onokám. Mondta, hogy írassak má’ neki szívgyógyszert, mer’ nem gyünne be máskípp, ha nem muszáj.
-         Az nem úgy megy, Kucsera bácsi. Én nem is vagyok nőgyógyász, el kellene az unokának menni egy nőgyógyászhoz elébb, az felírhatja. A Karászi doktor is csak azután írhatja, én meg aztán sem. Van az unokának vőlegénye?
-         Nincs a’ még, hát csak tizenhat éves lesz a tavaszon. Hát mégiscsak tetszik ösmerni a Karászi doktort?
-         Hát udvarlója csak van? Mert azzal is beszélni kell. – segítene megint Ancika.
-         Na azt adja meg neki az Úristen!...
Kész. Intek Ancikának, hogy itt a vége, nyújtom Kucsera bácsinak a recepteket meg az aláírandó ambuláns lapot. Az öreg átveszi, kicsit gondolkodik.
-         Ugye, közgyógyra tetszett írni? Mer’ nekem közgyógyom van.  Akkoriban még az illetékes szakorvos is írhatott közgyógyellátásra jogosultnak receptet. Érzem, hogy felment a vérnyomásom. Úgy kell nekem, ezt kellett volna legelőször megkérdezni. Kezdhetem az egészet elölről. Új receptek, új ambuláns lap. Csendben dolgozom, gyorsabb, mint mérgelődni. Végül még pár szavas kommentárt is fűzök a receptekhez, melyik gyógyszer mire való. Az öreg megköszöni, komótosan felveszi a kabátját, kalapját, indul kifelé, majd az ajtóból visszafordul:
-   És az influenzámra nem kapok semmit?