49-52. heti prózaverseny

[winner]

Kedves Fullextrás alkotók!

Az anonim vers és próza versenyek általános szabályai a következők:

–A versenyek anonim formában zajlanak, a művek beküldése és a szavazás tekintetében is.
– Négy hetenként 1 alkalommal kerülnek megrendezésre a próza és a vers kategóriában is.
– A beküldött műveknek megadott témához kell kapcsolódniuk.
– Próza esetén, hossza kb. 100-120 sornál lehetőleg nem lehet több.
– A megadott téma beküldésére 3 hét áll rendelkezésre, és 1 hét a szavazatok leadására.
– A győztes műveket a következő verseny végéig kiemelt helyen olvashatjátok a főoldalon,
– A versenyeken több művel is indulhat egy alkotó, úgy a vers, mint a próza kategóriában.
– A műveket és a szavazatokat is az adott hónap játékvezetőjének (naivának vagy winnernek) kell elküldeni privát üzenetben, megadott időpontig.
– Aki indul a versenyen, kötelező szavaznia, de függetlenül attól, hogy hány művel indul, csak egyszer szavazhat.
– A szavazat akkor érvényes, ha három különböző mű azonosítószáma szerepel benne, és a beküldési határidőt nem lépte túl. Változás az eddigiekhez képest, hogy a sorszámokat helyezési sorrendbe kell leadni. Tehát azt kell elküldeni, hogy szerintetek melyik mű az első, második, illetve harmadik helyezett.
– Önmagára nem szavazhat senki!
– A művek az eredményhirdetés előtt nem jelenhetnek meg sem a Fullextra, sem az Internet más felületén.
– Csak saját művekkel lehet nevezni, fordításokkal, átíratókkal nem.
– Szavazásra mindenki jogosult (egyszer), aki a verseny kiírásakor (indításakor) már regisztrált tag volt. Kivétel azt az esetet, ha valaki a kiírás napja után regisztrált, de az adott versenyre versenyzőként benevezett.
– A résztvevőknek MINDKÉT KATEGÓRIÁBAN kötelező szavazni.
– Az a vers vagy prózai mű nyer, amelyik a szavazatokat összesítve a legtöbb pontszámot kapta, holtverseny esetén, a több első illetve második helyezés dönt, ha ez is egyezik, akkor zsűri pontszámai alapján dől el ki lesz az első.
– PONTOZÁS: első hely 3pont, második hely 2 pont harmadik hely 1pontot ér
– Az eredményhirdetés után a leadott szavazatok nyilvánosságra kerülnek.
– A közönség szavazása mellett egy állandó zsűri is dönt a versenyekben.
– Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
– Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
– Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.
Tehát négyhetente, 4 győztes mű díszítheti a főoldalt, mindannyiunk örömére.


A zsűri tagjai:
Anna1955
Si
Lacoba
a_leb
Hori
Végh Sándor


Ők 1-5 pontig értékelhetik a műveket.
- Nem ismerhetik a szerzőket és egymás leadott pontjait.
- Az eredményhirdetéskor a zsűri összesített pontszámait is nyilvánosságra hozzuk.

Kedves alkotók!


[size=16]Kedves alkotók!
A 49-52. heti prózaverseny témáját a ezuttal én adtam. A mostani versenyünk témája:



Karácsonyi ajándékvásárlás


A prózaverseny megkötése, hogy a történetet egyes szám első személyben kell megírni, párbeszédek nélkül.


A műveket 2012. december 23-a (vasárnap) este 8 óráig lehet elküldeni winnernek privát üzenetben!

Szavazni december 24-től, – 30-a este 8 óráig lehet, szintén winnernek privát üzenetben, kötelezően az általatok legjobbnak ítélt három mű sorszámának megjelölésével.

Ne feledjétek, aki benevez a versenyekre, annak kötelező szavaznia, mindkét kategóriában!
Továbbá, hogy a sorrend is FONTOS. Az elsőnek jelölt mű 3 pontot, második 2 pontot, míg a harmadik helyezett 1 pontot kap.

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a témaajánló topicra, ahova várjuk javaslataikat. Tehát kérlek, most, hogy ezt elolvastad, írj egy jó témákat a versenyekhez, de tényleg.

Kellemes alkotást, jó munkát a versenyzőknek!

[winner]

01. Teru: Az olló

A fiatalabbak nehezen képzelik el az olyan életet, melyben nincsenek fényes áruházak, díszes kirakatok, sőt, még mobilok sem. Történetesen abban az időben nem is igen volt pénze az embernek ajándékvásárlásra. Édesanyám házilag készült rongybabákkal lepett meg, vagy apám kézzel faragott babaággyal. Mekkora érték volt az egy gyereknek akkoriban! Voltak száraz évek, amikor még az sem volt. Egy-egy narancs, vagy egy tábla csokoládé díszelgett a karácsonyfa alatt, de még annak is nekiestem, mint aki soha jobbat, szebbet nem látott.
Színes papírokból ragasztgattam láncokat a karácsonyfát díszíteni, diót festettem aranyra, ezüstre... Milyen szépek voltak azok a karácsonyfák! Ma is érzem az alma, a narancs illatát és még ma is ezek az illatok jelentik számomra a karácsonyt.
Később aztán amikor már nem hittem a "Jézuskában", bizony inkább elvártam az ajándékot. Egy évben találtam egy piros pettyes labdát az udvaron, még soha senki sem játszott vele, annyira új volt. Akkor majdnem elhittem hogy az angyalok ejtették el, mert tudtam, szüleimnek nincs egy vasuk sem. Aztán mégis csoda történt azon a karácsonyon, sőt, kettő is.
Akkoriban kezdtem varrni tanulni egy idős varrónő-rokonnál. Sajnos a szükség vezetett erre, mert habár jártam a gimnáziumba, tudtam, szüleim nem fogják tudni fizetni a főiskolát. Tehát szakmára lesz szükségem. Mindig is szerettem tűvel, cérnával dolgozni. Gyönyörűen tudtam horgolni, hímezni, kötni. Anyámnak természetes volt, hogy hasonló szakmát fogok követni. De én ápolónő szerettem volna lenni. Mindig is könnyen elképzeltem magam amint egy idős nénit vagy bácsit vigasztalok, etetek, gondozok. Persze eszméletileg ez könnyű volt, praktikailag teljesen más. Kiharcoltam magamnak hogy felvegyenek az iskolába, díj helyében dolgozni fogok a kórházban. Egy egész hétig kibírtam, de a kilencedik bili után felfordult a gyomrom. Ez nem nekem való.
Tehát maradt Kati néni, a híres varrónő, aki valami családi ágon unokatestvér volt nagyanyámmal. Kati néni nyomorék volt. Mint embert, roppant szerettem, olyan szeretettel bánt velem, mintha legalább is anyám lenne. Természetesen ingyen dolgoztam neki, fizetés helyében tanított szabni, fércelni, a varrógépet kezelni. Imádtam a munkát, legalább is addig, amíg kritizálni kezdett minden egyes öltést. Bármennyire igyekeztem, neki semmi sem volt elég jó, mindenben hibát talált.
Itt most kicsit megszakítom a történetet. Aki sohasem volt úgy Istenigazából szegény, talán meg sem tudja érteni, milyen az, amikor valaki levetett holmiban nő fel. Már tizenhat éves voltam, de még soha nem volt új cipőm. Nagynénik, unokatestvérek, jóakarók elviselt holmijában nőttem fel. Néha jó volt rám a ruha, a cipő, legtöbbször nem. Nagyapám szabó volt, hatszor is kifordított egy kabátot mire a kisebbekre került.
Közeledett a karácsony. Egy reggel amikor megérkeztem a varrónőhöz, félretolta a munkáját. Hihetetlen. Ilyen még sohasem történt meg. Oda sántikált hozzám kopott mankójával, átölelt és azt mondta, amiért ilyen jó munkát végeztem nála, ad egy új cipőre való pénzt. De kikötötte, csak cipőt vehetek, mert ő is mindig azt akart magának, sajnos az ő nyomorék lábaira még nem szabtak cipőt.
Napokig nem tudtam aludni. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a városba kell menni érte, mert nálunk a faluban nincs cipőbolt. Ő azt is fedezte. Számtalanszor elképzeltem milyen cipőt fogok majd venni, magas sarkút? Alacsony sarkút? Mi állna szebben, jobban? Végül is amikor elérkezett az idő, egy szép, alacsony sarkú cipő mellett döntöttem. Eszembe jutottak a rossz, falusi járdák, a jeges, havas utak... Kati néni meg volt elégedve velem.
De tulajdonképpen nem erről az ajándék vásárlásról akartam írni. Csodák csodájára, szüleimtől is kaptam ajándékot, nem is egyet, de kettőt.
Családomban az volt a szokás, hogy mindannyian, apám kivételével, elmentünk az éjféli misére. Mire hazajöttünk, apám feldíszítette a fát, kirakta a süteményt, és ha volt, az ajándékokat. Jaj, azok a misék de hosszúak voltak! Alig vártuk hogy hazaérjünk. A friss hó csikorgott talpunk alatt, ünnepi hangulatot adva minden lépésünknek.
Ebben az évben azonban még két családtag otthon maradt édesapámmal. Az egy-éves és három éves húgom. Ők még túl kicsinyek voltak az éjféli misére. Anyám lefektette őket és a természet minden törvénye szerint át kellett volna aludni nekik az éjszakát. Csak hát a hároméves kis húgom megészlelte hogy valami nagy dolog fog történni azon az estén. Jön a Jézuska.
Anyám őrült módra spórolt, hogy az új szakmámhoz egy jó ollót vegyen nekem karácsonyra és az új cipőmhöz egy jó harisnyát. Szegény apám felakasztotta mind a kettőt a fára. S amíg bekészítette a süteményt, húgom megtalálta mind a kettőt...
Sok év eltelt azóta. Persze ma már alig viselnek harisnyát, az olló minden üzletben megtalálható. Sokszor eszembe jutott a harisnya. Két éve egy ollót küldtem húgomnak karácsonyra. Gondoltam, úgysem fogja tudni, miért. Haha! Képzeljétek mit küldött ő nekem? Egy összedarabolt harisnyát...
Ez a legszebb karácsonyi emlékem. Sok ajándékot vásároltam össze azóta, sokat is kaptam. De azok a csillogó szemek, melyek felém nyújtották a vadonatúj ollómat a szétvagdalt harisnyával, amíg élek, szemem előtt csillognak...

