Elküldve: 2009 Szept 27 Vas 19:11 Hozzászólás témája: Októberi prózaverseny
Kedves Fullos alkotók! Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
- A versenyek anonim formában fognak zajlani, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
- Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
- A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
- A megadott témához kell kapcsolódniuk.
- Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
- A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
- A győztes műveket két hétig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon.
- A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
- A műveket és a szavazatokat is naivának kell privát üzenetben, a minden témakiírásnál megadott időpontig elküldeni.
- Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
- A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
- Önmagára nem szavazhat senki!
- Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
- A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz , az kizárásra kerül.
- Az a vers nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
- Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
Ezentúl egy szakmai zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Si
mango
Lacoba
Jega
Végh Sándor
Hori
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négy hetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Kedves alkotók!
Az októberi prózaverseny témáját Si adta:
Szinte hihetetlen!
A műveket október 18-a (vasárnap) este 8 óráig kérjük elküldeni winnernek privát üzenetben!
FIGYELEM!!! Októberben nem Naivának, hanem winnernek kell küldeni a műveket és a szavazatokat is.
Szavazni október 19-től 25-e este 8 óráig lehet, szintén winnernek küldött privát üzenetben, az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia mindkét kategóriában!
B. Rezsőné 37.500,-Ft havi minimál nyugdíjból élő panellakó kifizette a 18.700,-Ft-os fűtés költséget, 6.750-,Ft-os közös költséget, az 5.234,-Ft-os áramszámlát, a 2.670,-Ft-os gázdíjat. 2.785-, Ft-os vízdíjat.
A fennmaradó - 659-,Ft-jából vásárolt Lóri nevű papagájának különleges, egzotikus madarak tollfestéséhez szükséges festéket, természetesen származási helye Brazília. Mármint a festéknek, meg az állatnak is. Ez jelzi, hogy nem hazai termék, tehát az Óperencián túlról került az országba. Nem beszélve arról, hogy az egyedi szállítás a tengerentúlról mennyi többletköltséget okozott neki.
B. Rezsőné megkérdezte szomszédjától, S Tibornétől, szintén minimál nyugdíjas idős hölgytől, aki hasonló jövedelmi viszonyok között él azzal a különbséggel, hogy ő Mázli nevű kutyájának vesz rendszeresen angol bélszínből, magyar libamájból készített kutyaeledelt :
- Mondja Kedveském! Ki beszél itt arról, hogy rosszul élünk?
A 201....i, Münchenben rendezett labdarúgó világbajnokság döntőjében a magyar válogatott öldöklő küzdelemben a hosszabbítás 104-ik percében lőtt góljával 1:0-ra legyőzte Németország együttesét.
Ezzel megérdemelten visszavágtunk a németeknek az 1954-ben, Bernben rendezett világbajnokságon elszenvedett vereségért.
Le a kalappal a fiúk csodálatos teljesítménye előtt!
Mindenki oroszlánként küzdött, és fűtötte legjobbjainkat a vágy, hogy győztesen jöjjenek le a pályáról.
Természetesen a német sajtó mindjárt talált bűnbakot a vereség miatt, mégpedig Klaus Spritczfröccsenmüller kapus személyében.
Azt rótták a szemére, hogy egyedül vette fel a küzdelmet csapatunkkal szemben, ugyanis csapattársai éppen az Októberfeszten söröztek, és elfelejtkeztek a döntőről.
Ez még nem lett volna akkora baj, de Klaus, bevallása szerint jobban szereti a bort a sörnél.
Politikai elemzők már sokszor hírül adták, hogy a 2010-es magyar választásokon egyértelmű eredmény születik. Minden elemző társaság jelezte, hogy a mostani ellenzék hatalmas fölénnyel nyeri meg a választásokat. Már csak az a kérdés, hogy sikerül-e elérniük a sorsfordító 2/3-os győzelmi küszöböt, mert akkor simán módosíthatják az ehhez szükséges törvényeket.
Hm. 3:2 Bernben, vagy 2/3 jövőre?
Elgondolkodtam. Elindulok a választáson.
Először itt, most a fullextrán. Azután majd jövőre a Parlamentben. Vesztenivalóm nincs.
Várom a szavazatokat!
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 20:59), összesen 1 alkalommal
A harmadik évezred küszöbén ismét összeültek a háttérhatalom jeles képviselői Kuwaitban, hogy megszemléljék legújabb tevékenységüknek az Iraki háborúnak a következményeit!
Elégedetten állapították meg, hogy ismét sikerült néhány tisztességes Arab milliárdost a családjával együtt elzavarni a húsos, akarom mondani az olajos fazék mellől.
Természetesen egyetlen külső szemlélőben sem merülhetett fel a gondolatnak még a lehetősége sem, hogy esetleg a jelenségért bárkit hibáztasson a beáldozott ex ügynökükön Szaddam-on kívül. Talán néhány túlélőt kivéve.
A média képviselői újfent jelesre vizsgáztak! Az egész világgal sikerült elhitetniük, hogy az egész emberiség érdekét szolgáló missziót teljesítettek valakik a háttérből.
Szinte hihetetlen! - állapította meg a testület nem éppen legifjontibb tagja, és emlékeztette a jelenlévőket, hogy mennyire másképpen volt ez nemrég a Vietnami háború idejében. Ott a közvélemény (amivel előre nem számoltak akkor) még egyértelműen a háború ellen foglalt állást, és csak hajszálon múlott, hogy politikai hanyatt-bukta nem lett belőle.
De ez az eset most már más volt! Az árnyék6alom jobbkeze vagyis a cicájé, amivel minden erő amúgy a seggét szokta kitörölni, igen jó munkát végzett, és sikerült elhitetni a köznéppel, hogy néhány ócska cigány, aki még a cipőfűzőjét se tudta volna rendesen megkötni, képes volt megtanulni pár nap alatt a világ legmodernebb repülőgépét elvezetni, pedig árja pilótáknak is , akik pelenkás koruk óta műszaki kultúrájú közegben nőttek fel, többször annyi időt vett igénybe.
Egyszerűen beáldoztak egy 90%-ban kiürített épületet, amit lebontani iszonyú költség lett volna, - ha lehetséges lett volna egyáltalán -, és pusztán ötezer embert kellett csak a por alá temetni, hogy a közvélemény azonnal háborút kiáltson. Az senkinek se tűnt fel, hogy az állítólagos bűnösök, szintén ott lelték a halálukat, ahol az áldozataik. Nem baj, ők azért találtak, vagy kreáltak felbujtókat is , nemkülönben pedig elegendő okot a háborúra!
Mégpedig merő véletlenségből azon a földön, ahol a mélyben pár köbkilométer nyersolaj pihen, csak arra várva, hogy lemossa az érte kiontott vért a föld hátáról!
Végül is a belőle készült benzin az egyik legerősebb tisztító, és oldószer.
Az a kérdés se merült fel senkiben, hogy azokról a hősökről vagyis tűzoltókról, akik a romok alatt lelték a halálukat 24 órán belül hogyan készülhettek műtermekben, fotóstúdiókban a férfi-manökenekét meghaladó szépségű, és minőségű óriásplakátok. Hogyan lehetséges az egyszerű, és kiváló tűzoltókból a haláluk után egy nappal a modern kor gladiátorait kinemesíteni?
Nézzetek csak nyugodtan utána! Kérdezzétek meg bármelyik tűzoltótól, hogy van e neki otthon a fénykép albumában olyan, stúdióban készült egyenruhás, vagy tűzoltóruhás képe, ami őt modern kori gladiátorként ábrázolja. Meg fogtok lepődni! Egyet sem találtok. Mégpedig azért nem, mert a hősök sohasem hiszik, hogy ők azok volnának, és nem is gondolkoznak, se nem viselkednek. pláne nem fényképezkednek úgy. Az ilyenfajta fényezést pedig legnemesebb, és legszerényebb egyszerűséggel hárítanák el magukról.
A társaság szóvivője elégedetten megállapította , hogy a világ egyik leggazdagabb országának valamennyi kincsét, és a hozzá kapcsolt politikai erejét is immár sikerült hamissággal, maximálisan a befolyásuk alá vonni!
