A találkozó végül is létrejött. Ki tudja mi munkált a lányban, hogy engedett az unszolásnak. Talán a kíváncsiság, mert igazán nem gondolhatta, hogy mi vár ott rá, csak sejthette, hiszen megkapta a levelet, ami az elmaradt találkozó után készült.

Hogyan is zajlott le? Hát borzalmas volt. Én dadogtam, mint egy elsőbálozós kisdiák. Csak a kezébe nyomtam a versemet, amit írtam, és gyöngyöző homlokkal vártam a hatást.

Fejemben vészharang kolompol

Átjárja testem jeges rettenet

Csomóba gyűrve tombol a gyomrom

Érzem,! Elveszítelek

Persze esélyem sem volt rá

Nem is tudom honnan! a bátorság

Te nem tehetsz erről semmit

Hisz okot még tréfából sem adtál rá.

Mégis mint a Notredámi torony őre

Néztem rád, és lelkem mélyén

Hamis csillogású remény ébredt,

hogy hátha, mégis, talán,

Kérdeztelek,-- gondolatban ,-

S a választ is magam adtam,

S mert ismerlek régóta már,

Tudtam jól, mit válaszolnál.

Bár a magamban élő leányka

Válaszait hallgatva

Józan énem tudta „Ezt nem szabad!”

Megállni mégsem tudtam,

hogy Tőled halljam a válaszokat.

Tudod mint önsanyargató ember

Én is mindig ilyen vagyok

A sebeimet mindig kikaparom

és nem látja senki, ha sírok.

Most végül is kijózanít

A válasz amit tudva várok.

Meg ne bántódj amiért

egy vén majom, --néhány percre,

Mint egy kamasz, vágyát keresve

Mint áhított csodálatos NŐRE,

–Rád gondolt.

Nekem már ez a gondolat is

néhány napig,

bár fájó, sajgó és hamis

de szép remény volt.

Fejemben vészharang kolompol,

Testem átjárja jeges rettenet,

Csomóba gyűrve tombol a gyomrom,

Tudom ! el sem érhetlek.

Elismerem nem túl nagy szám ez a vers, de a célnak nagyon is megfelet.

Föleg azért mert elmondani nem tudtam volna szemtől-szembe. Ugye nem értitek, hogy lehet az, hogy egy sokat tapasztalt férfi, több házasság, és kapcsolat után megkukul és nem tud egyenesen beszélni. Nos pedig igenis van magyarázat. Félt a választól!

És nem történt semmi. Illetve semmi végleges. A lány szemébe könnyek szöktek, és nem tudott megszólalni sem. Aztán csak annyit hebegett, hogy neki még ilyet senki, igy még talán …. De most nem tud mondani erre semmit.

És aztán kurtán-furcsán ért véget ez a különös randevú, és megszületett a második levél :

Befejezetlen mondat.......................................

Van egy mondat amit félszegen és kapkodva elkezdtem mondani neked ott a kávézóban és ennek a mondatnak a végére képtelen vagyok pontot tenni.

Ott és akkor oly esetlenül és nevetségesen buggyant a napvilágra és csak folytatom- folytatom- folytatom ...

Most is írom a mondatot és ne haragudj, hogy nem a kézzel irtat adom oda de azt úgy összefirkáltam, hogy nem tudtad volna elolvasni, persze lehet jobban jártál volna, így kénytelen vagy.

Mindjárt az elején elnézést kérek az összevisszaságért ( ezért is jó, hogy letisztázom mert így látom milyen kesze-kusza az egész) de így a leírtakat így kapod fésületlenül.

Sokszor már örültem, hogy vége, mert úgy éreztem mindent elmondtam és nincs is talán tovább, és akkor újra mint a rossz gyomorból -hiába próbálod visszatartani- tört fel egy újabb majd egy újabb vers, mondattöredék, és ismét támadt a hihetetlenül naiv és ostoba vak remény, hogy hátha EZ lesz AZ a szó! AZ a gondolat! ami áttöri azt a csillogó de vastag gyémántfalat, ami közted és köztem áll, amely mögött ott csillogsz számomra fájón, gyönyörűséges szépségedben elérhetetlenül.

Látom arcaidat mert sok van.

A „komoly” üzletasszonyét amikor a céged ügyeit sorolod és még az arcod is kipirul az indulattól és keményen szikrázik a szemed—csodálatos

Látom a lélegzetállítóan szép NŐT amikor valahova készülődvén rájátszva természetes szépségedre hangsúlyt adsz annak ami szép benned, és ezzel jelentéktelenné válik ami kevésbé.

Látom a bájos lánykát, a csibészül huncutot amikor csak egy farmerbe bújsz és ehhez egész más a stílusod is.

 És látom a halk bánatot is a szemed tükre mélyén ami valahogy megfogott valamikor. Megmagyarázni nem tudom mi ez de tudom, hogy ott van érzem egy furcsa telepatikus éréssel az egyik versemben le is írtam, biztos emlékszel rá. Aztán lehet, hogy ez csak érzékcsalódás semmi több.

Nos a mondatot amit akkor ott küszködve a gombóccal a torkomban elkezdtem, lehetetlen befejezni, mert a végére a pontot míg élek sem fogom tudni kitenni.

Persze biztos elfogynak majd a versek és a szavak is, hiszen előbb-utóbb silány ismételgetéssé válik ez az egész.

