:
Voltak kazalra hányt, végtelen napok,
amikor még nem ismertem, milyen
szemedből és ujjbegyedről a kegyelem;
akkor még nem mertem magamat veled együtt remélni -
inkább szürke poklok füstjébe bújtattam arcomat,
pedig már a kezdetektől kívántalak látni,
mert a napszítta, porló, kérges föld nyomta lelkemet;
és amikor végre egyszer felém lebegtél,
akkor túlcsordult minden íz a számon,
bús reményeim kitágult, szabad illatban fürödtek -
ez volt a vágy, a csók, az ölelés,
amikor végre eléd térdepelhettek mind a napok
kegyelmet kérni
nélküled leélt vétkeimnek.
2008 okt. 28.
(72 szó a szövegben) (737 olvasás)
csitesz: (10-29-2008 @ 06:51 am)
Lényeg, hogy feloldozott. Tetszett. Puszi Józsi
piroman: (10-29-2008 @ 07:40 am)
Valami ilyesmi volt... Nem rossz!
wanderer75: (10-29-2008 @ 10:05 am)
Nagyon szép!:)
lenaneni: (10-30-2008 @ 07:49 am)
Nini, ez a vers mostanig elbúj t előlem, pedig kár lett volna nem rátalálni! Tetszenek a képek, mély átérzést sugallnak. Mindenki ilyen szerelmi vallomást álmodik magának. Gratulálok, Ilonka
a_leb: (10-31-2008 @ 02:56 pm)
Nagyon tetszett, igaz, őszinte szép vallomás.
aLéb
Emeraude: (10-31-2008 @ 04:38 pm)
Nagyon köszönöm Mindenkinek! Örülök, hogy tetszett! Szeretetel: em
