52.- 2010. 02. heti prózaverseny

[naiva]

Kedves Fullos alkotók!


Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:


– A versenyek anonim formában fognak zajlani, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket két hétig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon.
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is naivának kell privát üzenetben, a minden témakiírásnál megadott időpontig elküldeni.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz , az kizárásra kerül.
– Az a vers nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.


A zsűri tagjai:
Si
mango
Lacoba
Jega
Végh Sándor
Hori


- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Tehát négy hetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.



Kedves alkotók!

A 2009. 52. – 2010. 02. heti prózaverseny témáját aranytk adta:

GYERTYALÁNG

FIGYELEM!!! A műveket és a szavazatokat is Naivának kell küldeni ebben a versenyben.

Az írásokat 2010. január 10-e (vasárnap) este 8 óráig kérjük elküldeni naivának privát üzenetben!

Szavazni 2010. január 11-től, január (20-a,téves dátum!!), 17-e, vasárnap este 8 óráig lehet, szintén naivának küldött privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia mindkét kategóriában!

Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek, meghitt, szép Karácsonyt és boldog új évet minden Fullos alkotónak!

[naiva]

01.

Julianna: Gyertyaláng

Juliska mama a gyengécske Erzsi unokájával élt , akinek szülei a
tűzeset áldozatai lettek. Bennégtek, mikor lángra kapott a házuk.
Éjszaka, mikor mindketten kissé italosan tértek haza, lefeküdtek és gyorsan elaludtak, tűz ütött ki.
Mély alvásuk közepette történt az eset. Többen a faluban találgatták,
miért borult lángba a ház és rohamosan leégett. Azt is mondták, hogy
Erzsi apja szeretett dohányozni még az ágyban is. Lehetséges, hogy
az égve hagyott cigarettacsik okozta ezt a szörnyű tragédiát. A kis
Erzsike élve maradt, mert azon az éjszakán is a nagymamájánál
volt. A kislány akkor 4 évét töltötte be. A szülök keveset
foglalkoztak gyerekükkel, restellték is, hogy csak tő szavakkal
válaszolt a kérdésekre, nehézkes volt a kislány járása is,de
örökösen mosolygott, ebben valamilyen bambaságot láttak a szülök.
Több örömet leltek abban, ha a csárdának nevezett kocsmába
betérhettek és órákat tölthettek ott. Sokan az ívó cimborák
közül nem is tudták, hogy van egy gyermekük, mert a házaspár
bőbeszédű volt, de a gyerekről nem beszéltek soha. Nem úgy a
nagymama, aki tiszta szívből imádta a kis unokáját és amit ki tudott
szorítani a szegény jövedelméből, mindent a gyereknek szentelt.. A
kislány keveset beszélt, de ők ketten nagyon jól megértették
egymást. A mama eljárt házakhoz dolgozgatni, mindig kapott egy kis
pénzt, vagy élelmiszert. A kislányt is vitte magával. A kis Erzsitől
tudott dolgozni, mert ahová leültette, ott is maradt a gyerek,
nézelődött, mosolygott. Ha pisilni kellett, vagy más baja volt,
hangos, kissé artikulálatlan hangon jelezte. A mama máris orvosolta.
A szülők halála a gyerekben nem okozott semmilyen törést, hiszen
számára kisbaba kora óta a mamája volt a mindene. A mama sokat
mesélt az unokának, törődött vele, ennek az volt az eredménye, hogy
sokat fejlődött a kislány, de kerülte a gyerekek
társaságát, nagyon érzékeny volt, nem tudta elviselni a rossz indulatú
gúnyolódásokat.
Teltek az évek. Erzsi nagylány lett, talán már a 18 évét is
betöltötte, mikor egy fiatal építőmunkás jött a faluba és kvártélyt
keresett. Az utcában az Erzsi mamájának a házát javasolták neki,
mert tudták, hogy van egy üres szoba a házban.
Nemsokára Miklós be is költözött az üres szobába. A férfi keveset
volt itthon, oda volt egész nap dolgozni az építkezéseken, csak
este tért mindig haza. Hétvégeken pedig a saját falujába utazott a
szüleihez vagy 40 kilométerre. Egy alkalommal nem tudott hazautazni,
mert szombatra vállalt munkát. Vasárnapot pedig pihenésre szánta.
"Legalább kialszom magamat végre," - gondolta Miklós. Vasárnap
későn is ébredt, kiment a hosszú folyosóra, nyújtózkodott egyet és
csak azután vette észre, hogy a folyosó másik végében ül egy nagyon
szép arcú lány és mosolyog rá. Majdnem zavarba jött Miklós, de
meguralta magát és jó napot kívánt a lánynak, az pedig sietősen,
mosolyogva eltűnt a konyhában, ahol a mama is tevékenykedett, főzte az
ebédet. Meglátta, hogy valami nyugtalanítja a lányt. Erzsi csak
annyit mondott, hogy egy férfi van ott, és az ajtóra mutatott.
- Ja, ő itt lakik. Miklós, ne félj tőle. Rendes ember.
Juliska néni, mert így hívták a mamát, kiment és kis ideig
beszélgetett Miklóssal. A beszélgetés azzal ért véget, hogy a
fiatalember meghívást kapott ebédre. Délben hárman ültek az
asztalnál. Juliska néni bemutatta egymásnak a fiatalokat. Utána
hozzáláttak az evéshez.
- Egyszerű ételeket szoktam készíteni, ami a kis nyugdíjamból
kifutja, - magyarázta mama.
Miklós csak annyit mondott:
- Ez a vasárnapi ebéd nagyszerű.
És jóízűen fogyasztotta a csirkeaprólék levest és a krumplis tésztát
savanyú káposztával. Közben a fiatalok itt-ott titokban egymásra
lestek.
Miklósban nyomot hagyott Erzsi szép arca a különös mosollyal. A lány
nem gyakran szólalt meg, Miklóst is eléggé szűkszavú embernek ismerte
a környezete.
Teltek a napok, a hetek. Időnként Miklós látta Erzsit a folyosó másik
végében, volt, mikor közelebb ment hozzá, megdicsérte a lány rajzait,
az pedig rámosolygott. És csak ennyi.
Ki tudja, meddig élik így az életüket, de egyszer történt valami.
Tél volt. Juliska néni elindult volna a boltba, ha már a házuk előtt
nem botlik meg és a csúszós járdán nem vágódik el olyan
szerencsétlenül, hogy felállni sem tudott. Szegény csak jajgatott, a
szomszédok segítettek neki és sürgősen hívták a mentőt. Miklós arra
jött sötétedéskor haza, hogy Erzsi keservesen sírt és a szomszéd
asszony nyugtatta. Miklós megígérte az asszonynak, hogy gondoskodik a
lányról, amíg a mamája nem jön haza a kórházból. Úgy is történt.
Másnap Miklós nem ment dolgozni és örömmel töltötte az idejét
Erzsivel. A lány is bizalommal elfogadta a gondoskodást és alázattal
teljesítette Miklós minden kérését. A férfi megnyerte bizalmát, a
lány felnézett rá. Mikor a szomszéd asszony meglátogatta őket
majdnem naponta, látta, hogy a fiatalok szorgalmasan tevékenykednek
a ház körül, a konyhában. Csak a süteményeit fogadták el, maguk
főzték a paprikás krumplit, de azt gyakran. Hétvégén készültek bemenni
a mamához. Miklós kézen fogva vezette a lányt a buszmegállótól a
kórházig. A lány nagyon izgult, az arcáról eltűnt a szokásos mosoly
is. "Mi baja van az én Mamikámnak? - mondogatta. Sajnos a Mami rossz
állapotban volt. Halkan mondta az öregasszony Miklósnak: "Azt mondta
az orvos, hogy comb nyaktörés. Miklóska, vigyázzon az én Erzsikémre,
nagyon kérem".
- Természetesen, megígérem, - így válaszolt a fiatalember.
Sajnos Mami állapota nem javult. A jó szomszédok segítettek a temetés
megrendezésében is. Miklós szülei csak egyszer látogattak ide, de akkor a
házból csak veszekedés hallatszott ki, és hangos kiabálás közepette
távoztak a szülők. Többet nem is jelentek meg. Miklós dolgozni járt és
Erzsi mindig várta haza őt a kapuban. A falubeliek gyakran kézen fogva látták
őket, ha mentek együtt valahová. Ismét téliesre fordult az idő. A
lányt párszor látták kijönni a házból, mintha kerekedett volna a
karcsú dereka. Egyszer azt is látták, hogy kísérte valahová Erzsit
Miklós, de egyedül jött haza. "Elvittem Erzsikét a kórházba, -
mondta a szomszéd asszonynak, - mert azt mondta az orvosunk, hogy
veszélyeztetett, fenyegeti őt a koraszülés, nem is engedték a
kórházból haza".
Miklós minden szabad idejét Erzsi közelében töltötte. Nagy volt az
izgalma, mikor közölték vele, hogy tekintettel a kismama állapotára és
a csecsemő helytelen fekvésére megindítják a szülést. Csak akkor
nyugodott meg, mikor megtudta, hogy az anyuka túl van a szülésen
és a veszélyen. Kisfia született, de még gyengécske. "Hála az égnek!"
- örült meg Miklós. Másnap Erzsike ágyánál ült. Nagyon várták mindketten, hogy
behozzák és megmutassák nekik az újszülött gyermeküket. Végre megjelent
a nővérke a pólyába csomagolt babával és az anyuka mellé tette.
Erzsinek visszatért a bájos mosolya és nézte, nézte a gyermeket.
Számára varázslat volt. Boldognak látszott. De Miklósnak feltűnt,
hogy a gyermek nem olyan,
mint a többi csecsemő, a színe is más. A szemei is csukva vannak.
"Alszik", - mondta a nővérke. De hirtelen megfogta a gyereket és
kisietett. Miklós utána ment megtudakolni, mi van a fiával, de sokáig
nem kapott választ. Végre kijött a szülész orvos és közölte vele,
hogy olyan rend ellenességgel született a gyermek, ami az élettel nem
egyeztethető. A fájdalmas hírt közölni kellett Erzsikével. "Kicsikém,
- mondta neki, - a kisfiúnk olyan volt, mint a gyertyaláng, rövid
életű, pár napot élt a kicsike, és élete kialudt. Ne sírj, ne sírj,
csillagom, lesz még gyermekünk."
A nagy bánat még jobban összekovácsolta ezt a két embert. Látták
gyakran a falubeliek, hogy Miklós és Erzsi kézen fogva ballagnak a
temetőbe, hogy pár szál virágot helyezzenek el egy nagyobb és egy
kicsi sírra.

