Alkotótábor 2012

[Anna1955]

A versenyre készült műveket ki is nyomtathatjátok, de nevet ne írjatok rá, mert egy azonosító kódot fogtok húzni hozzá, amelyet majd ráírhattok.

Ha kézzel írjátok, kérek mindenkit legyen olvasható!!!!!!


Ide a művek fotója kerül fel, és azt kell a zsűrinek majd elolvasni, tehát gondoljatok rájuk, hogy olvasható legyen.

[Anne20]

És a hozzávalókkal mi legyen? Megvesszük ott "üres" óráinkban, vagy vigyünk itthonról valamit?

A birkahús beleillik a bográcsba

[Anna1955]

Én ebben a melegben, nem javaslom a hús hosszú távú utaztatását.

Azt inkább vegyük meg ott.

[Attila61]

[Metallica]

Szervusztok!

Bár bejelentkeztem az alkotó táborra, sajnos nem tudok Veletek lenni.
Erre az időre kapott a nejem is szabadságot, így szombaton már utazunk is.
Sok nagyszerű remek művet , és termékeny alkotási lázat kívánok Nektek!
Talán a következőre sikerül elmennem.
Szeretettel: Metallica

[Anna1955]

Sajnálom, hogy nem tudsz jönni Metallica.


Az első nap nagyon kellemesen telt.
Bár a meleg mindenkit megvisel, és felüdülés csak a medence volt, jó a hangulat, élvezzük egymás társaságát.
Az esti zivatar nagyon kellemes volt, és az éjszakába forduló beszélgetések a költészetről, nagyon sok érdekes gondolatot hoztak felszínre.

Várjuk a ma érkezőket.

[LEKA]

Érdeklődéssel figyelem az alkotótábor történéseit.
Sajnos nem lehetek veletek...(pedig jó lett volna)
Kívánom, hogy kellemesen töltsétek a napokat - élvezzétek a csodás környezet adta lehetőségeket - az alkotás örömét - a tanulást, az együttlét varázsát.
Kellemes hosszú hétvégét kívánok ! Lélekben veletek vagyok!

[Anna1955]

Mindenki hiányzik, aki nem lehet itt.
Fantasztikus nap volt a tegnapi.
A verselemzések, mindig nagy érdeklődéssel zajlanak.
A délutáni programot a meleg miatt átterveztük, és a medence partján tartottuk meg a_leb játékos nyelvi vetélkedőjét, amely "Fele sem igaz" volt. A csapatok hősiesen küzdöttek, a nagyon frappánsan, és humorosan összeállított játékon. Jókat nevettünk.
Tiszavirág és Mz_per_X is hozott nekünk nagyon érdekes játékos kérdéseket, amelyekre azt hinnénk egyszerű a válasz, de kiderült, mégsem az.

A ma délelőtt az Andikáék által összeállított versennyel kezdődik, én pedig fel fogom tenni a versenyre készült műveket, hogy tudjatok szavazni.

Ölelésünk küldjük.
Remélem jövőre még többen velünk tartotok...

[georadno]

Jó szórakozást kívánok nektek, és várom a műveket, remélem itt lesz mert itt figyelem a fórumot...
üdv, Gyuri

[aphrodite]

Én is, én is, kíváncsian várom a műveket.

[Anna1955]

Mivel a prózaverseny elmaradt, a tagok is a versekre szavazhatnak, a szokásos módon. A 3 legiobban tetsző vers kódját Annának kell priviben elküldeni.
A határidőt a tagok részére 19 óráig meghosszabbítom.

1016


kismezei:Állj elém


Még egyszer, utószor hadd lássalak
elmondani, mit már nem szabad
elmondani, hogy most is bennem élnek
fényes-kék ködbe burkolódzó évek
itt van minden nap, és minden óra, perc
a pillanat, amikor először ölelsz
hogy együtt láthattunk annyi csodát
és néha helyettem főztél vacsorát
s ha fáztam, rám adtad a nagykabátot
és sírni is láttál - úgy senki se látott...
Most egyenként vágsz el minden szálat
- nyüszítve sírnék, mint megvert állat -
várom, hogy mondd már ki, tényleg vége
ne fuss el, ne hazudj, ne nézz most félre
még egyszer, utószor állj elém
mondd ki, hogy más kell már. Más. Nem én.


1010


Aludj Apám!


Aludj Apám koporsódban,
álmodj szépeket.
Rendőrruhád vigyázza könnyű lelkedet.
S ha majd fenn lebegsz a fellegek felett,
dicsőítsenek a csillagseregek.
Mikor megszólal az angyali zene,
és rád csillan Isten fénytekintete,
díszes őrség tisztelegjen lépteid előtt,
hogy méltón üdvözöljék
a földről érkezőt.
Büszke múltad szép regény lesz
odafenn az égben,
s azt megírják majd versben
és dallamos zenében,
mert kinek földi szívét jóság járta át,
azt dobogóra emelik
a csillagkatonák.