[winner]

02. Julianna: Karácsonyi vásárban


Megüt a guta, ha egyedül kell még itthon ücsörögnöm! A cégnél nincs munka. A főnök arra hivatkozik, hogy nincs rendelés. Ha így megy tovább, gyarapíthatom a munkanélküliek táborát. Borzalmas lenne. Lili lányom Németországban van. A csöpp gyerekkel ebben az évben nem tudnak eljönni karácsonyra. Én sem mehetek sehová, készül a fogsorom, talán pár hétig eltart még. Zsuzsi barátnőm elutazott Pestre a gyerekeihez. Már harmadik napja nagyon üresek a napjaim. Semmiképp nem találom a helyemet. Az étvágyam is elment. Ránézek Miklóskám fényképére, és eszembe jutnak a kettesben eltöltött boldog évek. Miért hagytál el drága Mikikém? Miért indultál útnak abban a zord időben? Kértelek, ne menj el! Nem történik meg akkor az a szörnyű baleset, ha rám hallgatsz!..

Nem, nem ülhetek itthon, mikor mindenki el van foglalva vásárlással, ajándék készítéssel, sütéssel, főzéssel.. Kinek készítsek valamit az ünnepre? A férjem és a szüleim halála óta üres lett az életem. Gépiesen felöltöztem most, lementem az utcára és irányt vettem a karácsonyi vásár felé. A friss levegő nyugtatóan hatott rám. A vásár területén járkáltak az emberek, nézegették a kirakott kézműves tárgyakat, ruházati cikkeket, különböző csecsebecséket. Úgy tűnt nekem, hogy mindenkinek van valamilyen célja, terve. Fiatalok, idősebbek mindenhol.
Én céltalanul járkáltam egy darabig és mikor finom illat megütötte az orromat, elindultam abba az irányba ahonnan jött az illat. Milyen finom gasztronómiai látványosság fogadott! Kedvem támadt falatozni. Találtam egy üres helyet a sarokban, ahol egy nagyon öreg néni eszegetett. Kértem engedélyt, hogy mellé ülhessek.
- Kedveském, foglaljon helyet. Én gyakran jövök ide mostanában, finom péksüteményeket árulnak. És emberek is vannak körülöttem, - mondta kedvesen mosolyogva.
Én örömmel leültem, hoztam egy tányéron többféle finomságot, és jóízűen eszegettem, a nénit is kínáltam, közben hallgattam a meséit. Már elszállt belőlem a rosszkedv, nem izgatott a foghiányos állapotom se, a baloldali pár fogammal boldogultam elég szépen.
Sok mindent megtudtam az öreg néniről, akinek nem maradt már senkije, egyedül él egy kicsi és szintén nagyon öreg házban.
- Addig jó nekem, amíg tudok mozogni, amíg el tudok botorkálni a sarki boltig és magam el tudom költeni a kis nyugdíjamat, ami megmarad a számlák rendezése után. Hogy mi lesz velem, ha lerobbanok, fogalmam sincs, - mondta a néni és aggodalmasan nézett a semmibe.

Nem volt kedvem elmenni és otthagyni azt a személyt, aki valamilyen szinten kimozgatott engem a letargikus állapotomból. Én is hozzáfogtam mesélni magamról, a jelenlegi helyzetemről, elpanaszoltam a magányból eredő rosszullétemet. Az öregasszony hallgatta és bólogatott, vagy együttérzően sajnálkozott.
Mostanában elég hamar kezd sötétedni. A néni készülődött haza. Úgy döntöttem, hogy elkísérem. Feltámadt az északi hideg tél. A néni elmondta, hogy elhagyta valahol a meleg sálját. Milyen véletlen, hogy éppen annál a standnál haladtunk el, ahol nagy választék volt különböző színű sálakból.
- Álljunk meg Irénke egy pillanatra! ( Így hívták a nénit) - mondtam.
Megálltunk. Észrevettem, hogy Irénkének a tekintete többször visszakalandozik egy kellemes színű meleg sál felé. Megvettem. Pár perc múlva Irénke nyakára akasztottam a szép sálat ezekkel a szavakkal:
- Drága Irénke. Én boldog vagyok, hogy megismerkedtünk, hogy megosztottuk egymással a magányos perceket. Annak is örülök, hogy átadhatom Irénkének ezt a kis karácsonyi ajándékot. Használja jó egészségben. Nagyon boldog karácsonyt!
- Az öregasszony könnyes szemekkel nem győzött hálálkodni. Hazakísértem. És nem utoljára. Sokat tanultam tőle, a bölcs szemlélete lenyűgöző volt számomra. Természetesen a karácsonyt is együtt töltöttük. Nála. Az Irénke ajándéka nem vásárolt volt, hanem saját kezével készített finom padlizsán krém szép üvegfestékkel díszített befőttes üvegben. Nagyon szeretem a padlizsán krémet!

