Elküldve: 2012 Ápr 15 Vas 19:14 Hozzászólás témája: 16-19. heti prózaverseny
Kedves Fullos alkotók! Az anonim vers és próza versenyek szabályai a következők:
– A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 80-100 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott témára 3 hét áll rendelkezésre a művek beküldésére, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl. Minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotásnál a beküldés sorrendje nem számit.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult egyszer, aki a verseny indításakor már regisztrált tag volt. Kivétel azok a tagok, akik a kiírás napja után regisztráltak, de az adott versenyre művükkel beneveztek.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni. Aki nem szavaz, az kizárásra kerül.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazáson a legtöbb jelölést kapta, holtverseny esetén, a zsűri pontszáma dönti el melyik lesz az első.
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
a_leb
Hori
Végh Sándor
- Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.
Ezen kívül minden győztes automatikusan szerepelni fog a 2012 évben megjelenő antológiában.
Így nemcsak az Interneten, de nyomtatásban is olvashatják remek műveiteket!
Abban az esetben, ha egy szerzőnek 4-nél több műve ért el sikert az év folyamán, úgy az általa megjelölt 4 mű kerül be a válogatásba.
Kedves alkotók!
A 16-19. heti prózaverseny témáját fényesi adta.
A verseny témája:
Számadás
A műveket 2012. május 06-a (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni winnernek privát üzenetben!
Szavazni május 07-től, 13-a este 8 óráig lehet, szintén winnernek privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.
Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Továbbá azt, hogy minden műre leadott szavazat egy pontot ér, tehát a megjelölt három alkotás sorrendje nem számit.
Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat. Tehát kérlek, most, hogy ezt elolvastad, írj egy jó témát a versenyekhez, de tényleg.
- Józsi, figyelj rám! Kómában vagy, de úgy hallottam, ilyenkor is lehet kapcsolatod a külvilággal és talán felfogod azt, amit mondok neked. Fel kell ébredned, nem teheted azt, hogy drága anyukádnak, az én testvéremnek oly sok bánatot okoztál és ezután távozol e világból. Édesanyád megfogadta, hogy feltétlenül meglátogat. Nem lesz könnyű útja Szabolcs megyéből Szolnokig, de eljön. Te vagy az egyetlen fia az öreg beteges szülein kívül. Józsi, fel kell ébredned! Nagyon fáj, hogy ide jutottál. Részeg voltál, verekedtél, alul maradtál. Egy évvel ezelőtt hoztalak ide, segítettem neked munkát szerezni, nálunk megszállhattál. Minden meg volt ahhoz, hogy segíts édesanyádnak, hogy jó úton haladj tovább, hogy emelt fejjel látogasd a faludat. A jellemtelen haverjaidnak erősebb volt a hatásuk, mint az enyém, a családomé. Elismerem, én is, mint nagybátyád hibás vagyok. Nem mindig tartottam a szemem rajtad. Sajnálom. Józsikám, ébredj fel, édesanyádat nem keserítheted tovább! Be kell számolnod a haszontalanul eltelt esztendőről! Józsi, ébredj!
HÁROM HÓNAP MÚLVA:
- Józsikám, nagy öröm, hogy magadhoz tértél. Itt van egy lelki fájdalomtól megtört asszony. - Édesanyám, édesanyám, magamhoz tértem, örülök neked, bocsásd meg az esztelen viselkedésemet, mióta elmentem otthonról, bocsásd meg, hogy eddig csak szomorúságot okoztam neked. Itt van a várt pillanat...
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:54), összesen 1 alkalommal
Kriszti és Mihály egy faluból jöttek, egy évfolyamon voltak az egyetemen. Mihály nagyon jóképű fiatalember volt, udvarias, mosolygós. Kriszti tudta, hogy otthon van a fiúnak barátnője, akit irigyelt is. Titokban Kriszti szerelmes volt Misibe, azonban kénytelen volt megelégedni plátói érzelmekkel. Mindig távolból figyelte a fiút, esténként pedig az ágyban igyekezett felidézni az arcát, mozdulatait és ábrándokba, álmokba ringatta magát.
Egyszer hírt kapott, hogy Misi barátnője férjhez ment egy falubeli gazdag és nála jóval idősebb emberhez. Misi ott volt az esküvőn, leitta magát a sárga földig. Krisztiben felcsillant a remény. Talán ezután sikerül közelebb kerülni a szerelméhez. Azonban a fiatalember eltűnt az egyetemről, Szegeden se látta senki. Kriszti a faluban érdeklődött felőle, azonban az apjától elvált anyja, akivel régebben élt Misi, csak siránkozott és semmi konkrétat nem tudott a saját fiáról.
Az egyetem befejezése után Kriszti a megyében egy kisebb városban kapott állást. Elmerült a munkájába, azonban a gondolatai gyakran Misi körül forogtak. Vajon hol lehet? Kriszti jól érezte magát a gimnáziumban, kollégáival időnként buliba járt, kialakult a baráti köre.
Eltelt két év. Egyszer pár kollégával és tanítványaival Kriszti leszállt a vonatról. Szegeden voltak egy színházi előadáson. Már éjfél körül járt az idő. Egyik munkatársával, aki szintén abban a házban lakott, ahol Kriszti, együtt mentek haza. Már közel voltak a lépcsőházukhoz, Oldalról valaki kiugrott, Kriszti munkatársát letiporta és elkezdte püfölni. A lány először megijedt, utána ösztönösen a támadóba kapaszkodott és lerántotta a járdára, Béla, a munkatárs felugrott és hátracsavarta a támadó kezeit. Furcsa, de az egyáltalán nem ellenkezett. Pár percig ált a lábán, utána összecsuklott. Mikor Kriszti meglátta az arcát, felsikított: "Jaj, Uram isten!". Itt az ő plátói szerelme! A volt egyetemi társa, akit több lány akkor kinézte magának, akiről Kriszti is ábrándozott.
- Misi, hogy nézel ki? Mi történt veled?
