:
Tintakék testén nyíló
Bíborhasadással
vérzett el az éj.
És csobbant a víz,
és vágott a szél,
s a kezem melegével védtelek.
Amikor szétnyílt a szád
a szemhéjam alól néztelek.
S mint sirály a vízre,
úgy hullottam rád,
mert csillagot véltem
felfedezni benned.
Mint gyenge szellő a vizet,
borzolta kezem a bőrödet,
s a hullámok ritmusát,
remegte a tested.
S én hittem enyém lettél,
majdnem egészen,
s te mégis elküldtél
szinte keményen.
Aztán megvigasztaltál,
még meg is csókoltál,
az álmok világából
a földre rántottál.
Meghalt az éjszaka,
mire megértettem,
párcsókos kaland,
íme ez lehettem.
(122 szó a szövegben) (686 olvasás)
Audrey: (01-25-2007 @ 07:36 pm)
Gyengéd és szép... :-)
naiva: (01-25-2007 @ 08:27 pm)
Különösen az első rész képei tetszenek, gyönyörűek!:) Az utolsó versszakokban nagyon visszatérsz a földre:) Tetszik a versed.
skorpio: (01-25-2007 @ 09:03 pm)
Hát valóban szép kaland volt, Erről csak ilyen szépen lehetett irni. De azért tényleg a földre kelett lépni, hogy elfogadjam ENNYI ! - és nem több.
Eroica: (01-25-2007 @ 10:04 pm)
Nagyon szép, érzéki képeket vonultatsz fel, aztán a ccalódást is nagyszerűen érzékelteted . A gyönyörűség és gyötrelem ellenpontja van ebben a költeményben.
prayer: (01-25-2007 @ 10:29 pm)
Egy flörthöz pont elég!
gabiga: (01-26-2007 @ 07:52 am)
Az eleje andalítóan lágy, ringató, aztán ahogy jön az ébredés a vers ritmusa is érzékelteti a való világot, pattogóssá, szikárrá válik. Jó, jó, jó!!! Szép vers, tetszik!
zsuka49: (01-27-2007 @ 04:40 am)
Szép sorok, szép vers!!!
Zsuzsi
sziromparduc: (01-28-2007 @ 05:43 pm)
versedbe temetkeztem...