[naiva]

02.

Thalassa: Áramszünet


Épp csak hazaért... pontosabban csak beesett az ajtón. A lakást sötétség borította. "Remek. Ezek szerint már megint én értem haza előbb, és ezek szerint akkor semmi sincs kész abból, amit kértem, hogy csináljon meg, mire megjövök." - gondolta magában Kata.
Lerogyott a bejárati ajtó melletti székre, és csak úgy, a sötétben ülve kezdett el lassan morfondírozni rajta, hogy a mosogatóban várja a reggeli mosatlan, a mosógép tele a szennyessel, azt is el kell indítani... és igen, a holnapi is rohanós nap lesz, kéne valami kaját összeütni, ha nem szendvicset akarnak enni egész nap. "De jó... Otthon, rémes otthon. Mintha a cégnél nem dolgoznék eleget!". Haragudott. Tudta, hogy nem Sanyi tehet róla - neki is sok volt a munkája - mégis elöntötte a düh, hogy újra rámarad a házimunka dandárja, mert a fiú, ha eddig nem ért haza, akkor pár percen belül nem is fog. El kell kezdeni. Felállt hát a székből, és a kapcsoló után nyúlt. Egyetlen pillanatra fény gyúlt a lakásban, de aztán újra sötétbe burkolózott minden. "Hogy vinné el a radai rosseb ezt is! Más sem hiányzott."
A feketeséget Kata motoszkálása törte meg. "Esküszöm, hogy ide tettem... hol van már az elemlámpa?!". De a lámpa jól elbújt, csak nehezen kerül elő a konyhai fiók mélyéből. Felkattintotta és érezte, hogy ettől egy picit megnyugszik.
Régimódi ház volt. A villanyóraszekrény lent volt a pince végében. Sosem szeretett lemenni oda a lány. Dohos, nyirkos és lomokkal bőven telipakolt helyiség volt. A falakon még vakolat se nagyon, a világítás pedig... nos, ha azt az egyetlen csupaszon lengő körtét annak lehet nevezni? Ha azonban fényt és áramot akart, akkor le kellett menni és felkapcsolni a kis kapcsolókat. Persze Sanyi ilyenkor sincs itthon. Pedig hogy elvégeztetné vele ezt a gyűlölt feladatot.
Ott van, végre megvan a kapcsolótábla. Azonban Kata hiába próbálkozik, nincs világosság, csak fura szag. Nem kell nagy mérnöknek lennie, hogy tudja, az egyik biztosíték valószínűleg tönkrement és a műanyag borítás fanyar, égett szagát érzi. Hirtelen hallotta az ajtó nyikordulását és valaki neszezését odafenn. Te jó ég! Elfelejtette bezárni az ajtót. Átfutott rajta a jeges rémület. Itt áll egy teljesen sötét és néma házban egyedül, védtelenül - mert persze Sanyi sosincs otthon, amikor kellene - és valaki járkál a házban.
A torkában dobogott a szíve, érezte, hogy alig kap levegőt az idegességtől, ahogy próbál a lehető legcsendesebben felosonni a lépcsőn. "Istenem, csak az utcára ki tudjak szaladni..." - gondolta, mikor hirtelen szembe találta magát a rejtélyes "ismeretlennel" az ajtó előtt. Akkorát sikított, mint életében még soha, de abban a pillanatban meglátta a másik elemlámpa fényében Sanyit, amint ő is a pincébe igyekezett. A nyugalom hirtelen forróságként árasztotta el a testét, szinte alig állt meg a lábán és zsibbadás végig fut minden testrészén.
A biztosítéknak valóban lőttek, ebből leghamarabb csak holnap lesz valami. A mosogatnivaló tovább pihent a konyhai kagylóban, a ruhák még tovább várták, hogy elinduljon velük a mosógép, és maradt a szendvics, de nemcsak holnapra, aznap vacsorára is.
Ahogy ott kucorogtak a konyhában a szendvicsek felett és a gyertya lángja lágyan megvilágította Sanyi arcát, Katának eszébe jutott az első randevújuk... esti piknikre indultak a közeli erdő tisztására. Teamécsessel világítottak, és pont ilyen látvány volt akkor is, ahogy a fiút körbevonta a szelíd fény. Figyelte még egy darabig, ahogyan békésen eszik az egyszerű világosságnál, és akkor érezte igazán, hogy annyi együtt töltött év után is mennyire szereti ezt a kedves alakot, ott a gyertyaláng túloldalán.

