„megírlak majd, a fény mögött,
ha láthatom mélységeit,”
Hepp Béla: Megírlak majd

Megírlak majd, ha rá köszön
az őszi szél a kabátra,
esernyőd fordul tőled el,
arcodat inkább ne lássa,

megírlak majd, a köd mögött
emlékké sorvasztva alakod,
fájom, mikor a tű bököd
gombolnám kabátod, nem hagyod,

megírlak majd, egy reggelen
ha lapátnyél edzi markodat
faágon csillan az értelem
s virágfej bólint a hó alatt,

megírlak majd, ha gyertyafény
ébresztget félve ünnepet,
ha gömbvilágba torzul a tér
s te döbbenten figyeled,

megírlak majd, ha nem éri át
két karom, amit ölelni megtalált.