07-10. heti prózaverseny

[naiva]

Kedves Fullos alkotók!

Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:


– A versenyek anonim formában fognak zajlani, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket két hétig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon.
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is naivának kell privát üzenetben, a minden témakiírásnál megadott időpontig elküldeni.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz , az kizárásra kerül.
– Az a vers nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.


A zsűri tagjai:
Si
mango
Lacoba
Jega
Végh Sándor
Hori


- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Tehát négy hetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.



Kedves alkotók!

A 07- 10. heti prózaverseny témáját Lacoba adta:

A FOTEL

FIGYELEM!!! A műveket és a szavazatokat is naivának kell küldeni ebben a versenyben.

Az írásokat 2010. MÁRCIUS 07. (vasárnap) este 8 óráig kérjük elküldeni naivának privát üzenetben!

Szavazni 2010. MÁRCIUS 08 – TÓL, MÁRCIUS 14. vasárnap este 8 óráig lehet, szintén naivának küldött privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia mindkét kategóriában!

Ajándékunk a 2010-es év nyerteseinek:

Minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2011 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!

Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.


Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek! Dőljetek hátra egy kényelmes fotelben, és írásra fel!

[naiva]

01.

prince60: A fotel


Nagyon jó most nekem. Hmmm… Nem is tudom, hogy mikor éreztem magam ilyen jól. Meleg szoba. S a falak, szép színesek. Igazán kellemes környezet vesz körül. Egy kicsit azért magányos vagyok. Jó lenne, ha végre haza jönne valaki. Egyedül vagyok. Legalább valakivel tévézhetnék. Szeretek tévézni. Amikor valami jó film megy…, mondjuk valamilyen romantikus. Bevallom, nem egyszer könnyes leszek. A hangos, akció filmeket nem nagyon szeretem, főleg a horrort! Fúúúú…, akkor az a nagy feszültség…! Igazán nem tesz jót nekem. Kényelmetlenül érzem magam. A finom zenéket is szeretem. Néha, amikor azok a régi lágy dallamok jönnek a rádióból, akkor ringatózom egy kicsit. Pont úgy, ahogyan a dallamok megkövetelik. Szeretek itthon lenni. Úgy vagyok vele, mint ahogy a mondás is van: mindenhol jó, de legjobb otthon! Nem is értem, hogy mi a pláne abban, ha valaki jön- megy? Az élet ezer furcsaságán elgondolkoztam már, de sajnos sok eredményre még nem jutottam. Például, ott van az a sok hegymászó. Nahát, az aztán egy nagy marhaság! Felöltözni úgy, hogy még mozogni is alig tudnak, és nekivágnak a nagy semminek. Illetve hegynek, ahol süvít a szél, hideg van, csúszik a talaj. Konzerveket esznek, meg megfagynak, és különben is nagyon veszélyes dolgokat művelnek. Bezzeg, itt a meleg szobában nem érhet semmi baj. Vajon hol lehet a távirányító…? Emlékszem, amikor ideköltöztünk… Úristen, milyen sivár volt itt minden. Ócska tapéta a falon. Az ablaktokok besárgulva. Valamilyen ronda linóleum hasalt minden helységben. Emlékszem, olyan lehangolóan sötét volt minden, olyan avítt. Felállt tőle a szőr a hátamon. Nem szeretem a nyomasztó helyeket. Tudom, nagy szó volt akkoriban egy ilyen remek kis lakást szerezni. És nem is volt egyszerű. Ide-oda jattolgatás, rohangálás a papírokkal. Mézes-mázoskodni kellett mindenkivel, akin a kiutalás múlott. De egyszer ennek is vége lett. Beköltöztünk, és megkezdődött a lakás felújítása. Új színek, új festés, új TV. Szóval minden új lett. Esküszöm, azóta öröm itthon lenni. Tényleg most már hazajöhetne valaki! Nem szoktam ám hisztizni, csak ritkán, nagyon ritkán tör rám ez a magányosság. Amúgy elvagyok egésznap. Van itt egy jópofa asztalka. Sokszor ki sem kell néznem az ablakon, mert az üveglapján látom, amint csillog a fény. Nagyon szép asztalka. A sarokban – a kedvenc sarkomban-, pedig ott áll az, az állólámpa, ami elengedhetetlen kelléke az esti olvasgatásnak. Azt a lámpát is szeretem. Sok mindent szeretek ebben a szobában. Például éjszaka, amikor már mindenki elaludt, akkor különös hangokat lehet hallani. Előfordul olyankor, hogy valamilyen történetet találok ki azokhoz a hangokhoz. De most mégis unatkozom. Kicsit a lábaim is fájnak. Na, jah…, ez már a korral jár. Te jó ég! Mi ez a szag? Istenkém, ez elviselhetetlen. Pfúj! Egyre erősebb! És ez a meleg…! Nem értem, mi ez a nagy zaj? Félelmetes ez a vijjogás! Mi van itt? Segítség…! Segítség…!

Péter átölelte a feleségét! Lenn álltak az utcán. Az asszony ernyedt, megtört hangon kérdezte.
-Mi lesz most velünk Péter?
A férfi még szorosabban magához húzta a feleségét. Kicsit gondolkozott a válaszon, de úgy döntött, inkább vigasztaló dolgokat mond, mintsem bánatával még jobban keserítse a párját.
- Majd csak lesz valahogy. Mindig van valahogy. Van biztosításunk. Ígérem szebb lakás lesz belőle, mint azelőtt. És tudod…? Szerencsénk, hogy nem éjjel álmunkban gyulladt ki az a vezeték. Tudod, hogy igazán mit sajnálok? –kérdezte a már-már megnyugodni látszó asszonyt. Amaz nem kérdezett vissza, csak a szemeivel, a tekintetével jelezte, hogy várja a választ. A férfi nagyot sóhajtott mielőtt megszólalt. – Tudod tényleg semmi mást, csak azt a kényelmes öreg fotelt a sarokban.

