És ha már minden elmondhatót
elmondtál,eldadogtál,elsírtál
és elordítottál,
és ha már úgy érzed
szíved dobbanása is benne van
minden szóban,és minden dalban,
és a pontok és vesszõk,
egy-egy könnycseppet rejtenek,
és ha már - bár volna még...
de nem jön lelkedbõl több üzenet,
és a visszhangon kívül
hozzád más nem jut el,
hát ülj le szép csendben,
és fáradt, kiszáradt szemmel
nézd, hogy ragyognak a csillagok.

Most leteszem a tollat.
Azt hiszem nincs tovább.
Nem tudom elmondtam-e mindent,
s hogy’ hatnak rád e gondolatszikrák.

Kerestem, kutattam azt a szót
mit kimondva, megtörténik ,
a csoda!

Mint kisgyerek ki becsukja szemét,
és mormol magában,
titkos varázsigét,
vereseim mormoltam,
egymás után sorban.
De elfogyott a szó,elhalkult a dallam.
Neked Magam,
ily védtelenül kiadtam!
És nem tudom, AZ a szó,
vagy AZ a gondolat
ami fontos, ami megragad,
itt van - e valahol ?
Vagy mégis elmaradt?
És így elmarad a csoda !
S én tehetetlenül hagyom,
hogy benned vesszen el,
mi bennem fájdalom!