Egy vézna, sápadt, borotválatlan, elhanyagolt külsejű embert látott maga előtt. Az csak annyit mondott, hogy "Éhes vagyok". Béla segített felkísérni Misit a felső emeletre, ahol lakott Kriszti, és mikor meggyőződött arról, hogy a lányt nem fenyegeti veszély, hazament. Kriszti segített Misinek tisztálkodói, adott neki egy pizsamát, étellel kínálta. Misi mindent szófogadóan teljesített, amit Kriszti kért tőle. És mikor már ültek a kanapén a szobában, Kriszti, aki eddig halk volt és csak cselekedett, most erélyesen szólt:
- Misikém, ott tartunk, hogy be kell számolnod arról, hol voltál eddig, mit csináltál, miután az egyetemet otthagytad, hogy kerültél ide, miért támadtad meg az embert, akivel jöttem haza?
A beszámoló hosszú volt. Rossz útra tért a régebben magabiztos, szülők által elkényeztetett ifjú. Nem tudta feldolgozni, hogy a menyasszonya elhagyta. Az anyjához menekült Misi, ott nem kapott vigaszt. Jöttek az ivó cimborák, kábítószer kipróbálása, utcai csavargások. Egy kiutat látott maga előtt, inkább érzett. egy régi egyetemi barátja, a Kriszti iránt. Kriszti mindig kedves volt hozzá. Tetszett is mindig a lány neki. Annak ellenére, hogy néhány évig hányatott életet élt, Krisztiről tudott mindent. Nem mert közeledni hozzá,a nagyon rendes és helyes lányhoz. Végre a lábai egyszer ide vezettek. A férfit azért támadta meg, mert hirtelen elborult az agya, azt hitte, hogy annak valami köze van a lányhoz. A menyasszonyát elvették egyszer tőle, de most nem engedi meg, hogy azt a lányt is elvegyék, aki már régóta tetszik neki.
Kriszti meg volt rendesen hatva, ezután ő is számot adott a saját érzelmeiről.
A sors összehozta őket. Nem lesz könnyű számukra a további út. De kiderült, hogy érzelmük kölcsönös. Talán megtalálják a késői boldogságot. Ha küzdelmes is, de legyen szép életük!
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:55), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 2 Szerd 19:17 Hozzászólás témája:
03. Hzsike: Az örökség
Dr. Paul Large nyugalmazott bíró, remegő kézzel tette az íróasztalfiókjába a Közjegyző által hitelesített végrendeletet.
- Bevégeztetett! - motyogta magában - és leült az öblös, mélybarna színű bőrfotelbe.
Homályos tekintete a falon függő sötétkeretbe foglalt elsárgult diplomájára tévedt.
- Éppen ötvenöt éve - gondolta. Emlékeiben még mindig olyan frissen élt a diplomaosztó, mintha tegnap történt volna, pedig már nyolcvan éves is elmúlt.
Egyetlen szó zakatolt csak a fejében szakadatlanul: tisztesség, tisztesség, tisztesség. Napok óta csak ezt ketyegte az agya, még álmában is.
Fura dolgok kavarogtak benne. Olyan zűrzavaros lett hirtelen megint minden, pedig már szépen kitervelte a lépéseket. Hideg borzongás járta át. A nagy faliórára pillantott, majd a kopott szarvasbőr utazótáskára. Huszonkét óra.
- Le kell feküdnöm - futott át az agyán, hisz holnap hajnalban indulok. Muszáj, kipihennem magam, nagyon hosszú lesz az út.
A hétórás repülőút iszonyatosan megviselte. Megint bedagadtak a lábai, a levegőt is fura szaporán vette.
- Biztosan az izgalom- gondolta, miközben leintette a taxit.
Nehezen viselte ezt a magas hőmérsékletet, torka teljesen kiszáradt. A hegyi ösvényt, mely a falucska templomához vezetett, már gyalog kellett megtennie, sajnos oda, maximum öszvérháton juthat fel az ember. Sehol egy lélek, mintha kihalt volna az egész környék. A taxis csak az ösvényt mutatta meg, amin el kell indulnia, meg a hegy derekán lévő templomot, aztán ment a dolgára.
Dr. Large leült egy útszéli sziklára, maga mellé téve az utazótáskát. A kis ásványvizes flakonból húzott egy nagyot, de már az is olyan langyos volt, hogy alig oltotta a szomját. Zsebkendőjére öntött egy keveset, és letörölte arcáról, nyakáról, a verejtéket. Nehezen tápászkodott fel, meg is szédült egy kicsit. Vállára vette a táskát. Az úton meglátott egy méretes botot, felvette és azzal próbált segíteni a kapaszkodásban. A nap egyre erősebben tűzött. Megint le kellett ülnie.
- Tovább kell indulnom - gondolta - muszáj, nem maradhatok itt. Amikor újra fel akart állni, hirtelen megtántorodott, és egyensúlyát vesztve hanyatt esett. Úgy érezte, mintha valami tiszta erőből hátba vágta volna, majd hirtelen elsötétült előtte a világ.
***
Hilda nővér, Hilda nővér! - vetett keresztet örömmel telt arccal Maria, a fiatal apáca. - Jöjjön gyorsan! Felébredt, magához tért! Végre magához tért!
Dr. Large, csak elmosódott arcokat látott maga fölött, majd szépen lassan tisztult a kép. Két fehérfityulás, sötétruhás nő aggódó arcát látta.
- Apácák! - jutott el a tudatáig. - Vagy álmodnék?
- Uram! Lát engem? - hajolt fölé az idősebbik. - Hilda nővér vagyok! Ön is megtisztelne azzal, hogy elárulja a nevét? Nagyon boldoggá tenne.
Large megköszörülte a torkát.
- Large vagyok, dr. Paul Large - préselte ki nagy nehezen a mondatot. - Mi történt, hogy kerültem ide?