[naiva]

02.

anyatka: Két fotel között


Alida alig várta, hogy végre délután legyen. Nem is értette mi történhetett az idővel, egész délelőtt kínkeservesen múltak a percek, mintha direkt az ő bosszantására makacsolták volna meg magukat azok a nyavalyás óramutatók. Már nekik is lehet sztrájkolni? Épp erre gondolt amikor odalépett az asztalához a kolléganője, aki egyben a legjobb barátnője is régóta.
- Mesélj már! Ma van a nagy nap? - vigyorgott rá Kinga, s már le is zuttyant a kényelmes székbe.
- Mindenekelőtt a munka, kedves kollegina! Épp ügyfelet várok - vonta össze szemöldökét Alida, de a mosolya mindent elárult.
- Ne máááár!! Ebben a dögmelegben senki nem jön ide ügyet intézni - nézett barátnőjére fürkészőn Kinga.
- Na jó! Igen!!! Ma délután minden megváltozik! - ragyogott az arca a lánynak.
- De jó neked!
- Csak ne irigykedj, megérdemlem.
- Mondjuk igaz. Három év, az mégiscsak már valami.
- Ügyfél.
- Ki?
- Menj már! A te asztalodnál, siess, mert meglátja a banya, aztán lesz ne mulass.
- Most nagyon megijedtem, a végén még békává változtat - kuncogtak a barátnők.
- Az az! Aztán várhatsz még száz évig a királyfi csókjára.
- Csak ha szőke és kék szemű. Majd még beszélünk.
Épp idejében tipegett el Kinga, pont mielőtt a banya, illetve az ötvenes éveiben járó, mindig szigorú, kissé csúnyácska Henriett megjelent. Kemény főnök volt, igazán senki nem szerette, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Ő sem azért volt itt, hogy szeressék, sőt azért sem, hogy bárkit szeressen. Legalábbis így gondolta.
Ezen a napon nem talált kritizálnivalót, lehet a 30 fok melegben kezd a szíve feloldódni? Alida gondolatai elkalandoztak, ahogy Henriett után nézett. Nemrég volt egy érdekes beszélgetésük, illetve Alida tulajdonképpen egy szót sem szólt, csak hallgatta a főnökét.
- Tudja kedves, maga sem lesz mindig ilyen csinos. Hullámos hosszú vörös haja, és ragyogó zöld tekintete lassan elhalványul. Jönnek az apróbb, majd egyre mélyebb ráncok, s ha még gyereket is szül, oda a karcsú derék. Persze lehet, hogy szerencséje lesz, sokat keres, lesz pénze, ideje szalonokba, konditerembe járni, új cicit csináltatni. Na látja! Ezért nem mindegy hogy végzi a munkáját, milyen pontosan, precízen.
Akkor azt gondolta, hogy a banya milyen irigy, most inkább sajnálja.
Lehet, hogy sohasem érezte magát ennyire boldognak, mint én! - mosolygott elégedetten a lány.
Végre sikerült Andrással megbeszélni az összeköltözést. Úgy a legjobb, ha Alida házában folytatják tovább közös életüket, Andris lakása sokkal kisebb, és messzebb van mindkettőjük munkahelyétől. Ma délután hozza át a ruháit, könyveit, meg azt a két polcot az íróasztallal. Több bútorra nincs szükség, nem is férne el sehova. Kivéve még az a modern, igazán kényelmes tárgyalófotel, amit Alida vett titokban kedvesének.
Istenem! Milyen nehéz ilyenkor a munkára koncentrálni!
Ebéd után már csak egy ügyfelet várt, egyszerű hitelszerződés, semmi különös.
Végre indulhatott! Alig negyed óra és máris András Focusa mellé gördült az autójával.
Fülig érő szájjal nyitott be az ajtón, szinte beröppent András karjába.
- Ó, de jó kedve van itt valakinek! - jegyezte meg két csók között a férfi - Csakúgy ragyogsz!
- Ennyire látszik?
- Bizony... Találtam itt még egy meglepetést is!
- Igen? Mi lehet az?
- Gyere, megmutatom - vette ölbe gyengéden a lányt és indult is vele a hálószoba irányába, majd elbotolva az előtérben hagyott becsomagolt valamiben. Alida nem értette, hiszen ő a fotelt pont a nappali közepén hagyta, kicsomagolva, hogy a férfi rögtön észrevegye.
- Várj csak! Tegyél le.
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Illetve, mit keres ez itt?
- Mire gondolsz kedves?
- Ez a tárgyalószék, amit vettem neked.
- Igazából nekem van már egy fotelom, amit...
- Na, ne! Ugye nem azt akarod mondani, hogy idehoztad azt a förtelmet?! - robbant be a lány a nappaliba.
- Mi a bajod vele?
- Nézd már meg! Kopott, divatjamúlt, ronda! Nem illik ide.
- Azt beszéltük meg, hogy ott a sarokban lesz az én dolgozós kuckóm. Nem is látni a fotelomat, az asztal eltakarja. Nem értelek!
- Ne is haragudj, de nem idevaló. Azért vettem azt az újat! Igazán kényelmes, illik a stílusa a többi bútorhoz.
- Alida! Ezt a fotelt az apámtól örököltem. Nagyon szeretem, és elhiheted a kényelmessége versenyre kelhet azzal, amit vettél.
- Akkor sem maradhat itt!
- Tényleg?
- Tényleg.
- Akkor azt tanácsolod vigyem vissza a lakásomba?
- Vagy leviheted a pincébe.
- Mi van?
- Nézd, én azért dolgoztam, hogy ez a ház pont úgy nézzen ki, mint ahogy kinéz. Nekem így tetszik.
- A fotelom meg már nem fér bele.
- Valahogy úgy.
- Figyelj csak! Gondold ezt át! Csak nem veszünk itt össze, mindjárt az elején egy szék miatt.
- Miért vesznénk össze?
- Mert én ragaszkodom hozzá.
- Hozzá? És hozzám?
- Na, ne már, hogy választanom kelljen! Nem lehetsz féltékeny egy kb. negyven éves fotel miatt. Nevetséges!
- Amit mondtam, megmondtam.
- Na jól van. Elviszem a fotelom. Aztán mi jön?
- Hogy-hogy?
- Lecseréled a ruhatáram, veszel új autót, megmondod mit olvassak, mit egyek, igyak? Lenyíratod tarra a fejem, mert az a trendi, majd tán azt is megszabod mikor menjek WC-re?
- Ne légy már közönséges!
- Miért ne?! Nem illik bele a megálmodott világodba?
- Nem erről van szó...
Nem hallgatta végig András, elég dühösen becsapta maga mögött az ajtót. Alida csak állt egy darabig, majd azt gondolta főz egy jó kávét, mindkettőjükre ráfér. Úgy fél óra múlva megjelent a férfi és két barátja, kivitték a fotelt, majd a polcokat az íróasztallal, utána a hat bőröndöt.
Alida csak a fotel cipelését látta, örömében bevonult a konyhába, főzőcskézésbe kezdett. Úgy gondolta, hagyja Andrást, így a legjobb.
Csak mikor már majdnem kész volt a férfi kedvence, a tepsis krumpli, akkor bújt elő. Szokatlanul nagy csend fogadta.
- Szerelmem! Merre vagy? Mindjárt terítek, aztán megünnepeljük magunkat!
Majd hirtelen arcára fagyott a mosoly, mikor észrevette, kiürült a dolgozó kuckó, s a bőröndök is eltűntek. Az új tárgyalófotel ott virított a nappali közepén egy rövid levélkével: Légy boldog! Úgy néz ki a fotelt választottuk mindketten.
Hirtelen üresnek érezte magát. Mozdulatlanul nézett maga elé, a sütő jelzőcsipogása süketítő követelőzését is alig hallotta meg.


