19-22. heti prózaverseny

[winner]

Általános szabályok



Kedves Fullos alkotók!

Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:


– A versenyek anonim formában fognak zajlani, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg a Fullextra semmilyen felületén.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is naivának, vagy winnernek kell elküldeni privát üzenetben, a minden témakiírásnál megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– Szavazásra minden tag jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a mű nyer, aki a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.


A zsűri tagjai:
Si
mango
Lacoba
Jega
Végh Sándor
Hori


- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Tehát négy hetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.

Minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2011 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!

Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.


Kedves alkotók!


A 19-22. heti prózaverseny témáját naiva adta:

A bazilika harangjai


A műveket május 30-a (vasárnap) este 8 óráig kérjük elküldeni winnernek privát üzenetben!
FIGYELEM!!! Nem Naivának, hanem winnernek kell küldeni a műveket és a szavazatokat is.

Szavazni május31-től június 6. este 8 óráig lehet, szintén winnernek privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!

Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek!

[winner]

01. Julianna: Harangszó


Az újraélesztés sikeres volt, Jutka kinyitotta szemeit és csodálkozva körülnézett, mintha azt akarná kérdezni, hogyan is került ide.
Még reggel elindultak otthonról Budapestre egy ifjúsági találkozóra, azonban... letértek az útról...egy árokban kötöttek ki.
Zoli kétségbeesetten figyelte, hogyan veszítette el kedvese az eszméletét, azután a fiú már nem is érezte a lány légzését, sem a szívverését. A félelem benne a tetőfokán volt.
- Juditkám, ne halj meg, nem teheted! Jaj, istenem, segíts.
Szerencsére Jutka füves helyre zuhant. A két fiú komolyabb sérülés nélkül megúszta az árokba borulást. Talán egy-két percig mozdulatlanok voltak, azután ijedten keresték tekintetükkel Jutkát. Megpillantották. Gyorsan kiszabadították magukat, a lányhoz kúsztak. Zoli erőltette az emlékezetét, hiszen az elsősegélynyújtó tanfolyamon tanulta az újraélesztést, de most nem tudott gondolkodni. Gyuri barátja is, aki vezette a kocsit, remegett, mint egy nyárfa levél. Egy megcsúszás következtében borultak árokba. Zoli torokszakadtából ráordított Gyurira:
- Hívd gyorsan a mentőket!
Ő maga letérdepelt Jutka mellé és gépiesen két kézzel gyorsan elkezdte nyomkodni Jutka mellkasát, egy átlátszó sálon keresztül pedig sok levegőt fújt a lány orrába, ismét szívmasszázs, befújás, és így felváltva, nem is tudta érzékelni, mennyi idő telt el. Iszonyatosan elfáradt, de nem hagyta abba. Nem akarta elveszíteni a szerelmét , és ez erőt adott neki, hogy folytassa az életmentést. Szerencsére a mentők megérkeztek, és az élesztés már szakszerűen folytatódott. A kórházban Jutka már jó kezekben volt. Mikor magához tért, többen voltak körülötte. Végre hosszú hallgatás után halkan megszólalt:
- Visszajöttem? Fényben voltam! És mindenfelől harangszó! Csodálatos volt! Zolikám, emlékszel a Bazilika harangjátékára? Elvarázsoltak akkor a harangok, mind a hat szólt egyszerre! Leírhatatlanul szép volt! De még varázslatosabb volt az, amit akkor a fülembe súgtál. Végre kimondtad azt, hogy szeretsz.
Zoli hallgatta, és boldogan bólogatott.
Később informálódott és megtudta, hogy a Bazilika harangjai tényleg szóltak pár perccel azelőtt, mielőtt Jutka visszatért e világba.De még mindig a fiú nem jött rá arra, hogyan is érzékelhette Jutka a harangok zenéjét távolságról, miközben klinikai halálban volt.