- Most az a legfontosabb, hogy pihenjen kedves Large úr. Az a lényeg, hogy mielőbb erőre kapjon, aztán majd szépen elmesélünk Önnek mindent. Nyugodjon meg, jó helyen van, a legjobb helyen.
Large becsukta a szemét. Erősen forogni kezdett vele a világ. Mellkasában iszonyatos szorítást érzett. Szólni nem tudott, egyetlen szó sem jött ki a torkán. Olyan volt, mint egy iszonyatos álom, amiből nem tud felébredni.
***
- Egészségére! - simította meg a vállát Maria nővér- miközben megigazgatta a tömött tollpárnát a háta mögött.
- Örülök, hogy már az étvágya is megjött. Holnap sétálunk egy kicsit a kertben, biztos vagyok abban, hogy már képes lesz rá, majd meglátja!
Large hirtelen elvörösödött. Kétségbeesve kapkodott levegő után. Olyan köhögő roham jött rá, hogy azt hitte menten megfullad.
Mária segítségért kiabált. Hilda nővér valami szúrós szagú folyadékot tartott Large orra alá, majd a szájába erőltetett egy kiskanálnyit.
Mikor egy kicsit csillapodott a roham, gondosan visszafektették az ágyra a bírót, fejére, mellkasára hideg borogatást tettek.
Napokig feküdt magas lázban, ismétlődő rohamokkal, egy kis javulás sem mutatkozott.
Aztán az egyik reggel dr.Large a nevén szólítva, magához hívta Hilda nővért. A nővér örömmel állt rendelkezésre, bármit kérhetett volna akkor a bíró, biztos, hogy teljesítik.
- Nagy kérésem lenne önhöz nővér - mondta kissé nehezen véve a levegőt.
- Úgy érzem, hogy hamarosan magához szólít az úr, de előtte szeretnék meggyónni. Kérem, tegyen meg ennyit értem, nagyon kérem- mondta elfúló hangon.
- Rendben- fogta rövidre a szót a nővér - rendben. - Üzenek George atyáért, ő a gyóntatópapunk, fönn, szolgálja az urat a hegyi kolostorban, holnap úgyis jött volna, akkor találkozhat vele.
- Köszönöm kedves nővér, nem is tudja milyen hálás vagyok.
- Szívesen, nem tartozik hálával.
***
- George atya vagyok - mutatkozott be a pap, és leült Large ágya mellé, miután csendben becsukta maga mögött az ajtót.
A nővérek elmondtak mindent, hogy mi történt önnel. Maradjon nyugodtan fekve, tudom, hogy fájnak még azok a törött bordák. Időnk van elég, én hallgatom. Szépen sorban mondjon el mindent, ami a szívét nyomja, és szabaduljon meg lelke terheitől. Az Úr mindig megbocsájt.
- Tudja atyám- kezdte dr.Large - bíróként dolgoztam negyvenöt évig. Az igazság szolgája voltam, a munkám volt a mindenem. A feleségem Hana, hűvös, asszony volt, gyermekünk sem született, talán a sors akarta, hogy így legyen. Élete végéig hűségben kitartott mellettem, nem lángolóan, de szerettük egymást. Egy éve hagyta itt ezt a világot.
Egyetlen szenvedélyem volt, egyetlen kikapcsolódás létezett számomra, a vadászat. A társaság, ahova hivatalosan is tartoztam, havonta két-három alkalommal rendezett hajtóvadászatot, a szezontól függően rókára, vaddisznóra, vagy éppen szarvasra vadásztunk. Számomra, ez az iszonyatosan feszítő munkámból, nemcsak egy menedék volt, hanem egy már, már beteges szenvedély, láz, öröm, semmihez sem fogható felemelő érzés, a győzelem, a birtoklás mámora. Bármiről lemondtam volna, de erről az egyről sohasem.
A feleségem mellé szolgálókat szegődtettem, nem tudta volna egyedül rendben tartani a nagy házat, meg a birtokot is gondozni kellett. Igazi úriasszonyként élhetett mellettem, megkíméltem ami rossztól csak lehetett.
Angelika úgy került hozzánk a házvezetőnőnk mellé, hogy egy ismerős beajánlotta. Nem volt se anyja se apja, lelenc gyerek volt, a sorsa csak dobálta ide-oda.
Tizenöt évesen került hozzánk, gyönyörű szép teremtés volt, szelíd, hálás, tisztelettudó és szorgalmas. Én is nagyon megszerettem.
Large-re hirtelen rájött a köhögésroham. Alig tudta abbahagyni.
- Igyon egy kis vizet!- tartotta az atya a poharat a szája elé. - Hívjak segítséget? Szólok a nővérnek - mondta.
- Nem! - köszönöm mindjárt jobban leszek!
Elhelyezkedett a párnán, és folytatta.
- Háromnapos rókavadászatot szervezett a társaság. A hatalmas vadászkastélyban volt minden, amire csak szükség volt. A faluban megfőzték az asszonyok a vadpörköltet, megsütötték a húst, nekünk már csak el kellett fogyasztanunk.
Arra gondoltam, hogy elviszem Angelikát is, felszolgálni, teríteni, mosogatni. Örömmel vállalta.
A vadászat olyan sikeres volt, hogy örömmámorban úszott az egész társaság. Az adrenalin az égbe szökött, esti italozás mellett elevenítettük fel az átélt élményeket. Én is többet ittam a kelleténél, máskor nem szoktam ennyit.
Már késő éjszaka volt. Angelika még mindig a vadászház konyhájában szorgoskodott. Én csak megakartam köszönni neki, hogy milyen kedves volt mindenkivel, és akkor, akkor valami ördögi erő, hatalmasodott el rajtam, valami állati birtoklási vágy, és a földre tepertem azt a tizenöt éves ártatlan szépséget és megerőszakoltam. Megerőszakoltam, érti!? Én, az igazság bajnoka a tisztesség hirdetője, hírvivője, én, aki más bűnei fölött ítélkeztem egész életemben!
Large iszonyatosan köhögni kezdett. Szabályosan fuldoklott.
