:
Cipeltem mézédes csókjaid,
keserű nevetésed,
vállamon a hajad,
törékeny szőkeséged.
Vajúdtam ordító csendeddel,
könny-ízű mosolyoddal -
szótlan messziséged járt
porló nyomaimban.
Kerestem, ami megvolt,
noha törve.
ujjamon a gyűrűd kettérepedt,
görbe.
Nem vagyunk egymásnak,
csak csorba emlék;
szemeimen át tekint rád
a nemlét.
2003. május 28.
(30 szó a szövegben) (734 olvasás)
Anna1955: (12-08-2008 @ 02:16 pm)
Kedves EM! Nagyon tetszett a versed. Gördülékeny és nagyon kifejező...Gratulálok, szeretettel Anna...:)))
trendo: (12-08-2008 @ 03:41 pm)
A szavak és a ritmus játéka szépen ellenpontozza a fájdalmat. Így kell túllépni azon, amin másként nem is igen lehet.
piroman: (12-09-2008 @ 08:14 am)
Hm. És ennyi. Grat.: piro
zanzaa: (12-09-2008 @ 08:40 am)
Az a "nemlét" szó a végén még dob is egyet az egészen. Tetszett. :)
a_leb: (12-09-2008 @ 09:29 am)
Gyönyörű. Játékosnak tűnő ritmusa, kefejező kettősséget ad a komoly, erős tartalomnak, valóban ott a változó, múló csend a mélyén, és mégis visszanyúl. Nagyon tetszett!
aLéb