[naiva]

03.

Julianna: Gyertyafény

Gyuri belépett a szobába, be akarta kapcsolni a világítást, azonban ez nem sikerült.
- Ismét áramszünet? A fene vigye el! Kár volt hazahoznom a munkát. Ha bent maradok, reggelre elkészültem volna a sűrgős kimutatásokkal.
Koromsötét volt a lakásban. Kínos botorkálás után Gyuri rátalált a konyhai fiókban egy gyertya darabra. Előkerült végre a gyufa is. Gyuri asztalhoz ült. A gyertyaláng látványa kissé megnyugtatta, sóhajtott, és eleinte nézte a láng játékát, azután érezte, hogy gondolatai kezdenek rendeződni, és kisérletezett a tervezéssel is. Talán holnap Klári is hazajön. Holnap reggel korán felkel, elugrik a hivatalba, ott elintézi a fontos tennivalókat. Felesége valószínüleg délután a 4 órai vonattal érkezik. Gyerekek a nagymamánál maradnak a szünet végéig. Végre együtt tölthet a feleségével pár napot.
- Szerencsés fickó vagyok. Nem mindenkinek van ilyen szemrevaló párja.
Gyuri büszke is volt feleségére, de azért kissé ideges lett mindig, mikor a férfiak Klárin felejtették szemüket. És Klárit leginkább a férfi vásárlók látogatták. Az asszony a műszaki cikkek osztályán dolgozott. A sok elfoglaltsága mellett Gyuri mindig talált pár percet, hogy beugorjon az áruházba meglátogatni Klárit. Vagy tán ellenőrizni?
A gyertyaláng mindig kellemes emlékeket, érzelmeket váltott ki a férfiban. Felejthetetlen az első gyertyafényes vacsora Klárival. Ez egy hosszú udvarlás, kétségek után történt meg. Gyuri először érezte akkor, hogy a lány, aki több gimnazista fiatalember álma volt, csak az övé, megérezte Klári őszinte szerelmét. Eljegyezték egymást, pár hónap múlva esküvő. Szerelmük gyümölcse 3 gyönyörű gyerek lett. Úgy tűnt Gyurinak, hogy minden jelen van a boldog családi élethez. Azonban a féltékenysége is ott volt. Addig nem is volt semmi probléma, amíg csak féltő gondoskodásával őrizte élete párját. De mikor elméjét elborították a kételkedések, gyanakvások, mikor már ki is fejezte feleségének a kétségeit vele szembe, akkor valami megromlott a két ember viszonyában. Ez mindkettőjüknek szenvedést hozott. Klárinak rendkívül terhesek voltak a férje féltékenységi jelenetei. Egyszer kijelentette:
- Kedvesem, ok nélkül gyanusítol, rajtad kívül eddig nem létezett más férfi. Nem tehetek arról, hogy a vásárlóim kedvesek, bókolnak nekem. Ha nem térsz észhez, egyszer elmegyek és itthagylak.
Most Gyurinak eszébe jutottak Klári szavai. Ésszel felfogta, hogy a féltékenysége nagyon visszataszító. "Változtatnom kell!, - hangosan kimondta. A gyertyaláng is bológatott neki. Hirtelen vége lett az áramszünetnek. A gyertya is már egészen kicsi lett. Gyuri nem akart még elbúcsúzni a gyertyalángtól. Az életében több minden kapcsolatos volt a gyertya varázslatos fényével. A falubeli szomszéd Pista bácsi jutott az eszébe. Kellemes emlék. Gyuri talált egy piros gyertyát, meggyújtotta. Elővette a vacsoráját, eloltotta a lámpát és a továbbiakban is gyertyafénynél töltötte az estét. TV sem, a rádió sem lett bekapcsolva. Jólesett Gyurinak élvezni a csendet, a pislákoló fényt, észrevette, hogy az árnyékok is különösek.
Eszébe jutott , hogy gyerekként sokat látogatta az öreg Pista bácsit. Különösen az öreg könyvtára volt vonzó a tizenéves fiú számára. Gyakran kapott kölcsön könyveket Robinsonról, a Nemo kapitányról, és más kalandos regényeket. A fiú a tanulás helyett a nyári konyhában olvasással töltötte idejét gyertyalángnál. Fantasztikus volt. Szép kórszak volt az! Gyuri most is ugyan úgy elkalandozott gondolataiban messzi, messzi tájakra...
Másnap Klári telefonált, hogy pár napig ő is ottmarad még a szüleinél a gyerekekkel együtt. Gyuri elszomorodott. Ismét megszállta őt a rossz hangulat. A héten dolgoznia kell, csak azután mehet szabadságra. Gyötrelmes volt ez a hét számára. "Vajon Klári szeret-e még?"
Pénteken reggel Klári telefonált, hogy szombaton mind a négyen érkeznek. Gyuri öröme határtalan volt. Megértette, hogy a család sokat jelent számára. Nagyon hiányoztak mindnyájan. Magányos esték gyertyalángnál segítettek neki mélyebben magába nézni, megtalálni a belső békét is, ami változást idézett az egész lényében. "Nem szabad elmennem az igazi értékek mellett," -ezt teljes mértékben fel tudta már fogni. Másnap hazahozta az állomásról a családot. Mikor Klári és a gyerekek beléptek a nappaliba, gyertyafégy ragyogott a szoba minden sarkából. egy darabig csak nézték ezt a fény áradatot, azután egymásra néztek, mosolyogtak. Milyen jó így együtt! Gyuri ismét átélte a boldogság örömét.
Az életében már többször is jelen volt a gyertyafény, azonban csak most érezte meg igazán a pozitív hatását az emberekre, saját magára is.

