Cím: Nő a lámpák mögül 3. részlet -
Szerző: stando - Standovár Ágota
(12-22-2007 @ 04:42 pm)
:
Boldogok...
... "a lelki szegények, mert övék a mennyek országa..."
... akiket szeretnek, mert nincs hatalma felettük a rontásnak...
... akik szeretnek, mert gondolataikat a jóra való törekvés irányítja...
... a megbocsátók, hisz a legnagyobb kincset birtokolják...
... a bűnösök, mert feloldozást nyerhetnek vétkeik alól...
... akiket humorérzékkel áldott meg a teremtés...
... akik képesek az önirónia gyakorlására...
... a boldogok, mert nem vethet nekik gáncsot a boldogtalanság...
Önringató
Az a furcsa az önringatásban, hogy ébredésnél kiderülhet, valójában nem is magad irányítottad a ritmikus mozgást, és amit átéltél, nem is önringatás volt.Pedig eleinte azt hiszed, csak el kellett löknöd magad, és a semmi szárnyán ringatózva szállsz, teremtesz egy álomeget, ahol álomfelhőket kergetsz odébb álomnapod elől. Azt hiszed, hogy alszol, de egyszer csak a kezed törvényszerűen belelóg majd a bilidbe, választásod szerint lehet zordkék, vagy babásan rózsaszín, és akkor felébreszt a langy-hideg, de addig is ringatózol a hasadat simogató lágyságos hullámzáson, mert most erre van szükséged, ez kell neked, bűbájolod magad és hagyod, hogy a másvalaki is ott ringjon kicsit veled, mert ez így jó neked. Tisztában vagy vele, hiszed, hogy most álmodni kell, de az ébredés majd úgyis nyakadba zúdítja a valóságot. Ekkorra már kezd kényelmetlenné válni a földnélküliség, szeretnéd inkább kinyitni a szemed, hogy minél előbb túlessél a reggeli megkeseredett szájízen, foghasd a fogkeféd, és néhány mozdulat után érezd a friss mentolt, mert az visszaránt a két talpadra, hisz neked nincsenek szárnyaid. Ha eddig eljutottál, már inkább leszállnál. Bele is bújsz csukott szemmel a papucsodba, elbotorkálsz a fürdőszobába, hagyod magadra zubogni a jeges vizet, majd vörösödésig dörzsölöd bőröd, mintegy önsanyargatva, megbosszulva az önringatást, és csak utána nézel tükörbe. Akkor döbbensz rá, valójában mi is történt veled.Téged álomba ringattak, de azzal, hogy felébredtél, nem szűnt meg a lebegés. Ha most megfordulsz, láthatod újra a csillogó szemeket. Akár magadba csíphetsz! Felesleges. Ébren vagy!
Maradandó nyomok
Bennem motoz két fogalom, tér és idő. Fontos kapaszkodók, és mégis illuzió mindkettő. Relativitás elmélet. Soha nem hittem, hogy Péter és Pál példája helyett egyszer majd sajátot idézgetek. Átéltem, túléltem. Agyonhasznált szavak, meg amúgy is biccent nagyot a hasonlat, és mégis, azt, ami történt, még ma sem értem. Nincs ötven méter hosszú az az útszakasz, amit úgy tettem meg, hogy közben felmértem, esélyeket latolgattam, döntöttem, rántottam, röpültem, csapódtam, pörögtem, landoltam. Futottak, hallottam, motor járt, nem féltem. Azt mondták, meghaltam, de én tudom, előtte nem éltem. Még hogy csók! Sokk. Csipkerózsika felébredt.
Értékmérő
Vajon miben mérhető a szeretet? Mértékegysége az érintés lehet? Amikor szeretlek, kell a visszacsatolás, simító tenyered ereje, két karod puha fészke, az érzés, ahogy bőröd a bőrrömmel szeretkezik. Kell a szereteted, mert a szárnyaszegett ölelések porba ejtenek. Olyankor gyermek leszek újra, maszatos, eltévedt kölyök a kereszteződésben.
Erőterek
Stratégiai játék szereplői lettünk. Jobbra, balra, le s föl mozgatnak a láthatatlan karok. Nem avattak be a haditervbe. Ugrom, mert érzem, ugrani akarok. Nehéz páncélba öltöztettek. Erő kell ahhoz is, hogy viseljem. Rozsdafoltjain elbotlik a fény. Fehér.Egyre élesebben emlékszem. Korábban félszavakból értettél. Most? Nem csak egymás elől bújunk meg a szegletekben. Te már nem beszélsz, és én nem beszélek. Kommunikálunk egymással, de agyunkban vírusos lett a dekódoló program. Kiirtani? Próbáltam, próbáltad, úgy tettünk, mintha. Elfogadtuk a szimbiózist. Vajon a szoftwer jogtiszta? Mint Marqueznél, Szerelem kolera idején. 15 év. Mit gondolsz? Élünk még?
Csiga
Csiga. Csak úgy, eszembe jutott. Csiga. Furcsán működik ma az agyam. Miért pont csiga? Meg nem magyarázom, mert nem lehet, mert nem tudom. Talán a normálisnál több a szabad gyök. Vagy akkor ez már burjánzás? A burjánzásról most a dzsungel jutott eszembe, de ez normális asszociáció legalább. Mégsem mondhatok most mást. Csiga. Igen. Te és a Csiga. Vagy Te a Csiga, mint Kispálnál.