[winner]

03. Julianna: Az én karácsonyom

Gyerekek, figyeljetek rám! Igaz mesét mondok nektek.
Régen a karácsony más volt, mint most, másképp is ünnepelték az emberek, nem volt olyan sok csomag a karácsonyfa alatt, mint manapság. Erről a nagyszülőitek is tudnának sokat mesélni. Én most mesélek nektek egy különös karácsonyról, akkor én még 6 éves voltam.

December 24-én anyukám sürgetett a reggelivel, mert aznap a piaci árusok is siettek haza. Vásárolnunk kellett, mert a kamránk már szépen kiürült. Mindenki készült az ünnepi ebédhez vagy a vacsorához.. Anyu elővette a szép pénztárcáját, egy darabig csak nézegette. Eszébe jutott apuka, hiszen tőle kapta ezt a hímzéssel díszített pénztárcát szülinapjára. Nagyon kedves ez az emlék anyuka számára. Apukára én csak halványan emlékszem, anyukám azt mondta nekem, mikor kérdezősködtem, hogy háborúba ment.

Mire kiértünk a piacra, már sokan csomagolták össze a maradék árút és készültek távozni. Végigmentünk a soron, anyuka elővette a pénztárcáját, megszámolta a fillérjeit és vett pár almát, diót, kekszet, és azután haza siettünk.
Ebédünk egyszerű volt, bableves és paprikás krumpli. Nagyon jólesett, mert már korgott a gyomrom: Mosogatás után mondja anyu:
- Kislányom, délután készülni fogunk az ünneplésre. Talán meglátogat bennünket a bátyám a Sanyika kisfiával. Nekik még kevesebb pénzük van, nagyon szegényen élnek. Julis néni a felesége pár évvel ezelőtt halt meg egy balesetben, Pista bátyám pedig rokkant nyugdíjas. Együtt fogunk ünnepelni velük.

Anyukámnak egy ismerőse tegnap hozott egy szép kis fenyőt és segített beilleszteni a talpba. Ott állt a szoba közepén a szép zöld fa és terjesztette a kellemes illatot az egész lakásban. Fel kell díszíteni. Nagyon szeretem ezt a műveletet. A diót bevontuk szép csillogó papírral, és gyufaszál segítségével felfüggesztettem a fára. Pár piros alma és keksz is hamarosan csüngött az ágakon. Utoljára anyuka akasztotta fel azt a pár színes üveg gömböt és a marék angyal hajat. Ezeket ő egy kis dobozkában őrzi évről évre.

Kigondoltam valamit. Ha eljön az unokatestvérem Sanyika, akkor készítek neki a fa alá ajándékot. Tudom, hogy nekem ebben az évben nem hoz semmit a Jézuska, nincs neki pénze, ezt anyukám könnyezve mondta el nekem, én ezt megértettem és belenyugodtam, hiszen már nagylány vagyok, nemsokára iskolás leszek. De Sanyika kicsi, és neki nehéz megérteni, hogy mi a szegénység.

Anyuka megörült az ötletemnek, és megígérte, hogy segít. A konyhában találtunk dobozokat, ollót, ragasztót, drótot, színes papírokat.. És elkezdődött a munka. Elkészült a teherautó! Hiszen a kisfiúk szeretik a járműveket. Sanyika is talán fog örülni neki. Elégedettek voltunk a munkánkkal. Még a kerekei is az autónak rendesen forogtak! A karácsonyfa alá tettük. Leültünk az ágy szélére és gyönyörködtünk a munkánkban.

Anyukám ölébe hajtottam a fejem, fáradtnak éreztem magam. Kértem őt, hogy meséljen apukáról. Ő sokszor mesélt róla, arról, hogy egyszer jelentkeznie kellett a városházán. Apuka mint kötelesség tudó állampolgár el is ment. Hiába vártuk ebédre, nem jött haza. Akkoriban még több férfit is behívtak és elvitték őket messzire, a bányába dolgozni. "Három évvel ezelőtt történt, Zsuzsika", - mondta anyuka. Én hallgattam az elbeszélését és lassacskán álomba merültem.

Édesapámmal jártam álmomban a Duna partján, szépen sütött a nap, a madarak szálldogáltak a víz felett, hangosan csiripeltek. Én szorosan fogtam apukám kezét, mintha féltem volna, hogy elveszítem őt. Csiripelés, csiripelés, hangos...Felébredtem. Nem is csiripelés ez, hanem a folyosón beszélgetés... Valaki a mi ajtónkon kopogott. "Tessék! " - mondja anyuka. Az ajtó kinyílt, bejön egy magas, kopasz férfi rossz öltözékben, a bal vállán egy táska, a jobb kezében egy furcsa téli sapka, később megtudtam, hogy ez usánka. Megállt a küszöbön a férfi és csak mereven nézett. Anyukát is mintha valaki elvarázsolta volna, egy darabig ő is nézte az embert, azután felkiáltott:
- Józsi! Józsikám! - és a jövevény nyakába ugrott. Mindketten könnyeztek. Az ember hozzám közeledett.
- Zsuzsikám, de nagy lettél!
Én gyanúsan néztem a férfira. Elhanyagolt külsejével nem nyerte meg a tetszésemet. Elhúzódtam tőle. A férfi elővett a válltáskájából egy csomagot. Valami gyűrött újságpapírral volt becsomagolva. A férfi igyekezett kicsomagolni azt a valamit, de az ujjai elég nehezen mozogtak. Anyu segített. És végül előkerült egy állat. Képzeljétek, igazi krokodil. A férfi kezembe adta és rám mosolygott.
- Ezt neked hoztam Zsuzsika.
Uram isten! A mosoly! Apukám mosolya! Nem ismertem először meg. Most mindent megértettem. Hazajött apukám, az én drága apukám. Hagytam, hogy szorongasson. Végtelen volt az örömünk!

Letettem a krokodilt a padlóra. Négy kereke volt. Anyu kötött rá egy zsinórt Mikor húztam a krokodilt, forogtak a kerekei, és az állat ki-be nyitogatta a nagy száját. Nagyon mókás volt. Azután a karácsony fa alatt kapott helyet a papír teherautó mellett.

Anyukám segített apukának megfürdeni, átöltözni. "Milyen szép ember az én apucikám! A haja pedig majd kinő!" - így gondolkodtam.

Ki se tudom fejezni azt az örömöt, azt a boldogságot, amit átéltünk azon a karácsony estén. Lehet, hogy az asztalunk nem volt megpakolva finomságokkal, de csodálatos volt minden. Ültünk öten az asztalnál, ettük a szegényes vacsoránkat jóízűen. Arra már nem emlékszem, mi volt a menü, csak az jutott eszembe, hogy anyu a kekszből valami finom csodát kreált, a férfiak nem győzték dicsérni. Mi pedig Sanyikával sokáig játszottunk, örültünk az ajándékoknak.