- Karesz nézd má! Micsoda jó szék!
- Ja! Segítek betenni a kiskocsiba. Te ez még vadizsír!
- Majd kivisszük a piacra, biztos hamar megveszik. Micsoda emberek laknak itt! Ilyet kidobni!
- Nézd má meg, mi van a kukába! Biztos ott is akad egy-két hasznos dolog.


A sárga ház ablaka mögül ketten is figyelték a guberálókat.
- Mit szólsz? Van akinek tetszik!
- Sokba került.
- Nekem is. Megbántad?
- Nem. Nem míg nem akarsz hozzám költözni.
- Eszem ágában sincs!
Nevetve ölelte magához András azt a nőt, akit a világon a legjobban szeretett.
- Szerinted mit csináljunk akkor mi most? - kérdezte tőle hamiskás mosollyal Alida.
- Volna egy-két ötletem, de ahhoz követned kell, csak gyere utánam.
Szerencsére az ágy mindkettőjüknek megfelelt, együtt vették az esküvőjük után, mikor ideköltöztek ebbe az ikerházba. Jobb oldal Andrásé, a bal Alidáé, csak a hálószoba közös.

[naiva]

03.

Julianna: A fotel

Arankához úgy került ez a csuda kényelmes fotel, hogy a volt koleganője egyszer felhívta és megkérdezte:
- Tudom, hogy neked arany kezed van, biztosan tudsz valamit kezdeni ezzel a fotöllel. A szüleim rám hagyták, de a kiskutyájuk megrágta az oldalát. Ha neked nem kell, akkor a lomtalanításkor kitesszük az utcára.
Aranka elfogadta az öreg bútordarabot és örült is neki. Talált is a fotelnak megfelelő színű szövet darabot, ügyesen befoltozta a fotelt, leterítette egy szőrmét utánzó takaróval, és ez lett Aranka kedvenc helye, ahol pihent, kézimunkázott, olvasott, írta a gyerekeinek, az unokáinak a leveleket. Egy zsámolyt is talált, kispárnát dolgozott rá és a nap végén felrakta rá a fájós, dagadt lábait. Következtek a tévé filmek avagy rádió játékok. A fotel Aranka életének fontos eszköze lett. A 90 kilós teste kényelmesen elterült benne és ez a méretes és kényelmes ülő eszköz feledtette vele az élet minden eddigi kényelmetlenségét. Időnként behunyja szemeit és elmerengett a múlt emlékeiben, eszébe jutott az időszak, mikor még fiatal volt és szerelmes volt a férjébe, mikor együtt volt az egész család. Még fájt a párja elvesztése, az egyedüllét. De ez a kényelmes hely a nappali egyik sarkában enyhítette a bánatos perceket, órákat. Aranka örült ennek az ócska bútornak. Jó, hogy nem lett szegény a lomtalanítás áldozata!
Egy szombati napon Arankát meglátogatta a legidősebb fia Zoltán. Eddig Zoltán a feleségével albérletben lakott.
- Anyukám, van egy kis megspórolt pénzünk, ha te is eladod ezt az öreg házadat, így összeköltözhetünk, miután találunk egy kórszerű és kényelmes lakást.
Aranka hosszú vívódás után beleegyezett. Tudta, hogy nem lesz könnyű, de az ember mit nem tesz meg a saját gyermekeiért? Hamarosan akadt is vevő a házára, hiszen nagyon jó helyen volt a város belterületén. Zoliék találtak egy első emeleti kényelmes lakást , három szobásat. Arankájé lett a kisszoba. Minek is neki nagyobb? Egy személynek? A holmijai közül sok mindentől meg kellett válni, de ebbe is belenyugodott. Minek is neki az ő korában az a sok vacak? Zoliéknak kell a nagyobb hely, pláne majd akkor, ha megszületik pár hónap múlva az első gyermekük. Azonban van egy bútordarab, amitől Aranka nem válik meg semmi pénzért. Zoli a feleségével győzködték, hogy az új lakásba nem illik az az ócska rozoga fotel, de Aranka hajhatatlan volt. Így a kisszobájába egy ágy, egy kisasztal és a fotel fért el.
- Ha tévét akarsz anyukám nézni, gyere át a nappaliba, - mondták a fiatalok, azonban Aranka gyakran maradt a fotelban és hallgatta a Kossuth rádiót.
