Rímtelen percek,
suhannak, s lesznek
órákká, így álmodik
végtelen sodrásban az idő.

Mi kattogva mérjük,
és nehezen értjük,
hogy valódi énjeit csak
képzeletünk hozza elő.
 
Rohanó, elmúló,
ballagó, száguldó,
mondjuk, hogy megfogjuk
testtelen lényegét,
 
nem tudjuk, nem értjük,
hogy lehet gyorsszárnyú,
s ólomlábú is ugyanaz a lét.
 
Mert a percre szabott lét
mely látja önön végét
nehezen dolgozza fel,
 
hogy múlt - jelen s jövő,
a ma, holnap, s holnapután,
csak számára létező fogódzkodók
a semmi hatalmas asztalán.
 
S az idő csak terpeszkedik kedélyesen
Mert számára nincs más érték,
Mint, a számunkra megfoghatatlan,
De mégis valóságos végtelen.