[winner]

02. Julianna: Hazafelé

- Lábaim, ne botladozzatok!... Le-e-e-ülök ide, a szent épület közelében kicsit megpihenek, azután továbbmegyek. Hú, szétrobban a fejem. De ne gondolja senki, hogy ittas vagyok. Én e-e-egészen jó-ó-ózan vagyok. Igaz, iszogattunk a cimborával. Olyan ritkán találkozunk, hogy illetlenség lett volna visszautasítani a meghívást. Pár lépésnyire volt a jó kis kocsma. Bementünk. Pár cimbora már ott ücsörgött. Nagy szeretettel fogadtak bennünket, engem átöleltek. Fizettek nekünk, én is fizettem pár kört, volt is miből. Hogy miből? Hát a fizetésből, ma kaptam meg. Ne-e-em, nem ittam el a fizit, maradt még. Megszámolom. De hol van az az átkozott bukszám? Ó, egek? Mit szól ehhez a Macám? Már nagyon vár... Jaj nekem, már harangoznak. Hogy eltelt az idő?! De szépen szóltok, harangok! Bim-bam, bim-bam, bim-bam. Azt mondjátok meg harangocskák, mi lesz velem? Jó nektek, a ti dolgotok csak: bim-bam. Mondjátok meg nekem, Maca ad nekem még egy esélyt? Bim-bam! Nem?...Akkor csend legyen! Hallgassatok!

- - - -

- Most hol vagyok?Aludtam? Igen, aludtam. Aha, már tudom. Elringattak a harangok. Hogyan is kerültem én ide ismét, ebbe a kijózanítóba?...

[winner]

03. Kritta: Harangok

Előfordul, hogy leülsz úgy éjfél után - odakint már vaksötét van és te nem tudod mit is csinálj. Sóhajtasz. Ilyenkor nem lehet aludni, ahhoz még túl józan vagy meg különben sem vagy olyan hangulatban. Az álom néha túl félelmetes ahhoz, hogy nyugodt szívvel lehunyd a szemed. Ha mégis megteszed, egy kis harang szólal meg a füledben, először csak halkan, tompán, mintha víz alól szólna; majd lassan erőre kapva mind hangosabb, mind csengőbb lesz a hangja.
Most már végképp nem mehetsz aludni - ha most lefekszel, a harangok (mert az az egy kis harang felébresztette a többit is) előbb-utóbb olyan hangzavart csinálnak a fejedben, hogy elreped a dobhártyád. Nem vicc. Jobb, ha iszol egy kicsit, vagy álmodozol az élet nagy dolgairól, beraksz valami hangos zenét vagy bekapcsolod a tévét - még túl józan vagy ahhoz, hogy el tudd viselni a harangokat. Mert a harangok minden éjjel szólnak, hol hangosabban, hol halkabban; de ilyen ritka éber hajnalokon meg aztán különösen fülsértőek.
Szóval nem mész aludni, az a gyávák menedéke, meg hát nem is bírsz aludni még - ez most egy ilyen éjszaka. A harangok pedig egyre csak zúgnak a füledben: ha elalszol, miről álmodsz? Ha felkelsz, mit teszel? A nap felkel, az élet ugyanaz. Mégis mit csinálsz? Ugyanaz vagy. Egyforma bim-bam minden nap. Túl hangosak vagyunk? (Te közben próbálod a füledre tett kezeddel tompítani a zajt.) Túl hangosak vagyunk? Mi vagyunk a szívedben rejlő űr - mert a szíved kong az ürességtől. Túl hangosak vagyunk? (Kicsire kuporodva próbálsz elbújni a zaj elől, ami betölti a fejedet, tenyered a füleden - látod, így jársz ha túlságosan józan maradsz. Az ilyen éjszakákon az ember jobb ha le sem hunyja a szemét.) Mégis mit csinálsz? Mitől félsz? - zúgják, zengik a harangok a fejedben. Mi lenne ha kicsit kinyitnád a füled? (Te a földön kuporogva levegőért kapkodsz - ugyan hova kéne kinyitni a füledet? Örülsz, ha túléled az ilyen éjszakákat. Fogsz egy párnát és ráharapsz, várva hogy elmúljon a zúgás és egy újabb bim-bam aláfestésű nap kezdődjön. Csak ki ne harapd a párnádat, holnap is kell az még.)