A költözködés, a tudat, hogy az új helyen már nem fogadhatja a többi rokonát, a vendégeit, Arankát alaposan megviselte. Zoliék igyekeztek biztosítani számára minden kényelmet, de Aranka képtelen volt jól érezni magát. Naphosszat a fotelban töltötte, mind kevesebbet mozgott, kesergett, ennek eredményeként a vérnyomása kiugrott, és emiatt beutalták a kórházba. Csak hetek múlva engedték ki. És akkor Zoliék meg akarták lepni az öregasszonyt. Taxival hozta haza az anyját, felsegítette az emeletre. Kinyitotta az ajtót és várta a hatást. Nagyon szépen, korszerűen be volt rendezve a kisszoba.Televíziós készülék lábakkal, könyves polc, asztal egy székkel és egy szép fotelágy! Fotelágy! Zoli számára váratlan volt a hisztérikus reagálás a kisszobai változásokra. Aranka nézte, nézte egy darabig meglepődő ábrázattal, azután felkiáltott:
- Hol van az én öreg bútorom, nekem nem kell ez a fotelágy! - Hol van, hol van?
- Anyukám, nyugodj meg, megszokod hamarosan az új és szebb környezetet.
Azonban Aranka nem tudott megnyugodni. Megtudta, hogy mielőtt kijött a kórházból, a szomszédos utcában gyűjtötték a lomokat. Aranka elsétált oda és rövid idő múlva meg is találta a kedvenc fotelját, az pedig darabokra volt szétszedve. Egy kis keresgélés után meg is talált minden darabot, elhordta a saját házuk kerékpár tárolójába, elhelyezte szépen egy sarokban. Hogy mi volt a terve, már nem tudjuk meg, mert pár nap múlva Arankát ismét kórházba szállították agyvérzéssel, a betegségének pedig komoly következményei lettek.

[naiva]

04.


Welentze: A fotel


A szomszéd gyerekekkel játszottam kint a gangon, amikor házunk udvarába befordult egy nyitott platójú Csepel teherautó. Föntről nézve, nagy szürkésfehér lepellel volt a szállítmánya letakarva. Nagyon kíváncsiak voltunk, mit takar a ponyva. Egy emeletnyi magasságból, a korlátról lestük a történéseket.
A sofőr és rakodómunkása leemelték a rakományt a macskakőre, lebontották róla gurtnit és a takarót. Egy gyönyörű, meggypiros szövetes fotel tárult elénk, lakozott, fényes mélybarna gőzölt fa karfával, könyöklővel és telekárpitozott, szegecselt oldalakkal. Nagyon drágának és tetszetősnek tűnt. A két férfi elkapta a két oldalánál fogva és a lépcsőház felé indultak vele. Mi, gyerekek csak találgattuk, vajon kihez érkezik ez a vadonatúj fotel. Gondolom, az időközben a gangra kíváncsiságból kitóduló lakók is ezen meditálhattak magukban. Ezalatt a hórukk emberek felértek a fotellal az első emeletre és balra, a mi lakásunk felé forduló folyosón indultak felénk. A falhoz simultunk, helyet adva a szállítóknak. Egyszer csak megálltak, s mit ad Isten, a mi ajtónkon kopogtattak, nosza, rohantam utánuk, s a lakásba csusszantam a kitárt bejáraton át. Ámultam amint nagyanyám a szoba felé mutat, ahol is letették a végleges helyére, az utolsó stádiumban lévő TBC beteg és alvó nagyapám ágyához közel, az olvasólámpa alá. Nagymamám a patkóbukszájából fizetett és még némi borravalót is adott. A munkások fejbiccentéssel eltávoztak, s mi ott maradtunk a szobában a gyönyörű fotellal. Rögtön beleültem, kezeimmel végigsimítottam az érdes szövetén és a sima karfáján, nagyon kényelmes rugózása volt, belefészkeltem magam.
Nagyanyám elmondta nekem, hogy a Zalai-dombok közt megbúvó Nagykanizsai Bútorkészítő Manufaktúrától rendelte nagypapának, és nagypapa betegségének kezdetétől, 3 éven keresztül spórolt rá. Megbeszéltük, hogy majd minden nap kiültetjük rá, mert nem szabad egész nap feküdnie, ebben a fotelben kényelmesen elüldögélhet és olvasgathat.
De erre már sajnos, soha nem kerülhetett sor, mert hajnalra nagyapám meghalt.