Ekkor felállt, és megszólalt a társaságukban egy igen idős, és igen ráncos, vén, és csúnya öregember. Sokan Drakula grófnak becézték hajlott kora és szálegyenes dereka , valamint hegyes, és ép tépőfogai miatt.
- Kedves Szaktársaim, Barátaim, grófok, kőművesek, és culágerek!
Mielőtt abba a tévhitbe esnénk, hogy végre megkaparinthattuk a világ leggazdagabb országának a legértékesebb erőforrásait, engedjétek meg, hogy egy igen fontos, és hihetetlennek tűnő tényre felhívjam a figyelmeteket.
Kuwait nem, a föld leggazdagabb országa! Az erőforrások amiket sikerült a birtokba vennünk, nem a legfontosabb erőforrások.
Van még a földön egy ország, ahol sokkal magasabb színvonalon élnek az emberek!
Itt Kuwaitban jelenleg egy liter kristálytiszta, és maximálisan egészséges ivóvíz többe kerül, mint egy liter nyersolaj. Van pedig a földön olyan hely, ahol ennél tisztább ivóvízzel öblítik a vécét, mossák az autókat, és öntözik a díszkerteket.
Sir Graham bizonyára jól tudja, hogy mennyibe kerül a másodosztályú tölgyfaparketta négyzetmétere, hiszen itt az egyik legkiválóbb ügynökünk azzal burkolta be kastélyát, mert az elsőosztályút még ő is drágának találta. Abban az országban, pedig még sok helyen a legszegényebb ember is azzal fűti a lakását télen.
Ott, abban az országban akkora a bőség, hogy rengeteg fán, bokron le sem szedik, csak egyszerűen rajta felejtik a felhasználatlan gyümölcsöket!
Ott akkora a gazdagság, hogy a legeslegokosabb gyerekeket sem képezik a tehetségüknek megfelelően, hiszen ott a tehetségek olyan sokan vannak, hogy be lehetne velük rekeszteni a gibraltári szorost.
- Hihetetlen, hihetetlen, súgták egymás közt körös- körül.
Ez még nem a teljesség! Folytatta Drakula úr nekitüzesedve!
Ennek ellenére megfigyelhető, hogy az egész világon itt folyik a legmagasabb színvonalon, és a legszélesebb skálán az oktatás, és ráadásul a legszegényebbeknek is szintén teljesen ingyen.
Azt, hogy hogyan lesz mégis minden tizedikből zseni, azt még most sem sikerült kideríteni.
Amerikában ha megkérdezel egy diákot , hogy hol van Kuwait, akkor valahol Ausztrália felé kezdik el böngészni a térképet, de ebben az országban a középiskolások zöme jól tudja, hogy a Perzsa öböl környékén kell nekiállni keresni.
- Hihetetlen!
- Hihetetlen, - hűlt el a hallgatóság!
De nem ez a legnagyobb kincs ebben az országban. A legfontosabb és legértékesebb dolog, amit meg kell szereznünk tőlük, az a Remény! Ebben az országban olyan sok van belőle mindenkinek, hogy ha sikerülne elorozni tőlük, akkor félő, hogy nem tudnánk majd az elszállítását megoldani.
- Hihetetlen, de megoldjuk, - megoldjuk, - morogták maguk közt mindenfelé.
Néhány óra múlva megszületett a döntés, hogy a következő missziót ez ellen az ország ellen kell folytatni, hogy végre elorozzák, és birtokolják a totális uralom megszerzéséhez szükséges legeslegfontosabb erőforrásokat. Legelőször is a Reményt!
A gróf úr ezt követően szerényen megjegyezte, hogy óvatosan kell eljárni, mert az olyan sorsfordító dolgok, mint a visszacsapó íj, a laminált lemez, tüzes kerék, a magos, betétes bomba, az atombomba mind ezen ország fiainak a fejében születtek meg, azon kívül , ami szintén hihetetlen, az az, hogy előkészületeinkről is már most pontos, és részletes tudomás van, vagyis jóval ez előtt tudomásuk volt, pedig a döntést a misszióról csak a mai napon hoztuk. Tehát a tevékenységünk nem fogja majd őket meglepetésként érni.
E pillanathoz képest pontosan egy évvel ezelőtt szerzett tudomást a dologról egy fullextra nevű irodalmi fórum népes közönsége is, mégpedig egyenesen egy álcázott front-tudósító tollából!
Nézzétek csak utána. A címe:
.........Nem tudom hogyan csinálják, de ha ki nem derítjük, biztosan nem járunk majd sikerrel, hiszen tudják jó előre, hogy mi fog történni, még mielőtt mi azt elhatároznánk.
Bárcsak ilyen jól ismernénk magunkat, mint amilyen jól ismernek bennünket odaát!, - gondolta a Drakula fedőnevet viselő elegáns Angol úr, és most fordult elő először, hogy komoly kétségei támadtak a saját győzelmüket illetően.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 20:59), összesen 1 alkalommal
- Halló! Ügyfélszolgálat. Ki van ott? Szólaljon már meg! Miért sír?
- A tegnapi adás riport alanya vagyok. Szeretnék ismét adásba kerülni, hogy szóljak hozzá...És örömömben sírok...
- Ennek örülök.
- Szeretnék egy ismeretlen férfinak, aki segített rajtunk, köszönetet mondani rádión keresztül.
- Ne sírjon, meséljen.
- Szinte hihetetlen. Megmenekültünk!
- Mi történt?
- Elnézést kérek, de most jön ki rajtam az utóbbi hetek izgalma. A kilátástalanság érzése borzasztó volt. Úgy éreztem, hogy mély szakadék van előttem, ahová belezuhanok bármelyik pillanatban.
- Mi váltotta ki magában ezt a rettegést?
- Elfogyott a pénzem, nem tudtam törleszteni a banki részleteket. Semmi remény, csak a növekvő adósságom. Erről meséltem a riporternőnek. Másnap leadták a riportot.
- Mi történt azóta?
- Szinte hihetetlen! Hihetetlen! Az adás után felhívott egy férfi, aki elmondta, hogy a szerkesztőségben megtudta a telefonszámomat. Közölte velem, hogy nincs több adósságom, befizette a hiányzó összeget a rádióban közölt számlaszámra. Ellenőriztem. Nullán vagyok!
- Ez tényleg hihetetlen!
- Alig tudom elhinni, hogy maradhatok gyermekemmel a lakásban. Nem árverezik el.
- Ki volt az a nagylelkű férfi?
- Nem akarta elárulni. Azt mondta, hogy ketten hallgatták feleségével az adást, megsajnáltak és úgy döntöttek, hogy segítenek. Rajtuk is idegenek segítettek, mikor fiatalon bajba jutottak.
- Ez igazán mélyen humánus cselekedet!
- Áldja meg őket az ég! Soha nem felejtem el a segítséget. Köszönöm, köszönöm!
- Hepiendes történet. Ebben a mostani zűrzavaros világban akadnak még szívélyes és önzetlen emberek.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:00), összesen 1 alkalommal
A hét vezér lovaik nyergében méltóságteljesen várakoztak a Vereckei szoros bejárata előtt. Mögöttük a magyarok népe.
Lágy szellő simította porlepte arcukat, és a nyereg alatt puhított hús pont megfelelő állagúvá vált.
- Kopogjak?- kérdezte Ond.
- Még ne! - válaszolta Árpád. - Druszám, a Feszty még nem fejezte be a rólunk készülő kőrképet.
Vártak néhány percet, átérezve a pillanat történelmi nagyszerűségét. Majd Árpád fejbiccentésére Ond odalovagolt a hatalmas tölgyfa bejárathoz, leszállt a nyeregből, és buzogányával halkan bekopogott.
A bejárati kapu hatalmas robajjal dőlt be.
Ond bűnbánóan fordult hátra:
- Bocsánat. Ez a szerep egy leszármazómra, Bot-ondra van osztva.
Árpád megértően bólintott:
- Oda se Buda.
A kopogásra egy álmosszemű őr feje jelent meg az őrtoronyban. Meglátván a sokaságot, unott arccal fordult hátra:
- A magyarok ante portás! - jelentette felettesének.