[naiva]

04.

kisssp: Gyertyaláng


A szálloda étterme csendes volt. Néhány asztalnál vendégek ültek, vacsoráztak. A pultnál két pincér állt szolgálatkészen. A bárból halk zene szűrődött a súlyos, függönnyel takart, széles ajtó nyílásán át.
A férfi néhány lépés után körülnézett, megfelelő asztalt keresett. Ritkán ült ugyanarra a helyre. Kétszemélyest választott.
Ismerős, ősz hajú pincér lépett hozzá. Felvette a rendelést. A férfi intésére otthagyta a második terítéket, majd visszatért, fehér szegfűre cserélte a vázában lévő rózsaszín virágot, és meggyújtotta a gyertyát az asztalon.
Rendkívüli volt, hogy vacsora előtt pezsgőt kért. Az alkalom is, amiért a gyöngyöző italt felemelte, a fény felé tartotta, és a pohár vékony falán át hagyta, hogy az emlékképek megjelenjenek. Sokáig nem engedte, erőszakkal próbálta magától távol tartani azokat.
Nem voltak igazán fiatalok, amikor évekkel ezelőtt itt találkoztak. Mindketten túl a nagy csalódásokon, alig gyógyult sebek forradásaival teletűzdelve, félve az újaktól, remélve a szép meglelését.
Amikor magára maradt a kihozott étellel, eszébe jutott, hogy annak idején ugyanezt kérték.
Nehezen fogott hozzá. Csak nézte a megjelenő kedves, szelíden mosolygó arcot, a félénken felrebbenő pillákat, a szürkéskék szemeket. Néhány napot még a szállodában töltöttek. A férfi meghosszabbította szabadságát, hogy az asszonnyal együtt utazzon el. Később sokat mulattak azon, hogy nem lettek ott egymáséi, pedig mindkét szoba adott volt. Később, otthon, annál inkább. Morzsolták az éveket, segítve megtalálni egymás boldogságát, együtt eloszlatni a korábbi évek félelmeit, begyógyítani horzsolásait, kisimítani ráncait, megnyugtatni a másikat felriadva rossz álmaiból. Most gondolt először arra, hogy emlékképeiben mindig az első találkozáskori arca jelenik meg. Sosem a betegségtől meggyötört, sovány, sápadt arc.
Szerettek volna gyereket. Nem sikerült. Végül belenyugodtak. Nem akarta a férfi kitenni az asszonyt szenvedéseknek. Egymásnak éltek. Csaknem minden évben jártak itt, egy-egy rövid hetet töltve tavasszal vagy ősszel, mikor csendesebb volt a környék. A vele egyidős ősz pincér megismerte őket. Most is, mikor egyedül jött. Látva a férfit, nem kérdezett semmit. Az örült a néma együttérzésnek.
Végzett a vacsorával. Nem hagyott a tányéron semmit. Az asszony nem szerette. Most is arra gondolt. Az étterem csendes volt. Nem akart a bárba menni. Maradt a leszedett asztalnál a dupla konyak és gondolatai társaságában.
Az ital nem tompította, csak élesítette, fájdalmasabbá tette azokat az emlékeket, amelyek felidézték a betegséget, az asszony szenvedéseit, elvesztését, a hirtelen rászakadó, siralmas magányt.
A szépre akart gondolni. Az együttes örömökre, a közös ünnepekre, utazásokra, a soha el nem szürkült, az egyre szenvedélyesebb szeretkezésekre. Örült, hogy most mindennél jobban sikerült ezeket magában megjeleníteni.
Egyedül volt a teremben. Az asztalok leszedve, a közelében világított a csillár. Az ősz pincér türelmesen támasztotta a pultot.
A férfi, poharát a gyertyafénybe tartva, nézte a borostyánszín italt. Felhajtotta. Menet közben még visszanézett. A pincér leszedte asztalát, és két ujjával gondosan elcsippentette a gyertyalángot.

2010. január 5.

[naiva]

05.

winner: Az első gyertya


Kadan fázósan húzta magára a bundáját. Szürkülni kezdett az ég alja, és ő nem szerette a sötétet. A mindent befedő fehérség időszakában mindig sokkal hidegebb volt. A nagy törzsi barlangban, összebújva a többiekkel elviselhetőbbnek tűnt, mint itt, ahol most van. Amióta asszonyával elszakadt a törzstől és kicsiny barlangjukban kettesben éltek, csak fokozódott benne ez a félelem. Ráadásul a törzsnél mindig volt, aki vigyázott a tűzre, hogy ki ne aludjon.
Egy vadászat alkalmával egy gyönyörű szarvast ejtett. De mivel az elejtett állat igen messze volt a barlangtól, azt nem tudta hazahurcolni. A törzsfőnök utasította, hogy asszonyával menjen és nyúzzák meg az állatot, és a húst rejtsék el, azután majd a többi vadásszal hazahurcolják. Kadan el is indult asszonyával Ulnával. Félúton jártak, mikor a Föld istene valamiért megharagudott és haragjában megrázta magát. Ez a harag végzetes volt a két emberre nézve, mert olyan mély szakadék keletkezett a hazavezető úton, hogy képtelenek voltak visszajutni a törzshöz.
Ettől fogva Kadan asszonyával élt egy kicsiny barlangüregben. Vadásztak, bogyókat és gyümölcsöket gyűjtöttek. Az éjszakákat rettegésben töltötték, mert bizony kettőjüknek igen nehéz feladat volt a tűz állandó táplálása. Gyakran kialudt, és ilyenkor Kadannak rengeteg idejébe került, míg újra tudta gyújtani. Egy idő után a tűz mellett fáklyákat is készített, hogy azzal világítson, és a kialudt tüzet könnyedén újra tudja gyújtani. De ezek sem világítottak tovább az éjszaka negyedénél. Kadan sokszor töprengett azon, miként lehetne olyan fáklyát készíteni, ami akár több napon át is világít. Megpróbálkozott mindennel, de igazi eredményt nem sikerült elérnie. Pedig a tűzre nagy szükség volt. Távolt tartotta a vadállatokat, meleget adott, és az elejtett zsákmányt ropogósra lehetett sütni.
Azt még apjától megtanulta, hogy az állati zsírral bekent bot sokkal jobban, és tovább ég.
Rengeteg próbálkozás után rájött, hogy milyen arányban keverje az állati faggyút és a zsírt. Az így bekent bot képes majd az éjszaka felét bevilágítani, de amint a sercegő faggyúzsír a meleg hatására megolvad és lecsöpög, a bot pedig elég, és sötétség tölti be a barlangot.
Kadan a fáklyát, egy a barlangja oldalán lévő kicsiny mélyedésbe tolta be, így a fény jól megvilágította a termet. Egy alkalommal a fáklyát cserélte, és a lecsöppenő zsír megperzselte a kezét. Sziszegve dobta el a vékony nyírfavesszőt. De amíg sebét nyalogatta, rájött: a megoldás az lehet, ha megakadályozza, hogy a faggyú lecsöpögjön. Rájött, csak éppen azt nem tudta, hogy oldja meg. Rögeszméje lett az egész éjjel világító tűz megalkotása.