[winner]

04. Anna1955: A harang mesél

Valami megfoghatatlan hajnal virradt azon a napon. Egyet kondult a harang, mintha tudatni akarta volna, hogy minden álommal töltött pillanatért kár.
A fény, halványan szűrődött be a redőny résein, és a férfi tudata lassan ébredni kezdett, kitisztult.
Vízcsobogást hallott, érzékei felerősítettek egy édes illatot, ujjai hegyén bizsergés járt táncot, testét heves vágy forrósította fel - beleborzongott.
Pár nap boldogság...
Ennyi volt, ennyi jutott, ennyivel kell beérni!
Nehezen viselte, hogy mindig várnia kell.
Talán a lopott boldogság átka ez? Vagy ki tudja, lehet Isten büntetése?
Mire megtalálod azt, akiről egész életedben álmodtál, addigra csak pillanatok juthatnak belőle?
Az asszony gyönyörtől megvonagló testének látványa úszott képzeletében, a szerelemtől megremegő hangot is hallotta.
A víz csak csobogott, és ő emlékezett.
Emlékezett a sós izzadtság ízére, a csókok perzselő hevére, a haját borzoló kezek gyöngéd érintésére, és a gyönyör megsemmisítő erejére.
Kényszerítette magát arra, hogy örökre bevéssen minden átélt percet a tudat legmélyebb szintjére. Szerette.
Nehéz volt megmozdulni, kinézni a távolba, és lépni...
Tovább.

Később, egymás kezét fogva álltak a nagy kereszt előtt, kezükben egy-egy gyertya égett.
Letették, és gondolataikba mélyedtek.
A csöndben, megkondult a harang, megremegtette a szívüket.
Reméltek...

Az emberek, fejüket lehajtva lépdeltek a lassan guruló kocsi után. A levegőben friss virágillat terjengett, abból a fajtából, amelytől csomó lesz a gyomrunk táján.
A férfi felnézett, látta a kupolát, és hallotta a zúgó harangot, ahogy egy lelket sirat... - vagy felemel? Ki tudja... Talán...
Aztán csend lett...
Végtelen...
Nem maradt más, csak a lehulló föld dübörgése.

[winner]

05. Attila61: A búcsú harangja


Miklós szomorkás volt, amiért hosszú időnek kell majd eltelnie míg kedvesét újra két kezében tarthatja. Tudta, hogy Júlia hiánya, szinte megnyomorítja majd a lelkét. Öt éve ismerte a lányt, szinte azonnal lángra lobbant iránta, tudta és érezte, Júlia élete legnagyobb szerelme. Kapcsolatuk kezdetén még nem gondolta, hogy ennyire komolyra fordulhat az ismeretségük, mostanra azonban szívesen lett volna egy életre a lány társa. De a DE...mindig megmaradt benne...
Gondolatait Júlia szakította félbe, gyakran kérdezte a férfitól tépelődését látva:
- Most mire gondolsz?
- Semmi komoly, csak elméláztam - mondta Miklós.
- Gyere közelebb - kérlelte kedvesét.
A friss parfüm illata körbejárta a helységet, mindennek édeni illatot kölcsönzött.
Júlia mogyorószínű selyem köntöst viselt és feltűzött hajjal mosolyogva lépett Miklóshoz. Gyönyörű szemei, huncut mosolya, szinte azonnal mindent elsöprő vágyat ébresztett szerelmében.
A férfi gyengéden átölelte és magához húzta, majd hosszan csókolózni kezdtek. Júlia lassan kibontakozott az ölelésből és pajkosan mondta:
- Szedjük össze magunkat, lemaradunk a reggeliről
- Rendben, letusolok és mehetünk - válaszolta Miklós.

A szállodából kifelé jövet megálltak kicsit a muskátlival tömöttre pakolt terasznál és búcsúzóul jó nagyokat szippantottak a friss erdei levegőből. Madarak kórusától volt hangos az erdő, a fák alatt a lengedező szélben erdei pajzsikák bólogattak, mintha táncolnának a csicsergésre.
Beszálltak az autóba és elindultak.
A férfiben a szerelme iránti érzések kavarogtak, közben az ablak előtt elfutó tájat szemlélte.
A rádióból kellemes pánsíp muzsika szólt, egymásra mosolyogtak, mert ezt hallgatták akkor is amikor megérkeztek, hogy kiszakadjanak a világból, mielőtt búcsúzni kell.
Átmenve a városon megpillantották az őrszemként magasodó bazilikát.
- Álljunk meg – szól Miklós.
A lépcsőnél középkori jelmezbe öltözött furulyás muzsikált, különös atmoszférát teremtve.
A dómba lépve lenyűgözte őket a hely kisugárzása.
Megfogták egymás kezét, megszorították és halkan lépdeltek. Lépteik koppanása visszhangzott, mikor egyet kondult a harang.
- Menjünk - törte meg a csendet Júlia.
Leültek a parkban egy padra, nézték ahogy a fecskék ezernyi fészket raktak a templom tetejének párkánya alá és vidám kergetőzéssel jelezték, hogy itt a tavasz, és talán életre szóló párt választanak most maguknak.
Miklós átölelte a lányt és szenvedélyesen megcsókolta, mikor kinyitották a szemüket elmosolyodtak.
Megszólaltak a nagy harangok, megadva a zárszót a pillanatnak, mely mindennél boldogabb volt, és amiből oly kevés jut a mai érzéketlen világban, ahol úgy tűnik, a sötétség az úr!