1042


Utolsó szavak

Nem tudtad, s én nem tudtam, a vers az átok,
nincs az a jólélek, mely ettől el nem kárhoz.
Nincs olyan szív sem, mely hosszantartón bírja,
mikor a szópenge bűn-éle vércsíkot húz rajta.

Nem tudtad, s én nem tudtam mi a fontosabb,
papírra vetni némely kibuggyant szavakat,
vagy inkább belenyugvón elfogadni azt,
hogy nem adhatunk szárnyat a gondolatoknak.

Már tudod, s én tudom, a szavak bús-románcok,
lerombolnak bennünk minden-minden álmot,
s amit cserébe adnak, csak könny és fájdalom,
melyek mély rovátkát vésnek az érzésfalakon.

Már nem írok verseket, stalán te sem teszed,
elrejtem a gondolatot, meg ne mérgezzenek.
Majd szó nélkül szeretlek, szó nélkül áldalak,
s akkor nem feszül közénk párbeszéd indulhat.



1043

pirospipacs: Belém ragadt sorok...


Hogyan mondjam el, hisz nincsenek már szavak
- játszanak ujjaim a billentyűzeten -
belém ragadt sorok - sok megkezdett vacak -
talán több lehetne bennem a türelem...

Néha csak rohannék egy múlt-lepte úton,
hogy kavarogjanak a porfellegek,
lepjék be nyomaim, s merre léptem nyújtom,
ne érjenek utol csak fák és ligetek.

Máskor szélben futnék szélesre tárt karral,
ringó búzatáblák aranyhajtengerén,
napbarnított testtel, összekócolt hajjal,
mezítelen lábbal, hogy lásd: Ez vagyok én.

Aztán kóborolnék eldugott ösvényen,
ott, hol csak szentjánosbogarak fénylenek,
vadcsapáson vágva... vagy úsznék örvényben,
s hűteném testemet távoli jéghegyen.

Hogyan mondjam el, hisz nincsenek már szavak
- játszanak ujjaim a billentyűzeten -
belém ragadt sorok - sok megkezdett vacak -
azt az utolsó szót, még mindig keresem...




1020

vorosliliom: Lélektől -lélekig

Szellősodrú emlékek hullnak elalélva
meggyötört szívünk lábai előtt,
könnycsepped szeli fájón néha-néha
érdes forgáccsá a régvolt időt.

Már nem fogod a kezem. Szemed kesereg.
Utolsó szavad is gyötrelmes vád,
s míg nézed, ahogy vágyam új bora pezseg,
mélyedben fonnyad egy álomvirág.

Beletörődve, mintha sírba dobnál,
két kezeddel löksz a világ felé
beléd fogódzom, míg a kínom tompán
éles pengeként hasít kétfelé.


1035

vorosliliom: Ne fájjon, hogy voltál

A nyárfák búsan zokognak a parkban,
fagyott sóhajuk utánad oson,
nevedet mormogják halkan, nagyon halkan,
mégis kiáltásként zúg át a városon.

Hol vagy? Hallod, hogy pereg
a hajnali harmat e kiáltásba fúltan?
Nézd, ahogy lelkem zuhatagja remeg,
Te lábnyom marta utam, te gyönyörű Múltam!

Ne fájjon, hogy voltál, én sem bántam meg,
hogy talpamat sebezte sok éles rög,
hogy kín-csípte, kopár életem felett
a te utolsó szavad dübörög.

Mindaz, mit adtál, szent volt és áldott,
égő emléke annyi régi fénynek,
szemed szűrőjén szűrtem a világot,
s most új sebek jönnek, kínok, remények.

De nem jönnének, ha nem lettél volna,
ha nem mutatod meg a helyes irányt,
most hallgasd a fákat, hogyan zokognak,
fájó zokogás ez, de Életbe ránt.


1039

Esztergomban


Esztergomban nagy a hőség.
Az udvari kicsi tóban
Japán halraj és egy szó van -
vízi szó van - néhány kő még.
Milyen lehet télen hóban?
Esztergomban nagy a hőség.

Szamurájhal - pikkelyrőtség,
de az a szó van valóban?
Nem szól, s szólok utolsóban.
Fel-lejárva meg ne főjél!
Esztergomban nagy a hőség!