Teltek múltak a napok. Kagan megpróbált többször visszajutni a törzshöz, de hiába gyalogolt napokat a nagy szakadék mellett, nem tudta megkerülni. Szerette asszonyát, de hiányzott a törzs többi tagja. A csapat nyújtotta biztonság, a falkában történő vadászat. Tudta, hogy asszonya is visszavágyik, hiszen ott éltek a szülei és testvére.
Aztán csak elmúlt a hideg, elolvadt a mindent elfedő hideg fehérség, ami a földet borította. A növények zöldek lettek és könnyebb lett a zsákmányszerzés is. Kagan kezdett beletörődni, hogy örökre itt maradnak. Mivel a zöld növények egyre több élelmet adtak és az égi tűzkorong is forróbban melegített, ritkábban gondolt a törzsre és arra, hogy visszatérhet. Azonban az éjszakát átvilágító fáklya nem hagyta nyugodni, de akármit csinált, siker nem koronázta a próbálkozásait.
Egy este, mikor ki akarta cserélni a leégett fáklyát, egy izzó parázs a kezére esett és sisteregve perzselte meg a bőrét. A férfi üvöltve rázta le, majd szaladt, hogy a barlang melletti kis patakhoz, hogy lehűtse a kezét. Morogva tért vissza a barlangba és csodálkozva látta, hogy a fáklya alatt apró láng világít. Ahogy közelebb ment igen csak meglepődött. Egy jókora kőben lévő mélyedés megtelt, a lecsöpögő faggyúval és megtöltötte a nyílást. Kadan egyszer régen bedugta a kezét ebbe a mélyedésbe, amely olyan mély volt, hogy teljesen belefért a karja. Ez az üreg telt meg színültig, és a faggyú közepéből az a nyírfavessző kandikált ki, és a végén apró láng táncolt vidáman.
– Megvan a megoldás! – ujjongott Kadan, mert rögtön látta, hogy ekkora mennyiségű faggyú napokig képes táplálni a tüzet.
Úgy is lett. A kicsiny láng majd négy napon át égett. Ettől kezdve Kadan tudatosan töltötte fel a mélyedést és mielőtt a faggyúzsír megalvadt volna vékony száraz nyírfavesszőt dugott bele.

Újra eljött a hideg időszak és a tájat megint beborította a hideg fehérség. Kadan és asszonya egy nap riadtan érezte, hogy a Föld istene újra haragra gerjedt és megrázta magát. A két ember persze rettenetesen megijedt, de mikor a föld mozgása megszűnt örömmel és meglepetten látták, hogy a szakadék mely elzárta a hazavezető utat, újra járható. Kadan és Ulna boldogan tért haza a törzséhez. A törzs tagjai üdvrivalgással fogadták rég elveszettnek hitt társaikat. Kadan újra biztonságba érezte magát, és elfeledkezett a hosszan világító tűzről. Egy nap azonban a tűzvigyázó óvatlan volt és a tűz kialudt. Hosszú, fáradságos munka volt újra gyújtani. Ekkor jutott eszébe Kadánnak a felfedezése. Azon nyomban elmondta a törzsfőnöknek, hogy amikor a szakadékon túl éltek milyen módon tudta a tüzet napokon keresztül megtartani. A törzs vezetője tanácskozott a vénekkel, és másnap kiadta a parancsot: Kadán három erős társával keljen útra és hozza el a követ, melybe el lehet készíteni a hosszan világító tűzet.
A négy ember útra is kelt. Ahhoz azonban, hogy a követ haza tudják vinni, vastag fából kellett az állatok szállításához hasonló szerkezetet készíteni. Mikor elkészültek, a követ a szállító eszközre görgették, és éppen indultak volna haza. A Föld istene azonban minden eddiginél nagyobb haragra gerjedt, és a négy férfi riadtan látta, hogy számukra itt a vég.
Kadant és három társát betemette a barlang, és csodálatos találmányát nem tudta megosztani a törzsével.

Sajnos a felfedezése elveszett, és csak Krisztus születése előtt ezeregynéhány évvel sikerült újból a faggyú és zsír keverékéből hosszan világító tűzet készíteni. Melyet aztán gyertyának neveztek el, és amely évszázadokon át nélkülözhetetlen volt a háztartásokban.

[naiva]

06.