- Hilda nővér! Hilda nővér! Jöjjenek! Segítsenek! - kiabálta kétségbe esve George atya.
***
- Rendben van! - mondta Hilda nővér- üzenek George atyáért, most, hogy egy kicsit jobban van, kedves Large úr, de fél óránál többet nem engedélyezek, az is elég megterhelő az ön gyönge szervezetének.
- Tudja atyám majdnem negyven évig éltem ezzel az iszonyatos bűnömmel együtt - folytatta a gyónást Large. Nem volt a napnak szaka, az éjszakának egyetlen pillanata, hogy ez ne kísértett volna.
Amikor a feleségem a mennyekbe költözött, elhatároztam, hogy utána járok ennek az iszonyatnak, megkerestetem Angelikát, ha addig élek is, ugyanis azon a szörnyű éjszakán eltűnt, egyszerűen nyoma veszett. Senki nem tudott semmit erről a rejtélyről, én meg magamba zártam az iszonyatos titkomat.
Több mint egy éves kutatómunkába került az, amit végül is megtudtam erről a szerencsétlen lányról. Rengeteg pénzt emésztett fel a keresés, de ez nem jelentett gondot, mindig volt bőven.
Kiderült, hogy Angelika egy apácazárdában szülte meg a gyermekét. A szülésbe belehalt, a kisfiú árvaházba került, majd egy kolostorba, ahol a barátok támogatásával kitanulta a papi hivatást is. Valahol Dél-Karolinában egy kisvárosban plébános. Annyit tudtam meg, hogy a neve George, George Taylor. Az anyja Angelika Taylor volt.
Arra gondoltam, hogy addig nem halhatok meg, amíg ezt a fiamnak el nem mesélem, és amíg engem fel nem oldoz a bűnöm alól. A szemébe kell néznem legalább egyetlenegyszer, mielőtt végleg elmegyek.
A köhögés újra elkapta Large-t. Olyan erősen rázta, hogy majd megfulladt. Furán hörögni kezdett, aztán mikor alábbhagyott a roham, az atya, fölé hajolt:
Ahogy Large, George atya szemébe nézett, valami iszonyatos borzongás járta át a testét.
- Igen! Az, az égszínkék szempár! Olyan érzése volt, mintha Angelika jóságos kék szemeibe nézett volna bele.
- De ez lehetetlen, ugye, ez lehetetlen - motyogta értetlenül, miközben görcsösen szorította George kezét.
- Istenem segíts, Istenem bocsáss meg nekem! - suttogta akadozó nyelvvel.
- Az Úr megbocsájt, az Úr mindenkinek megbocsájt - mondta halkan George - miközben forró könnyei úgy mosták az arcát, mint egy örökvizű, soha ki nem apadó dús, hegyi patak.
***
Egy hónap múlva, George Taylor atya izgatottan bontotta fel a Közjegyzői okiratot, aminek a tárgy rovatában ez állt: Végrendelet: örökség.
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:55), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 5 Szomb 15:16 Hozzászólás témája:
04. Nagyur: A nyugalom völgye
Napfény ragyogta be a tájat, melynél szebbet, emberi szem ritkán láthatott. Fákkal, virágzó bokrokkal borított, dombok, hegyek gyűrűjében, hatalmas völgy terült el. Tavaszi szellő cirógatta a pompás virágok szirmait. A dús, zöld réten, megannyi apró élőlény élte mindennapjait. E nyugalmat ritkán zavarta meg ember jelenléte.
Ma viszont kora reggel óta, csatazajtól volt hangos ez, az idilli táj. Kardcsörgés, lódobogás, nyílvesszők susogása verte fel a megszokott csendet, az egész völgyben. Dárdák roppantak, pajzsok koppantak és nyögés, jajgatás, halálhörgés hallatszott mindenfelé. Vértől vöröslött a rét. Emberi végtagok, levágott fejek, lótetemek hevertek szanaszét. Porfelhő szállt a csatatér fölött. A halál szaga töltötte be a levegőt.
A forgatag sűrűjében, elszántan küzdött egy jól megtermett lovag. Villámgyorsan forgatta a kardját, miközben pajzsával védte magát. Idomított lova prüszkölve rúgta, harapta az ellenséget. Mellette küzdő társát hátulról le akarta szúrni egy idegen harcos, ám nem volt szerencséje. Ő rögtön lecsapta a karját. Ekkor kapott nyílvesszőt a lova. Nyerítve rogyott össze. Kis híján maga alá temette. Rögtön talpra ugrott és küzdött tovább. Nem volt vesztegetni való ideje. A következő percben lovasok vették körül, akik ugyanolyan páncélt viseltek, mint ő. Egy fehér lovat is hoztak neki.
- Nem lehet igaz! Ma már két lovat lőttek ki alólam. - szólt oda a zászlóhordozónak.
- Azt hiszem ideje bevetni a tartalék erőinket. - folytatta.
- Egyetértek uram. Nagy a túlerő. Az embereink fáradnak. -
- Na, akkor utánam! - Ezzel nyeregbe pattant és úgy két tucat lovag kíséretében, vágtatva indult az egyik magaslat felé. Nyilak suhantak és csapódtak be a közelükben. Több katona is holtan bukott le a lováról. Ő maga három nyílvesszőt is felfogott a pajzsával, de a negyedik a combjába csapódott. Felordított a fájdalomtól, mégis a nyeregben maradt és folytatta az útját tovább. Kis idő múltán a csapatával együtt eltűnt a domboldal mögött. Az ellenség azt hitte, hogy elmenekült és sorsára hagyta az embereit. Ebben a hiszemben még nagyobb lelkesedéssel támadták a hátrahagyott, kisebb létszámú sereget.
A domb túloldalán úgy tízezer páncélos lovas várakozott felsorakozva. Látták a közeledőket.
- Biztos a király parancsát hozzák. - mondta az egyikük.