1019

vorosliliom: Mert szemed szeret

Nem kell végső szó, az csak pusztít, rombol,
vagy lázába fájó képeket kavar,
hiszen az ember, ha olykor visszagondol,
érzi, hogy íze csalóka, fanyar.

Csak szemed kell, hadd lássam néha-néha,
mert annak daca sosem káromol,
ha tör is utat tükrén a kétely árnyéka,
könnybevont, kínnal, árván rám omol,

majd némán fürkész, de mérge nem gyilkol,
hisz annak hangja gőgtől nem hamis,
és úgy követel, hogy nem birtokol,
mert szemed szeret, ha belepusztulsz is.


1038

Valami közös

Enyém az első lépés,
a választás,
az indulás ténye.
Tiéd a mérleg
és a döntés,
a megtartás tüze,
fénye.

Enyém a megtett út pokla,
enyém az ismeretlensége,
Tiéd a megértés gesztusa,
Tiéd a selyme és az éle.

Enyémek a sebek és
minden, mi óv a széltől,
de Tiéd a szél és Tiéd a cél,
s mert nem remegsz a vértől
kitartok melletted én is.

Tiéd a kitartás üdve.
Az én kitartásomé...

...

Látod, nem haragszom,
s őszintén, nem is számít.
A határt keresem csak,
az önmagam jelölő bármit,
csak a bizonyságot,
hogy mindez én vagyok,
s ha megtalálom,
jószívvel bólintok rá,
ha azon túl már
Te vagy a minden,
vagy minden Te vagy.

Én megnyitom magam,
mert ez a dolgom.
Építek, mert ezért jöttem.
Te mérlegelj, Te számíts,
Te tudd, hogy mit miért
teszek, tudd helyettem is,
és melletted leszek,
mert hit nélkül is érzem,
hogy szándékom csak az első,
de az utolsó szó
a Tiéd.


1033


Aranytk: Utolsó szó


Nyarak, őszök és telek múlnak,
s én egyre, egyre csak hallgatok.
Ebben az agg lét-vezeklésben
már hiába jönnek elébem
fénydús, tündöklő, új tavaszok.

Megöl börtönöm, e bús, nagy csönd
- az utolsó szó rég elhagyott...
S hogy mi volt, bár nem is emlékszem,
talán mégsem hiába éltem,
s hagytam itt néhány gondolatot.


1028

a_leb: Quo vadis


Csak ő maradt, a végtelen nagy űrbe
lökte sorsa, értelmetlenül,
vak magányát időtlenségbe gyűrte
a csend. Uralta kívül és belül.

Egykor kék volt, ha másképpen akarta
smaragdzöld, vörös, vagy hófehér,
vagy száz szivárvány színébe takarta
a Földet egy csepp boldogságodér´,

szellőként szállt, puhán simítva végig
bársony mezőn, kéklő tengeren,
vagy vak dühében korbácsolta égig
ha széttörte a száraz értelem,

olykor lánghegyről elcikázó szikra
képében szállt csillagok alatt
vagy sárkányként tört alvó házainkra
ha kínjára ír semmi sem maradt.

Sorban fogytak el mellőle a társak,
a sötétség oly könnyen felejt,
úgy hullottak a semmibe, akárcsak
a könnyű sors, a meg nem érdemelt,

utolsóként a semmiben forogva
hűlt földön túl, fagyos jelenen
úszik el lassan boldogabb korokba
az utolsó szó, a legszebb: Szerelem...


1002

Piroman: Csak 1 szonett

Újrahasznosít a tiszta kézelet
márpedig szűrke-kék vagyok, miként a szebb,
régi verseid, s fújni kell a hült hamut,
hogy legyen neked leírva egy szonett!

Légy szeles, ha egybesült hülyét szeretsz,
hátha tíz napot megér a ritka egy,
még ma úgy ölelj, a napra úgy nevess,
hogy te elvetélt időt ne is keress!

Mert a főhelyen: hibás az álmod is.
Nincs királyfid és a versbe írt zsenid
sörbe oltja mind a régi álmait.

Bár... talán ma még az égre tört szoros
csillagok között a rőzsetűz vagyok,
Míg leírva itt a szívem: és te ezt kapod.



1001


naiva: Közömbös éjben


Megállt... hátát vén fának vetette,
sárga lámpa fénye lágyan átölelte
görnyedt testét, a közömbös éjben.

Nyári zápor zuhant váratlan a földre,
mennydörgés robbant lüktető fejében.
Kivert kutyák vonyítottak valahol a téren.

Könny vegyült arcán a langyos esővel.
Elbocsátó szavak sírtak fel lelkében:
"Közöttünk mindennek vége! Menj el! Örökre!"