Thalassa: Gyertyaláng



Már sötét volt, mire a vonatom beért az állomásra. A sápadt fényben is jól láttam, hogy szakad a hó. Nem örültem neki, mert egy jó negyven perces séta várt rám még a békés hazaérkezésig. Hideg is van, a hó is esik és még gyaloglás is van. Pompás - gondoltam magamban.
Lekászálódtam a vonatról, a peron síkos volt a hetek óta tartó fagy miatt. A tömeg és a hókupacok között manőverezve próbáltam a legközelebbi kijáratig eljutni. Az arcom megcsapta a fagyos szél, összerezzentem. Feltekintettem az égre és az arcomba húztam még jobban a sapkám. Indulás.
A város egészen üresnek tűnt, az utak fehérek voltak, látszott, hogy a hóekék még valamerre másfelé dolgoznak. Szinte térdig gázoltam a fehér lepelben, miközben csak az oltalmat adó otthonomra gondoltam. Arra az otthonra, ahol nem vár senki és semmi. Nincs mit ezen szépíteni. Valamikor persze élet töltötte be, de mostanra üres, hideg kis lak lett. Most azonban ez is elég. Érzem, hogy az ujjaim egyre inkább áthűlnek a kesztyűmben, kell a meleg. Ha már más nem, hát fűtés azért még vár. Másra most talán nem is vágyom.
Ropog a friss hó a lábam alatt. A lépteimet figyelem. Egyik láb mozog a másik után, előre, egyre gyorsabban, szinte szárny emel. Felpillantok. Egy nagy társasház mellett visz el az utam. Félúton járok. Nézem az ablakokat, ahogy selymes fényük kiszökik az utcára. Arra gondolok, hogy minden fénysugár mögött valaki él. Talán éppen a konyhában mosogat, esetleg fáradtan a tévé előtt gubbaszt, vagy a gyermekének segít a leckében. Elmosolyodom. Szeretek azon gondolkodni, hogy mit rejthet egy-egy kivilágított ablak. Annyi ember él a földön, annyi gondolattal, tettel, vagy éppen meg nem léptett lépésekkel. Mind egy külön sors.
Haladok. Egy-két-hár. Számolom a lépéseimet. Mielőbb be akarok nyitni az előszobába, hogy arcon csapjon a meleg, száraz levegő. Istenem, de hideg is van, ha az ember nemcsak kívülről, hanem belülről is fázik. Ha ezen az utcán végig érek, akkor már az utam háromnegyedén túl leszek. A társasházakat már elhagytam, innen már csak azok az utcák vannak hátra, ahol a zöld gyep és a kiskert között csendben bújnak meg a különálló házikók. Jó környék ez. Olyan, ahol szerintem biztos ismerik egymást a szomszédok, és este is át lehet menni, kérni egy bögre lisztet. Mindig szerettem erre sétálni, annak ellenére, hogy én itt idegen vagyok. Egy ember, aki elmegy a járdán, és ahogy belépett ebbe a világba, úgy ki is lép onnan a másik oldalon.
Apró kontyos ház előtt visz az utam. Amolyan régimódi épület ez vastag falakkal, és pici ablakokkal. Fazsaluk vannak rajtuk, de nincsenek behúzva. Nagyon gyenge fény árad az utcára. Nem bírok ellenállni a kísértésnek, belesek. Mint egy tolvaj, aki éppen pillanatot lop. Egyszerre szégyellem magam és futnék tovább, mielőtt észrevesznek, ugyanakkor a lábam nem enged. A szemem éhesen töri magát be a kis helyiségbe.
Egy nénike és egy bácsika ül bent a szobában. Az asztalnál ülnek, étel gőzölög közöttük. Egyetlen gyertya világít középen. Egymásra néznek és mosolyognak, szeretet van a pillantásukban, önkénytelenül is viszonzom nem nekem szánt gesztusuk. A halvány fényben, amit az apró gyertyaláng nyújt, most veszem csak észre, hogy fogják egymás kezét. Megálltam. Nemcsak a testem, hanem a lelkem is. Hallom, ahogy a szívem dobog. Már nem az öregeket nézem, csak a táncoló gyertyalángot.
Csak egy szemhunyás volt és már mentem is tovább. Magam mögött hagytam azt a kedves ablakot, de pilláim mögött még mindig látom. Már nem érzem magam üresnek. Láttam őket, belestem valamibe, ami csodálatos volt. Még mindig ropog a hó a lábam alatt, de már nem fázok. Csörög a kulcs, mintha nem is az én kezemben lenne, nyílik egy kapu, de mielőtt belépek, még visszanézek. Igen, így szeretnék egyszer élni én is. Kézen fogva valakivel a gyertyaláng fényében.

[naiva]

07.

csitesz: Az utolsó gyertyaláng


Az árnyékok vidám táncot lejtettek a festett falakon, mint egy ünneplő farsangi estén önfeledten keringőző vendégsereg. Hol itt, hol ott bukkantak fel, és huncut játékukkal átölelték a szobát.
Kecses női topánok toppantak a padlón, keményebb sarkú férficipők verték a dallam ritmusát.
Az ágyból mosolyogva nézte ezt a kacagós kavalkádot, és retináján számtalan egykor volt mulatság pillanat-képei peregtek le, mint fonal a gyorsan pörgő orsóról.
Istenem! De szép volt!
Előkerültek az emlék-raktár mélyéről a kerek fémdobozokban porosodó, néhol fekete-fehér, néhol színes filmek, és egymás kezébe adták a kilincset azzal, hogy ők is ismétlésre várnak.
Hát igen!
Gyerekei legfeljebb hallomásból tudják, hogy VHS kazetták, DVD lemezek előtt is volt világ, és hogy életünk filmjét egykoron 8, 16, vagy ki tudja hány milliméteres szalagokra írták.
Boldog volt!
Egy szál gyertya az asztalon, és meghitt, imbolygó lángja a teljességet hozta be a szűk tér avitt keretei közé.
És nemcsak látta a képeket, mint a tökéletes valóságot, de a zenét is hallotta, amint hol keringő módjára hömpölyög az éter hullámain, hol rock’n rollként csavarja fel a szőnyeget, és töri meg a csendet.
A jelen szűk határai kitágultak, és mint nagyra nőtt léggömb, hangos üdvözléssel fogadták magukba az integetve érkező múltat.
A gyertya teste egyre rövidebb lett, az alatta szétterülő viasz, mint egy biztos kezű szobrász remekbeszabott munkája, más és más alakzatot formázott meg az asztal szúette palettáján. Leginkább egy lustán elterülő domborzat vonulataira emlékeztetett, melyet lágy, világos anyagból gyúrt a Teremtő saját örömére.
A gyertya végül visszatérve szülőanyja ölére, a csonkjára égett. Egy-két fejét felszegő lobbanás után kialudt a lángja, és áldás-illatú fehér füst szállt az Ég felé.
Megpihent a csend, kihunytak a fények.
Már pihegés sem hallatszott.
Bevégeztetett.

