Elküldve: 2007 Szept 23 Vas 10:32 Hozzászólás témája: 38. heti hagyományos versverseny
Kedves Alkotók!
Várjuk a verseiteket ebbe a topicba, melyet nektek kell betenni - ide -csütörtök éjfélig. Péntektől a hétfő reggeli órákig pedig három nevet, azaz három jelölést kérünk a szavazóktól.
Felhívjuk a kedves szavazók figyelmét arra, hogy a frissen regisztrált hozzászóló szavazata a kiértékelésnél - a verseny tisztasága miatt - nem kerül beszámításra. A verseny akkor érvényes, ha minimum 6 vers érkezik.
Kevesebb beérkező vers esetén a szavazásra nincs lehetőség.
Szavazásra mindenki jogosult, aki a verseny kiírásának napján regisztrált tag volt.
A hagyományos versversenyben minden regisztrált tag 1 verssel nevezhet.
Elküldve: 2007 Szept 23 Vas 16:50 Hozzászólás témája: 38. heti hagyományos versverseny
APÁM ÖRÖKSÉGE
Verejtéked habot vetett,
Görbitetted gerincedet,
Horgasinad húrja szakadt,
De a fejed fejemelted:
Tekinteted tiszta maradt.
Életed eltékozoltad,
Mindig más szekerét toltad.
Büszkén mondtad: „kommonista”
S bár hibáit felsoroltad,
Úgy hitted, az eszme tiszta.
Te voltál a paradoxon:
Tengődtél filléres koszton,
Nyáron áztál, télen fáztál,
Háltál szalmán, pelyván, moszton,
S szebb jövőről álmodoztál.
Nyugdíjadból meg nem éltél.
Napszámosnak elszegődtél.
Felírtad kis noteszodba
Sorra mindent, amit vettél,
S nem jutott egy üveg borra.
Unokáid dajkálgattad,
Pénzemet el nem fogadtad,
És ott álltál üres zsebbel:
- Nem nekem, nektek kell, - mondtad,
S rám nevettél könnyes szemmel.
Zsirpecsétes kalapodat
Őrzöm, s megkopott szíjadat.
Előveszem, meg-megnézem,
De ne hidd, hogy ennyi maradt!
Nem ennyi az örökségem.
Ha behunyom szemeimet
Verejtéked tajtékot vet,
Görbül hátad, inad sajgón,
Rám emeled tekinteted,
S fáradságtól fátylas hangon
Igy szólsz: - Ez az élet, lányom!
Úgy álljad, ahogy én állom!
Inkább türjél, minthogy ártsál,
Maradj ember, bárhogy fájjon!
S hitet pénzre föl ne váltsál!
tánc a vékony jégen. legalább is annak
tűnhet a távoli, meleg szobaablak
fedezéke mögül sok arctalan arcnak,
ahogy ezek ketten körmükkel kaparnak
látszat-fogódzkodót a kérlelhetetlen
halálszagú jégbe. nem együtt, csak ketten.
a rianó jégen. tél-ködbe veszetten.
csak zihálás hangzik, madárhang sem rebben.
most egy pillanatra, csak egyetlenegyre,
megáll még az idő, s a küzdő felekre
rázuhan a semmi. egy utolsó percre
kitisztul egy szűk rés. a tenyérnyi helyre
lenéz még a kék hold. ők mégsem egymásra
vetik tekintetük. egyikük csak hátra
néz, ahonnan jöttek. ő egyre csak hátra.
emez csak előre, a túlpartot várja.
csend.
árny a vékony jégen. legalább is annak
tűnhet a távoli, meleg szobaablak
fedezéke mögül sok arctalan arcnak,
ahogy azok némán levegőért kapnak.
Elküldve: 2007 Szept 26 Szerd 15:53 Hozzászólás témája: 38. heti hagyományos versverseny
Ember az embertelenségben
Hogyha Raul Wallenberg szóba kerülne, keressék,
mond-e ma még valamit bárkinek itt ez a név?
Hol van az emberség, hova tűnt el az emberiesség,
vagy jön egy új mindezt nélkülöző ezer év?
Szemében könny, rémület,
Kezében tábla, SEGÍTSETEK!
A fejek elfordulnak,
Hol jobbra, hol balra,
Tekintetek tétován merednek távolabbra.
Jár a kocsik között... nézem
Már sír, én megértem.
Adok ami nálam csak van,
De mi az a kevés...
Adok egy mosolyt is,
Ám az mégsem evés.
Szemében könny, rémület,
Már sírok én is, ez miért lehet?
Elnézi mindenki emberi roncsát,
Elnézi mindenki, s gyorsan hajt tovább.
Lábuk alatt milliók dübörögnek,
S este terített asztalnál ücsörögnek,
Mi az a pár forint,
Csak kis csepp a tengerben,
De másnak az élet e rettenetben.
Keze remeg, szemében
Könny, rémület,
Emberek...
Csatlakozott: Jun 17, 2006 Hozzászólások: 379 Tartózkodási hely: Szeged
Elküldve: 2007 Szept 26 Szerd 20:09 Hozzászólás témája: emberi színjáték
Uram!
döntsd már végre el, hogy ki legyen a
a végső préda!
