Kezembe került ma egy
régi füzet, gyöngybetűkkel
teleírva, milyennek álmodtam
húsz év múlva életemet.
Újrafűzöm képzeletem filmjét,
indul a gép, naiv a történet,
ettől lett andalítóan szép.
Erdőszéli kis ház, homlokzatán
aranyérmes trófea.
Az előkert csupa virág,
az ágyások közt lustán
napozik néhány kutya.
Csak Csitri, a csupafolt,
nem pihen, örökké dolga van.
A lépcsőn, mértani sorban,
hat-hét vakond tetem várja,
hogy a komposztra dobjam.
A hátsó udvarból riadót
fújnak a gyöngytyúkok.
Apró, sárga, pihegő labdacsokat
gyűjtenek maguk alá
a káráló kotlósok. Vibrál a levegő,
a porban feszített szárnyú
ölyv árnya kúszik tova.
Erről a portáról nem lesz
ma meg a csibe-vacsora.
Vidám nyikorgással érkezik
most a lovasfogat,
ő nem maradt éhkoppon,
gyomrában már
az első májusi bak.
Nehézléptű bakancsok
mordulnak egymásra
a tornác kövén,
tágszemű kislány
issza a szavakat,
majd részegülten álmodik
töretnyújtást apja ölén.