[naiva]

08.

legoka: Lovaglás

Baráti társaságommal lovagolást terveztünk a hét végére. Vihogva tértünk be Üllőre, ahol híres lovarda működött. Választásunk helyesnek bizonyult, exkluzív környezet, karám és előzékeny lovászok fogadtak minket.
Párom könnyen teremt kapcsolatot, közvetlen, kellemes humorú ember. Néhány perc múlva már közösen nevetgéltünk, s jól estek dicsérő szavai, melyet a lovászhoz intézett:
-Nejem kiválóan lovagol, jó lovat szeretnénk.
-Önöknek akkor a Dobó kell!- hangzott a lovász sommás megállapítása.
Magam is örültem, mert azonnal az egri várkapitány, Dobó István személye ugrott be, szeretem a történelmet, mindig kiváló fantáziával rendelkeztem, szinte végigéltem az egri vár ostromát.
Nem volt azonban sok időm mélázni, mert már vezették is ki az istállóból a gyönyörű, hatalmas állatot. A karám rönkfájára állva szálltam fel a paripára, s elhelyezkedve elindítottam a lovat. Példásan indult, azonban nem vette az ívelt kanyart, ahogy a szárat engedtem, hanem testét a karám gerendáihoz dörzsölte. Megsajnáltam egy pillanatra, biztos viszkethet az oldala
A probléma ott kezdődött, hogy a teste és a gerenda között ott volt a lábam is.
Erősebb irányítás alá vontam a lovat, de ismét illúziót kergettem. Megkezdte ugyan az általam kívánt ügetést, de egy szempillantást alatt kirobbant belőle az a csodálatos állati erő. Két kör kemény vágta után, amikor már mindenem lobogott, két lábra emelkedett. Agyamon Gojko Mitič féle indiános filmek suhantak át, de nem éreztem a pillanat magasztosságát.
A fülemmel is kapaszkodnom kellett. Magabiztosságom alapjaiban megremegett és az életben-maradást szem előtt tartva, az evolúció törvénye alapján, azonnal a polippá válva próbáltam a loval összeolvadni. Sikerült némi szégyen kíséretében a lovon maradnom, s máris folytatódott az őrült vágta. A sokadalom addigra visszafojtott pillantásokkal kísérte erőlködésemet. Dobó azonban hirtelen irányváltoztatás után a kör közepe felé vette az irányt. Ekkor már biztos voltam a nevével kapcsolatos téves asszociációmban.
Hirtelen lecövekelt, füleit lehajtotta. Megállt. Én nem. Testem, mint hajítógépből a szikla, úgy folytatta röppályáját. A ló lehajtott fülei között repülve, az irányzéknak megfelelően vettem célba a tőlünk nyolc méterre lévő mély és kiterjedt sártengert. A röppálya vektoregyütthatói biztosítottak számomra annyi erőt, hogy kiélvezhettem a sárban csúszás izgalmas szórakozását. Élvezetem igazán azzal vált teljessé, amikor az állammal és csuklóimmal édes kis sárgolyót gyűjthettem össze hason csúszásom alatt.
Egy pillanatra kihunyt a gyertyaláng.
Néhány másodperc múlva felemeltem elmerült fejemet, s a csöpögő sár miatt várnom kellett, hogy újra láthassak. Tápászkodásomat kikerekedet szemek és összeszorított ajkak vizslatása kísérte. A gyanúsan könnyes szemek mégsem szomorúságot tükröztek, netán sajnálatot. A visszafojtott röhögés tüneteit véltem felfedezni barátaim tekintetében. A sár csöpögését kezdte befejezni, és lassan kemény páncélként mutatta meg természetét. Röhöghettek. - jelentettem ki, és keményedő lovaglóruhámban, mint a Mischlein gumiember elindultam egy felest inni a lovarda fogadójába.

[naiva]

09.

anyatka: Vacsora


Valamit ki kell találnom. Valami olyat, ami mindent elmond, ami nem szokványos. Veszek neki virágot, a tulipán a kedvence. Nem is tudom, lehet kapni tulipánt novemberben?
Az egész úgy kezdődött, hogy nem jött meg neki. Szerencsére nem történt baleset, csak késett, öt napot. Azt mondtam: Ami késik, nem múlik, hál istennek. Én azt hittem jópofa a beszólásom, azt hittem nevetni fogunk. Hát nem. Illetve én nevettem, ő meg becsapta az ajtót maga mögött. Lehet, hogy amikor utána mentem nem kellett volna azt mondanom, hogy örülj neki, egy gonddal kevesebb? Nem értem, ebben mi rossz van? Ő biztos tudja, mert azt üvöltötte, hogy rohadék vagyok, dögöljek meg, soha többet nem akar látni, meg hogy ne vigyorogjak olyan fölényesen, mert most igazán, komolyan gondolja, ne is keressem. Ebben lehet valami, mert tegnapig sehogy nem tudtam elérni, mintha eltűnt volna. Nem volt túl barátságos, de azért megígérte, hogy eljön holnap.
Ha nincs tulipán, veszek rózsát, egy egész bokorral, vöröset, az a nőknek bejön. Veszek még valami ékszert is, gyűrűt nem, még félreértené. Mi kellhet még? Megvan! Gyertyafényes vacsora, biztos leveszi a lábáról. Persze nem én főzöm, a szállodám séfje remek, majd rábízom. Ezt jól kitaláltam, s még olyan sokba sem kerül, majd leírom az adóból, úgy, mint múltkor a Mercit, amit a szülinapjára vettem. Szolgálati autó. Mennyi mindenre kell figyelnem!