Kisvártatva megjelent az őrparancsnok, és rutinszerűen kezdte el hadarni a begyakorolt szöveget:
- Bécsben az orkán kabátok divatja rég lejárt, Gorenje hűtőgépet sem lehet már kapni, és az Osztrák-Magyar Monarchia is felbomlott. Egyébként mit akartok?
Árpád előrelovagolt, és határozott hangon így szólt:
- Jelentsd főnöködnek, Szvatopluknak, hogy Árpád, a magyarok fejedelme akar vele beszélni. Van számára egy előnyös üzleti ajánlatom. Garantáltan nem ügynöki tevékenység.
Amíg az őrparancsnok elment felébreszteni fejedelmét, addig a vezérek lejátszottak néhány ulti partit. Minden partit Töhötöm nyert meg. Önérzetesen mondta ízes tájszólással:
- Nem Töhötöm mög, hogy ne én lögyek mindig az első.
Közben megérkezett Szvatopluk kíséretével.
A fejedelmek kicserélték egymással névjegykártyáikat. A tárgyalás bevezetéseként megvitatták a New Yorki tőzsde aktuális eseményeit, meg Liptai Klaudia aktfotóit a Playboyban.
- Térjünk a tárgyra! - törte meg a társalgás folyamát Szvatopluk. - Mitek van eladó?
- Á, nem eladni jöttünk - válaszolt Árpád. - egyszerű csereügylet. Mi adunk egy fehér lovat nektek, Overdose ivadéka, ti meg adtok egy marék földet, és egy kulacs vizet. Szőrt szőrén. Azonos értékben, így még adót sem kell fizetni utána.
- És ez nektek miért jó? - látta át az ügylet lényegét Opbamat, Szvatopluk könyvelője.
- Egyszerű a dolog, - felelt rá Tas, Árpád jogi tanácsadója. - Mi a környezetvédelem élharcosai vagyunk. Láthatjátok hátunkon a nyilainkat. A táltosunk bevizsgálja a marék földet, és a kulacs vizet, hogy nincs-e benne valami szennyező anyag. Azután a vizsgálati eredmény birtokában leellenőrizzük, hogy a Kárpát-medence föld-, és vízkészlete megfelel-e az ÁNTSZ előírásainak. Lényegében egy jószolgálati küldetés a részünkről. Szolgálunk és védünk. Mármint a környezetet.
- Nincs ebben valami átverés? - vakarta a fejét Szvatopluk.
- Nincs semmi átverés, - nyugtatta meg Árpád. - Mi elvégezzük helyettetek, amit a jogszabályok nektek előírtak.
- Hát, jó. Adta be a derekát a szláv fejedelem.
Együltő helyükben írásba foglalták a megállapodást, amit közjegyző hitelesített, majd ment mindenki vissza saját dolgára, mert kissé elhúzódott a tanácskozás.
Nagy volt az öröm a magyar táborban. Jófajta kumisz mellett tárgyalták meg a vezérek a nap eseményeit.
A hangulat már a tetőfokára hágott, amikor Tas széles mosollyal megjegyezte:
- Kíváncsi leszek, hogy mit szól majd Szvatopluk, amikor holnap meglátja magát a TV-ban a Kész átverés Show-ban.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:01), összesen 1 alkalommal
Ádám szórakozottan, csak félig odafigyelve hallgatta a tévében a híradót. Mindig ugyanazok a hírek: válságkezelés, áremelkedés, gyilkosság, tűz, hurrikán, földrengés, balesetek… Felesége a háttérben duruzsolva szidta a munkahelyét, megint leépítések lesznek, kikészítik az embereket, mi várható még ebben az országban? Ám Ádám nem tudott most koncentrálni sem erre, sem arra. Andi járt a fejében… Hívta ma délután, mint minden nap, de a lány nem fogadta a hívását. Rossz érzése volt, mert mindig visszacsörgeti, ha nem tudja felvenni a telefonját.
…halálos kimenetelű baleset történt ma délután a Vajda utcánál. Egy fiatal nő a megengedettnél nagyobb sebességgel kanyarodott, és egy fának ütközött. Azonnal szörnyethalt. A kiérkező mentők már nem tudtak segíteni rajta....
Ádám nézte a képernyőn pár pillanatra felbukkanó, összeroncsolódott autót. Ezüstszürke Suzuki, mint Andié… Félelem hullámzott végig a testén. Csak nem…? Előbbre hajolt a fotelben, és megpillantotta a piros plüss szívecskét, ami a visszapillantó tükrön himbálózott. Ő vette a lánynak. Csak egy másodpercre villant fel a képernyőn, de Ádám határozottan felismerte. Hitetlenkedve bámulta a tévét, ahol már egész másról szóltak a hírek. Tenyerét a mellkasára szorította, úgy érezte jeges kéz szorítja össze belsejét.
– Ádám, mi a baj? Jól vagy? – lépett mellé a felesége. A férfi értetlen szemekkel nézett rá, mint aki egészen máshol jár.
– Iigen… – motyogta. – Telefonálnom kell!
Felesége gyanakvó tekintetétől kísérve a férfi a konyhába támolygott. Rágyújtott és tárcsázta Andi számát.
A géphang közölte: a hívott szám nem elérhető…
Ádám lerogyott egy székre, homlokán verejték csillogott. Nem, ez nem lehet! Ez csak valami tévedés! Nem is jól láttam, nem volt ott a szívecske… Vagy, ha mégis, biztos nem Andi vezette az autót… Talán kölcsönadta! Néha odaadja a barátnőjének… De akkor miért nem veszi fel a telefont? Ádám úgy érezte, megőrjíti a bizonytalanság. Andi! Az ő imádott Andikája! Nem, nem halhatott meg! Valamit biztosan rosszul látott, hallott…
Fél éve ismerte a lányt. Villámcsapásként érkezett a szerelem az életébe. Jobban mondva egy szürke Suzukiban, amivel egy utcasarkon összekoccant. Andi kicsit figyelmetlen, szétszórt sofőr volt… Mérgesen csillogó szemekkel, hadonászva kászálódott ki az autóból akkor, és Ádám azonnal beleszeretett. Szinte hihetetlen, de így történt. Megbabonázta a gyönyörű szőke lány. Az autókat csak kisebb sérülések érték. Beültek egy kávézóba. Másnap már randiztak. És utána amilyen gyakran csak lehetett… Andi 32 éves volt, szingli, ahogyan manapság divatosan hívják az egyedülálló nőket. Középvezetőként dolgozott egy multinacionális cégnél. Egyedül volt a világban, szüleit korán elvesztette, volt egy testvére, de róla nem sokat, nem szívesen beszélt. Régóta nem tartották a kapcsolatot. Szerelmes lett a nálánál tizenöt évvel idősebb, sármos férfiba. Ádám pedig el volt ragadtatva az ő gyönyörű, fiatal barátnőjétől! A házassága már évek óta inkább csak egymás mellett élés volt, mint együtt… Elhidegültek egymástól Évivel. A gyerekek kirepültek, ők pedig csak lézengtek unatkozva egymás mellett a nagy, üres lakásban. Andi színt hozott az életébe, sőt, visszaadta az életét, ami addig csak szürke taposómalom volt.
Nem veszítheti el! Biztos lemerült a telefonja! Ádám érezte, hogy össze kell szednie magát, Évi nem vehet észre rajta semmit.
– Lefekszem – közölte a nővel. – Fárasztó napom volt.
Másnap szorongva ébredt. Gyomrában görcs, keze reszketett. Elhatározta, munkába menet beugrik Andihoz, ilyenkor még otthon van. Az autóból újra hívta, de a lány ezúttal sem csicseregte a telefonba, ahogy szokta: Szia drágám!
Idegessége egyre nőtt, görcsösen markolta a kormányt, éles csikorgással fékezett a bérház előtt, ahol a lány lakott. Kettesével vette a lépcsőket, lihegve csengetett be az ajtón. Csengetett egyszer, kétszer, hosszan, de semmi mozgást nem észlelt bentről. Annyira ideges volt, kézzel kezdte verni az ajtót. Ezzel csak azt érte el, hogy a szomszédból bújt elő a lakó. Ismerte őt látásból, idős hölgy volt, tudta, hogy ő Andi barátja.