A repülőtéren halk zsibongás volt. A lány szomorúan nézett a távozó gép után. Még látta Miklós markáns arcát, távolodó alakját az egyenruhában. Nézte a hatalmas feliratot - IFOR. Szeméből az elfojtott könnycseppek áradata indult, utat engedve a kétségbeesésnek.

[winner]

06. Anyatka: A harangok

A folyó partján állt, s figyelte a víz csillogó gyöngyeivel játszó reggeli napsugarat. A férfi még messze volt, felé sétált. A harangok játékán és a madarak csicsergésén átszűrődve hangokat hallott. Szólt valaki hozzá, de nem tudott válaszolni. Egy szúrást érzett az ujjában. Talán a rózsa tövise, amit a férfi hozott. Valaki végigsimította az arcát, megemelte a fejét, s a szájához tartott valamit. Mintha egy pohár lenne.....
Feri benézett a mamihoz, mert furcsálotta, hogy még nem kelt fel. Szólongatta, de nem válaszolt. Közelebb lépett, megsimogatta a drága arcot, verítéket érzett a hideg bőrön. Tudta mit kell tennie. Már hozta is a cukros vizet, megemelte a fejét, és kérte, igyon belőle. Nehezen, de lecsúszott az első korty, majd a második is.
- A harangok... Hallod te is?
- Csend van mami. Igyál még.
- Pedig gyönyörű. Nem vagyok szomjas, nem kell - tolta el a poharat a törékeny kéz.
- De ezt mind meg kell inni! Muszáj!
- Mennem kell. Hagyj békén!
- Majd aztán, ha megittad!
A férfi határozott hangja meggyőzte Julis mamát, engedelmesen megitta a felé nyújtott pohár tartalmát. Ancsa kukucskált be:
- Apa, mi van megint a dédivel?
- Nincs semmi baj már. Légyszíves szólj az anyunak, jöjjön be! A kertben találod.
Szedte a lábait az apró kislány, hamarosan anyjával tért vissza.
- Nem reggelizett? - nézett Éva Ferire.
- Valószínű. Nagyon alacsony a vércukor, megmértem.
- Mindjárt jövök, megmosom a kezem.
- Apa, most mi lesz? - perdült Feri elé a kislány.
- Ancsám az lesz, hogy te meg én kimegyünk a konyhába és készítünk a dédinek reggelit, míg anya segít neki átöltözni.
- Oké, megyek, csak előbb adok egy puszit mamónak. Jól vagy már mamikám?
- A te puszidtól sokkal jobban.
Julis mama hagyta, hogy Éva megmérje a cukrát, aztán kivezesse a fürdőbe. Jól esett a zuhanyozás, csatakosra izzadt bőrének, és a friss ruha is, de nagyon fáradt volt, mint ilyenkor mindig. Persze tudta, hogy enni kell mielőtt visszafekszik az ágyba.
- Dédikém! Ugye finomat készítettünk apával?
- Nagyon finom, igazán! Meg is eszek mindent.
Úgy is tett. Elfogyott az utolsó falatig a szalámis zsemle és a tej is, mire Éva friss ágyneműt húzott.
- Most visszafeküdnék, ha nem baj. Tudjátok nagyon fáradt vagyok.
- Persze, menjen csak - nézett rá aggódva unokamenye.
Julis mama a konyhaajtóból visszafordult:
- Ne haragudjatok rám! Nem akartam én ekkora felfordulást. Nem is tudom hogy történt. Elfelejthettem, hogy nem ettem, és az inzulint meg már beadtam. Csak gondotok van velem.
- Dehogy! Majd eztán jobban figyelünk mi is.
" Hát persze, hogy figyelni fognak, mást sem csinálnak." Gondolta magában, miután elhelyezkedett az ágyban. Tudja ő, hogy ez csak azért van, mert szeretik, de egyre gyakrabban tehernek érezte ezt az odafigyelést.
Ez a Feri gyerek, az egyetlen unokája. Istenem! Mennyi mindent átéltek már együtt! Alig volt tíz éves, mikor a szülei autójába rohant egy másik. Azt hitte belepusztul, hiszen az egyetlen gyerekét temette. De muszáj volt élni! Nélküle mi lett volna a fiúval? Nehéz volt, sokat harcoltak egymással, egymásért, de tisztességes, jóravaló férfi lett belőle. Évi is igazán rendes, a kis Ancsa meg egy tünemény. Gyönyörű család. Nem akarna nekik rosszat!