- Éppen ideje lenne. Már belefáradtam a várakozásba. - válaszolt a parancsnoka.
A közeledők megálltak egy magasabb ponton. A fehér lovon ülő lovas páncélja, iszamos volt a vértől. A combjából kiálló nyílvessző okozta sebből, patakzott a vér. Látszólag cseppet sem törődött vele. Levette a sisakját. A sereg meglepődve látta, hogy ez nem egy futár, hanem maga a királyuk. Nagy üdvrivalgásban törtek ki. A király csendre intette őket, majd teljes torokból ordítva szólt hozzájuk.
- Katonák! Lovagok! Hazám fiai! Az ellenség betört az országunkba! Végigpusztították falvainkat, letarolták a terményeinket! Legyilkoltak minden útjukba kerülő férfit! Asszonyaitokat megbecstelenítették, gyermekeiteket pedig elhurcolták rabszolgának! Itt és most, lehetőségünk van rá, hogy megállítsuk őket! Ideje számadást készítenünk! Vereségünk esetén mindenünk odavész! A szabadságunk, a hazánk, a családjaink, gyermekeink és nem utolsó sorban az életünk is! Mire is mennénk az életünkkel, ha már semmink nem marad? Hogyan néznénk a népünk szemébe, ha nem tudnánk megvédeni őket? Mit gondolnának rólunk az utódaink? Miként emlékezne ránk a történelem?
Több ezer katonám fekszik holtan a mezőn és majdnem ugyanannyi sebesültünk van! Ma két lovat lőttek ki alólam! Megsebesültem, de mindez mit sem számít, ha nem tudjuk megvédeni az országunkat! Kevesebben vagyunk, de mi az otthonunkért küzdünk! Az életünkért küzdünk! A szeretteinkért küzdünk! Vessünk számot és válaszoljunk a sorsnak! Minket nem lehet legyőzni! Minket nem lehet elpusztítani! Minket nem lehet megsemmisíteni és kitörölni az emlékezetből! Húzzunk most együtt kardot, fel a pajzsot, a dárdát, az íjakat és előre a győzelemért! Előre a szabadságunkért! Velem tartotok? - a király kihúzta a kardját, megrántotta a gyeplőt, mire a paripa hangosan nyerítve két lábra állt és a levegőt rugdalta. Óriási ováció hallatszott. Az egész sereget áthatotta a lelkesedés. Az uralkodó fájdalmasan mosolygott, majd feltette a sisakját.
- Utánam, derék lovagjaim! Utánam a győzelemért! Végezzünk velük! -
A hadsereg nekilódult. Dübörgött a föld a lovak patája alatt. Páncéljukon csillogott az immár lenyugodni készülő Nap fénye.
A völgyben, eközben már-már eldőlni látszott a csata. A betolakodók lemészárolták a királyi had legnagyobb részét. A közelgő győzelem mámorából, erőteljes dübörgés térítette magához őket. A domb irányába tekintettek. A napfénnyel szembenézve, hunyorogva, megdöbbenve látták, ahogyan óriási lovas sereg közeledik feléjük nagy iramban. Mire leszállt az este valamennyi megszálló holtan feküdt a vöröslő fűben. Az ország megőrizte szabadságát és függetlenségét.
A gyönyörű vidék hónapok múltán, ismét régi fényében pompázott. A völgy, a béke és a nyugalom színtere lett újból.
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:56), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 6 Vas 17:49 Hozzászólás témája:
05. Julianna: Elkésett...
Anyu, Anyukám... Eljöttem, mert csak Neked tudom elmondani mindazt, ami nyomja a lelkemet, kiönteni azt a sok sötét szennyt, ami lerakódott bennem a sok év alatt. Tudom, sok fájdalmat okoztam nektek Apával. Miattam volt közöttetek is sok probléma, harag, veszekedés. Nem érdemlek megbocsájtást. Nem törődtem Veled, azzal sem, hogy miattam tengernyi könnyet elhullajtottál, a bánattól sírba jutottál.
Te voltál az, aki engem megálmodott, aki életet adott és szeretettel gondozott , ringatott. És Tőled hallhattam a csodás altató dallamokat. Emlékszem, hogy kézen fogva kísértél el az iskolába..., ott voltál velem az élet minden stációján..., nem egyszer kimentettél a bajból, amelybe mint szófogadatlan, rossz gyerek sodródtam.
Elhagytalak, Téged is, hazámat is. Szigorú tanár az élet! Szenvedéseim által megértettem, mit tett értem az Anyám. Visszatértem, de késtem. Sírodnál térdre borulok, életemről számadást adok, talán onnan fentről látod, hogy jó útra hajlok...
Édesanyám! Itt vagyok!
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:57), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 6 Vas 19:37 Hozzászólás témája:
06. naiva: Amíg nem késő...
Halkan reccsent az ágy, ahogy a férfi oldaláról a hátára fordult. Nem jött álom a szemére, gyomrát összerántotta a belényilalló gondolat. „Meg fogok halni.” Testét elöntötte a veríték, félelmét felváltotta a tehetetlen lázadás érzése. „Miért? Miért éppen én? Egy hónapja még semmi bajom nem volt… Ez nem igazságos… De a doki tegnap kerek-perec megmondta, nem beszélt félre, nem vigasztalt.” Felvillant előtte a tegnap esti beszélgetés a vizitnél.
– Rossz hírem van Kovács úr – nézett rá semmitmondó tekintettel az orvos. – A leletei alapján önnek rosszindulatú agydaganata van. Sajnos nem műthető, az agy azon területén helyezkedik el, ahol nem férünk hozzá, sem műtéttel, sem sugárral.
A férfi tágranyílt szemekkel várta a folytatást.
– És? Most mi lesz? Meg fogok halni?
Az orvos szemében némi szánalom villant, megköszörülte a torkát.
– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom. Ez a daganatfajta nagyon agresszív, meglehetősen nagy.
– Mennyi? – mordult rá a férfi. – A lényeget mondja! Mennyi van hátra az életemből?