– Ne csengessen kedvesem! – szólt a nő rekedt hangon – Andika már sosem nyitja ki azt az ajtót! Autóbaleset érte tegnap… Meghalt! – sírva dőlt az ajtófélfának, arcát kezeibe temette. Ádám körül megfordult a lépcsőház. Elgyengült lábai nem bírták el, lerogyott a lépcsőre.
– Ó nem! Nem, nem, nem!! Nem lehet ...
... és összedőlt benne a világ…
Az elkövetkező napokban, iszonyú nehezére esett, hogy úgy tegyen, mint aki él. Bement a munkahelyére, ott könnyebb volt, a munkája elvonta a figyelmét a tragédiáról. Senkivel nem tudta megbeszélni fájdalmát, hisz titkos kapcsolatáról senki nem tudott. Otthon hiába próbált természetesen viselkedni. Hazaért, belehuppant kedvenc foteljébe, és a tévét nézte. Nézte, de nem látta. Ült üres szívvel, üres fejjel, tompa tekintetét a képernyőre szegezve.
Évi észrevette, hogy baj van. Hozta a lázmérőt, faggatta, hogy munkahelyi gondja, vagy valami betegsége van talán? Ádám nyugtatóan rámosolygott az asszonyra:
– Kicsit túlterheltem magam mostanában. Sok a munka benn. Fáradt vagyok Évi! Többet kellene pihennem, ennyi az egész! Ne aggódj, pár nap és rendben leszek! Korán lefekszem ma is! Jó éjt!
Ő maga sem gondolta, mi mindenre képes az ember… Mosoly mögé rejteni a benne dúló fájdalmat… És igenis képes, még akkor is, ha belül szétszakítja a kín. Altatót vett be, és fekete álomba zuhant.
Andi szomszédasszonyától értesült a temetés napjáról. Úgy tervezte, nem megy el. Képtelen lenne végignézni. Andi tiszteletben tartotta kérését, senkinek nem beszélt a kapcsolatukról, mivel ő nős. Így senki nem ismerte volna őt, a szomorú idegen férfit. Egyedül szeretett volna elbúcsúzni tőle, a szertartás után.
A temetés napján gyönyörűen sütött a nap. Lassan peregtek az októberi fákról a haldokló levelek, mélykéken ragyogott az ég. Ádám egész nap, mint egy megszállott, úgy dolgozott. Nem akart arra gondolni, mi történik most imádott kedvese testével…
Munka után egyenesen a temetőhöz hajtott. Tudta, nem fog már ott találni senkit. Lassan vezetett, képek villantak be kapcsolatuk képei, látta a lány ragyogó kék szemeit, megzabolázhatatlan szőke tincseit repkedni a napsütésben. Már majdnem a temetőhöz ért, mikor egy mellékutcából egy ezüstszínű autó csapódott ki, egyenesen az ő kocsija bal elejének. Mindkét autó visító gumikkal fékezett, majd megállt. Ádám a fejéhez kapott…
– Ó, hogy az a… Ilyen nincs! Ezt nem hiszem el! Ki ez az őrült? – rántotta fel a kocsija ajtaját.
A másik autó ajtaja is éppen akkor pattant fel, és Ádám lába földbe gyökerezett…
Andi! Andi szállt ki a kocsiból! Ugyanúgy, mint, mikor megismerte! Hadonászva, felháborodottan közeledett felé, szőke haja csillogott a lemenő nap narancsszínű fényében… Ádám csak állt, döbbenten, hitetlenkedve nézte azt, amit ésszel fel nem foghatott.
Tett egy lépést a lány felé.
– Andi! Andikám! Hát nem haltál meg? Vagy álmodom? Megbolondultam? Mi történik velem? – zavarodottan közeledett a közben lecsendesült, könnyes szemű tünemény felé.
– Andi!! – a férfi már üvöltött. Szemeiben mélységes szomorúsággal, két kezét a lány felé tárva térdre rogyott.
A lány szelíden hozzálépett és felemelte. Megfogta a férfi állát és a szemébe nézve mondta:
– Bea vagyok! Andrea ikertestvére. Nem beszélt rólam? Egypetéjű ikrek vagyunk, nagyon hasonlítunk, mindig összekevertek bennünket… Egyszer elcsábított Andrea tőlem egy fiút, akit nagyon szerettem… Azt hitte, velem találkozik, de Andi lecsapta a kezemről… Hát emiatt nem beszéltünk már évek óta… Most már nagyon bánom… Nagyon…
A lányból hirtelen kitört a zokogás, szinte magatehetetlenül zuhant a férfi karjába. Ádám agya kezdett kitisztulni. Nem bolondult meg. Nem álmodta az egészet. A karjában síró lány az ő halott szerelmének a hasonmása.
– Nem lett nagy baja a kocsiknak… csak… csak karcolás… – hebegte.
A lány felnézett. Reszketett, mint a nyárfalevél.
– Ki maga? – kérdezte hirtelen.
– Nem számít, ki vagyok… Szerettem Andreát.
Bea mindent értő tekintete mélyen fúródott a férfi szemébe.
– Meghívhatom egy italra? – kérdezte Ádám, és de ja vu érzése támadt.
– Igen, köszönöm, az most valóban jól esne! – mondta letörten a lány és már indult is. A férfi megbűvölve nézte: ugyanaz a kecses alak, hosszú lábak, tökéletes formák… Ugyanaz a ragyogó kék szem, szőke göndör haj…
– Ezt nem hiszem el… Ilyen nincs, csak a mesékben! Ez szinte… szinte hihetetlen! – gondolta, és kábultan az eseményektől, megbabonázva elindult a lány után.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:02), összesen 2 alkalommal
kezdetek felidézése néha problémát okoz az embereknek, de nem neki. Olyan kristálytiszta a kép előtte, mintha üvegen át nézné a történések tarka változásait, mert a véletlen és a tudatosság kavargása keverte ezeket a színeket. Egész felnőtt életében egyedül élt, csak kutyája volt, aki vidította napjait. Szulti, a németjuhász, utolérhetetlen volt fegyelmezettségben, házőrzésben és a hízelgés terén. Mindig ellágyult, ha hatalmas fejét hozzádugta egy kis simogatásért, aztán elégedetten szuszogva a lábához feküdt. Az emberekkel már nem volt ilyen szerencséje a párválasztás pedig kimondottan katasztrofálisan eseménytelen maradt. Az a bizonyos szikra hiányzott minden időleges kapcsolatából, ami elsöprővé tehette volna, a félmegoldásoknak pedig nem volt híve.
Szombat reggel volt, mikor az ébredés után zajokat hallott. Ráncba szedte rövid, ősz fürtjeit, megetette Szultit és kinézett az ablakon. Valaki költözött a szomszédba, bútorokat hordtak, sürögtek, forogtak. Tudomásul vette, hogy új szomszédja lesz, végezte a napi teendőit, takarított, főzött, beszélgetett Szultival, majd délután sörrel a kézben meccset nézett. Egészen besötétedett, mikor csengettek. Kicsit morogva ballagott az ajtóhoz, gyorsan végig gondolva ki lehet az, de nem volt ötlete, senkit nem várt. Kinyitotta és egy fiatal szőke nő állt előtte egy kisfiú kezét fogva. Köszönt és közölte ő az új szomszéd, Borbála, a fia Pisti, csak bemutatkozni jött. Próbálta beinvitálni őket a lakásba, de Bori hajthatatlan volt, nem ér rá. Itt a rengeteg holmi, ki kell pakolnia, csak beköszönni és megismerkedni jött. Mikor elmentek visszaülve a fotelbe picit elgondolkodott a lányon, érdekes, szép vonásain és a szemében csillogó keménységen.