1009


Eprecske: Utolsó szó

Az utolsó szó sóhajba fúl,
a test testhez feszül,
simít a kéz,
fellobban a tűz,
- még és még,
csitul a vágy karjába hullsz,
lassan szíved elcsitúl,
majd jő a hajnal újra
a gyönyörök kútjából inni kérsz

[georadno]

Remélem kapunk itt valami értékelést is, arról hogyan áll a verseny...
Kíváncsian várom én is, szerintem más is...
Gyuri

[Teru]

Gyuri kedves, nem értem milyen értékelést kellene ide feltenni, tudtommal csak a zsüri értékel, azt már részemről elküldtem Annának. Vagy az olvasóknak is értékelni kellene valami módon? Ti ott jobban tudjátok hogyan lett eldöntve.

[Si]

Figyelem!

Mivel a prózaverseny elmaradt, a tagok is a versekre szavazhatnak, a szokásos módon. A 3 legiobban tetsző vers kódját Annának kell priviben elküldeni.
A határidőt a tagok részére 19 óráig meghosszabbítom.

[Anna1955]

Az alkotótábor vers versenyének győztese a zsűri döntése alapján a 1035-ös mű lett.

Vorosliliom: Ne fájjon, hogy voltál

A nyárfák búsan zokognak a parkban,
fagyott sóhajuk utánad oson,
nevedet mormogják halkan, nagyon halkan,
mégis kiáltásként zúg át a városon.

Hol vagy? Hallod, hogy pereg
a hajnali harmat e kiáltásba fúltan?
Nézd, ahogy lelkem zuhatagja remeg,
Te lábnyom marta utam, te gyönyörű Múltam!

Ne fájjon, hogy voltál, én sem bántam meg,
hogy talpamat sebezte sok éles rög,
hogy kín-csípte, kopár életem felett
a te utolsó szavad dübörög.

Mindaz, mit adtál, szent volt és áldott,
égő emléke annyi régi fénynek,
szemed szűrőjén szűrtem a világot,
s most új sebek jönnek, kínok, remények.

De nem jönnének, ha nem lettél volna,
ha nem mutatod meg a helyes irányt,
most hallgasd a fákat, hogyan zokognak,
fájó zokogás ez, de Életbe ránt.


A zsűri döntése alapján a második helyezett az 1038-as mű lett.


Malan: Valami közös

Enyém az első lépés,
a választás,
az indulás ténye.
Tiéd a mérleg
és a döntés,
a megtartás tüze,
fénye.

Enyém a megtett út pokla,
enyém az ismeretlensége,
Tiéd a megértés gesztusa,
Tiéd a selyme és az éle.

Enyémek a sebek és
minden, mi óv a széltől,
de Tiéd a szél és Tiéd a cél,
s mert nem remegsz a vértől
kitartok melletted én is.

Tiéd a kitartás üdve.
Az én kitartásomé...

...

Látod, nem haragszom,
s őszintén, nem is számít.
A határt keresem csak,
az önmagam jelölő bármit,
csak a bizonyságot,
hogy mindez én vagyok,
s ha megtalálom,
jószívvel bólintok rá,
ha azon túl már
Te vagy a minden,
vagy minden Te vagy.

Én megnyitom magam,
mert ez a dolgom.
Építek, mert ezért jöttem.
Te mérlegelj, Te számíts,
Te tudd, hogy mit miért
teszek, tudd helyettem is,
és melletted leszek,
mert hit nélkül is érzem,
hogy szándékom csak az első,
de az utolsó szó
a Tiéd.



A tagok szavazatai alapján az első lett az 1028-as mű.


a_leb: Quo vadis


Csak ő maradt, a végtelen nagy űrbe
lökte sorsa, értelmetlenül,
vak magányát időtlenségbe gyűrte
a csend. Uralta kívül és belül.

Egykor kék volt, ha másképpen akarta
smaragdzöld, vörös, vagy hófehér,
vagy száz szivárvány színébe takarta
a Földet egy csepp boldogságodér´,

szellőként szállt, puhán simítva végig
bársony mezőn, kéklő tengeren,
vagy vak dühében korbácsolta égig
ha széttörte a száraz értelem,

olykor lánghegyről elcikázó szikra
képében szállt csillagok alatt
vagy sárkányként tört alvó házainkra
ha kínjára ír semmi sem maradt.

Sorban fogytak el mellőle a társak,
a sötétség oly könnyen felejt,
úgy hullottak a semmibe, akárcsak
a könnyű sors, a meg nem érdemelt,

utolsóként a semmiben forogva
hűlt földön túl, fagyos jelenen
úszik el lassan boldogabb korokba
az utolsó szó, a legszebb: Szerelem...


Gratulálunk a győzteseknek!