Másnap anyuval lementünk az utcára sétálni.
- Apuka hadd pihenjen, elfáradt nagyon, messziről jött haza és gyengélkedik. Majd mi gondoskodunk róla, hogy megerősödjön. - mondta anyuka.

A járda le volt már takarítva a hótól. A krokodilom tátogott, kerekei pedig jól gurultak. A lépcsőház ajtajánál állt a kis Zolika, a házmester néni kisfia. A gyerek nézte a krokimat és csodálta.
- Apukám hozta, - büszkén elárultam neki. - És te mit kaptál?
- Semmit, - csendesen válaszolt Zolika a kérdésemre.
Megsajnáltam, mert szomorú volt a gyerek arca. Már régebben hallottam a beszélgetésekből, hogy nagyon szegény ez a család. Ilus néni sokat dolgozik, takarít, de nagyon keveset keres. A férje soha nem tér vissza a háborúból, neki kell mindenről gondoskodni, eltartani a három gyereket.

Megfogtam a krokodilt, Zolika kezébe adtam.
- Zolika, gyere játszani.
- Jó, jó! Szólok anyukámnak.
Öröm volt nézni, ahogy felvidult a kisfiú, a krokinak pedig sebesen forogtak a kerekei, gyorsan mozgott a szája.

- Zolika, most menj haza, és ha van karácsonyfátok, tedd alá a krokodilt, ez a te ajándékod.
Hadd örüljön a kisfiú. Én úgyis megyek nemsokára iskolába, nekem nem játék, hanem irka és könyv kell.
Már fentről hallottuk Zolika hangját:
- Anyuka, anyuka, a Jézuska nekem is hozott ajándékot!
A lelkemet melegség öntötte el. Boldogságnak éreztem magam, mert másnak is szereztem örömöt. Nekem minden ajándéknál többet ért, hogy ismét velünk van az én apukám, és ennél szebb ajándékot nem hozhatott a Jézuska.

[winner]

04. Julianna: A vásárban

Itt vagyok a vásárban. Imádom ezt a fergeteges nyüzsgést! A sok ember! A többségnek tele van a pénztárcája. Spóroltak az év folyamán erre az alkalomra. Itt a bő kínálatból választani lehet ajándékokat a családtagoknak, a közeli barátoknak, a kedvesnek...
Megállok egy asztalnál. Elektromos cuccok. Csábító példányok. Egy takaros zsebrádióról érdeklődök az eladónál. Megtudok mindent részletesen az árúról , utána hozzáfogok alkudozni. Itt nincs értelme. Erre rájövők és elsétálok.
Egy standnál nem sokan voltak. Szebbnél szebb sálak! Itt lehetőségem volt eldiskurálni az eladóval, egy bőbeszédű idősebb úrral. Megtudtam mindent a férfi sálakról. Az eladó érdeklődött, hogy kinek viszem a sálat, kész volt ellátni engem a tanácsaival, részletesen elmondta, kinek milyen szín megy legjobban, milyen kabáthoz mi illik stb. Én megígértem neki, hogy visszajövök és minden hozzátartozómnak beszerzek egy szép nyakbavalót.
A következő helyen szép bizsut "vásároltam" a menyasszonyomnak Elég nehezen tudtam megszabadulni, a nő mindenáron rám akarta erőszakolni a gyönyörű ezüst nyakláncot. " Uram, ezen az áron sehol nem kapja meg!" Nem is vitatkoztam, a már szokásos "visszajövök" szóval igyekeztem eltűnni.
Járkáltam, nézelődtem, pár helyen eldiskuráltam az eladóval, próbálgattam a ruhadarabokat. Nagyon komolyan kerestem ajándékot a hozzátartozóimnak.
Úgy mint régen Magdikával együtt. Mióta őt eltemettem, a szüleinél nem maradhattam tovább. Az anyósommal máskülönben se tudtuk elviselni egymást Örökösen szemrehányást kaptam tőle a munkanélküliségem miatt. A magasságos a tanúm, hogy jártam a várost, keresgéltem munkát.
Hajléktalan lettem, miután minden elveszett számomra. Ahhoz, hogy eljussak a vásárba, egy másik hajléktalantól kértem kölcsön egy pár cipőt, az enyémnek levált a sarka, valamit csinálni kell.vele.
Elővettem a megviselt pénztárcámat, volt még pár forintom, a sarki boltban vettem egy kiló kenyeret, holnapig elleszek vele, utána majd meglátjuk... A társammal egy bokorban húzódtunk meg. Az épület fala védett meg bennünket a széltől. Szerencsére erre kevesen jártak, elég csendes hely. Néhány napig itt meghúzódunk, van ruhánk, meleg takarónk... Csak addig ne fagyjon!
Józsi már várt. Egy pohár tejfölt szerzett valahonnan, így volt jó vacsoránk. És elmeséltem neki a vásári kirándulásomat. Jót derültünk. Azt is bevallottam, hogy mikor fizettem a boltban, a pénztárcámban felfedeztem egy ezüst nyakláncot. Fogalmam sincs, hogy hogyan is kerülhetett hozzám a lánc..

[winner]

05. Peggy: Lesz egyszer karácsony


December 21- e van. Mindjárt karácsony.

Esik a hó. Sűrű, nagy pelyhekben, ahogyan imádom. Órák óta esik, egybefüggő hószőnyeg mindenütt a járdákon, utakon. Ilyenkor a legszebb - gondolom -, amíg nem takarítják. Mert megszűnik a varázs, ha útra kelnek a sószóró autók. Mind piszkos-fekete csíkot húznak maguk után. Nyoma sem lesz már akkor ennek az érintetlen szépségnek.
Fogva tart a látvány az ablaknál állva, pedig sietnem kell. A banknál vársz.
Megbeszéltük, hogy nézünk még valami közös ajándékot a gyerekeknek.
Mindketten megvettük már a magunk ajándékait nekik, de szeretnénk egy meglepetést. Csak valami egyszerűt, valami olyat, amit ha meglátnak, azonnal melegség önti el a szívüket. Mert érzik, hogy milyen fontosak nekünk. Ők hárman.
Indulnom kell, mindjárt négy óra és még fel sem öltöztem. Te pedig lassan kilépsz a munkahelyedről és vársz engem. Tudod, hogy mindig kések egy kicsit. Általában mosolygós dorgálás jár ezért, de ma nem fogod szóvá tenni. Ma nem.
Sietnem kell, mégis úgy döntök, gyalog megyek. Felkapom a télikabátot, gyorsan sálat tekerek a nyakamba, belebújok a jó meleg hótaposóba és a fejembe húzom puha gyapjúsapkámat.
Leszaladok a lépcsőn, sietek, de az utcára érve megtorpanok egy kicsit. Magasba emelem az arcomat és csukott szemmel várom, hogy a hópelyhek megérkezzenek. Jönnek is sorban, egymás után, pergő zene ritmusára, amit magamban dúdolok. Apró kis csiklandozós tűszúrásokként érintik bőrömet, de nem bánom. Előre nyújtom kesztyűbe bújtatott tenyeremet és mint a kislány, aki először lát ilyet, nézem szikrázó mintájukat egészen addig, amíg elolvadnak kezem melegétől.
De most már meg kell szaporáznom a lépteimet. Mert te vársz.
Keresztülvágok a parkon, lerövidítve ezzel az utat és ahogy kiérek a súlyos hóruhától fáradó fák közül, megpillantalak téged. Épp az órádra nézel kissé ingatva fejedet, de akkor én már futok. Szaladok nevedet kiáltva ölelő karjaidba, s ahogy csókot nyomok az arcodra, látom, hogy már nem is haragszol a késésemért.
Menjünk kedvesem - mondom -, de még visszahúzol egy forró csókra. Nem esik jól szétválni ajkainknak, mégis mennünk kell.
Elindulunk a városközpontba. Nem tudjuk még, milyen ajándékot veszünk, de mindketten érezzük, hogy valami különlegességre bukkanunk majd. Sorban nézzük a vakító kirakatokat és egyikőnknek sem tetszik a kínálat. Nem tucatárut, hanem valami igazán személyeset szeretnénk.
Ekkor megtorpanunk egy fényképész boltja előtt. Cinkosan egymásra nevetünk, mert már tudjuk, mi lesz a meglepetés a gyerekeknek. Benyitsz és szélcsengő hangját halljuk csilingelni, ahogy hozzáér az ajtófélfához. A jelzést hallva műhelyéből előlép a fényképész mester. Elmondjuk neki ötletünket, kedvesen kérlelve, meg tudná- e valósítani. Rengeteg még a munkája, zsörtölődik, mindenki az utolsó pillanatban áll elő különleges kérésekkel. Elgondolkodva beletúr őszbe vegyülő dús szakállába és akkor már tudjuk, hogy megnyertük őt.