Legközelebb majdnem három hét múlva találkoztak. Késő délután valaki hosszan nyomta a csengőt. Kisietett magában átkozódva, ki az a türelmetlen, aki ráfekszik a gombra. Ahogy az ajtót kinyitotta, a szomszéd Bori állt a küszöbön. Szinte nem ismert rá, olyan zaklatott volt, szemében a pánik fényei világítottak. - Kérem segítsen- mondta hadarva- Pisti nem tud a szobából kijönni elromlotta zár! Ezt úgy egy szuszra mondta végig. Próbálta nyugtatni és kérte menjen előre, amíg ő szerszámokat hoz. Sietősen átment a szomszédba, Bori a bezáródott ajtó előtt állt és próbálta a fiát nyugtatni, aki bent sírt. Megnézte, tömör fa ajtó volt régi zárral. Pár perc alatt a zár nyelvét benyomva kiszabadította Pistit, aki sírva borult az anyja nyakába, aki szintén könnyezve vigasztalta. Közben kiszerelte a sérült zárat, majd szólt, hazamegy hozni egy másikat. Bori nedves szemekkel bólintott és tovább simogatta a kisfiú fejét. Mikor végzett és a beszerelt zár is működött, végre megnyugodtak. Bemutatta, működik minden és a szép fiatal nő köszönetet mondott, majd megkérdezte mivel tartozik. Nagyon szeretett volna egy sört inni, de tudta, biztos nem tartanak, ezért csak annyit mondott: - Egy itallal, de nálam kell meginni. Jöjjenek! Átsétáltak hozzá, leültek és hosszan elbeszélgettek, míg a kisfiú Szultival játszott, akinek szemlátomást ez a figyelem igen jól esett. Egész sokáig elbeszélgettek, megtudta, hogy Bori elvált a brutális férjétől, aki a gyereket sem látogatja. Most már megértette a keménységet a szemében.
Két hét telt el eseménytelenül, szinte észre sem vette új szomszédait. Vasárnap délelőtt figyelt fel a zajra. Hangos kiabálás, csörömpölés, majd a fájdalom kiáltásai hallatszottak át hozzá. Odament a kerítéshez és az ereiben megfagyott a vér. Egy férfi hangosan veszekedve ütötte Borit, a kisfiú pedig próbálta a támadót elráncigálni az anyjától, aki egy legyintéssel fellökte őt. Ekkor elborult az agya és egy mozdulattal ugrott át az alacsony dróton. Hihetetlen dühvel penderítette meg a férfit, azonnal megcsapta az ital gyomorforgatóan kilihegett párája. Egyik kezével a támadó ütni készülő karját fogta a másikkal teli tenyérrel kurta, kegyetlen pofonokat adott, amitől a férfi orrából dőlni kezdett a vér. A támadó csak hátrált, majd hanyatt esett a fal tövében és megpróbált felállni. - Ott maradsz!- dörrent rá a férfi, szemei olyan indulatokat mutattak, hogy a zilált, részeg alak meg sem mert mozdulni. Egy mozdulattal elővette a telefonját és kihívta a rendőröket. Megvizsgálta Borit, egyik szemét mindig a toprongyos alakon tartva, de annak már minden támadó kedve elpárolgott. - A volt férjem.- mondta Bori, amitől még dühösebb lett, nézve a nő vérző arcát. A rendőrök gyorsan kiérkeztek, felvették a jegyzőkönyvet és bilincsbe vitték el a volt férjet, annyi empátiát mutatva, hogy amíg mentek ki a kertből nagyokat taszítottak rajta. Bekísérte a házba, ahol Bori kérte hagyja magára. Tiszteletbe tartotta a kívánságát, csak annyit kért Pistit vihesse magával Szultival játszani, amíg megnyugszik. Otthon aztán a kisfiú szaladgálni kezdett a nagy kutyával, aki majdnem elolvadt ettől a figyelemtől. Hamarosan eltűntek a felhők a szeméből és amíg a teraszon sörrel a kezében pihent elnézte a kutyát és a fiút, amilyen meghitten hancúroznak a kertben. Rövid idő múlva megjött Bori is, már rendbe hozta magát, de az ütések nyomai még mindig látszottak az arcán. Elbűvölve nézte a fiút és a kutyát és azt a gyöngédséget, ahogy a nagy állat vigyázva azért a kacagó Pistire önfeledten játszik. A férfi hozott egy üdítőt neki és leültette maga mellé. Bori megköszönte a segítséget és elmesélte a múltját. Sötét tónusú képeket festett, néha kihullott egy könnycsepp a szeméből, de látszott megkeményítette magát, mert mindenáron el akar mindent mondani. Ekkor tűnt fel neki a változás. A szép, fiatal nő, ahogy ránézett, abba beleborzongott. Megfogalmazhatatlan érzés kerítette hatalmába, valami furcsa, emberi vágyakozás, érdekes édes fájó éhséget érzett, amit eddig még soha. Megijedt a saját érzelmeitől és kissé feszélyezve érezte már magát. Bori megkérte, hogy másnap ebédeljen náluk, amit borzasztó zavarában finoman elutasított. Látta a nő szemében a csalódottságot, amikor a kisfiú kezét fogva elköszönt.
Reggel, mikor felkelt, kiment Szultit megetetni és a földön egy darab papírt talált. Egy gyerekrajz volt, amin felismerte, ahogy megfékezi Bori támadóját és csak annyi volt az aljára írva: köszönöm. Teljesen ellágyult és délelőtt átment a szomszédba. Bori nyitott ajtót, csodálkozva nézte, de ő csak rámosolygott és annyit mondott: Menjünk el, együnk meg egy fagyit.
Most itt fekszenek egymás mellett és a reggeli fényben nézi, ahogy az őszi szél játszik a színes levelekkel. Bori minden lélegzetvétele csiklandozta a nyakát és meglepődve tapasztalta, milyen jó érzés, ha társa van. Kimaradt ez eddig az életéből, de most úgy érezte a sors valamiért kegyes lett hozzá. Nézte, ahogy néha felkap egy levelet a szél, de a többi színpompásan integet. Tudta, neki is megkezdődött az ősz és remélte, az utolsó levél lehullásáig lesz elég ideje még bepótolni az elveszett nyarakat is.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:03), összesen 1 alkalommal
- Tessék jönni! – Szóltam ki az elkeseredett harmincas nőbeteghez.
Komor arccal nézett a főorvosra, miközben halk köszönéssel átnyújtotta a leleteit tartalmazó nagy borítékot. Az szótlanul kivette és a fény felé fordítva csóválni kezdte a fejét.
- Hát sajnos a gyanúm beigazolódott, kétségtelen, hogy daganat! – Nézett a fiatalasszonyra.
- Szóval rákos vagyok. – Nyugtázta szipogva.
Mély hallgatással a főorvos nyugtázta a megállapítást.
- Megműt doktor úr? – Nézett nagy barna szemeivel esendőn a főnökre.
- Minél előbb kellene. Van kire hagyni a gyerekeket? – Kérdezett vissza.
Ugyanis Tóthnét két kisfiával és néhány hónapos kislányával elhagyta a férje.
- Az édesanyám valahogy ellesz velük. – Törölgette a könnyeit.
- Ma csütörtök van, hétfőn befekszik és a szükséges előkészületek után szerdán megműtjük.
- Köszönöm! – Bólogatott a nő.
Aztán hétfőn már ott feküdt az osztályon. Szerdán én magam készítettem elő a műtétre. Izzadt, reszkető kezét megszorítottam.
- Sikerülni fog! – Bíztattam szegényt.
Az orvosok elindultak bemosakodni, én pedig tettem a dolgom az irodában. Egy röpke óra telhetett el, láttam a főnököt bemenni az orvosiba. Gondoltam megkérdezem, hogy sikeres volt-e az operáció, hisz hamar végzett. Nagyot legyintett a levegőben, mielőtt megszólaltam volna.
- Visszazártuk. Már minden hiába.
- Szegény asszony, csak a beteges édesanyja van, akire támaszkodhat. Mi lesz a gyerekekkel? – kérdeztem kissé magamba roskadva.
- Nem tudom. Azt sem tudom, hogy mondom meg…
Később bement hozzá a szobába, hogy közölje a rosszhírt. Onnét is elég hamar visszajött.
- Nem mondtam meg. Életemben először hazudtam a betegnek. Nagy őzike szemeivel kérdezte mosolyogva, hogy: Ugye sikerült?
