Nagy felhajtás volt. Az egész művelődési ház összes vezetője ott sertepertélt a kiállítás előtt, hogy minden igazán szép legyen. Nagy volt a feladat, hiszen országos pályázatot még nem hirdettek és igen kétséges volt a siker. Aztán érkeztek az alkotások az ország minden sarkából. Szépek és kevésbé jók is, volt dolga a zsűrinek mire kiválasztotta a kiállítási anyagot. Aztán a felkért amatőr költők verseit hozzáigazítani a képekhez sem volt egyszerű dolog. Végülis minden összejött és a megnyitóra igen helyre kis kiállítássá ált össze minden.

A főzsüri a művészeti alaptól a megnyitóban igen elismerően szólt a kezdeményezésről, hogy képzőművészet és irodalom milyen szépen találkozik ezen a kiállításon.

Büszke voltam magamra, hiszen huszonegy versem ott virított a festmények mellett.

Mint előadóművész lettem bemutatva és a megnyitó főattrakciójaként mondtam verseket. Magamtól is természetesen.

Aztán elvegyültem a nézelődők között, fogadva az elismeréseket a szép versmondásért.

Egyszer csak egy szép kép előtt megállít egy ifjú hölgy és kérdezget az elöadóművészet fortélyiról. Tegeződünk mintha ez természetes volna.

Hirtelen rámutat egy versemre,

Ismered? Kérdezte elgondolkozva. Oly szépen mondtad a versét.

S hirtelen nem is tudtam mit mondani,

Ismerhetem-e magam, azt a magam, akiből úgy folynak ki ezek a versek, hogy magam sem tudom ki és mi mozgatja tollam-ceruzám.

Hirtelen zavarban is voltam mondjam-e, hogy nem csak előadója, de szerzője is vagyok ennek a versnek. Szerencsére két idősebb hölgy, aki jól ismert már odajött és lelkesen gratuláltak:

Köszönjük ezeket a szép verseket és a méltó előadást. Aztán mentek is tovább.

Az ifjú hölgy elmosolyodva csak annyit mondott: Ja így könnyű, én is köszönöm, - és tovább ment nézni a kiállítást és olvasni a verseket.

Én meg álltam ott zavartan, mondhattam volna, hogy nem! Dehogyis könnyű, a versmondásért igenis meg kell dolgozni, akár saját akár idegen az író. De már messze járt.

Igen barátaim, a hallgató közönség nem kíváncsi az útra, az eredmény, az élmény a lényeg a számára, s ha ez felemeli, kiszakítja a mindennapok szürkeségéből,-- Köszöni szépen, tapssal, kézfogással, mosollyal, vagy könnyel a szemében, s ez oly kedves és jóleső érzés, hogy megéri a fáradságot.