– Egy, maximum két hónap…
A férfi a fejéhez kapott, pánikszerű félelem lett úrrá rajta.
– Nem hiszem el… – suttogta. – Lehetetlen… Csak van valami megoldás?
Az orvos a karjára helyezte a tenyerét.
– Sajnos nincs. Mint az elején ecseteltem…
– Hagyja abba! Megértettem! – a férfi most kiabált, sajgó fejét fogta, szemeit lehunyta.
– Most magára hagyom. Ha rosszul lesz, hívja a nővért. Holnap még beszélünk. – Azzal az orvos, és a nővérek elhagyták a kórtermet.
És most itt fekszik hanyatt az ágyon, nézi a telihold fényétől ezüstösen ragyogó plafont. „Hát ennyi. Nem vagyok felkészülve rá, csak egy kis szédülésem, fejfájásom volt… Rosszul lettem. És ez lett a vége, kimondták a halálos ítéletemet”. Nemrég vesztette el a feleségét, a szíve vitte el, a gyerekei távol élnek. „ Számot kellene adnom az életemről… Ki tudja meddig leszek tudatomnál… De kinek? Asszony elment, a gyerekek nem kíváncsiak rám. Szegény Sárim! Nem volt könnyű élete mellettem. Sokat voltam úton, keveset a családdal. Tulajdonképpen ő nevelte a gyerekeket fel. De ilyen egy kamionos élete. Mit tehettem volna? Pénz kellett, más munka nem akadt. Mentem, róttam az országutat, talán sosem fogják megtudni mennyire hiányzott a család, az otthon, a rendezett élet… Sári haragudott rám. Nem akarta, hogy ezt csináljam… Sárikám, odafenn, bocsáss meg nekem! Talán tényleg keresnem kellett volna valami itthoni munkát! Nem volt rá időm, hogy ezt elmondjam neked, hisz az infarktus után már nem tértél magadhoz. Sajnálom, hogy ilyen életed volt mellettem, hogy a család minden gondja a válladra nehezedett. Igaz, pénzünk volt, azt megkerestem… de nem láttam a gyermekeimet felnőni, olyan voltam, mint egy vasárnapi apuka… Sárim, ott fenn a mennyben, könyörgöm, bocsáss meg nekem!” Könnycsepp gördült le görcsösen lehunyt szemhéja alól. „ A fiaim! Mindkettő távol, a fővárosban él, ritkán látom őket. Sokat dolgoznak, még hétvégén is. Az unokáim is nélkülem nőnek fel… pedig annyi mindent szerettem volna még mesélni a gyerekeknek! Nem is tudják, nekem milyen gyerekkorom volt… Már 14 évesen dolgoznom kellett, szegény család voltunk, heten testvérek. Továbbtanulni esélyem sem volt, pedig szerettem volna. No, ezt akartam elkerülni, mikor olyan munkát vállaltam, melyből eltarthattam a családomat, és taníttathattam a gyerekeimet.
Persze ennek is megvolt az ára… Megérdemlem, hogy nem keresnek, én sem foglalkoztam velük túl sokat. Hány születésnapon nem voltam ott, és akkor sem, mikor írni, olvasni tanultak, sem az első nagy szerelmek, bulik idején… Nem sokat mesél egy kamasz fiú, így csak az anyjuk elmondásából tudtam, mi történik velük. Megérdemlem a sorsomat.” Elkeseredetten rázta a fejét. „Én csak jót akartam… Talán egyszer megértik. Vagy nem. El kellett volna nekik mondani. Mesélni az én, sanyarú gyermekkoromról, hogy mi késztetett arra, hogy csak a pénzt hajszoljam, hogy nekik soha ne kelljen feladni az álmaikat. Annyi mindent el kellene még mondanom nekik! Késő… Fiúk! Bocsássatok meg!”
Nem tudta mikor sikerült elaludnia, sokáig forgolódott a nyikorgó kórházi ágyon.
Arra ébredt, hogy ragyogóan süt a nap, és újra az orvost pillantotta meg az ágya mellett. A fehér köpenyes kissé zavartan álldogált, majd mikor észrevette, hogy felébredt, kihúzta magát.
– Jó reggelt Kovács úr!
– Lehetne jobb is – mordult rá a férfi. Eszébe jutott életét számba vevő éjszakája…
– Khm… Jó ez a reggel, higgye el! Mert jó hírem van az ön számára. Sajnálatos módon összekevertük a leleteit egy másik Kovács Lajoséval. Gyakori név… Nos, a lényeg, ön nem fog meghalni, a panaszait egy nyaki érszűkület okozta, amit még gyógyszeresen tudunk kezelni. Ön még akár ma hazamehet, de jelentkeznie kell újabb vizsgálatokra.
A férfi hitetlenkedve nézett rá. Számos indulat hullámzott lelkében, de megszólalni nem tudott.
– Elnézését kérjük a hiba miatt. Jogában áll, hogy jelentse…
– Nem! Ne folytassa! Doktor úr! Maradt még időm, ez a lényeg!
A férfi felült, könnyes szemmel a távolba meredt, majd az orvosra nézett.
– Tudja, annyi mindent akartam még nekik mesélni… A fiaimnak, az unokáimnak. Talán jókor jött ez a tévedés… Lesz időm számot adni az életemről…
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:57), összesen 3 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 6 Vas 19:55 Hozzászólás témája:
07. Caterine2: Furcsa megbocsátott számadás
Gyerek voltam, amikor Katalin, András napot mentünk ünnepelni a Tejbárba. Varrónőként dolgoztam ahelyett, hogy Zeneművészetibe jártam volna. Fizetésemelést azért nem kaptam, mert egész nap be nem állt a szám, ahogyan Csomós András, a szalagvezető közölte, de azt nem jött meghallgatni, hogy villámgyors varrásaim énekléssel teltek el, másképpen nem bírtam volna a monotonságot.