December 24-e van. Karácsony.

Az étkezőben készen áll már a szépen díszített asztal a vacsorához, gyertyák libbenő, meleg fénye világítja be a teret. Pattog a tűz a kandallóban, éhes lángnyelvek játszanak egymással. A háttérből fülünkbe kúszik Andrea Bocelli csodás tenorja, épp a White Christmas- t énekli.
Illatos kacsasült csalogatja le a gyerekeket a szobájukból. Mi már várjuk őket, egymást átölelve.
Jól látható helyen, az asztal közepén ott az ajándékunk. Egy karácsonyfa képe, szépen bekeretezve. Felöltöztetve a legdrágább díszekkel, gyerekeink és a mi fényképeinkkel.

Tudom, hogy lesz ilyen karácsony.

[winner]

06. Ciroka-maroka: December

Még nem vagyok szabin, de már várom. Idegesít, hogy mások esztelen vásárlási őrületét meg kell élnem. Ez nem az én gyomromnak való. Estefelé kinn voltam én is a karácsonyi vásárban, bár igazából a forralt bor illata csalt oda. Biztos valami lőréből csinálják, (éljen a szkepticizmus) de a szegfűszeg és fahéj erős illata odacsábított, mindegy, jó volt, jó cukrozott, és forró, egy kicsit átforrósított belülről, vagy csak a bor bódító ereje?, hazáig dúdoltam egy slágert,… pedig nem is szeretem azt a dalt.
Gondolkodom. Gondolkodom a gyerekeimről, hogy vajon mire vágynak, minek örülnének. Gondolkodom anyukámról… a testvéremről és Pistáról. Ilyenkor kiderül, hogyan figyeltünk egymásra egész évben, tudjuk-e minek örülne a másik. Az anyámnak venni fogok egy rózsafűzért és egy imádságos könyvet. Tudom, hogy régebben be-beosont egy templomba, bár nem volt egy buzgó katolikus, de ha nem is látványosan, tudom, hogy beszélő viszonyban van a jóistennel. Ahogy múlik az idő, gondolom, úgy lesz nekik egyre több megbeszélni valójuk. A tesóm szereti a cifra dolgokat… nem, nem tudom, de nem is kell egy nap alatt kitalálni…

Szünet. Úgy értem, szünet a karácsonyi lázban, mert igaziból belázasodtam. Egy kicsit náthás vagyok, már vörösre törölgettem az orrom, egy napig ágyban maradok. Olvastam meg aludtam. Még egy kis Beethoven zenét is a betegágyamhoz engedtem, bízva a zene gyógyító erejében,… hát, ha a náthám nem is múlt el, én ezt most akkor is ünnepélyes érzéssel viselem. Köszi kedves Maestróm.

Csak a fáradtság maradt. Hess!

Másfél hét van karácsonyig,… most már nem halogathatom, be kell sorolnom a tülekedőkhöz… szerencsére célirányosan tudok mozogni, ha tudom, mit akarok, minden megy, mint a karikacsapás. Mostantól a dugdosás, a rejtegetés öröme marad. Amikor a gyerekek kisebbek voltak, társasjátékokat kaptak, az ünnepek előtt éjszaka mi felnőttek játszottunk a játékokkal, emlékszem, azt kértük tőlük, hogy ne vegyenek semmit, úgyse örülnénk az olyan ajándéknak, amit a mi pénzünkből vásárolnak, ezért hatalmas leleménnyel és rengeteg ötlettel készítettek egy-egy tárgyat, gyurma madarat, papírikon képet, meg ilyesmiket, ezek ma is megvannak, féltett kincseim. A nagyok már megengedhetnének egy-két vásárolt dolgot, de én még mindig azokat a tárgyakat szeretem, ami a kiskezükhöz és szívükhöz kapcsolódik, ilyen a fabrikált kenyérvágóm, meg a macska lábasalátét, bár a macskák lábát fordítva szögelte fel, így nem tudni, jönne-e vagy menne.
Egy kicsit csipkedni kellett magamat, mert csütörtöktől nem akarok már dolgozni. Valamit valamiért. El is fáradtam. Muszáj volt elmenni az uszodába, mert már úgy éreztem többmázsás cementeszsákot hurcolok, hát ezekben a napokban több mitológiai alak is az eszembe jutott, pld. atlasz, sziszifusz és a danaidák is,… hajrá.
Vacsorára libatöpörtőt sütöttem. A lányok ott álltak a serpenyő mellett kenyérrel a kezükben, alig várták, hogy kiszedjem a szedővel, és még forrón befalták. Talán nem teljesen korszerű az étkezésünk, ételeinkben púpozottan áll a koleszterin, és még a korszerű táplálkozásról szóló prospektusokat is késlekedés nélkül hajítom a kukába, egyszerűen nem érdekel, hogy a tudomány szerint hogyan kellene élnem,… hagyjon engem békében a tudomány, a gravitáció se érdekel addig, míg érvényes…

Hát ezt is megértem!!!!!! Legközelebb január 5-én megyek dolgozni!
Ma megvettem a fenyőt, töveset vettem és feketefenyőt.
Imádom a fenyőgyanta illatát.
Nem tudom miért, de ahányszor fenyőfát cigelek haza, mindig eszembe jut egy csomó Grimm mese, a gyufaárus kislányról, az ólomkatonáról, meg a fenyőfáról szóló meséje is. Valahogy olyan mélyen gyökereznek bennem ezek a mesék, immáron végérvényesen, talán azért, mert a szeretet meg a fájdalom nálam kéz a kézben járnak,… és ezt sohasem tudom elfogadni, valahogy minden porcikám tiltakozik, de ettől aztán semmi sem változik… Éjszaka ajándékokat csomagolok.

Ajándékokat csomagolok. Megint és megint. Nagyon ügyetlen vagyok.

Kész vagyok, és most ábrándozgatok, elképzelem az ujjakat, ahogy bontogatják majd a színes szalagokat. Az örömet is elképzelem az arcukon.