Először véletlen volt. Még tavaly tavasszal történt, akkor kapta az inzulint. Nagyon büszke volt magára, hogy milyen gyorsan beletanult, pedig nagyon félt tőle. Mindent elmondtak neki, mire ügyeljen, mik a veszélyek. Egyik reggel azt tervezte, ideje elvetni a zöldségfélét, eldugdosni a hagymát. Gyorsan bevette a gyógyszereket, beadta az inzulint és elindult a kertbe. Már vagy öt sorral végzett, amikor olyan furcsán kezdte magát érezni. Szédült, fáradt lett, kiszáradt a szája, remegett. Hogy, hogy került a kertből a konyhába arra nem emlékezett, csak a harangokra, azokra igen. És még valamire, amit nem is tudott igazán megfogalmazni. Valami puha, meleg, biztonságérzetre, és egy arcra.
Már jócskán benne voltak a nyárban, amikor másodszorra is megtörtént, akkor hosszabb időszakra veszítette el az eszméletét. Azt mondták, hogy állítani kell az inzulin mennyiségén, mert amiatt történt. Mit bánta ő! Nem mondta senkinek, de igazából nagyon jó érzésekkel gondolt vissza erre az utazásra. Így nevezte el magában, bár a rosszullét elejét egy porcikája sem kívánta. Hányingerrel, remegéssel kezdődött, aztán szépen, lágyan belesüppedt egy puha világba. Most már felismerte az arcot is. Pali mosolygott rá, fiatalon, bajszosan, szerelmes fénnyel a szemében. A harangok meg vidáman játszottak.
Sokat álmodott erről, s már szinte várta, hogy rosszul legyen, s tett is érte, "elfelejtett" enni az inzulinos injekció után, s kezdődhetett a titkos utazás. Mondták az orvosok, hogy nem lesz ez így jó, Feriék is aggódtak. Nem is akart ő végleg elmenni, csak visszakerülni oda, vissza az időben, Palihoz.
Aztán egy reggel ránézett Ferire, s hirtelen meglátta a szemében a félelmet, amit akkor, a baleset után. Mélységesen szégyelte magát emiatt s attól kezdve igyekezett mindent pontosan betartani, hogy ne okozzon több szomorúságot. Jött az ősz, majd a tél. A napok rövidültek, a hosszú éjszakák pedig bőven adtak álmokat, visszahozva valamit a régmúltból.
Palival együtt gyerekeskedtek, együtt tanulták az egyszeregyet, együtt hordták a szénát, kapálták a kukoricát. Mindenki tudta, egymásnak lettek teremtve. Össze is házasodtak annak rendje, s módja szerint. Már hatvan éve. Igen, pontosan május hatodikán fogadtak örök hűséget egymásnak a falu templomában. Akkor is épp ilyen gyönyörű napsütésre ébredtek, mint amilyen a mai.
Pali az esküvő utáni nyáron el akarta vinni Budapestre, hogy lássa a Dunát, és el akarta vinni Esztergomba a Bazilikához. Egyszer járt ott, egy távoli rokonnál, még mikor gyerek volt. Mindig lelkesen mesélt arról, hogy élnek a nagy városban az emberek, hogy milyen gyönyörű ott minden, kéken, csillogóan kanyarog a vén folyó. De a háború nem engedte, Pali is megkapta a behívót. Istenem! Julis sírva rimánkodott, szökjenek el, bújjanak el! Pali nyugtatta:
- Mennem kell, nem tehetek mást. Ne félj, visszajövök ha vége a háborúnak, s akkor elviszlek én oda, ahol a Duna kanyarog, ott állunk majd kéz a kézben, szólnak a Bazilika harangjai, mi meg csak nevetünk ezen az egészen.
El akarta hinni, már csak azért is, mert pár hét múlva kiderült, gyermeküket hordja a szíve alatt. Meg is írta Palinak, de válasz helyett más érkezett. Értesítés arról, hogy Pali már soha nem ér haza, elesett harc közben. Húsz évesen özvegyen szülte meg Annát. Sokan tanácsolták, keressen maga mellé valakit, még fiatal, de neki nem kellett más. Történhetett volna másképp, de már így is jó. Felnevelte a lányát az unokáját, megismerhette a dédonokáját.
Hiába jött el megint a tavasz, hiába csiripeltek a madarak, Julis mama úgy érezte elfáradt, itt az út vége, teljesítette amit az élet megkívánt tőle, Feri boldogul már nélküle is.
Hívták a harangok, a kanyargó vén Duna, és Pali.