A másik szalagban vasalt segédmunkásként Bródy János hasonmása. Én soha nem foglalkoztam fiúkkal, eszembe sem jutott volna, hogy valamikor is férjhez megyek, a tanulás lett volna egyetlen vágyam. Mindig Psota Irén számát énekeltem, hogy „Nem akarok mindenáron férjhez menni”.
Felkért táncolni. Én népitáncos voltam, de azt sem szerettem, s mivel kislányként elég dundi voltam, a tükör előtt táncolva elhatároztam, hogy soha senki előtt nem fogom riszálni magam, mert nem áll jól nekem. Visszafogott lettem, mint az evéssel, úgy csipegettem az ételt, mint a kínaiak.
- Falábad van! - sziszegte felém a sértést Zsigmond.
Már el is felejtettem Katalin napot, amikor március 7-én a születésnapomon egy üveg Club Wiskyvel megjelent és megkérte a kezemet anyámtól és mostohaapámtól, akik erre a gyászos sorsra juttattak közösen. Az italt megitta, vagyis magának hozta. Soha nem kaptam tőle egy szál virágot sem, sem másféle ajándékot.
Megalkudtak rám, mint egy állatra, megbeszélték az eljegyzés időpontját május elsejére. Azután már Zsigmond hozott nekem ennivalót a szövetkezetben, addig éhesen voltam egész nap, a cigizők közé álltam szünetekben.
Leendő anyósommal együtt utaztunk Miskolcra jeggyűrűt és kísérőgyűrűt vásárolni.
Vettem magamnak kék csinos kosztümöt, fehér szandált, táskát és fehér végiggombos buklé blúzt az eljegyzésre. Anyám várta az ünneplőket, előtte a szobában összetolt asztalt leterítette saját lepedőjével asztalterítő helyett.
Megérkezett a rokonság, valamennyien fekete ruhában, mintha temetésre gyűlnének össze. Az eljegyzés estéjén anyám azt mondta Zsigmondnak, minek megy haza, aludjon velem. Így fogant a nagyobbik gyermekem.
Engem temettek a fekete ruhával, az emberségemet, a jókedvemet, a gyermekségemet, szeretetre szomjazó szívemet.
Még az esküvő napján is végig zuhogott az eső. A tömegben mostohaapám bolond reformátusok üvöltései közepette haladtam elől magányosan, úgy éreztem semmi közöm nincsen ehhez a falusi részeg sereghez.
Már a kicsivel voltam terhes. Meg tudtam számolni pontosan, hányszor tudtam átadni magam neki, így napra ki tudtam számolni gyermekeim születését. A többi napokon hajnalig mulatozott, részeg volt.
Ekkor pártiskolába küldték Miskolcra. Elszedte az én pénzemet, meg az anyjáét is, én kézzel mostam, mert mosógépre sem tellett. Állandóan jöttek az OTP felszólítások, volt, amikor rábíztam – egyetlen alkalommal – a bútor részletek befizetését, letépte a vényt, lobogtatta előttem, hogy befizette, majd betette a fiókba a borítékba. Az ügyintéző hölgy vette észre, hogy nincs lepecsételve, csak letépve, még annak is elitta az árát.
A pártiskola idején minden nap reggelig mulatott, eladósodott. Én két év alatt búskomor lettem, szemeim ijedtté váltak a durvaság, állandó félelem miatt.
Mikor hazajött a pártiskolából, életében egyszer leült és azt mondta, beszélni akar velem. Elcsodálkoztam, mert addig szólni sem lehetett hozzá, ha szépen szóltam, ütés volt a válasz. Csúnyán pedig soha nem beszéltem, születésem óta sértettek a csúf szavak, inkább ráhagytam mindent, miután első bőrönd kitevés után nem volt hajlandó elköltözni a nagyobbik gyerek születése után.
- Én egy aljas alak vagyok, válj el tőlem! – mondta nekem.
Azután töredelmesen bevallotta, hogy mennyi adósságot halmozott fel, eladta még a karikagyűrűjét is.
Ennyi volt a számadás, egy pillanatnyi ideig tartott, soha többé nem ismétlődött meg, s mikor végül beadtam a válópert, megfenyegette a tanúimat is, hogy megszivatja őket, ha el mernek jönni a bíróságra.
Tavaly telefonáltak, hogy szívinfarktusban elhunyt. A tőle való félelem válás után is tartott, soha többé nem tudtam találkozni vele, a nevét sem tudtam meghallani, annyira megviselt a házasság. Nem éreztem semmit, csak csodálkoztam azon, hogy a gyerekei siratják, pedig még a nagy élet- biztosításukat is felvette, elitta, elvette tőlem a lakás árát, melyből egyszer kifizettem, nem akart gyerektartást sem fizetni, szakcsoportban dolgozott, én pedig albérletben laktam a gyerekekkel. Számadás nélkül halt is meg, senki sem kötelezte arra, ő meg képtelen volt rá, hogy szembenézzen önmagával. Csodás mulatással telített élet, párt útján üzemvezetővé való emelkedés után jött a pillanatig tartó halál. Éppen most vettem volna a bátorságot, hogy annyi év után asszonytartást kérjek tőle. Most már az sem jár. Gyerekeim pedig eltemették azt az embert, aki soha rájuk sem tekintett.
Valamiféle számadást mégiscsak végzett magával, amikor megkérdezték, hogy került össze egyáltalán velem, annyira nem voltunk egymáshoz valók:
- Szerelem volt – felelte.
Honnan tudta volna, mi a szerelem, hogyan kell bánni egy hűséges, szerelmes nővel, egy gyermeki szívvel, aki szíve alatt hordta vérét, s hogy azok az ő gyermekei is voltak. Néha mondani akarta nagyobbik lányomnak, hogy tudja, rossz apa volt, nem érdemli meg, hogy meglátogassa. Mindenki figyelmen kívül hagyta számadását, elnézték neki a többi tettével együtt. Van, akivel elnéző az élet és az emberek, van, akinél egyetlen tévedést bűnnek tulajdonítanak. Furcsák az emberek, a számadást sem segítik elő!