Aranyvasárnap. Az emberek még utolsó szuflájukkal is vásárolnak, talán mert nem biztosak abban, hogy az, amit vettek, az elég lesz, hogy annak majd tényleg örülnek, vagy nem tudom, miért ez a kényszer,... de talán már nem annyira türelmetlenek, végtére is csak a szeretet ünnepére készülünk...
Most már a konyhára figyelek, dió meg mák kell a beiglibe…

Kinn töltöttem az egész napot a konyhában, csak előkészültem, hogy az, ami kell, legyen kéznél. Hogy egyedül voltam, elővettek az emlékképek, a régi karácsonyok, a régi érzések, a gyerekkorom. Tömörkény. Apám faluja.
Csak a hó csillogott… húszméterenként megvilágította egy lámpa fénye, ropogott az ütemes léptek alatt, apa és alig lányka… apám és én…
Öröm és keserűség szorongott picinyke lelkemben, már előre tudtam, hogy hiányozni fognak az otthoninak, a városi fények, zajok, a kipufogók szaga, az az aszisztolés zörej, amivel ide születtem, s ami részemmé lett végérvényesen és megmásíthatatlanul.
Csak a hó csillogott. És puha pelyhekben hullott a csend.
Távolból kutyaugatás ugrott elő, aztán az is elhalt.
Ropogott a hó a talpunk alatt, kezem apám kezében…
vagy tán nem is fogott kézen?, – lehet hogy apám sose fogott kézen?
Az ember mindig szebbet emlékszik, mint ami volt.
Utólag már könnyebb a hazugság.
Karácsony.
A piros betűs napok a naptárakban. Napok, amikről álmodozni lehet, napok, amelyekről Ilonka néni, a dadus szürrealista meséi szóltak, amelyek úgy kezdődtek: anyuka reggel kimegy a piacra, tyúkokat vesz, megkopasztja, elkészíti az ünnepi ebédet, kalácsot is süt, aztán este megérkezik a Jézuska, belopakodik a sötétbe, és feldíszített karácsonyfát hoz ajándékokkal. Ilonkát egy kicsit félnótásnak tartották, de a szíve aranyból volt.
És persze sose történt a mese szerint.
Pedig történhetett volna.
A szürrealista mesék nem történnek meg.
Jézus nem jött el, se karácsonykor, se máskor. Pedig üres kézzel is jöhetett volna.
Iskolaszünet miatt engem vittek el hozzá.
Lépkedtem a ropogó hóban, s szorítottam apám kezét, utcalámpa, csillogás, ropogás és kutyaugatás. Lelkem örömmel volt tele, mert nagymama úgy, de úgy tudott nekem örülni, ahogy senki más, és féltem, mert akárhogy is, de idegen voltam ott, vendég, és nem tudom mi volt a kevésbé rossz, az idegenek karácsonyfái vagy a hétköznapok karácsonyfa nélkül.
Az ablakokból fények szűrődtek ki, nem fényük, csak melegségük jutott át a függönyökön – firhangokon, ahogy nagyanyám mondta.
Féltem, hogy ha sokáig tart az út, jöttömre elolvad a hó, eltűnik a tél.
A ház – nagyanyám így hívta azt az épületet, a ház –, két helyiségből állt, egy földes padlójú konyha sparherttel, konyhaszekrénnyel, asztallal, paddal (a padon két zacskó, egyikben fehér kenyér, magunknak, a másikban barna a kutyának) és ággyal, valamint a kemenceszájjal. Nagymamám tulajdonképpen ebben az egyetlen helyiségben élt, itt evett, aludt, s mikor már telepes-rádiója lehetett itt szórakozott, itt olvasta Nők Lapját, amiket Ica nénitől, apám húgától a fodrászüzletből kapott és a Szabadföldet, amit a postás hozott neki hetenként, és amit én is olyan szívesen olvastam.
A tisztaszobában egy vastagfájú barna szekrény volt, egy asztal paddal, két összetolt ágy, amelynek mintázata megegyezett a szekrényével, egy rézfogantyús fiókokkal teli sublót, rajta hófehér fehér-lyukmintás terítő, mint amilyennel a szomszédember volt letakarva a ravatalon, s ami még most is borzongással tölt el. A sublót tetején kis Mária szobrocskák, családi fényképek, apró kegytárgyak és itt volt a kereszt is.
A sublót fölött nagyméretű szentkép, már nem emlékszem melyik volt a három kép közül, de úgy rémlik, hogy az, amelyiken Jézus a kezében tartja a lángszínnel körülrajzolt szívét…
Féltem, féltem és fáztam.
Féltem attól, hogy igaz lehet az, hogy Isten minden mozdulatomat, sőt gondolatomat is látja. És fáztam, mert hideg volt.
És mert egyedül voltam.
Mert félelmemben egyedül voltam.

Akárhány karácsonyra érkeztünk, mind így történt.
Nagymamám mindannyiszor várt, a szobában mégis rettenetesen hideg volt, pedig a kemencében csak frissíteni kellett a tüzet (talán egyszer kétszer még tök is sült a kemencében, de ez ritkán történt). Puffadt dunna alá bújtunk, de a dunna tán hidegebb volt, mint odakünn a hótakaró.
Villany nem volt, csak petróleumlámpa, abból is csak egy –
– nagymamám kezében lámpa, alakja fénycsíkot húz, a fény bevilágítja a szobát, Jézus kezében tartott lángkeretű festett szívét, Szűzmáriát, a fény folytonos mozgásától a tárgyak furcsán elmozdulni, remegni látszanak, az árnyékok ijesztően vonaglanak…,odakinn kutyák ugatnak,…idebenn se fény, se semmi csak nagyanyám öreg-erőtlen töppedt alakja…lámpa a kezében.
Volt karácsonyfa, vagy volt pici fenyő,… vagy csak egy ága, csillagszóró és üveggömbök nélkül, cukor volt-e rajta, már nem emlékszem…csak a festett diókra, a legszebb diók lehettek, amik valaha karácsonyfán csünghettek.

A fa mégsem az én karácsonyfám volt.
Nem is nagyanyámé.
Jézusé volt.
A karácsonyi templom is hideg volt, néha azonban már öt percnél is hosszabban tudtam figyelni a papra, szeretetről, békéről beszélt, ma is emlékszem a szép ünnepélyes tónusú hangra, és ott és akkor béke és szeretet volt, és gyerekfejjel nem értettem, mindez hova tűnik el abban a pillanatban, mikor a mise véget ér. Hát nincs mindenkinek Jézusszív képe?, hát mások minden cselekedetét, gondolatát nem?…
Lehet, hogy másra kellene emlékeznem? Kandírozott gyümölcsre, porcelánbabákra? Illatos mákos és diós beiglikre, narancsvörös gyertyalángokra?

A hó ma is pont úgy csillog, talán ma is ugyanaz a lámpa világítja meg.
Nagyanyám halott.
Apám is.

De hol, kinél lehet a Jézusszíve kép? Hol, kinél lehet a sublót, a kereszt, hol vannak a mozsarak, szakajtók, a faszenes vasaló?
Nagymama hol vagy? Hol van apám? És hol vagyok az én-kis-magam?