[winner]

07. Julianna: Mese a Kisharangról

Kelemen papa elvégezte az utolsó simításokat, beleült a nagyon régi, de kényelmes székébe azzal a céllal, hogy megpihenjen és szemügyre vegye a nagy munkájának gyümölcsét. Végre hibát nem talált. "Holnap intézkednem kell, hogy ez a kis aranyos a kicsi toronyba kerüljön. Személyesen szeretném megszólaltatni őt.". Így gondolkodott, miközben mélyen megszívta a hosszúszárú pipáját.
A "kis aranyos" izgatottan várta a holnapot. "Mi lesz velem, ha nem tudok megszólalni, ha csúnya és hamis lesz a hangom, ha csuklani fogok? - Megremegett szegényke. -
Remélem Kelemen papa jó munkát végzett. És ha valami nem stimmel? Jaj, mi lesz velem, akkor beolvasztanak? Még nem is éltem. Nagyon szeretnék zenélni a kis árváknak!" A Kisharang tudta, hogy a kicsi torony árnyékában minden héten Sárika néni kíséretében gyülekeznek az árva gyerekek, hogy beszélgessenek, énekeljenek a szeretetről és szép ima szövegeket tanuljanak.
Másnap a Kisharang magasról szemlélhette a lenti forgalmat. Annak ellenére, hogy izgult, boldognak érezte magát. Bízott Kelemen papába, aki még rossz harangokat nem öntött ki. Eltelt pár perc, és gyorsan távozott a Kisharang kedve. Ugyanis látható távolságon belül magaslott a legnagyobb torony, és benne volt a Nagyharang, amelyik most mérgesen beremegett, ettől a szegény Kisharang megállás nélkül kezdett reszketni. "Én vagyok itt a Nagytorony, én értesítem a környéket minden eseményről, én terelem ide az embereket, a hangom messzire elhallatszik... Felesleges vagy itt, te betolakodó harangocska!" - És erre minden erejéből hangosan kiabált, félreharangozott úgy, hogy sokan a környező utcákból összeszaladtak. Mindenki azt kérdezte, hogy mi történt. A Kisharang ájulás határán volt. A Nagyharang, mint a mennydörgés hangoskodott, de hírtelen megcsuklott, egy erős csattanás, és ... teljes csend. Valami történt vele...
Szerencsére megérkezett Kelemen papa. Felment a kicsi toronyba, megsimogatta a Kisharangot, az azonnal megnyugodott, a remegése is megszűnt. Kelemen papa megkongatta a harangocskát és nagyon elégedett volt a hangjával, meg is dicsérte "Hangosabban is zenélhetsz, aranyoskám", - mondta elégedetten. A Kisharang boldogan megeresztette a hangját. Sárika néni tudta, hogy ez a gyerekei számára hívó hang lehet. Sorba állította az árvákat és elindultak a kicsi torony irányába. Mikor a Kisharang megpillantotta a gyerekeket, valamilyen melegség elöntötte a csinos gömbölyded testét és olyan csodálatosan kezdett szólni, hogy a már spontán összegyűlt emberek hallgatták a Kisharangot, és a gyerekek a harangocskával együtt énekeltek: Bim-bam, bim-bam, bim-bam,...
Kelemen papa ünnepélyesen átadta a Kisharangot a Harangozó bácsinak. Később kiderült, hogy ez egy nagyon kedves bácsi, aki óvja a harangocskát minden rossztól, segít neki szépen szólni, jelezni hogy itt a gyülekezés ideje...
A Nagyharang pár napig nem bírt harangozni. Csak azután tért magához, mikor megjavították az óra szerkezetét. Ő csak a szerkezet segítségével tud megfelelő időpontokban megszólalni. A Kisharang pedig nagyon jó barátságban volt a Harangozóval, aki saját kezeivel segítette őt gyönyörűen zenélni. Ha arra jártok, feltétlenül hallgassátok meg a szép harangozását.