[naiva]

05.

szavathna: Új „fotelom” története

Néhány hónapja új lakásba költöztünk. Kicsit át kellett rendezni bútorainkat, hogy otthonosan be tudjuk lakni a kérót.
Költözésnél a két kopott fotel fel sem került a teherautó platójára, mert már túl divatjamúltak és öregek voltak. Az új lakásba sok minden nem passzolt. Más volt az ablakok mérete, a parkettázás is váratott magára...
Festés, tatarozás után megfogyatkozott a családi kassza. Így a padlószőnyeg és a színben hozzáillő franciaágy után alig maradt benne némi kevés tartalék.
Jócskán koros, tizennyolc éves kutyusunk is velünk költözött. Nagyon szerettük, és ahogyan öregedett, egyre jobban ragaszkodott hozzánk. Sok időt tartózkodott a lakásban, főleg az őszi költözés után. Nem volt szívünk kikergetni. Kint pedig egyre hidegebb lett az idő...
Igaz, többet kellett neki fürödni, mint előtte, de hagyta magát.
Amíg férjem dolgozott, s én a konyhába tettem a dolgom, ő kinézte magának a sarokgarnitúra egyik szélét, s azon heverészett, bóbiskolt. Természetesen felkerült rá egy takaró, ami a szövetet védte. Aztán kísérgetni kezdett amerre mentem. Ha kiszabadult az utcán is jött utánam...
Munka után a férjem ha a pincében barkácsolt, oda is utána kéretődzött. Mivel a gyerekek elköltöztek, unokánk pedig még nem volt, őt dédelgettük mindketten.
Próbáltuk megszokni az új lakást, de nekem egy dolog nem ment. Nem tudtam TV-t nézni, mert hiányzott a kidobott fotel. Az ágyon pedig néhány perc alatt elaludtam a legjobb filmvígjátékon is.
- Ez így nem megy tovább! Még egy filmet sem lehet veled végignézni! - Elégelte meg a férjem.
- Nem tehetek róla, de hiányzik a fotelom! - Feleltem könnyes szemekkel.
- Akkor ha hitelre is, de veszünk két fotelt! - Vágta hozzám emelkedett hangját.
Hallgattam. Szombat reggel láttam, hogy rám vár az indulással, komolyan gondolta a dolgot. Szedtem magam és kissé duzzogva szó nélkül ültem a kocsiba. Sajnos, amelyik kényelmes is volt, tetszett is, az ágy és a szőnyeg színéhez is illett, sok helyet foglalt, így beláttuk, hogy kettő sehogy sem fog elférni a szobában. Amúgy olcsó sem volt...
- Akkor veszünk egyet, azt ki is tudom fizetni! - Szólalt meg enyhülten az uram.
Nem mertem ellenkezni, nehogy még nagyobb vita törjön ki köztünk.
- Kérek egy utánfutót és még ma haza is viszem!
- Jó! - Feleltem csendes beleegyezéssel.
Az új fotel délutánra már bekerült a szobába, melynek ajtaja egész nap nyitva van, mivel oda van bekötve a telefon. Estére, amire TV-nézésre került a sor, férjem bement és kiabált, hogy:
- Gyere, nézd meg ezt a pofátlan ebet!
Hát a mi kis kedvencünk kényelmesen belefeküdt a szép új,fotelba. Alig tudtuk kitessékelni belőle. Beleültem, de ráült a lábamra és mászott volna az ölembe. El ugyan nem aludtam, de kényelmes sem volt a TV-zés.
Másnap már kevesebbet láttam az én Kabos kutyámat a padon, ahol leterített helye várta. Keresni kezdtem. Hát őkelme a fotelomban aludt. Kivettem belőle és kicipeltem a padra. Kis idő elteltével megint csak a fotelban találtam... Így takaróját átköltöztettem az fotel szép fényes huzatára.
Néhány este még oda kéretőztem filmet nézni, de mára már addig fajult a dolog, hogy a nekem vett fotelt a kutyánk élvezi. Ha valaki mégis helyet foglalna benne, morogva odamegy és kitúrja onnét.
Így ma is az ágyból nézem a TV-t és igyekszem nem hamar elaludni...

[naiva]

06.

agnes: Akarom


Már korán sötétedett. Mikor kinézett az ablakon, meglepetten
látta esik a hó.
Csak ő volt otthon egyedül, és élvezte az este nyugalmát
Még korán volt várni a fia látogatását, aki esténként felszalad.
A kandallóban lobogott a tűz, és a kellemes meleg elzsibbasztotta.
Szerette nézni ahogy égnek a hasábok, és hallgatni a ropogásukat.
A sarokban várakozó fotel, szinte hallhatóan hívogatta.
- Gyere! Olyan magányos vagyok, bújj ide hozzám.!
- Igen. Én is magányos vagyok. Gondolta.
De milyen magányos.

Míg befészkelte magát a puhán simogató karok közé arra gondolt..
olyan mintha átölelnének.
Lassan úgy érezte, két erős kar fonódik köré, és megcsókolja..
Boldogan simult hozzá, és viszonozta a csókját. Egy pillanatra
átsuhant a gondolatai között.
Ez nem lehet, ő már csak az emlékeimben élhet. De mégis
valóság volt a mosolya, ahogy belenézett a szemébe érezte,
mennyire szereti.
- Istenem! De jó, csak rémálom volt, hogy meghaltál. Annyira
szeretlek!
Meglepődött, mert hallotta a férfi gondolatát.
- Én is nagyon szeretlek. Már örökre az enyém lehetsz..
- Akkor mindig velem maradsz? -kérdezte évődve.
- Ameddig csak akarod.
Halk zene úszott be a csöndbe, és körbevette őket. Mikor táncolni
kezdtek, boldogok voltak.
A férfi váratlanul, mint a pelyhet karjába kapta, és forogni kezdett vele.
A vállára hajtotta a fejét, szorosan átölelte a nyakát, és nevettek,
csak nevettek, és nevettek
Hirtelen megszűnt a szédülés, hangokat hallott, sürgő embereket látott.
Az orvos a fejét ingatta.
- Nem tehetek semmit! Vége van. Már csak az igazolást adhatom ki.