Ne kérdezzetek, csak „Bújjatok virágkelyhekbe, mélyre, csöndesebb helyekre…” (Goethe: Faust)

Mit lehet írni?, elhagytak a szavak. Mindenki itt volt, aki fontos. Most csak bukdácsolok a gyönyörűséges, de már szükségtelenné vált csomagolópapírokon. A második napot jobb szeretem, ilyenkor már lecseng a házimunka java és az embernek alibije van üldögélni….Az azért bosszantott, hogy tv-ben rádióban túl sokat beszéltek a szeretetről, nem ciki az, hogy ha kézenfekvő dolgokra kétpercenként figyelmeztetik az embert…? Ezek mintha egy gerjesztett-szeretetről beszélnek, amit én nem ismerek.
Szeressünk jobban?, gyorsabban?, de hát vannak fokozatai a szeretetnek?
Kikapcsolom a tévét, és szedegetni kezdem a papírokat.
Úgy láttam, mindenki boldog volt, hacsak azon az estén is… kívánom, hogy mindennapunk karácsony legyen.

[winner]

07. hzsike: Rágom a körmöm


Rágom a körmöm, és ha én egyszer elkezdem a körmömet rágni, akkor nagy gond van.
Előttem a nagy spirálfüzet, négyzethálós, lapja telis tele számokkal.
Mi az, hogy számokkal, számhalmokkal!
Reggel óta csak számolok, osztok, szorzok, de főleg az osztást gyakorlom nagyon, mert ezt a halom pénzt, ami így egyben nem is olyan kevés, legalább húsz felé kell szétszortíroznom. Karácsonyig, már csak egy fizetés, egyetlen nyomorult harmadika.
Esetleg abból még eltudok csípni valamennyit, csak közbe ne jöjjön megint valami, mint például tavaly.
Ősrégi mosógépünk benyögte az unalmast, éppen az ünnepi függönymosás és nagytakarítás előtt, hát, rágtam is a körmöm, rendesen!

Újra kezdem a számolást, áthúzom az egész lapot.
Nagymama, nagypapa, Apa, Pisti, Marci…és így tovább. Nem, így sem jó! Most jut eszembe, hogy nagypapa tavaly is papucsot kapott, nagymama meg sálat, hát, megfordítom gyorsan! Most nagymama neve mellé kerül a papucs, nagypapa neve mellé pedig a sál, így talán jó lesz.
Pistikének sem jó már a „meccsbox”, van neki legalább száz darab, kap helyette könyvet. Gyorsan megemelem a neve mellett az összeget, ötszáz forinttal, azt a Marciéból vonom le.
Nem jó, ebből meg nem jön ki Marcika Legója. A fenébe! Honnét csípjem le az ötszázast?

Megvan! Apa csak egy szép tollat kap, és nem tollkészletet!
Bánt a lelkiismeret. Olyan régen vágyik rá, a múltkor együtt néztük ki. Nem! Ebből nem engedek! Megkapja a készletet, megérdemli!

Dixnél tartok. Kihúzom a rászánt összeget. Nem kapja meg az új nyakörvet, majd jövőre! Jó lesz még idén, az a kicsit elnyűtt is. Kap egy új teniszlabdát, úgyis elgurult valahova a régi.
Veszek egy dobozzal, abban három darab van, így kettőt odatehetek Peti kifestője mellé, igen, így jó lesz!
Átnézem a listát, a fejemhez kapok!
- Jesszusom! Mici nénikémet kifelejtettem!
Rágom a körmöm…honnét csíphetek el, egy kötött-kesztyűre valót?

Kezdem elölről. Nagymama szemüvegtokot kap, nem papucsot, akkor kijön Mici néni kesztyűje is. Nagypapa sem kap sálat, úgy is van neki már legalább húsz darab, kap egy csomag magyar-kártyát, a régi, úgyis olyan szakadozott már.
A sál, és a kártya különbségét, hozzáadom a Mónikára szánt összeghez, olyan régen szeretne már egy új farmert, hátha kijön belőle a végére.

Rágom a körmöm…áthúzom a kismenyem neve mellett álló összeget is. Nem veszek neki ünnepi csipkeabroszt, inkább varrok egyet valami klassz kis mutatós anyagból, így tehetek mellé még egy szakácskönyvet is.

Összeadom a hosszúra nyúlt oszlopot, és jaj, egy ezressel több jön ki, mint a Karácsonyra szánt összeg! A fenébe! Hol számoltam el magam? Most kezdhetem elölről!
És rágom a körmöm, rendületlenül rágom a körmöm.

Végre kész a lista, és stimmelek!
A körmömre nézek. Egy szikra sem maradt, lerágtam az egészet.

Emlékszem, hogy tavaly, azért Szilveszterre is maradt egy kis körmöm, de most tövig lerágtam. Hiába, az infláció…nemcsak a pénztárcánkat, a körmünket is érzékenyen érinti. Sajog az ujjam hegye.

- Csak közbe ne jöjjön valami! - imádkozom, mert köröm híján, bizony akkor rághatom a küszöböt, a fene enné meg, ezt a körömrágós, bolond egy világot!

[winner]

08. Haaszi: Karácsonyi ajándék

Csilingel a kristálypoharak hangja, hófehér ünnepi terítő kerül az asztalra, és a csak ünnepekre elővett porcelán. Megadják a módját, hiszen karácsony van, szenteste, öröm, szeretet, békesség.

A házaspár már elegáns ruhában, kis fekete a nőn, illatfelhővel, a stólaként használt lepkekönnyű sál a fotel karfáján várakozik. Elegáns zakó, nyakkendő a férfin, igazi márka, ebben a házban hamisat, bóvlit nem használnak. Ha vendéglőbe mennének vagy operába, mint szoktak minden évben a Szentestén, akkor előkerülne szmoking is, de ma otthon maradnak, hisz vendégség lesz, testvérét várja a férfi Dániából. Öccse nagyon ritkán jár haza, leköti a munka, vállalatot vezet egy ideje, és ez igénybe veszi minden erejét és idejét. Nagy nemzetközi cégnél tevékenykedik, ha jut pihenésre egy kis lehetősége, akkor valami egzotikus országba utaznak feleségével, ahol kifekszik a napra, áztatja magát a meleg tengervízben, s úgy kiszolgálják, mint egy herceget. Az asszony is a cégnél dolgozik, kisebb beosztásban, de az állampolgári jogok minden előnyével: ő ott született, az öcsi csak bevándorolt.

A férfi ellenőrzi, be vannak-e csomagolva az ajándékok, felesége bosszúsan bólogat, hát persze. Ugyan nem ő csinálta, rábízta az eladónőre, aki szakszerűen elvégezte a feladatot, sokkal hozzáértőbben, mint ő, hiszen ilyenkor százával veszik a parfümöt, ha nem is olyan méregdrágát, mint ők, és a bolt grátisz csomagol. Különben is, mit rázza a rongyot a saját öccse előtt, minek akar mindig túltenni mindenkin…

Mikor jönnek vajon, pislog az órára a nő, és megnyugodva látja, még alig múlt dél, semmivel sincsenek elmaradva. Az öcs a nejével már tegnap megérkezett a városba, de későn, és a szállodából telefonált, nem maradnak itthon, csak ezt az egy estét töltik el velük, hiszen évek óta nem találkoztak. Utána tovább repülnek Balira, két hétre. Tulajdonképpen hízelgő, hogy miattuk megszakítják a pihenésüket. A férje bezzeg nem szakítaná meg, a szüleivel sem szoktak együtt karácsonyozni, húsvétozni, csak levelet ír, vagy ajándékot küld. Nyáron elmegy két napra hozzájuk, aztán kész. Így hát ő sem hívhatja apját, anyját.