- Értem, ehhez tartom magam. – Válaszoltam megértően.
Egy héttel később Tóthné jókedvűen jött köszönetet mondani és elbúcsúzni.
- Hat hét múlva találkozunk! Kontrollra jövök! – Szólt vissza a folyosóról.
A főnökre néztem, aki becsukott szemmel nemlegesen csóválta a fejét. Tudtam, hogy azt jelenti, hogy már nem éri meg.
Mit ad Isten!
- Gizike! – Szól utánam Tóthné a kontroll napján.
Meglepődésem alig tudtam palástolni. Hát még a főorvos! Panaszmentesen, megnyugodva érkezett.
- Örülök, hogy jól érzi magát! Felírom a gyógyszereket és három hónap múlva készítünk egy új felvételt! – Mondta higgadtan a betegnek.
- Már nem bánom, hogy hazudtam, hisz úgy tűnik kegyes volt. Nem sok lehet szegénynek, de így meglepően jól viseli a terheit. – Mondta felém fordulva talán a saját lelkiismeretét nyugtatva a nő távozása után.
Közeledett a harmadik hónap. A főnöknek továbbképzésre kellett menni. A helyettes orvoshoz tért vissza Tóthné. Kicsit lehangolt volt, amiért nem a főorvos várta. Átadta a felvételeket a helyettesnek, akinek egy darab papírra vázoltam az esetet és elé toltam feltűnés nélkül.
Az, megnyugtatta Tóthnét, hogy minden a legnagyobb rendben, már nem is kell visszajönnie.
- Jöjjön ide! – Szólított a helyettes orvos.
- Nézze! Ezen a felvételen alig látszik a daganat, mintha visszafejlődne!
- Hihetetlen! – Mondtam csodálkozva.
Aztán, amikor visszatért a főnök, elmeséltem neki az esetet. Ő sem akart hinni a szemének.
- Szétszóródott rákos daganatok burjánoztak szegényben. Ezt képtelenség túlélni! – Bizonygatta.
Telt-múlt az idő. Szaladtak az évek. Nyolc évvel az eset után valaki a folyosón menet megszorítja a kezem.
- Megismer Gizike?
Biztosan meglepődött arcot vágtam, mert megismertem, de nem tudtam megszólalni.
- Tóthné vagyok! Tudja, a daganatos…
Tolószékben ült, mert elcsúszott és a balesetire hozták.
- Hogyne kedves, már emlékszem! – Válaszoltam higgadtan.
Alig vártam, hogy a szobába érjek és elújságoljam a főorvosnak.
- Lehetetlen! Biztos, hogy őt látta? – Kérdezte gyanakvóan.
- Ha nem hiszi, nézze meg maga! – Válaszoltam kissé sértődötten.
Átment a balesetire, hogy meggyőződjön róla, nem-e tévedek. Örült és megpróbált magyarázkodni. Felkérte Tóthnét, hogy egy labor és egy röntgenvizsgálatot végezhessenek rajta. Kezében fogta a felvételt és csodájára hívta a kollégáit.
- Én magam sem hinném el, ha ez nem velem történik! – Ismételgette a negatív lelettel a kezében…
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:03), összesen 1 alkalommal
Mondják, hogy szerencse is kell az élethez. Azt is mondják, hogy a nagy könyvben minden megvan írva, és ott a sors keze, az őrzőangyalok, a véletlenekről nem is beszélve. Hoppá! Véletlen. Akkor most van, vagy nincs? Mert ugye mindennek oka vagyon, még a nem örvendeteseknek is, azért történnek, hogy tanuljunk belőle. A léleknek folyvást fejlődnie kell. Nem véletlen, hogy a szerencse most sem kopogott be hozzám a lottó ötöshöz gratulálni. Mit kezdenék ennyi százmillióval? Törhetném a fejem, mire költöm ezt az elképzelhetetlen pénzhegyet. Jobb ez így, egy gonddal kevesebb. Legalább megmarad nekem a bolondos ábrándozás lehetősége. Na, ugye?!
Mindenkivel történnek jó és rossz dolgok, s reménykedhetünk, hogy több lesz a jó része, mint a rossz. Úgy gondolom tehetünk érte, hogy így legyen, de azért kell hozzá időnként kis segítség is.
A hattagú család háza a falu szélén állt, ráférne a tatarozás. A legutóbbi szél kicsit megbolygatta a cserepeket, a vakolat is levált itt-ott. Ősszel rongyokat tömnek az ablak szárnyai közé, így próbálják kirekeszteni a hideget, bár igazi télben ez nem sokat segít. Jó ideje hűségesen szolgálja már ez a ház a családot, nagyanyó édesapja építette sok-sok évvel ezelőtt. Akkoriban még nem itt volt a faluszéle, sőt, igen módos családnak számítottak a Tóthék. Igaz dolgoztak is szorgalmasan, becsületes, igazságos embereknek ismerték őket. De jött a háború, és sajnos a békeidő sem hozott sok jót. A földeket elvették, telepeseket költöztettek be, Tóthéknak csak egy szoba maradt. Hiába volt minden, azt mondták, ne jártassák a szájukat, örüljenek, hogy nem költöztették ki őket. Nagyanyó akkoriban már jegyben járt nagyapóval, de fényes lakodalom helyett, csak szerény esküvőre futotta a templomban. Édesapjának ez nagyon fájt, hiszen csak nagyanyó
élt a gyermekei közül, három fia elesett a háborúban. A keserűségtől, a sok igazságtalanság miatt, vagy a búbánat állította meg a szívét nem tudni, de az esküvő utáni reggelen nem ébredt fel többé. Nagyanyó édesanyja két év múlva követte csendesen a férjét.
Elmúlt jó pár nyár azóta, megváltoztak a dolgok, csak a ház maradt ugyanaz, otthont adva Pannának, Ferkónak, Petinek, szüleiknek Ilonkának, Józsefnek, és nagyanyónak.
Szépen éldegéltek, békességben, szeretetben, mindenki tette a dolgát. Panna csiripelt, kacagott, s mindennapra volt egy új mondókája, amit az óvodában tanult. Ferkó hozta a piros pontokat, csillagokat, büszkén mesélte miféle tudományokat tanítanak az első osztályban. Peti már a továbbtanulás miatt izgult, gimnáziumba akart menni, orvosnak készült. Nagyanyó vezette a háztartást, esténként meg mesélt a gyerekeknek mindenféle igaz és kitalált történetet. Ilonka a boltban dolgozott, József a közeli városban a gyárban.
Minden jól ment egészen addig a márciusi napig. Ismét esett a hó, megtréfálva mindenkit, hiszen úgy nézett ki, végre tavasz van. Ez nem is lett volna akkora baj, ha Ilonka a munkából hazafelé tartva nem csúszott volna el. Olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört a lába és a karja. Kórházba került, meg kellett műteni, s a gyógyulás sem ment egyszerűen. Már otthon volt két hete, mikor a üzlet vezetője megkereste, és elmondta, hogy fel kell valakit vennie Ilonka helyére.
- Nagyon sajnálom, hogy ez történt! Nem tehetek mást, valakinek dolgoznia kell, te is tudod, hogy egyedül nem tudom vinni a boltot. Ne haragudj rám!
Ilonka nyelte a könnyeit, és bár azt mondta nem haragszik, azért nem is tudott örülni.
Nyár lett, mire gyógytornára és rehabilitációra járhatott, de sajnos nem mehetett vissza dolgozni. S a baj nem járt egyedül. Férjével is közölték, hogy bezár a gyár, nincs szükség már a munkájára. Végkielégítést ugyan kapott, s jelentkeztek mindketten munkanélkülinek is, reménykedtek, majd csak lesz valami lehetőség, legalább egyikőjüknek.
