- Az Emberre gondolva -

Hát megcsináltad: magad - világod.
Bolygónak - bolygó; de a tömeg
már kezdetben túl nagy volt rajta...
Mire jó a kés, a balta? Káin elhadarta,
s azóta a szálak szövődnek, fonódnak,
és mikor mestere lettél
habarcsnak, tűnek, golyónak,
mestere a húsba vágó szónak,
hátra dőltél az aranyat izzadó folyóba
pihenni, hogy a tükrébe ne kelljen nézni,
hátra dőltél, hogy másnap majd előre tudj lépni
- nem gondolva bele, hogy mindenütt ott van
az égig érő karám,
hogy moshatatlan folt ég minden vasalt ruhán;
nem firtattad magadat, hogy
jóllakott gyomrodban az olthatatlan szomjak
miért nem bírnak várni;
szeszes combú nőket habzsoltál a fekete kómáig.

Nem, már nincs több hely, ahova hazugságot fércelj.
Nincs több bőr, ahova tetováló festékkel írj.
Ha ez egyszer válaszért hajolna a derék,
csak üres gubót lelne -
mondd, istennek milyen volt az íze? Csak te tudod,
és már nincs más, akitől kérdezd.
Hiszen te magad vagy az égig érő karám,
önmagadon feszülsz:
pókon a halálbiztos fonál.

2008. június 22.