Nehogy leégjen a szarvas, nyugtalankodik a férj, de finom illatok szállonganak, pánikra semmi ok, a biztonság kedvéért azért beles a sütőbe, minden rendben, hálistennek. Ki akar tenni magáért, megmutatni, hogy ő sem akárki, ő is vitte valamire, még ha öccse az egyetemet ösztöndíjasként, kitüntetéssel végezte is Oxfordban, s utána mindjárt sikerült külföldön elhelyezkednie, hogy attól kezdve töretlen ívet fut be karrierje. Közben megnősült, elvette ezt a dán nőt, akivel már tizenéves gyereket nevelnek… tényleg, hány éves is most már a fiú?
Hát, már lassan egyetemre megy, számolgat a nő, miközben azon töri fejét, hány éve találkoztak utoljára, és milyen keveset tudnak egymásról. Ők is hajtanak, saját vállalkozásukat fejlesztik, a szülőkre sincs idejük, hisz a gyerekekre is csak kevés. Még jó, hogy a szomszéd Lili néni vigyázott rájuk éveken át, cserébe szinte eltartották… Lili néni már nincs, szüleiknek most is postán adták fel az ajándékot, férje szerint senki sem kívánhatja, hogy a jeges utakon csúszkáljanak hozzájuk a világ végére…

Megérkeznek a vendégek, nagy ölelkezés, puszi, puszi, a nő irigyen lesi a dán asszony ruháját, ékszereit, és megállapítja, ő sokkal jobban ad magára. Annak egyszerű, dísztelen az öltözéke, semmi rafinéria, semmi márkajelzés, arca is festetlen, csak leheletnyi rúzs, és egy szem gyöngy a fülbevalója, szemben az ő vastag arany karkötőjével, hatalmas fülbevalóival, kozmetikusnál csináltatott sminkjével. Megnyugszik, nem vallanak szégyent az ajándékaikkal, bár ebben eddig sem kételkedett igazán, hisz egy vagyont költöttek a parfümre, arany nyakkendőtűre és egyebekre, hiába ellenkezett. Megtérül ez majd, erősködött a férje, amikor vásároltak, nyilván azok is szép ajándékot hoznak nekik, meg aztán mennek ők még vendégségbe az öccséhez…

Finom volt az ebéd, a kacsamell rózsaszín és forró, a pezsgős káposzta, halászlé isteni, a mártás nemkülönben. Közben a gyerekeket kérdezték, ó, hát a két fiuk már a hegyekben síel, az Alpokba utazott az osztály, magukban töltenék a szentestét, ha az öcs be nem jelentkezik. De hol az ő fiuk?
Ó, mondja a férfi, az most meleg helyen karácsonyozik, Afrikába utazott két hétre, ingyenmunkára, a határ nélküli orvosok szervezetével, ezt kérte karácsonyi ajándéknak.
Hogyan? A házaspár megrökönyödik. Micsoda ötlet…
Nyilván orvosira akar jelentkezni, nevetgél a férj, jó lesz neki egy kis kapcsolati tőke majd a felvételinél, de az öcs tiltakozik. Szó sincs róla, ügyvédnek készül. Ha ezt kérte, hát ezt kérte, a házaspár vállat vonva összenéz, elkönyvelik magukban, furcsa gyerek a kis dán asszony fia. De szóval nem mondják, sőt, egymás szavába vágva lelkesen dicsérik a gyerek jó szívét, empátiáját.

Menjünk át a nappaliba, indítványozza a férj, és egy konyak mellett nézzük meg az ajándékokat. Büszkén nyújtják át az angyalkás papírba, csillogó flitterekbe bűvölt drágaságokat, elhárítva az ellenkezést, és csodálkozva nézik a két díszes borítékot, amit cserébe kapnak. Bontsátok csak ki, biztatja őket az öcs, remélem, meg lesztek elégedve, bár nem tudtuk előre, féltünk, örülni fogtok-e, de miután az előbb annyira dicsértétek a fiunk jó szívét…

Angol a szöveg, nem is értik, de látják a díszes, merített papíron a nevüket és a számjegyeket. Mi a csuda, pénzt adnak ajándékba…? Kétszáz-kétszáz euró, kábé százezer, ha átváltják, de hát hogy van ez…?
A dán asszony elmagyarázza, mert látja arcukon az értetlenséget. Elmondja, befizették a nevükben egy segélyszervezetnél az összeget, ők küldték köszönetük jeléül ezeket a leveleket, a pénzt az éhező afrikai gyermekek étkeztetésére fordítják. Azt gondolták, nekik is megvan mindenük, jobban fogják érezni magukat karácsonykor, ha arra gondolnak, juttattak valamit szerencsétlen afrikai szegényeknek is. Ők is befizettek saját nevükben ugyanennyit. Ugye nem probléma…?

A nő ránéz férje elhűlt, hitetlenkedő arcára, és majdnem elneveti magát. Vagy sírjon inkább, tűnődik, hiszen ők sem érnek rá többet törődni saját rokonaikkal, és annyi szegény éhező van itthon is… és elhatározza, jövőre idehozza az összes szülőt, nem engedi többé karácsonykor is magukra hagyni őket.

[winner]

Kedves Fullos alkotók, versenyzők és szavazók!



A prózaversenyben is megszületett a végeredmény, és ezzel lezárult a 2012. évi prózaverseny. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy velünk játszott!

Sajnos a kevés beérkezett versenymű mellett azzal is szembesülni kellett, hogy mind a vers mind pedig a prózaversenyben több olyan alkotás is volt, mely nem felelt meg a kiírásban leírtaknak (a versek esetén a négysoros versszakok, prózánál az egyes szám első személy és a leírás, azaz a párbeszédek mellőzése). Ezeknél a műveknél a zsűri kénytelen volt a mű színvonalától függetlenül alacsonyabb pontokat adni.

A versenyben összesen 8 alkotás érkezett.

A közönség szavazását a 7-es számú mű nyerte, 14 pontal.

A szakmai zsűri ebben az etapban 5 főből állt (Anna, Si, Lacoba, hori, veghs).

A zsűri pontozása alapján, a 6-os számú próza győzött, 20 ponttal.


Tehát a közönség szavazás győztese:

hzsike: Rágom a körmöm című prózája


Zsűri szavazásának győztese pedig:

Ciroka-maroka: December című prózája



Kedves Zsike és Magdi szívből gratulálok a győzelmetekhez.

[winner]

A prózaverseny közönségszavazása:

Teru 7 8 4
Julianna 7 8 1
Peggy 1 8 7
Ciroka-maroka 4 2 5
hzsike 5 6 1
Haaszi 1 7 2

csak szavazók:
Tavinarcisz 7 6 1
elek99 1 7 3


A prózaverseny közönségszavazásának eredménye:

1. Teru: Az olló 12
2. Julianna: Karácsonyi vásárban 3
3. Julianna: Az én karácsonyom 1
4. Julianna: A vásárban 4
5. Peggy: Lesz egy Karácsony 4
6. Ciroka-maroka: December 4
7. hzsike: Rágom a körmöm 14
8. Haaszi: Karácsonyi ajándék 6

A prózaverseny eredménye a zsűri szavazatai alapján:


1. Teru: Az olló 17,5
2. Julianna: Karácsonyi vásárban 14,0
3. Julianna: Az én karácsonyom 8,0
4. Julianna: A vásárban 14,0
5. Peggy: Lesz egy Karácsony 17,0
6. Ciroka-maroka: December 19,0
7. hzsike: Rágom a körmöm 14,0
8. Haaszi: Karácsonyi ajándék 12,5