Így köszöntött rájuk az ősz, az iskolakezdés. A gyerekeknek új ruha, tanszerek kellettek, elfogyott az utolsó fillérjük is, mire mindent kifizettek. Hónapról, hónapra éltek, még szerencse, hogy nagyanyó a nyugdíját nekik adta, mert a járadék, mit kaptak nem volt sok, és ezzel a segítséggel be tudták fizetni a számlákat is, de karácsonykor ajándékra már nem futotta. Nehéz szívvel álltak a fa előtt, ették a diós kalácsot, amit nagyanyó sütött, hallgatták a gyerekek dalait, verseit. Lefekvés után József így szólt feleségéhez:
- Tudod, arra gondoltam, hogy ez az ünnep mégis szép volt. Valahogy olyan jó így együtt lenni, gyönyörű, okos gyerekeink vannak, te is csodálatos vagy, s édesanyád is mindent megtesz értünk. Igazán szerencsések vagyunk, hogy mindenki egészséges.
- Igazad van. De azért remélem az új év tartogat egy kis meglepetést, talán sikerül elhelyezkedni valahová. Nem is tudom mi lenne velünk a mama nélkül.
- Ne izgulj, mindent megpróbálok. Hívott a Karcsi, hogy az ünnepek után segítsek neki, most újítja fel a fürdőszobát, fizet is valamennyit. Meg ott van a Klári néni, még van fája, amit össze kell vágni, behordani. Aztán ahogy tavaszodik, elmegyek napszámba, Vargáék szoktak fogadni embereket.
Így is volt, akadtak alkalmi munkák, mert a férfi igen szorgalmasan dolgozott így hívták is. De nem elég gyakran, s nem is tudtak sokat fizetni. Munkahelyet egyikőjük sem talált. Ilonkát legtöbbször azért utasították vissza, mert vidéki volt, bérletet nem fizettek, ott volt a három gyerek, akik bármikor megbetegedhetnek, és táppénzre kell velük menni.
Aztán egy februári napon bekövetkezett, amitől nagyon féltek. Az orvos azt mondta, infarktus vitte el nagyanyót, de vigasztalja az a tudat Ilonkáékat, hogy nem kellett szenvednie, és szép kort megélt, 80 évesen búcsúzott el.
Szomorú napok köszöntöttek a házra, s az ott lakókra. Húsvét táján, már a villanyszámlát nem tudták befizetni, nyáron az óra leolvasása után pedig a kikapcsolással fenyegették őket. Sikerült elintézni a részletfizetést, és egy kis haladékot is kaptak. Csak munkát nem, azt senki nem ajánlott, hiába próbálkoztak, böngészték a hirdetéseket, jelentkeztek, elutasítás jött mindenhonnan.
- Valami baj van kedvesem?
- Ez a meleg. Olyan szomjas vagyok, meg WC-re is kell mennem. Állj meg valahol kérlek!
- Mindjárt, majd a következő benzinkútnál. Addig bírod?
- Persze. Hú, de nagyon virgonc a pocaklakó.
- Focista lesz meglátod!
- A lányok inkább balettozni szoktak.
- Ahhoz is kell edzeni. Nézd csak! Ebben az udvarban milyen szép faragott kertibútor van, meg egy hintaágy. Jó lenne nekünk is, ilyesmit képzeltem a tóhoz. Tudod mit? Megállunk itt. Pont kint is van az udvaron egy férfi.
- De hát idegenek. És ha zavarunk? Ki tudja milyenek?
- Ugyan! Gyere csak, jóravalók, látom rajta.
Vajon ki lehet az? Nem szokott előttünk ilyen flancos autó megállni. Gondolkodott magában Ilonka, miközben az utolsó poharat is elmosogatta. Elindult megkeresni a férjét, aki megint az udvarban szöszmötölt valamit.
- Józsi! Hol vagy megint? Na, miért nem válaszolsz?
- Ne pörölj asszony. Inkább hozz egy pohár vizet a betérő vendégnek.
- Jó napot! Hozom is.
Adta a poharat a fiatal nagy pocakos nőnek. Az utolsó időben járhat ránézésre.
- Ne haragudjanak, hogy így betolakodtunk! A feleségem nagyon szomjas lett, s közben megláttam milyen szép fabútorok vannak itt az udvarban. Ki készítette őket, ha szabad megkérdezni?
- Én magam, saját kezem munkája. Tudja eredetileg asztalos a szakmám, szeretem a fát.
Közben a fiatalasszony bekéretőzött a mosdóba, Ilonka megértette a sürgető szükséget, emlékezett még rá milyen az, mikor az ember állapotos.
- Ne szégyelje magát kedves! Megkínálhatom még valamivel? Van jó limonádé a hűtőben, biztos jól esik. Nagyon meleg van ma.
- Köszönöm szépen!
- Mindjárt hozom is, foglaljon helyet itt nálunk.
- De gyönyörű hímzés!
- Ó, azokat a párnákat már jó pár éve csináltam. Régebben sokat varrtam, hímezve, riselve.
- Megmutatna egyet- kettőt? Tudja, van egy boltunk, ahol ilyesmiket árulunk.
- Vesznek még az emberek ilyen dolgokat? - kérdezte Ilonka, s hozta is a szekrényből a terítőket.
- Hogyne! Sőt nagy divatja van most. Hogy ez milyen gyönyörű! Ez is! Ilyen szépet nem is láttam még! Nem lenne kedve nekem dolgozni? Ó, bocsánat! Én csak ilyen vagyok, mindenkit lerohanok - mentegetőzött látva Ilonka meglepett pillantását.
- Ez az igazság - ezt már a férje mondta, ebben a pillanatban léptek a konyhába Józseffel.
- Kedvesem, legjobb lenne bemutatkozni, s utána megbeszélni a dolgokat.
Így is tettek. Hamar kiderült, hogy meg tudnak egyezni, s nem csak Ilonkának lenne munkája, hanem a férjének is. A fiatalember megrendelte tőle a kertibútorokat, hintaágyat, s azt is megbeszélték, hogy mindezt hivatalosan formában, tehát felveszi alkalmazottnak, bővíteni akarták úgyis a vállalkozást.
Igen, történnek hihetetlen fordulatok, amik megváltoztathatják a mindennapokat. Hogy mi segít ebben, kinek a számlájára írandók? Talán a szerencse, a sors keze, az angyalok, véletlen műve? Nem érdemes firtatni szerintem. Profitálni kell belőle,
elfogadni, jobbá tenni segítségével az életet. Mondhatjuk úgyis, a fejlődés nem áll meg.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:04), összesen 1 alkalommal
- Ne-e-e-em! Nem! - teli torokból ordított. - A gondozónő berohant erre a kiáltásra.
- Mancika, mi baj?
Az öregasszony arcán iszonyatos rémület volt, az ajkai remegtek, a fogai kattogtak. Kis idő múlva nagy nehézséggel kinyögte:
- Le akart szúrni! Fe- e -e- elém tart- t-tot -t- ta a kést!
- Ki volt az? Ki akarta leszúrni? Nem volt itt senki.
- Melinda! Ő volt!
- Lehetetlen! Melinda nincs is a városban. Mancika, maga képzelődik.
- Nem, nem vagyok bolond. Melinda, aki olyan közel volt hozzám, akit annyira szerettem, lányom helyett lányom volt. Ó istenem! Mi történt?
- Mancika! Nem szabad izgatnia magát. Nyugodjon meg, hívom az orvost.
Egy nyugtató injekció után az öreg hölgy elszenderedett, de időnként jajgató hangok hallatszottak a szobájából, csak éjfél után csendesedett le, valószínüleg a kimerültségtől. Másnap látszólag visszatért a szokásos hangulata, hívatta a szakácsnét, mert tőle ismerte meg a városi pletykákat, a szakácsnével tudott beszélgetni mindenről, ami a régi időkre emlékeztette, a fiatal éveire. A szakácsné hagyta, hogy Mancika meséljen, és ő mindig bólogatott.
- Emlékszik, Jucika drága, milyen hercig hódolók voltak oda értem? - Jucika ismét bólintott.
- Nem mentem egyikhez sem férjhez. Melindát befogadtam, miután az anyja börtönbe került. A kislány lett az életem értelme. Mindent megadtam neki. Úgy járt, kelt, mint egy hercegkisasszony. Tudom, szigorú voltam vele szembe, nem engedtem, hogy az a betyár elvigye tőlem. Tudom, hogy Melinda mindezek ellenére szeretett, jobban, mint a saját édesanyját, aki csak szenvedést okozott a saját kislányának.