Másnap este.
Mindjárt hét óra, meggyújtom a gyertyákat, így. Gyönyörű a terítés, ez a Marika érti a dolgát, ilyen házvezetőnőt nehezen találnák még egyszer, holnap adok neki plusz tízezret. A menü is remek, minden olyan, amilyennek lennie kell. Hol késik? Nem szokott. Ma is beszéltem vele, olyan vidám volt a hangja. Fantasztikus ez a nő, egyszerűen tökéletes! Mindene a helyén van, és, hogy miket tud, igazi vadmacska! Jó, kicsit néha hisztizik, de egy-egy ékszerrel, ruhával, cipővel mindig ki tudtam engesztelni. Igaz, ennyire még soha nem kiabált, mint most, ez más volt.
Csöngetnek, na végre! Talán elhagyta a kulcsot.
- Jövök életem szerelme, nyitom már!
Még egyszer körbenézek, minden rendben.
- Szervusz Tamás!
- Szervusz Rita! Háát teee?
- De meglepődtél! Tán nem rám számítottál?
- Deee. Vagyis, szóval...
- A titkárnőd telefonált, hogy meglepetéssel vársz. Nagyon titokzatos volt ez a Noémi, annyit azért elkotyogott, hogy a házassági évfordulónkat szeretnéd megünnepelni. Beljebb jöhetek?
- Noémi?... Gyere csak, persze..
- De gyönyörű, nahát ez az asztal és a gyertyák! Olyan, mint mikor megkérted a kezem! Persze akkor még szerényebb volt a teríték, mondhatni úgy is, hogy szegény. Virslit főztél, és mustárral ettük. Emlékszel? De drága vagy! Én meg azt hittem, hogy megint elfelejtetted. Na, mi van veled? Olyan sápadt vagy.
- Biztosan csak a gyertyák miatt van, más a fény. A Noémi?
- Az. Csodálkoztam is, nem mesélted, hogy felvettél egy új munkatársat. Remélem nem egy bombázó, mert a végén még féltékeny leszek.
- A Noémi? Á, nem, dehogy...
- Koccintsunk a boldogságunkra, hogy ennyi évet együtt töltöttünk, jóban, rosszban.
- Koccintsunk. Kettőnkre.
- Ó, ezek a virágok! Azt sem felejtetted el, hogy a kedvencem a vörös rózsa! Csodálatos férj vagy kedvesem! Hoppá! Mi van itt a tányérban? De izgalmas. Az ajándékom?
- Csak egy kis apróság.
- Húú, ez nem apróság! Micsoda nyakék! Segítesz?
- Persze.
- Hogy áll? Pont illik a ruhámhoz.
- Csinos.
Egyáltalán mi ez az egész? Megőrült ez a Noémi? Honnan tudta egyáltalán a feleségem számát? Mit csináljak most? Én nem akarom elhagyni a Ritát. Hiszen ott vannak a gyerekek is. Több esélyem nem lesz, megmondta a Sári ügy után. De tán nem lesz baj, csak észnél kell lennem.
- Mielőtt én is odaadom az ajándékomat, elfújok egy-két gyertyát, ezt az egyet hagyom. Ez a pici láng, pont elég fényt ad.
- Gyönyörű vagy Rita!
- Tetszem neked?
- Észbontó vagy!
- Azért a három gyerek kicsit átformálta az alakomat.
- Ugyan! Engem nem zavar.
- Tudom én, hogy elment az idő. Látom a ráncaimat, ha tükörbe nézek, és a hajam sem olyan már. Megváltoztam.
- Mindenki változik. Te pont olyan vagy, akire minden férfi vágyik. Én is, egyre jobban.
- Ne siess, még nem adtam neked semmit.
- De, már sokat kaptam tőled, annyit, amennyit én soha nem tudok neked adni.
- Látod ebben igazad van.
- Igazán szerencsés ember vagyok, hogy akkor, 20 évvel ezelőtt igent mondtál. A lányaink is gyönyörűek, okosak. Nem is kell ennél több a boldogsághoz.
- Így látod? Akkor nem igazán értem, hogy miért nem vagy boldog?
- Tessék? Most ezt miért mondod? Én igenis boldog vagyok veled, veletek. Nagyon szeretlek.
- Ha ez így van, akkor miért csináltál gyereket ennek a Noéminek?
Hoppá! Most mi lesz? Ilyenkor mit kell mondani? Alig kapok levegőt, rosszul érzem magam.
- Gyereket? Noéminek?
- Nem vetted észre, hogy dugod a titkárnődet? Vagy nem is a titkárnőd?
- Csak egyszer történt meg.
- Ahha. Egyszer. A lényeget tekintve mindegy.
- Honnan tudod? Noémitől?
- Részben. Másrészt nem vagyok hülye, aztán már van tapasztalatom is. Tán emlékszel a Sárira, és ugye a Zsuzsát sem felejtetted el?
- Most mi lesz?
- Én most kilépek. Hagyom, hogy megtaláld a boldogságod, s talán egyszer én is megtalálom. Szabad vagy drágám. Biztosan nem számítottál ilyen ajándékra. Lassan, ahogy múlt az idő, egyre inkább világossá vált hogy ezt így tovább nem csinálom. Nekem is jár az élet. Felhívtam a te Noémidet, és elmondtam neki övé lehetsz. Talán fiad születik, majd drukkolok.
- És a lányok?
- Az apjuk maradsz, de velem jönnek. Az ügyvédem majd küldi a papírokat. Jó lenne, ha együttműködnél, könnyebb lenne a válóper.
- Rita, kedvesem, beszéljük meg. Én szeretlek, nagyon-nagyon. Ez a Noémi, csak egy kibillenés, igazából nem érzek semmit iránta. Csak úgy jött. Nekem te vagy a nagy ő.
- Tomi, ez az, mindig csak úgy jön valaki. Ha visszaemlékszel én szóltam, hogy eljön az idő, mikor már nem akarok megbocsájtani, mikor már nem tűröm el tovább.
- Akkor most gyűlölsz?
- Nem. De már annyi tűz sincs, mint ebben a pici gyertyalángban. Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Még elég fiatalok vagyunk az újrakezdéshez. A nyakéket megtartom, ha nem baj. Tetszik, és tényleg jól megy a ruhámhoz. Noéminek majd veszel másikat.
- Ne menj még.
- Már így is tovább maradtam. Szervusz.
Az ajtó halkan becsukódott Rita után. Az isten verje meg! Ez a csönd, és ez a szerencsétlen gyertya! Csak ennyi maradt. Én barom! Mi az, hogy a Noémi terhes? Jól átvágta a fejem, nem erről volt szó! Pontosan tudta, hogy soha nem veszem feleségül, hogy nekem már van családom és nem akarok tőle gyereket. Már az elején tisztáztam ezt vele, két évig ment is a dolog. Most mi a frászt akar tőlem? Mi lesz velem Rita és a lányok nélkül?
Leagalább ez a pezsgő jó, kár hogy elfogyott mind a két üveggel. Van még bor, finom ez is. Majd lesz valahogy, talán még visszafordíthatom a dolgokat, Rita is csak egy nő, és én értek a nőkhöz. Legalábbis elvileg...

[naiva]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!

A 2009/52.-2010. 02. heti prózaverseny végére értünk! Köszönjük a beérkezett versenyműveket, szoros volt a verseny, remek írások születtek!
7-en indultatok, 9 alkotással, 16-an szavaztatok a beérkezett művekre.

A közönség szavazatai alapján a 4. számú mű győzött 10 szavazattal. A nyertes tehát:

KISSSP: GYERTYALÁNG című prózája lett.

A szakmai zsűri pontjai alapján, 17,5 ponttal szintén ez a próza a nyertes!

Szívből gratulálunk kedves Péter dupla győzelmedhez!





A szakmai zsűri összesített pontjai:

1. Julianna Gyertyaláng 10,5
2. Thalassa Áramszünet 15,0
3. Julianna Gyertyafény 14,5
4. kisssp Gyertyaláng 17,5
5. winner Az első gyertya 16,5
6. Thalassa Gyertyaláng 16,0
7. csitesz Az utolsó gyertyaláng 14,5
8. legoka Lovaglás 12,5
9. anyatka Vacsora 15,5


A tagság által leadott szavazatok:


Julianna 4 5 6
Thalassa 4 5 7
kisssp 5 6 7
winner 4 6 9
csitesz 4 5 9
legoka 9 5 6
anyatka 4 6 7
Leka 1 3 9
piroman 4 3 6
szavathna 4 9 7
tavinarcisz 6 7 9
Baggio11 2 3 6
tymess25 5 7 9
felix 4 5 9
prince60 4 8 9
fényesi 1 6 4