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:58), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 6 Vas 19:57 Hozzászólás témája:
08. Caterine2: Számadás
Jenővel pár hete ismerkedtem meg az egyik fórumon úgy, hogy lájkolta cikkemet, majd hozzászólt, s beszélgetni kezdtünk.
Naponta köszöntünk egymásnak ezután, megbeszéltük a napjainkat. Így került arra sor, hogy elromlott a WC tartályom, megakadt az úszó. Telefonáltam egy ismerős vízszerelőnek, de nem jött el.
- Írja meg a címét, reggelre ott vagyok – küldte a levelet.
Nagyon sokat gondolkoztam. Húsz éve is van annak, hogy utoljára csalódtam a fekete mágiával foglalkozó költő barátomban, aki alaposan tönkretett engem, ebből már felépülni soha nem fogok tudni. Azóta nem hívtam szerelőt, egyedül a postást engedtem az ajtóig. Különben sincs pénzem felújíttatni a lakást, mely nem tükrözi azt, ami még valahol mélyen belül harmónia volt egykor, s ha az ember magával és a környezetével elégedetlen, nem tud felszabadultan beszélgetni másokkal. Mindezt végig gondolva megírtam a címemet.
Jenő ébredésem után csengetett a kaputelefonon, annyi időm volt, hogy felkapjak egy köntöst magamra. Először sminkelni szerettem volna, majd szépen felöltözni.
- Máris, nyitom! – szóltam a telefonba – s szaladtam fogat mosni, beágyazni.
Kinyitottam az ajtót, egy őszes bajszos, szemüveges, kedves férfi állt előttem. Kezemet nyújtottam neki, majd beinvitáltam.
Egyből a fürdőszobába ment. Megjavította a tartályt, s ezt követően megkínáltam málnaszörppel. Kaptam ajándékot is, egy Moldova könyvet.
Beszélgetni kezdtünk. Én csodálom a nős férfiakat, azt a kitartást, amit a házasság jelent, a családfői szerep, az apa szó. Sajnos az én gyerekeim ezt nem ismerhették, én pedig a hűséges mindenben velem érző férj jelentését, csak elméletben. Elhozta a hetvenes években, fiatalember korában írt verseit magával.
Áradoztam a csodálatomról.
- Hagyja, nem érzem magam mintaférjnek, sem mintaapának. Fiatalabb koromban, amikor a kohászatban dolgoztam, naponta részegen jártam haza. Elhanyagoltam feleségemet, a gyerekeim tartottak tőlem. Én egy bűnös ember vagyok.
Megrendített a számadása, s ekkor eszembe jutott saját életem. Mesélni kezdtem én is kihagyva a betegségemmel kapcsolatos részleteket. Mennyi mindennek készültem, s soha semmit sem értem el vágyaimból, tehetségeimet nem tudtam kamatoztatni, mert engem anyám kinevetett, amikor felléptem, megakadályozta tanulmányaimat is, egy sikertelen emberré váltam, örök-fájdalommal a szívemben.
S most számadást készítek magammal évek óta, a halálomra készülök, mely olyan lenne számomra, mint egy megváltás. Egyetlen vigaszom volt születésem óta, az éneklés, s hét éve elénekeltem Főnixes búcsúdalomat, azóta hang nem jött ki a torkomon. Épphogy megtanultam kissé beszélni, többé nem vigasztal meg senki, mert én szerettem egyedül saját magamat, s ha addig, míg szép voltam, külsőleg tökéletes, illetve szép volt a szeretetet szomjazó, másoknak szeretetet adó szívem is nem találtam meg az igazi társat és barátot, most betegen már csak egyetlen dologra vágyom, hogy elaludjak és többé ne ébredjek fel.
Jenő megpróbált vigasztalni, elmondta a sablonszöveget, melyet az utóbbi időben annyiszor hallottam már: az élet megy tovább, el kell fogadni a betegségekkel együtt önmagunkat, a külsejével együtt.
Kettős számadásunk napja jól sikerült, megtörtem a csendet, mely évek óta körbevett engem. Nyitottam a külvilág felé, nyitottam kétszeresen is, beiratkoztam egy klubba is, ahol úgy fogadnak el, ahogyan megismernek, s addig járok oda, míg erőm engedi, míg a számadásom napjainak vége elkövetkezik.
Békesség a megtört szívűeknek, áldás az egykor segítőknek, fájdalom nélküli elmúlás a legyőzötteknek! Adj hálát a napnak, mely érted is felvirrad, de ne dicsérd az éjszaka árnyait, melyek nyugtot nem hagynak, bár azt mondják, az igaz ember nyugodtan alussza álmát, erre rácáfol saját életem. Adj vigaszt a számadás ideje alatt!
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 13 Vas 19:58), összesen 1 alkalommal
Elküldve: 2012 Máj 13 Vas 19:23 Hozzászólás témája:
Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!
A prózaversenyben is megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 16-19. heti prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!
A versenyben összesen 8 alkotás érkezett. Ez bár nem túl magas szám, de ha azt nézzük, hogy a vasárnapi zárás előtt egy órával csak 4 mű volt még jónak is mondható.
A közönség szavazását ezúttal a 6-as számú mű nyerte, 8 szavazattal.
A szakmai zsűri ebben az etapban 4 főből állt (Si, Lacobá, hori, és VéghS).
A zsűri pontozása alapján, a 3-as számú próza győzött, 15,5 ponttal.
Lássuk akko a végeredményeket. A közönség szavazása alapján tehát a győztes:
naiva: Amig nem késő…című prózája
Zsűri szavazásának győztese: Hzsike: Az örökség című prózája
Kedves Zsuzsi és Zsike szívből gratulálok a győzelmetekhez.
Egyben szeretnénk felhívni mindenki figyelmét a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat.
Legutóbb winner szerkesztette (2012 Máj 14 Hétfő 13:57), összesen 1 alkalommal
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
