Szemembe mondta, hogy nem szeret már
Nézte ez mennyire fáj.
Gyötört és kínzott ö szüntelenül.
Féltékeny voltam rá kegyetlenül.
 
Hazudta nékem, más férfi vár rá,
ha estére randevúnk volt.
Várta nevetve a könnyeimet
És aztán kacéran fölém hajolt.
 
Nem kell az önző szerelem.
Nem kell a hűség nekem.
Szabadon csapongva jár a szívem
Senkinek bilincsét nem viselem
 
A két szemét, még most is látom.
Kacagva nézte a kínlódásom.
Egy percig állt még mosollyal ajkán
És aztán elment nem nézett énrám. 
 
elsárgult falevél lehullt a fákról
Elvitte őt az őszi szél
És én mégis minden este visszavárom,
mert szívem csak őérte él.
 
Elmúlt a tavasz és elmúlt a nyár
S a bolond szívem még őreá vár
Tudom, hogy könnyelmű, kacér virág
Szerelme mégis egy csodás világ
 
Még érzem a csókját a számon
És látom a lágy mosolyát
Az illata bódító álom
Úgy várom hívó szavát
 
Nem kérek már, hűséget tőle
Tiszavirág az ő szerelme
És mégis éget, és mégis lángol
Soha nem múló gyönyörű mámor.
 
Az őszi falevél lehull a fáról
Úgy tűnik el oly könnyedén
És csak fájó emlék él
Hogy visszavárom
Mert szívem csak őérte él.