[winner]

08. Zoria: Az első gondolat

A fiatalok a közeli kis templomba szoktak misére járni. Ahogy az ifjú ara mondani szokta, nem olyan hideg, mint a Dóm. Sokkal barátságosabb. Első gondolatuk az volt, hogy itt tartják majd az esküvőt. Az ész érvek a Dóm mellett szóltak. Közel van mind a vacsora, mind a polgári szertartás színhelyéhez. A kiválasztott menyasszonyi ruhában végig vonulni a ebben a hatalmas templomban milyen gyönyörű lehet. Sőt az örömanya is ide jár misére. Megszületett a döntés, esküvő a Fogadalmi templomban.
Ember tervez, Isten végez. Vagy az első gondolat a jó? Pünkösd lévén, a vasárnapi bérmálás főpróbája miatt, nem tartanak esküvői misét. Maradt a szőregi kis templom. A megszokott pappal, a maga egyszerűségével.
És eljött a nagy nap. A lánykérés megható pillanata után a szülők boldogan mondják mától az én fiam, az én lányom. De az örömanyák szemében megcsillan egy pillanatra a féltékenység, nem adom, őt én szültem, csak az enyém, csak én tudom anyaként szeretni. Gyorsan, magukat elszégyellve, visszafojtják a fájó érzést. Szerencsére a fiatalok a boldogságtól nem veszik észre az anyák lelkében dúló vihart.
A városháza ünnepélyes pillanati alatt egymásra sem néznek, csak a gyerekeiket látják a könnyeik mögül.
De már a templomban a násznép, a helyükön a tanuk. Mielőtt az örömapa elindulna fiával, hogy az oltárhoz vezesse, az ifjú férj az anyósa fülébe súgja: - Tudom, hogy a tiltás ellenére is megpuszilod a lányod miután felhajtottad a fátylat, puszilj meg engem is.- És már indul is, hogy egy életre hűséget esküdjön.
Utolsó simítás az uszályon, pici igazítás a fátyol redőin. Az örömanya könnyes szemmel megcsókolja a nyakában lógó karikagyűrűt, közben halkan súgja: nézd milyen szépek és boldogok. Lassan vezeti lányát az oltárhoz, tudva, hogy már a gyerekek külön családként lépnek ki a templom ajtón.
A plébános nagy mosollyal, a násznép halk morajjal jelzi a menyasszony szépségét.
A fátyol lassan felemelkedik. Az anya megcsókolja lányát, a pap rosszallóan összehúzza a szemöldökét, de a következő ölelés a leendő férjé aki gyermeki szeretettel öleli át a leendő „anyát”. Ettől a pap is elmosolyodik és élete legszebb miséjét kezdi celebrálni.
Az eskü alatt a férj hangja kemény, határozottan cseng, pedig arcán a szerelem tükröződik, míg a feleség hangja elcsuklik a könnyektől, a meghatottságtól. A két anya a szemét törli igen sűrűn.
Erre a párra mindig emlékezni fogok, - mondja az egyházfi. Ő pedig nem hazudhat.
És mire az ifjú pár kivonul a templomból felzúg a harang. Betölti a kis teret a hangja. Szebben szól mint bármelyik bazilika harangja. A két örömanya szívében elolvad az utolsó jégcsillag ahogy a gyermekeiket nézik. Már nem a te lányod az én fiam, nem az én lányom a te fiad, Ők ketten egyek. És egyszerre mondják ki: a mi gyerekeink a legszebbek. Összeölelkeznek boldogan. És szól a harang.

[winner]

09. Estelente: A Kormányzó ünnepi beszéde

Hölgyeim és Uraim!
Planet York Lakói!