én, mint a Teremtés díszes koronája,
vagy a bordámból fabrikált kézműves Éva?
ki legyen az, ki az Édenből
szégyen-szemre
meztelen, csupaszon megyen?
kinek nem engedted, hogy a
tudás fügefa gyümölcséből
egy jóízűt egyen?
vagy a fügefa levele volt csupán
Turáni átok?
hogy nektek, nőknek
fel kell venni bugyitok,nagykabáttok?
és mi van az almával?
mi nem a fügefán terem?
megették azt embernek csúfolt majmok,
és a lerágott csutkákat betemette
sok véres verem.
olvasom a Prófétáknak sok díszes könyveit.
ki kereszttel, ki félholddal, ki csillaggal
ontotta a szomszéd véres könnyeit.
a holtak meg csak egyre sírnak.
a halálban nincsen moziszünet.
a Kedvesem melléért nyúló kezem a földben
csupasz giliszták között állapszik meg.
mi vagyunk a főemlősök!
a reklámokban dicsőítött emberiség.
csak azt feledjük el nagyon gyakran,
hogy kifogyott belőlünk
a Teremtés által adott
ember-ries-ség!
Elfordulunk, mintha szégyenünk lenne,
Menekülünk, de ott vannak mindenütt.
Bármerre is megyünk, ők jönnek szembe,
Elér minket égre néző tenyerük.
Rongyos cipőben és kifakult szívvel
Sorsát a szegénység ránk kiabálja.
Ébredő lelkünk felismerést érlel,
Gyávaságunkat emberségre váltva.
- Azt mondod emberség?
- Azt mondom!
- És hirdeted hangos szóval?
- Hirdetem!
- És azt mondod könyörület?
- Azt is mondom!
- Hiszed azt, hogy adj, hogy neked több maradjon?
- Hiszem!
- Hogy ne menjünk el mellette?
- Azt is mondom!
- S azt, hogy védeni a gyengébbet?
- Hirdetem hangos szóval!
- Látod, mennyi szép szót mondasz! De talán tenni is kellene...
Elküldve: 2007 Szept 27 Csüt 17:32 Hozzászólás témája: Emberségből jeles
Az élethez volt még egy pár hónapig joga,
de már akkor is fehér gyertyákat gyújtott,
hogy a tudat, mi ma még tisztán csenghet,
szembesüljön az elviselhetetlen ténnyel,
hogy teste már pár év óta darabokra hullott.
Persze átkozódott néha, sőt sírt is keveset,
tudta, ez az élet már nem áll vele szóba,
s anyja mindig kérte,- vigyázz édes fiam,
egészséges legyél, hallgass csak a jóra.-
Most az elsuhanó tájat látja, a madarakat,
ahogy elrepülnek és majd újra visszatérnek,
titokban szíve bele szakad, bánattá őrli,
hogy múltjából többé, vissza sosem nézhet.
Nem volt családja, nem hiányzott senkinek,
kiket valaha szeretett régen messze mentek,
csak egy vak kisfiú volt, ki látogatta néha,
mikor kellett a jó szó, Ő szívet melengetett.
Szegény volt a gyermek, de jövő állt előtte,
hisz minden a pénzen, s a műtéten múlott,
de nem volt lehetőség a nyomorból kijönni,
ha nem volt ott senki, ki segítséget nyújtott.
A férfi már gyenge volt, a napok elszálltak,
de volt ideje egy utolsó, szerető búcsúszóra,
s elköszönve a vak kisfiútól, értékét ráhagyva,
nyugodt mosollyal indult, arra a hoszú útra.
Évek teltek el, s egy fiatal férfi, fejét lehajtva
a sírkőnél, két szemét némán törölgeti,
boldog, hisz végre látja, azt a csodás világot,
mi számára még most is rejtélyekkel teli.
Az ember gyarló…
Vétkezik…
De mondd, a bűn
meddig emberi?
Hol kezdődik
az embertelen?
Erkölcs és törvény
a határt hol húzza meg?
Embernek maradni
mondd, hogy lehet?
Ha a világ, mely
dzsungelként körbevesz
kíméletlen diktál
embertelen törvényeket?
Nézz a tükörbe!
Nem sütöd le te is
sunyin szemed?
Látod a foncsor mögött
a jót, az önzetlent?
Megteszel mindent azért,
hogy fiad s lányod is
emberként élhessen?
Még nem késő!
Ne hunyd be szemed!
Ne zúzd be a tükröt
lendülő öklöddel!
Emeld fel tekinteted!
Ne a látszatért harcolj!
Éld saját,
szíved diktálta életed!
Mert hiszem:
Az ember nem rossz.
De a jót nemcsak hinni:
tenni is kell!
Hol van ma már a szó - hogy emberség?
Felgyorsult a világ, szalad az élet,
az egymás iránti tisztelet elveszett rég,
s e kegyetlen létet nézve - élni féled.
Hova lettek a tiszta, őszinte szavak?
hisz forr a düh és izzik a gyűlölet,
élni nem tudsz, szólnod nem szabad,
ha mégis szólsz - kezdődik az ütközet.
Elveszítette fényét az értelem,
bár néha még a könnyeken átragyog,
hiába áhítod, hiába kérleled,
nem kecsegtetnek jóval a holnapok.
Nem elég itt már az erős akarat,
hisz az álmok mezeje magától - nem virul,
tenni kell végre valamit, mert az élet szalad,
de tettek nélkül, a szégyen nem csitul.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
