Köpenyet terítek sebesült lábadhoz
Ha ragasztó kell, hozok törött szárnyadhoz
Hányszor, de hányszor megmart már az üres
Fejemet rázva nem tudtam, hogy mi lesz
Megállt fenn a tenger, sója szomjan hagyott
Messze volt, kezemmel nem értem el csillagot
Elhagytál remény, s szemem pusztába nézett
Igába fáradtam, hogy már nem is vérzett
Csak tétlen sodródott az idő folyamán
Egykedvű partjain nem hajtott csak csalán
Lélek-csónakom kifosztva hánykolódott
Óh, mennyire tehetetlen és csalódott
Fényvesztett emberré buktam a mennyekből
Karom úgy emelném: repülni, egyszer föl!
Mert itt vagyok, s megadnék mindent, csak szárnyam
Az eget hasíthassa, s hogy újra vágyjam...
Törött szárnnyal repülni... újra tanulni kell!
Bárhogy fáj, csak kezd előlről mindig el,
s ha majd újra hasítod az eget,
a vágy sem hagy cserben,
hát emeld fel bátran a kezed!
Habok közé gázolni, de jó is volna
előbb a víz, hogy bokámat nyaldossa
sodorja messze róla ezüstláncom
folyó közepére, csak oda vágyom.
Aztán térdem köré ömöljön hullám
fázósan didergőn karomat kinyújtám
merítem magamhoz a jéghideg vizet
fagyaszd meg óh ezt a forró szívet.
Combom érinti dermesztő ajkával
akárcsak jég lehet, szerelem múltával
Folyó ölel át a Kedves karja helyett
Derekam hajlik, hangjának engedek.
Lassan számhoz ér nedves-hideg csókja
lélegzetem akad, mohón belémfojtja
álom ringat tovább a csendnek mélyére
hol nincs már a bánat - világnak végére.
Lassan sodródni, mint a megáradt folyam,
mely magával ragad értéket, s kacatot
örvénylőn mélybe ránt, vagy gyöngéden ringat,
majd elnyeli a vöröslőn izzó Napot
Úgy-úgy visz az árvíz megállíthatatlan
Csillám-tükrök tánca ezer szín, s alakban
Habjai reszketnek a parti füzes alatt
Elvitte a stéget, csak a cölöp maradt
A híd, csak Ő néz bámészkodva lába közt
Meztelen combjáig ér, s áramolva füröszt
Feltűrve traverzét vigyázza az utat
Oldalt is szemlélve jármű után kutat
Míg hátát görbítve a folyó fölé hajol
Estébe fordul és lenyugszik valahol
Átadja a helyét hideg csillagoknak
"Hova lettél társam, melengető nap?"
Minden este kérdi, de csak hunyorgatnak
Reá a pontocskák, s a kutyák ugatnak
Álomba merül hát titkos fény-játékán
s a csillagok kacagnak, mint megannyi szép lány
Ott egy disznócsorda!
Ördög, ülj be oda,
közéjük,
s maradj velük.
Költözz be lelkükbe,
s szaladjanak,
szaladjanak,
lefelé a parton,
bele a semmibe,
a tóba,
folyóba,
vízbe.
Mert a láncait rázó légiós bolond:
Ím szabad!
Ott térdepel ura előtt,
Könnye most sokaknak lesz gyümölcs
Még szédül, de szemében élő tűz ragyog
S hiába vettek birtokba testet
A démonok lettek rabok
Folyj, hát tovább élet folyója,
Nem szép és tiszta mindig az a dal
De hova behatol, új reményeket hoz
És kiseperve házat díszít éke
Vize, mint friss harmatcsepp gyöngye
Ha kortyolod, szeretettel égve
Miért e hang, ó jó uram?
A szív eped, tetszeni jó.
Az írás csak játék,
mi csal szomorú
orcákra mosolyt,
szívekbe hitet,
szerelmet,
de a szenvedélyt
ne itt keresd.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
mvh:shf