- Minek van vége? Megbolondult ez az ember? Na, ezt nézd!
Azzal felugrott, és elébe állt, de semmi.
- Ember! Vak vagy? Itt vagyok és járok, és mozgok, és
Most meghallotta a férfi hangját.
- Nézz a fotelra kérlek!
Nem akart hinni a szemének. Ő aludt benne, de már csak a teste.
- Halott vagyok? Ez nem is álom?
Igen. Lélekké lettél, és örökre velem maradhatsz ha akarod.
A válasz nem volt kétséges.
- Akarom

[naiva]

07.

winner: A fotel titka




– Óvatosan azokkal a bútorokkal, meg ne sérüljenek! Ide a kisszalonba hozzák! Az asztalt és a vitrines szekrényt tegyék oda! A kanapét a fal mellé, vele szembe a két fotelt! – adta az instrukciókat az asztalos mester. Elégedetten szemlélte munkája gyümölcsét, a szépen berendezett szalont. A bútorok a kor szellemének és divatjának jegyében a legmodernebb kivitelben készült el. A fa részek mesterien lettek megmunkálva, a két fotelt egészen újszerű csavart karfája tette egyedivé. A fotelok, a kanapé és a székek kárpitja aranyszínű selyemből készült. A mester még egyszer terepszemlét tartott, majd jelezte a komornyiknak, hogy valóban minden a helyén van. Az megszemlélte a végeredményt majd lekezelő hangnemben közölte, hogy nem feltétlenül szükséges, hogy a lord személyesen vegye át a bútorokat. Az asztalosmester azonban hajthatatlan volt így hát a komornyik utasította, hogy várjon a konyhában. Visszatérve közölte, hogy lord Hide holnap tíz órakor ér rá, addigra legyen itt.

– Látom kiváló munkát végzett! – közölte finomkodóan a lord.
– Igyekeztem sir.
– A fotelt úgy készítette el, ahogy megbeszéltük?
– Természetesen! Méltóztassék megtekinteni.
– Nagyszerű! – a lord csengetett és a belépő komornyikhoz fordult. – Intézkedjen, hogy a mester megkapja a bérét.

............................................................................................. * * *


– Sir, kérem, jöjjön! Menekülni kell, a köztársaságiak körül vették a házat. Ezek fejezték le a királyt!
– Vigye a feleségemet és a gyerekeket, Leopold!
– De sir! És az ön biztonsága?
– Tegye, amit mondtam! – Azzal a lord sarkon fordult és besietett a kisszalonba. Nem sokkal később a köztársaságiak betörték az ajtót és szobáról szobára jártak. Úgy tűnt, egy teremtett lelket nem találnak a kastélyban.
– Valami titkos kijáraton keresztül megszöktek! – üvöltötte az egyik katona.
– Hahó! Ide hamar, megtaláltam lord Hide-ot!
A köztársasági sereg egy csoportja a kisszalonba rontott. A lord ugyan egy párbajtőrrel próbált védekezni, de pillanatok alatt lefegyverezték és elvezették. A dühöngő lázadok törtek, zúztak és a kisszalon bútorai csakhamar romokban hevertek. Az apróra zúzott bútorokat a kandallóba vetették.
– Mi folyik itt? Meg vannak maguk őrülve? Mit csináltak a bútorokkal? – kérdezte egy magas rangú tiszt. – Tudni akarom ki a felelős ezért a vandalizmusért! Követni fogja a lordot, aki már ott hintázik a kötél végén!
– Bocsánat kapitány úr!
– Erre a vandalizmusra nincs bocsánat! Ez nem méltó a köztársaság eszméjéhez! Derítse ki kik voltak és egy hét fogságot szabjon ki nekik! Továbbá hozasson másik bútort. Itt lesz a főhadiszállás. Azt az egy szem fotel, ha már a sors megkímélte tegyék oda középre.

............................................................................................. * * *

– Bocsásson meg sir, hogy zavarom. Berendeztük a kisszalont, de ez az öreg fotel nagyon nem illik oda.
– Vigyék a dolgozó szobámba! Ez az egyetlen megmaradt emlék szegény nagyapámtól. Már csak az iránta érzett tiszteletből sem dobhatom ki.
– Ha óhajtja sir, felújíttatom!
– Nem! Nem akarom! Mikor kisfiú voltam is ilyen volt és emlékszem a nagyapám mennyire szeretett benne pihenni.

.............................................................................................. * * *

– Uram! Minden kész a holnapi megnyitóra!
– A személyzet a helyén?
– Igen uram!
– Nagyszerű! Az volna a kérésem, hogy ezt az öreg fotelt vigyék le a földszintre, és a recepcióval szemben az oszlop elé tegyék. Kerítsék körbe! Ne ülhessen bele senki, de közelről meg lehessen szemlélni!
– Természetesen sir! Intézkedem!
Az öreg fotel így került az újonnan megnyíló hotel előcsarnokába, amolyan családi ereklyeként.