Az emberi faj megépítette és folyamatosan bővíti, terjeszti első táborhelyét a Földön kívül, itt a világűrben. Immár huszonöt esztendeje állandó otthona sokunknak a történelem legelső űrvárosa, Planet York.
Felnőtt már a gyerekeink generációja is ez idő alatt.
Újabb és újabb kutatólaboratóriumokkal gyarapszik városunk, újabb és újabb nyersanyagforrásokat veszünk bányaművelés alá kozmikus pályánkon, a Naprendszer kisbolygó-övében. Üzemeink a kitermelt nyersanyagokat feldolgozva állítanak elő számtalan alapanyagot és készterméket a társadalom számára. Anyabolygónk lakosságának energiaigényét is jórészt az általunk működtetett három gigantikus teljesítményű naperőmű szolgálja ki. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezek mellett azt sem, hogy lakosságunk valamennyi szükségletét kielégítő terméket, táplálékot, ívóvizet és levegőt is magunk állítjuk elő.

A termelési eredmények mellett büszkék lehetünk új hazánk egyre dinamikusabban szerveződő társadalmi életére, a művészetek sajátos, miáltalunk képviselt irányzataira, de az emberiség kulturális kincseit bemutató intézményeinkre, az élénk és színvonalas közművelődésre ugyanúgy, mint a vallás korszerű tanainak befogadására, törvényeinek tiszteletére.

A mai nap - a Szent Kristóf Bazilika négy harangjának megszentelése - új mérföldkő nem csak Planet York, de emberi fajunk történetének útján is. Ezek az első hírvivői a Földön kívül a Világmindenségben az emberi hitnek.
A négy harangból három a városunk napenergiával működtetett érckohóiban készült, a kisbolygóink bányáiban kitermelt fémekből, iskoláinkban tanult ifjú mesterek tudásával. Legnagyobb a Szent Háromság-harang, amely csak ünnepnapokon szólal meg, az X-114 bányáiból származik; a Szent Pál-harang, amelyet a déli harangszóval is hallhatunk az X-23B -ről; a Szent Kereszt-harang az XT-22 anyagainak ötvözete. A legkisebb: a Lélekharang a Földön készült, Pápánk ajándékaként és áldásával.

Hangjukkal, amit csak a médiaeszközök által van lehetőség itt - ebben a városban - továbbítani, de még inkább a Bazilika tornyában való jelenlétükkel legyenek jelképei az élet örökkévalóságának és az emberi hitnek! Legyenek jelképei a békés emberi alkotás hatalmának, az emberi faj elpusztíthatatlanságának! Hirdessék a hit és a munka erejét, az élniakarás diadalát!

Planet York, 2348. 05. 29.

[winner]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!


A prózaversenyben is megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 19-22. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!
A versversenyben összesen 7-en indultatok, 9 alkotással, és 16 szavazat érkezett a művekre.
Szoros versenyben két mű is, a 4–es és a 6–s is 9-9 szavazatot kapott, köztük a zsűri magasabb pontja döntöttek.
A közönség versenyét a 6-os számú próza kapta, így a nyertes:

A zsűri pontjai alapján, a legtöbb pontot a már fentebb említett 6-as számú próza kapta, és ezzel a zsűri szavazatai alapján is ez a mű nyert!

A szerencsés nyertes dupla győzelemmel: Anyetka: A harangok



Kedves Andrea, szívből gratulálunk a dupla győzelmedhez!

[winner]

A közönség szavazása alapján a végeredmény:

1. Julianna: Harangszó 4
2. Julianna: Hazafelé 0
3. Kritta: Harangok 4
4. Anna1955: A harang mesél 9
5. Attila61: A búcsú harangja 5
6. Anyatka: A harangok 9
7. Julianna: Mese a kisharangról 6
8. Zoria: Az első gondolat 6
9. estelente: A Kormányzó ünnepi beszéde 2

[winner]

Így szavazott a közönség:

Julianna 4 5 6
Kritta 4 5 9
Anna1955 5 7 8
Attila61 4 1 8
Anyatka 4 7 8
Zoria 1 3 6
estelente 1 5 6

csak szavazó
szavathna 8 7 5
cocko 3 6 7
Tamiska 1 4 9
Sete 3 4 6
tavinarcisz 4 6 8
cocko 3 6 7
Félix 4 6 8
Teru 6 4 7

[winner]

Íme a zsűri összesített pontjai:

1. Julianna: Harangszó 14,5
2. Julianna: Hazafelé 13,5
3. Kritta: Harangok 14,5
4. Anna1955: A harang mesél 20,5
5. Attila61: A búcsú harangja 19,5
6. Anyatka: A harangok 21,5
7. Julianna: Mese a kisharangról 19,5
8. Zoria: Az első gondolat 18,0
9. estelente: A Kormányzó ünnepi beszéde 16,5