Nem fáj
Nem fáj. Úgy teszek. Nem fáj. Nem tudom. Fakírnak látszom. Játszom? Nem! Kívülről figyelek. Elhatárolódom. Gyűjtögetek, majd rostálok. Beleképzelek, azonosulok, kiírom, kilépek, hunyorgom, méricskélek, visszabújok, csiszolgatom, van hogy túl. Akkor semmi sem marad. Kár? Néha igen. Talán. Az is természetes, hogy sajnálom, de nem fáj. Megteszem, hogy úgy legyen. A végén már elhiszem, hogy nem fáj.
Szakítsd le a napot!
Emlékszem, felháborított, mikor azt mondtad , élj a mának! Carpe Diem! És harcba szálltam ellened. Harcoltam, mert nem lehet. Mindent előre meg kell tervezni, kitenni az útjelző táblákat, hisz az élet, belénk verték, állandó menetelés. Nem fontos más, mint a terv és a cél. Hogy közben az érzelmek az út menti árokba fulladnak? Ugyan már! Nyomd mélyebbre őket, kit érdekel? Fontos kikerülni a zavaros, átláthatatlan helyzeteket. Mindig csak a fény felé, ahol tudod, mi vár. Maszk mögé rejteni a vágyakat, vizet löttyinteni az indulatokra, harcolni önmagammal, veled. Csak a cél a fontos, a realitás. És mégis, fel-felizzott a parázs, tűztáncot jártak az álmok. Carpe Diem. "Szakítsd le a Napot!" Igen. Ebben az olvasatban, Carpe Diem! Carpe Diem!
(758 szó a szövegben) (705 olvasás) 
stando: (01-03-2008 @ 09:33 am) Erika! Megtisztelő, amit és ahogy... :-)
stando: (01-03-2008 @ 09:34 am) Idő kellett ehhez is, drága Andi! Jobb a lámpák mögött. :)))
stando: (01-03-2008 @ 09:37 am) :) Géza! Az igazi öröm, ha a gondolatok újabb gondolatokat szülnek. Akkor kel életre az írott szó. Köszönöm!
stando: (01-03-2008 @ 09:38 am) Jaj, Lara! Mámeg pipurok. Ez még a kissebbik gond, de elkezdtem dagadni is. ;) Köszönöm! Ági
stando: (01-03-2008 @ 09:40 am) Zoli! :) A hullámok teszik a dolgukat. :) Így jó. :) Köszönöm, hogy ismét átvetted a ritmust!
aranytk: (01-06-2008 @ 08:54 pm) Eddig bírtam sírás nélkül... Tudod, a hullámzásról az jutott eszembe, hogy kb 10 évvel ezelőtt még úgy éreztem/gondoltam, csak rá kell feküdni a hullámokra, és azok majd visznek valahová. Aztán jöttek a zátonyok... az előre látható és láthatatlan sziklafalak, és én egyre véresebben csapódtam hozzájuk a napsütésben csillogó víz sodrásával. Pedig hányszor álmodtam, hogy csak fekszem a hullámok tetején és jó nekem. Ma már csak kívülről nézem a tengert, markomba merítem vizét, és lemosom vele a könnyeimet. Már nem tudok különbséget tenni a könnyek sós íze és a tengervíz között, s a sziklák falat emeltek körém. Azt hinném, biztonságos a falak mögött. Pedig csak börtön. Önmagam legkínzóbb börtöne. Nahh, most aztán jól meg hsz-eltelek... Pussz. És köszönöm...
Eroica: (12-22-2007 @ 06:02 pm) Szeretem egyedi, szinte kifordított látásmódodat Ági!
AngyaliAndi: (12-22-2007 @ 06:55 pm) Jó belelátni a gondolataidba.:))))))))) Puszi: Andi
hori: (12-22-2007 @ 09:28 pm) Mindegyikre külön-külön reagálni lehetne. De talán az utolsóhoz mondanám, mert számomra több olvasata is van. Két embertípus van: az egyik megéli a helyzeteket, a másik csak szeretné. Én, például, mióta "gondolkodni" tudok, soha nem szerettem a zavaros helyzeteket. Persze sokszor belementem olyanba is, bohó pillanataimban, de utána nem éreztem igazán jól magam, soha. Talán ezeket a dolgokat (és most nevezhetjük erkölcsi szabályoknak is), tényleg belénk verték. Másrészről... tényleg jó lenne (néha vagy folyton?) a nap felé haladni, de amint egyszer írtam valahol, már a perihéliumnál hatalmas lehet a hőmérséklet...
Kedves Ági! Nagyon értékesek voltak számomra ezek a gondolataid is!
kiralylany: (12-23-2007 @ 11:54 am) Ági, ezek is nagyon! "biccent nagyot a hasonlat" :-) :-) :-) Vigyor. Eszméletlen tetszettek! Ügyi vagy csaj! Hátbaveregetős ikonka büszke vigyorral a képén. :-)
prayer: (12-23-2007 @ 12:46 pm) Csak ringatózz és álmodj, mellkasodban ősi rítusok dobolnak.
|