............................................................................................. * * *

– Szabadjon megkérdeznem mi a szándéka a kastéllyal?
– Nem tudom! A hotel évek óta veszteséges! Sajnos a háború alaposan itt hagyta a nyomát, és megvallom nincs pénzem a felújításra. Ha találnék vevőt, nyomban eladnám!
– Őszintén sajnálom! Majd negyven évig szolgáltam az édesapját!
– Tudom, és higgye el Philip a szívem szakad belé, de nem tudom rendbe hozatni a családi kastélyt.

............................................................................................. * * *

– Jó napot kívánok!
– Parancsoljon fiatalember! Mivel szolgálhatok?
– Műbútorasztalos vagyok, és a faluba mondták, hogy önnek van egy több száz éves fotelje. Szeretném megnézni, és ha meg tudunk alkudni, megvenném.
– Sajnálom! Valóban van egy közel háromszáz éves fotel, melyet a családom legrégebben ismert őse csináltatott. Akkor rendelte, amikor őfelsége I. Károly király a nemesi címet adományozta neki. Ezért nem kívánok megválni a foteltől.
– Akkor legalább engedje meg, hogy megnézzem.
– Nos, fiatal barátom ennek talán nincs akadálya. Itt van a kisszalonban, jöjjön, megmutatom – azzal a lord bevezette az érdeklődő asztalost. A férfi lassan körbe járta és értő szemekkel nézte az öreg kopott bútordarabot. Szerette a mesterségét, amit apjától örökölt, aki azt, az ő apjától tanulta. Híres asztalos dinasztia voltak. Nézte a fotelt és nem akart hinni a szemének. A fa karfának a jellegzetes csavart formája nagyon ismerősnek tűnt. Erre a jellegzetes kialakításra az apja tanította meg, és elmondása szerint ennek a technikája apáról fiúra szállt. Az ódon bútor karfája e szerint a technika szerint készült.
– Hiszen akkor ezt a bútort valamelyik ősöm készítette! – Az asztalos ismét a lordhoz fordult. – Uram! Kérem, engedje meg, hogy rendbe hozzam a fotelt. Ingyen megcsinálom.
– Ugyan miért tenné?
– Meggyőződésem, hogy ezt a bútort az egyik ősöm készítette. Ha megengedi, hogy rendbe hozzam, egyúttal tudnék egy ugyanilyen fotelt készíteni magamnak.
– Nem igazán értem miért jó ez önnek.
– Az apám mesélt erről a fotelről, és a karfa jellegzetes csavart formájáról. Továbbá arról, hogy van egy titkos rekesze, melyet az ön őse kérésére alakított ki az én egyik ősöm, aki szintén bútorasztalos volt.
– Valóban? És hol az a titkos rekesz, ifjú barátom?
Az asztalos a fotelhez lépett és kihúzott két fa szegecset, majd elfordította a csavart karfákat egy mozdulattal, ezáltal felpattintotta a háttámlát. A titkos rekeszből egy fa ládika esett ki.

............................................................................................. * * *

A lord nézte a ládikát és a benne lévő ősi családi ékszereket. Felbecsülhetetlen értékük lehet, hiszen I. Károly király adományozta a lord legrégibb ismert ősének, amikor lovaggá ütötte. A családi krónikában többször említést tettek az ékszerekről, amit feltételezhetően a köztársaságiak raboltak el. Bár a család sok viszontagságon ment keresztül az évszázadok során, mostanra újra felszálló ágban volt a csillaga. Nem kínozták anyagi gondok, mint az elmúlt háromszáz évben jó párszor. Átnézte az ékszereket, legvégül egy megsárgult levelet talált.
Felbontotta és nem akart hinni a szemének. Lassan nehézkesen olvasta a régies nyelezettel írt levelet.

Drága Fiam!

Tudom, hogy édesanyád, akit én őszintén és tiszta szívvel szerettem, a halálos ágyán elmondta neked az igazságot. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért titokban tartottuk a kilétedet. Most, hogy édesanyád meghalt szükségét érzem, hogy a továbbiakban téged segítselek. Azonban azt meg kell értened, hogy a nyilvánosság előtt nem vállalhatom fel az apaságot. Amennyiben ezt megtenném, azt gondolom, nagyon gyorsan elérne egy gyilkos tőr.
Te az én első szülött fiam vagy, de mivel balkézről születtél, soha nem viselheted a Stuart nevet és nem örökölheted a trónt. A legtöbb, amit tehetek érted, hogy nemesi címet adományozok neked. Természetesen az ehhez szükséges birtokokkal, valamit egy kastéllyal.

Lord Hide remegő kézzel olvasta a levelet.
– Ha ez igaz, márpedig miért ne lenne igaz? – Nem folytatta a mondatot, nem merte folytatni. Csak nézte a levél végén a dátumot, a királyi pecsétet és aláírást.


Hereford, az úr 1647. esztendejében, február havának 15-ik napján


Vérszerinti apád: I. Károly
Anglia királya





Hide (angol) = eltitkol

[naiva]

08.

felix: A tűzvizsgáló



Átbújt a szalag alatt, átlépett a bedőlt kerítésen kikerülve a zárt kertkaput, majd megállt a vaskos keréknyomoktól szabdalt virágágyás közepén és a fák lombja között kikandikáló épületet szemlélte. Munkaeszközeit rejtő súlyos táskáját megigazította a vállán, majd közelebb óvakodott és digitális masináját kattogtatva néhány fényképet készített a csuklópántról leszakadt kapuról és a betört üvegű, kormos ablakokról.