- Akkor miért tűnt el Melinda?
- Ezt senki nem tudja. Egy sétára elment, és többé nem jött haza. És most meg akar ölni! De miért?
- Ez lehetetlen! Nem igaz. Mancika, maga képzelődik, szellemeket lát.
Melinda anyja letöltötte a börtön éveit, azonban az élet vitele nem változott. Ki tudja honnan, de italt mindig szerzett valahonnan. Egy régi barátnője megsajnálta és befogadta egyszobás lakásába. Azt tapasztalta, hogy az asszony ritkán alszik ott, időnként ismeretlen férfiak várják lent a bejáratnál. Ilyenkor napokra eltűnt, és mikor hazajött, egy szatyorban, az ágy alatt pálinkás üvegek rejtőztek. Egyszer alkoholos állapotban mesélt arról, hogy van egy lánya, de elrabolták tőle, ellene nevelték, de ő majd megbosszulja...
Egy délután valamilyen nyüzsgés volt a házban, a lakók hangokat hallottak a pincéből. Később két férfit láttak kimenni az utcára.
A pincében minden lakónak volt saját része, mindegyik rész vékony fallal volt elkerítve. Másnap a barátnő hiába kereste a pince kulcsát, mert egy széket akart felhozni, nem találta sehol azt a fránya kulcsot. Bosszankodott, de minden maradt a régiben. Az sem keltett benne semmilyen gyanút, hogy Melinda anyja naponta párszor lemegy az emeletről valahová. A hűtőből is több élelem fogyott el. Egyszer a barátnő egy szép és jól öltözött fiatal nő fényképét találta az asztalon, megkérdezte az asszonytól, hogy ki az.
- Nagyon hasonlít rád!
Az asszony szikrázó tekintetet vetett a fényképre, táskájába tette, nem válaszolt a kérdésre és távozott.
Mancika néni kis idő múlva megnyugodott, de Melinda megjelenését nem tudta elfeledni. Senki nem hitte el neki, amit mesélt. Mindig volt benne valamilyen félelem, hogy a szellem megjelenése megismétlődik. Melinda eltűnése titokzatos volt számára, hiába törte órákig fejét, nem jutott semmire.
Egy éjszaka különös zajra ébredt a ház. Zuhanás, jajgatás, kutya ugatás. Mindenki háló ruhában rohant ki. A ház falánál Melinda feküdt, körülötte vér tócsa. A gondnok telefonált a rendőröknek, és vigyázott, hogy senki ne közeledjen a lányhoz, nehogy a nyomok elvesszenek.
A rendőrök meg is érkeztek rohamosan. Melinda ruhájában az anyja volt. Kinyomozták, hogy nyílván a nő az erkélyt akarta megközelíteni, leesett, és olyan szerencsétlenül, hogy saját késével átszúrta tüdejét és szörnyet halt.
Pár nap múlva Melindát egy pincében találták megkötözve, rongyokban, a szája be volt ragasztva.
Mancika néni végre magához ölelhette kedves fogadott lányát, és ezután nyugodt éjszakái lehettek. Melinda eltűnésének relytélye megoldódott.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:05), összesen 1 alkalommal
A férfi kis böröndjével ráérősen baktatott a külváros néptelen, napsütötte utcáján, és figyelmesen szemlélgette a házszámokat. Rövidre vágott vékony szálú haja rendezetlenül lebegett az enyhe szellőben, leleplezve magasodó homlokát és a fejtetőn is feltűnő kopasz foltot. Arcszíne betegesen sápadt, fakó, ajkai keserűen görbültek lefelé.
- Pedig megírtam neki... - mormolta magában.
Amikor a kis térre ért, hirtelen megtorpant, majd a kapu előtt álló kukához lépett, melynek tetején egy kanárisárga bögre díszelgett, talán egy kukázó mentette vissza a szeméttárolóból, majd újraértékelve a kuka tetején hagyta.
A férfi megállt, letette böröndjét, elmerülten szemlélte a méretes, bizarr edényt, melyen két fehér folt jelölte letörött füle nyomát. Előre nyúlt, két tenyerébe borította a pikkelymintás bögre öblös hasát, és ünnepélyesen, mint egy áldozati kelyhet, felemelte, majd lehajtott fejjel nézegette csorba szélét; szinte érezte a tea forróságát, még az illatát is.
- Hát ez is csak a szemétre került...
De most már tudta, hogy célhoz ért. Nagy sóhajtással visszatette a bögrét korábbi helyére, majd böröndjét felvéve a kapu felé indult. A kétemeletes épület kapualjában ismét megtorpant, és a postaládákat fürkészte. Az egyforma fém dobozokon a feliratok hiányosak voltak, de a harmadik nekifutásra felfedezte a keresett nevet. KOVÁCS MARGIT A14. Viszont az is látszott, hogy ezt a levélszekrényt régen üríthették utoljára, szinte kitüremkedtek a betömködött papírok. Szórakozottan odanyúlt és kihúzta a kilógó két reklámujságot. Ezzel együtt viszont előbukott egy szépen megcímzett, felbélyegzett, leragasztott boríték is.
A férfi arca megrándult, lélegzése felgyorsult, és már az első pillanatban felismerte a helyzetet.
- Szóval hiába írtam meg neki... - Vállat vont, a borítékot zsebébe dugta, a szóróanyagot pedig a szomszéd ládájába gyömöszölte, majd átlépett a belső kapun, és a lebetonozott udvarra lépett, ahol egyetlen görbe platánfa árválkodott a körfolyosók lelátói között. Végigmérte a kopott, málló vakolatú belső homlokzatot, melyen egyetlen ujdonságként a kábel-TV társaság által felszegezett műanyag kábelcsatornák szürke vonalai csúfoskodtak. Majd sóhajtva a lépcsőházba fordult, és hamarosan az első emeleti udvari lakás ajtaja előtt állt.
A csengő nem működött, ezért kopogtatni kezdett, majd az ablakhoz lépett, melyen át a konyhába látott, és azt kocogtatta. A zajra előkeveredett a szomszéd, egy sántikáló, gyanakvó öregasszony.
- Kit keres?
- Margitkát.
- Meghalt, már két hete. Pénteken temetik. Az önkormányzat.
- És Regina? A lánya?
- Ő már rég nem lakik itt. Decemberben tette az örökfogadalmat. Nagyon szép ünnepség volt. De maga kicsoda? Családtag? Rokon?
- Csak egy ismerős... - Keserű nyál gyűlt össze a szájában. Nagyot nyelt, majd hozzátette: - Vagy egy ismeretlen. Isten áldja.
És már menekült. Sarkon fordult, és az öregasszonyt csaknem feldöntve lerohant a lépcsőn, kifutott a házból, átszaladt az utcán és csak a tér fái között, egy eldugott padnál állt meg. Lerogyott, a böröndöt lábához eresztette, arcát tenyerébe temette, testét hangtalan, könnytelen zokogás rázta. Agyában az imént szerzett letaglózó értesülések töredékei kavarogtak.
- Örökfogadalom. Számíthattam volna rá. Már az anyja is apáca volt.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:05), összesen 1 alkalommal
Az októberi prózaverseny végére értünk! Köszönjük a beérkezett versenyműveket, remek írások születtek!
8-an indultatok, 10 alkotással.
A közönség szavazatai alapján az 5-s számú mű, győzött 11 szavazattal. Alkotója:
Naiva: Bűvölet.
A szakmai zsűri pontjai alapján az első helyezett 23,5 ponttal a 8-s számú mű
Anyatka: Hétköznapi történet, kis segítséggel
Gratulálunk mindkettőtök győzelméhez!
Itt is felhívom figyelmeteket, hogy a novemberi versenyekre naivának kell beküldeni a verseket és a szavazatokat! Ezentúl felváltva fogjuk vezetni a versenyeket!
Köszönjük!
Javaslom minden versenyzőnek, hogy az alkotását tegye fel az IK-ba.
Legutóbb winner szerkesztette (2009 Okt 25 Vas 21:29), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