Bízhatsz benne, lelkem majd „belehal” egyszer csak ebbe a hiábavaló feszülésbe ami néha bizony kiül rám és akkor mindenkinek jó lesz rajtam kívül.

Mert úgyis tudom, hogy NEM!!!! Nem mehetsz bele sohasem még egy pillanatra sem! Még ha akarnád sem !!

És hiába tudom a tudás kevés, kevés hogy el is higgyem és ...

Ne aggódj ! Persze építi már a „normális lelkem” az új mosolyfényes korlátokat, és talán lesz olyan áthatolhatatlan, hogy még téged is sikerül becsapni majd vele és azt fogod hinni >> Na végre vége! <<<

Most úgy is kicsit nehezebb a fizikai létem. Magammal kell egy kicsit foglalkozni. Talán kezelésre is kell járni, kórházba is kell mennem műtét vár rám ( de ezt most csak neked mondtam!!!)

Hát lehet talán kicserélem magam-magammal és kiirtom belülről a puhányokat !

Azt remélem talán elhiszed nekem, hogy igazán szeretlek, ha beképzelt lennék mondanám : nem lesz ember az életedben aki ennyire fog téged szeretni. Ilyen nem minden ember életében történik meg. De mert látom, hogy ez téged mennyire zavar, hát rendre fogom inteni ezt a szerencsétlent itt bennem. Meg fogja talán érteni, hogy ha valóban igazán szeret azzal tudja Neked a legnagyobb örömöt szerezni ha végre csöndben marad.

Igaz, hogy így a mondat befejezetlen marad, de akkora erőm nincs, hogy amíg élet van bennem és nem vénülök meg az elhülyülésig ( ami lássuk be azért előbb-utóbb bekövetkezik ) eltapossam magamban ezt az érzést, vagy hazudjak.

Mert biztosan tudom minden erőm ellenére , ha megvillan a szemed kékje, vagy egy könnycsepp csillan meg benne, összeomlik az összes szépen felépített korlát és ott vagyok ahol elkezdtem.

Mindig is utáltam, ha valaki az örök szerelemről zengedezett és fogadkozott felelőtlenül.

Én soha senkinek nem ígértem sem sírig tartó szerelmet sem örök hűséget, mert pontosan ismerem a lélek mozgatórugóinak működését.

Tudom lehet hazudni, de az nem ugyanaz !

Tudom nem kéred rajtam számon, mert ez téged „hidegen” hagy, de most úgy érzem ezt az érzést már soha semmi nem fogja tudni kitörölni belőlem még az idő sem.

S hogy mennyire igaz az , hogy tudom téged ez mennyire nem érint meg, éppen a „beszélgetéseink” során döbbentem rá amikor arra gondoltam mennyire csodálatos is lenne egy veled „ÚGY” töltött együttlét, hogy lehet el sem hinném tőled a „szerelmet”. Gondolnám, hogy csak „megengeded” hogy szeresselek, hogy átöleljelek......... akár egy percre is.

Látod a mondat most is csak íródik, íródik és nincs vége. Még mindig van gondolat ami a tollam alá kívánkozik de most már abba hagyom mert regény lesz belőle.

Mert mindezt írom miért, miért, miért............................

Mert szeretlek és nem tudom elhinni minden józan érv ellenére, hogy hiábavaló ez az egész.

De ne érezz lelkiismeret furdalást amiért utálkozol ( ugye milyen finoman fejeztem ki ?)

Hiszen a virágok amiket lelkemből kapsz, gyönyörűek valóban. És akik olvassák gyönyörködnek bennük és talán kicsit irigyelnek is téged. De ők csak a virágokat látják és nem látják azt a trágyát amiből kihajtottak!

De hát ilyen a világ rendje a legszebb virágok jól trágyázott földből nőnek.

És én pontosan tudom, hogy ebben a mesében TE valóságos szépség vagy, és ha volna is valamilyen varázserőd és ha akarnád is akkor sem tudnál csodát tenni mert én nem elvarázsolt mesebeli, hanem eredeti és valódi szörnyeteg vagyok

és ezen nem segít sem csoda sem varázslat.

Szörnyeteg akit nem érdekel semmi! Sem családi béke, sem a többség által megfogalmazott „hűség” sem az hogy te hogy érzel sem az hogy mit veszíthetne mindenki ha megtörténne és valahogy mégis beteljesedne. Az hogy mindenki meggyűlölne aki szeret most mert egyszerűen nem tudnák elfogadni.

Nem érdekel, hogy mit szólnának mindehhez a te barátnőid  akikről tudom mennyire gyűlöli az ilyen „lihegős” vén szatírokat !

Nem érdekel a feleség aki mindezt úgy éli meg, hogy most valami veszélyezteti a házasságát.

És nem érdekel, és nem érdekel....................................

Szóval valóságos trágyából nőttek, valóságos szörnyeteg virágok. Bármilyen szépek is amiért megszülettek az gyűlölni való és undorító ! És vigyázz mert nem édes nektár van bennük, nem éltető nedű, hanem édes halálos méreg !!!

Látod igyekszem megkönnyíteni a dolgodat hogyan zavarj el magadtól, s ez mind valóság, mint az, hogy szeretlek az is.

Persze ha erre a levélre is csak döbbenten nézel :

>>>>> Ez mit akar ???!!! <<<<<<<<<<<<

Akkor tényleg nincs értelme az egésznek és ez is benne van a pakliban,

Mint az orosz rulettnél a véletlen golyó.

          Nincs vége csak abbahagytam.