Aztán belépett a kapun és azonnal beterítette az a semmivel össze nem téveszthető szag, az enyészet odőrja, mely annak ellenére, hogy a szél a nyitott ajtón és üveg nélküli ablakokon átsüvített, kitörölhetetlenül, lemoshatatlanul beleette magát a falakba a füst, korom, hamu és salak átható légköre. Bár már járt itt, nem is olyan nagyon régen, most mégis minden másnak, ismeretlennek tűnt.

A tágas előtérben a csupasz falak mellett álló padokon felpattogzott a festék, és a megrepedt akvárium fenekén csak néhány döglött díszhal hevert. A mennyezetet vastag koromréteg fedte. A helyszín dokumentatív rögzítése után óvatosan beljebb lépett a fogadó helyiségbe.

Már a múlt héten is, amikor itt járt, valami borzongás fogta el, hiszen itt működött a városszerte híres jósnő, aki vesékig hatoló tekintetével minden hozzá betérőt kifürkészett, s a múlt, jelen és jövő tudójaként az elbizonytalanodott kuncsaftokat remekül útbaigazította és életrevaló életvezetési tanácsokkal látta el. Még őt is, aki egyáltalán nem hisz az ilyen szemfényvesztő mutatványokban, elkápráztatta gyermekkori mandula és ifjúkori vakbélműtétjének felemlegetésével, s a részletes elemzéssel, melyet anyagi helyzetéről vezetett elő.

Itt ült a barlangszerű, félhomályba burkolózott helyiség közepén álló foteljében a hatalmas füstszínű asztal mögött, melyen a színes üveggömb, kártyapakli, kávéscsészék és munkájának egyéb kellékei, valamint két hatalmas gyertyatartó nyugodott. Feje felett s a háttérben csak a csillagos égbolt képe sejlett, és átható tekintete a székéhez szegezte minden kíváncsi látogatóját.

Még most is borzongás futott át rajta, mintha a fürkésző szemek kereszttüzében állna, pedig a helyiség már minden misztikus méltóságát elvesztette; a vaskos üveglap és a jósszerszámok szilánkokra törve hevernek az egykori asztal vasváza alatt, a hungarocell álmennyezet leszakadt és szétrobbant darabkái mocskos galacsinként takarják a padlót, a nehéz kárpitok a falak mentén összegyűlt hamu, korom, textilmaradvány iszap-konglomerátummá lényegültek át, a csupasz falakat az egykori álmennyezet vonaláig égésnyomok és korom foltozták be, és a fal melletti tárlón álló hatalmas hóbagoly tollazata is hamuszürke színt öltött, csak üvegszemei villogtak elő a zseblámpa fényében.

Rossz érzését leküzdve elővette táskájából eszközeit és vizsgálni kezdte a helyszínt. A fal mentén haladva minden négyzetcentiméternyi felületet poláros fényben szemlélt meg, ahol megmagyarázhatatlan foltok tűntek fel, ott reagenseket alkalmazott, több helyen mintavételt végzett, a lekapart, összegyűjtött anyagokat steril üvegcsékben helyezte el, gondosan rögzítve a mintavétel pontos helyét is. Már csaknem végzett, de közben kényelmetlen érzése egy pillanatra sem szűnt. Hiába próbálná megtalálni a tűzfészket, úgy tűnik, mintha itt minden egyszerre kapott volna lángra és hullt volna hamvába.

Ekkor pillantása a helyiség közepén álló, annak egészét uraló, látszólag sértetlen, hatalmas fotelre esett, melyben ülve a jósnő fogadta pácienseit. Rajta hevert rendezetlenül összegyűrődve a nagyméretű kockás gyapjútakaró is, melybe a hideg ellen oly kedvtelve burkolózott.

Újabb fényképeket készített, körbejárta a bútordarabot figyelmesen méregetve, majd, mivel semmi figyelemre méltót nem tapasztalt, szórakozottan felemelte a takarót. Éktelen zaj támadt, s egy sötét szőrgombóc repült arcába, karmaival felszántva egyébként is cserzett arcát, majd egy nagy nyikkanással kiugrott a lyukas ablakon. Míg könnyeit és vérét törölgette szeme alól, lába a földbe gyökerezett, látva, hogy a fotel ülőkéjének közepéből, melyen egy szabályos szív alakú átégett lyuk tátong, két kiugrott epeda rugó bólogat felé a végére tapadt afrikcsomóval.

[naiva]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!

Lezárult a 07- 10. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott, írt, és szavazott!
A versenyben 8-an indultatok, 8 alkotással, és 18 szavazat érkezett a művekre.

Lássuk az eredményt:

A közönség szavazatai (12) és a zsűri pontszámai (23,5) alapján is a 7-es számú próza lett a nyertes:

winner: A fotel titka

Szívből gratulálunk Laci dupla győzelmedhez!


A közönség által leadott szavazatok:

név mű címe szavazat
prince60 A fotel 7 4 2
anyatka Két fotel között 1 3 7
Julianna A fotel 1 2 4
Welentze A fotel 1 3 7
szavathna Új "fotelom" története 2 1 7
agnes Akarom 4 5 8
winner A fotel titka 4 6 8
felix A tűzvizsgáló 2 6 7
csak szavazó
piroman 7 8 2
varga80 2 5 7
tavinarcisz 4 5 7
cocko23 2 4 5
prudentia 8 6 2
sete 6 7 8
tamiska 2 3 5
legoka 7 6 1
csitesz 1 7 8
Grigo 7 6 4

Szakmai zsűri összesített pontjai:


prince60 A fotel 19,0
anyatka Két fotel között 20,0
Julianna A fotel 18,0
Welentze A fotel 18,5
szavathna Új "fotelom" története 21,0
agnes Akarom 18,5
winner A fotel titka 23,5
felix A tűzvizsgáló 21,0